Eger - napilap, 1933/2

1933-08-05 / 151. szám

1933 augusztui 5. EGEB 3 ■zaéléeek lakolizőláiáva). Addig ia egy a kérésünk a magyar társadalomhoz : azt a becsületet, amit a hadirokkantak évek ho«z- szú során megszereztünk, nem akarjuk elveszteni. A HONSs országos központja a kővetkező nyilatkozatot tette: Több napilap foglalkozott szö­vetségünk miskolci és egri cso­portjánál előfordult szabályta­lanságokkal, illetőleg visszaélé­sekkel. E közlemények egy ré­sze alkalmas arra, hogy a HONSz tekintélyét és népszerűségét csök­kentse, amiért is kötelességünk­nek tartjuk annak megállapítá­sát, hogy úgy a miskolci, mint az egri csopornál történt sza­bálytalanságok, illetőleg vissza­élések következtében e csopor­tokat anyagi károsodás nem éri, meri az esetleges kár mind a két csoportnál megtérül. A mis­kolci csoportnál a visszaéléseket meglévedt kisebb alkalmazottak követték el, míg az egri csopot- nál előfordult szabálytalanságo­kért a csoport ügyvezetőe'nöke a felelős. A visszaélések, szabálytalan­ságok megállapítására a kikül­dött hatósági biztos a hivatott, amiért is azokról nem farijuk helyesnek előre véhmányt nyii­Az „Eger“ panaszkönyve Meg kell javítani a kis kőporosi kutat. A kis kőporos alatt van az úgynevezett »kalapos« kút, ahon­nan egy egész városrész lakói szerzik be ivővízszükségletüket. Tekintettel srra, hogy a város délkeleti részének kűtjai legna- gyobbrátzt ivásra alkalmatlan vizet adnak, a Miklári és Ker­tész ucoák végének, a Homok, Menház, Újsor, Mészöly uccák- nak lakói naponta ide járnak ivóvízért. Annak ellenére, hogy ez a kút ilyen fontos szerepet tőit be egy városrész életében, fenntartásáról és igen szükséges javításáról nem történik gon­doskodás. A kút szivárványos rendszerű, de húzőkarja tönkre­ment, dugattyúi elkoptak, úgy, hogy a legnagyobb kín és tü­relmi játék vizet szerezni belőle, legtöbbször nem is sikerül, úgy bogy a lakosság kénytelen csa­lódottan távozni és rossz vizű kűtjaiből inni. Mivel közérdek­ről van sző, felhívjuk az illeté­kesek figyelmét, hogy ezt a köz­kutat helyezzék állandóan hasz­nálható állapotba. Gondoljanak egy kicsit errefelé, a külső vá­rosrész szegény népe felé is. Tisztelettel: Több Újsor uccai lakos. * Szívbetegeknek és érel­meszesedésben szenvedőknek a természetes »Ferenc József« keserüvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosít. vánítani, azonban már előre is mrg kell állapítani, hogy mind­két cioporlra vonatkozólag túl­zott hírek kerültek forgalomba és hogy az a vád, mintha a cso­portok a megengedettnél nagyobb összegeket fordítottak volna ad­minisztrációra, nem helytállók, mert csoportjaink tevékenysége nemcsak abban merül ki, hogy tagjaikat kisebb-nagyobb anya­gi segélyben részesíti, hanem elsősorban az a kötelességük, hogy tagjaiknak érdekeit szol­gálják és képviseljék, a tagok ügyes-bajos dolgaiban eljárja­nak és mindezek intézése anyagi megterhelést jelent a csoportnak. A Hodbz országos központjának a csoportok ellenőrzése tekinte­tében csak közvetett szerepe van, mert a cioportok és fiókok va­gyonjogiig függetlenek, az ellen­őrzés jogát az illetékes közigaz- gatősági hatóság gyakorolja, e kérdés tisztázása érdekében a HONSz országos központja egyébként felterjesztéssel fordult a bonvődelmiminiszterhez, amely­ben kérte az ellenőrzések újra való ^szabályozását oymődon, hogy a belügyminiszternek, a bonvédelni miniszternek és a HONSz országos központjának ellenőrzése biztosítva legyen. SZÍNHÁZ A színházi iroda híreit Augu>ztu« 5 en szombaton és augusztus 6 án vasárnap este fél kilenc őrai kezdettel és va­sárnap délután fél négy órakor vidám kacagó estet, illetve dél­utánt rendez a színház, Verbő- cty Ila, László Andor, Tamás Benő és Simái István budapesti művészek vendégfelléptével. Há­rom őrai kacagtató, szellemes, mulattató műsorban lesz része a közönségnek, amit ez a kiváló művészegyűits* fog nyújtani. Olcsó helyárak 2 Pengőtől 20 fillérig. — Jegyelővétel. Augusztus 6-án vasárnap dél­után fél 6 őrai kezdettel Kincses bácsi Meseszínháza és a nagy­szerű gyermek-színáazgárda be­bemutatja : Hüvelyk Matyi kacagtató gyersnekoparettet. Ma­mák, papák, bácsik nénik, szép fiúcskák, jő kis médik, készül, izgul, me minden ház, mert itt a Kincses Meseszínház ! Lesz sok móka, tánc és éaek, szórakoznak ifjak, vének, csoda nagy lesz a mulatá*, gyere oda te is pajtás! A Kincses Meseszínház hely árai: fillére« halyárak: 1-20—20 fillérig. — Jegyelővétel a szín­házi pénztárnál. * Őszi és téli legújabb divat­lapok már kaphatók a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedé­sében. j * 80 éves múltam, mert »Ig- I mándit« ittam, minden héten egy- ' szer, fél pohárral reggel! dIREK — Halálozás. Mint részvéttel ér­tesülünk, öív. Ficzere Józsefné szül. divéki Diviaczky Irma folyó évi augusztus 2-án, Budapesten váratlanul meghalt. Beszentelése a budapesti farkasréti temető ha lottasházában 4 én d. e 11 órakor történt meg. A halottat beszentelés után Egerbe hozzák és a Fájdalmas Szűzről nevezett temető kápolnájá­ból, a Gröber féle temetőben levő családi sírboltba augusztus hó 5-én délután 4 órakor fogják el­temetni. A szentmisét lelkeüdveért augusztus 5-én délelőtt 10 órakor Egerben a föszékesegyházban mu­tatják be. Az elhunytban Ficsnre László főkáptalani főmérnök édes­anyját gyászolja. — Ugyancsak részvéttel vettük a hírt, hogy herési és oláhsági Piocsek Géza az egri katolikus föegyházmegyei alapítványok nyugalmazottpőnztár noka, f évi julius hó 30 án, 70 éves korában meghalt. Temetése augusztus í-én d. e. 11 órakor tör­tént meg a »Fájdalmas Szűz«-ről nevezett temető kápolnájából, az ottlévő családi sírboltba. — Szent Anna búcsú Noszvajon. A noszvaji római katolikus egyház- község vasárnap tartotta első kör menetes búcsúját Szent Anna tisz­teletére. A búcsún áhitatos lélekkel vettek részt nemcsak a noszvaji hívek, hanem Demjén, Jászapáti, Pálosvörösmart katolikus népéből is igen sokan, sőt a Budapest kör­nyéki vasúti tisztviselők gyermek­nyaraltató telepe is, mintegy nyolc­van taggal. A szomszédos község bői, Bogácsról, Bczóky János plé­bános vezetésével zászlók alatt gyalog vonultak a hívek Noszvajra. A körmenetet dr. C*epela Lajos c. kanonok, mezőkövesdi apátple- bános vezette nagy papi segédlettel. Részt vett a körmeneten a mező­kövesdi Katolikus Legényegylet kiváló vegyeskara is, Kádár László karnagy vezényletével. — Délután jól sikerült kirándulást rendeztek a hívek a várkúti menedékházhoz és a Szent Imre forráshoz. * Az Egri Keresztény Ipa­roskor f. hó augusztus 6-án va­sárnap este 8 órai kezdettel a Ke resztény Iparoskor kerthelyiségé­ben a Polgári Dalkör, katonazene és a debreceni színtársulat tagjai­ból alakult kabaré társulat közre­működésével családias összejöve­telt rendez. — Meghalt az utolsó nagykörösi gyertyamártó. Nagykőrösről jelen­tik : Az egykor országszerte híres gyertyamártóipar utolsó nagy körösi képviselője meghalt. Műhely- felszerelését, igen érdekes üveg- és vasgyertyamártó készülékeket, me­lyek némelyike többszázéves, a városi múzeumban helyezték el. — Az ezüst és apró pénz forgal­máról. A legfőbb állami számvevő- szék most hozta nyilvánosságra az 1933. év június végéig vert, for galomba bocsátott és a készletben maradt váltópénzről szóló kimuta­tását E szerint a Nemzeti Bank 5 pengősökből 3 millió 650 ezer darabot; 2 pengősökből 5 millió 860 ezer darabot; 1 pengősökből 39 millió 283 ezer 918 darabot; 50 filléresekből 14 millió 921 ezer 472 darabot; 20 filléresekből 25 millió 829 ezer 686 darabot; 10 filléresekből 32 millió 255 ezer 528 darabot; 2 filléresekből 94 millió 999 ezer 998 darabot és 1 filléresekből 49 millió 999 ezer 998 darabot adott ki. — A miniszter megerősítette Lukács Béla kamaraeloöki válasz­tását Bottlik József halálával meg­üresedett ^Tiszajobbparti Mezőgaz­dasági Kamara elnöki székébe, mint ismeretes, a kamarai közgyű­lés egyhangúlag Lukács Béla or szággyűlósi képviselőt választotta meg. Lukács Bélát kamarai elnöki tisztségében a csütörtöki hivatalos lap szerint a földmivelésügyi mi­niszter a mezőgazdasági érdekkép­viseletekről szóló 1920. évi XVIII. te. alapján megerősítette — A munka áldozata. Babos István villanyszerelő a Hevert solymosi szakaszán dolgozott. A villany- oszlop, amelyen a javítást végezte, kidőlt. Babost életveszélyes sérü­lésekkel a kórházba szállították. A rendőrség kihallgatta s meg­indult a vizsgálat, hogy kit terhel a felelősség a balesetért. * Makacs székrekedés, vas- tagbólkatarus, gyomorbaj, puffa­dás, vértorlódás, sárgaság arany- eres csomók, csípőfájás eseteiben a természetes »Ferenc József« ke­serűvíz, reggel és este egy egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigye­lések tanúsága szerint a Ferenc József víz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat. Rétesliszt! Első Törökszentmiklósi Gőzmalom részv. társ. Képv.: Eger, Jókai ucca. Telefon: 228. Film. * Uránia. Szombaton és vasár­nap : »Pánik a városban« (A dzsungel királya) történet a dzsun­gel királyáról, oroszlánokról, cir­kuszról, jó és rossz emberekről. Magyar híradó. Előadások kezdete szombaton 6 és y2 9, — vasárnap 4, V47 és 7*9 órakor. Budapesti rádió-műsor. Szombat, augusztus 5. 6.45: Torna. Utána: Polydor Brundswick gramofónlemezek 9.45: Hírek. 10: 1. Magyar táncok. 2. Hírek a jamboreeról. Közben: Odeon Parlophon gramofónlemezek 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12 05 : Virány szalonzenekar. Közben 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 1.30: Radnai Erzsi és Szigethy S. Sándor énekel. Zon­gorán kíséri Kazacsay Tibor. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 3 : Üzenetek a cser kósztáborból. 4 : A Rádióélet mese órája. 4.45: Időjelzés, időjárás- jelentés, hírek. 5: »Néhány szó a labdarúgásról.« Pluhár István elő­adása. 5.30: Budapesti III. kér. »Törekvő Dalkör.« 6.10: »A rádió a rádióról.« Vitéz Somogy váry Gyula előadása. 6.30: Kristály gramofonlemezek. 7.30: Móra Fe­renc vidám csevegése. 8: »Tábor tűz.« Helyszíni közvetítés a cser­késztáborból. 8 45: Időjelzés, hírek, lóversenyeredmények. 9: aradi Farkas Sándor és cigányzenekara a Bodó kávéházból, Solthy György énekszámaival. 10: »Szórakoztató zene.« A m. kir. Operaház tagjai­ból alakult zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. Szünetben Időjárásjelentés, 11.30 : Üzenetek a cserkésztáborból.

Next

/
Thumbnails
Contents