Eger - napilap, 1933/2
1933-11-30 / 225. szám
1933 november 30. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 iTiniiniwriiinrimir ''wmmxmm*im vrvr~m,}\au- Bvrwisw»i Vasárnap ünnepli fennállásának SO éves jubileumát az egri iparostanonciskola Eger, november 29. Az egri községi fiú- és leány iparos tanonciskola december 3 fiD, vasárnap bensőséges ün- nepiég keretében üli meg 50 éves jubileumát a K-.tolikUi Legényegylet dísztermében. A rendezőiig ezúton ia migkéri az iskola barátait, volt növendékeit, hogy vegyenek rőazt az. ünoep- ségeo, minél nagyobb számban. Az ünnepély délelőtt 11 órakor kezdődik a következő műsorral: D. e. fél li kőr az Irgalmatok templomában szentmise, ahonnan a jelenlevők az ünnepélyre felvonulnak a Katolikus Eger, november 29 Besenyőtelek községben Antal Lajos 22 éves földaűves legény negyedik éve udvarolt Szabó Julianna 18 éves leánynak. Szeptember 3 án, vasárnap dálu áu a községből együtt indultak el a Hanyi-pusztára, ahol a leány cséplőgép mellett dolgozott. Útközben a féltékeny legény ösz- szeveszett a lánnyal, torkon ragadta, majd a földre tóparté és fojtogatni kezdte, végül pedig késsel átvágta a nyakát. Szabd Juliannát nyakán három vágással, eszméletlen állapotban találták meg a tanya lakói a dráma színhelyén. Antal Lajos elmenekült, néhány napig bűjdosott a határban, majd önként jelentkezett a ciendőrségen. Az egri törvényszék tegnap tartott főtárgyalást a bűnügy- ben. Antal Lajos beismerte a véres tett elkövetését, a leány pedig tanúvallomásában elmondotta, hogy 8zőta kibékültek és Félévi börtönre ítélte a Simon László 50 éves verpeléti gazdálkodó és szőlőbirtokos a háborúba katonának vonult és négy évig volt távol hazulról. Ezalatt felesége, Patrány Anna rászokott az italra, úgyhogy naponta 5—6 liter bort megivott és minden dolgát elhanyagolta. Azóta, hogy Simon hazatért a harctérről, sokat veszekedett feleségével, aki több- s zőr megfogadta hogy leszokik az italról. A fogadkozást azonban nem tartotta be. így történt, hogy ez Legényegylet dísztermébe. 1. Himnusz. Éneklik az iskola tanulói. 2. Megnyitó beszéd. Tartja: vitéz Subik Károly prelátus kanonok, felügyelőbizottsági elnök. 3. Hitvallás. Szavalja Déliéi János II. o. t. 4. Bús magyarok imádkoznak. Éneklik az iskola tanulói. 5. Az iskola 50 éves történetét felolvassa Husovszby Kálmán, az iskola igazgatója. 6 Műit—Jelen—Jövö. Hazafias színjáték élőképekkel. Előadják: Csutorás László, Nyíri Lajos és Riinici Sándor. 7. Szózat. Éneklik az iskola tanulói. nemsokára megtartják az esküvőt. Nem is kívánta a legény megbüntetését, aki egyébként most a honvédségnél szolgál. Vitéz Hunyor Sándor ügyész szándékos emberölés bűntettének kísérlete címén emelt vádat Antal Lajos ellen, aki »csirke módjára nyiszálta a leány nyakát, azzal a szándékkal, hogy életét kioltsa.« Darányi János dr. kirendelt védő enyhe ítéletet kért, arra való tekintettel, hogy a fiatalok azóta kibékültek. A főtárgyalási elnök megkérdezte a vádlottat, hogy ha kiszabadul, elveszi-e a leányt, mire Antal Lajos keményen jelentette ki: igen. A bíróság rövid tanácskozás után szándékos emberölés bűntettének kísérletében mondotta ki bűnösnek Antal Lajost, s 8Z enyhítő körülmények figyelembe vételével, három hónapi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. tábla. év május elsején összeveszett a feleségével, majd kétszer pofonütötte és hátbarúgta. Az asszony összeesett, mire a férj a szomszédasszonyok segítségével ágyba fektette és orvosért szaladt. Azonban a leggondosabb ápolással asm tudták meggyógyítani, rövid idő múlva belehalt sérülésébe. — Az egri törvényszék az enyhítő körülményeket figyelembe véve, Simont nyolc hónapi börtönre ítélte. A budapesti tábls a büntetést most fél évi börtönre mérsékelte jogerősen. Heves vita Bethlen revíziós előadásán Londonban. London, nov. 29. Bahlen István volt magyar miniszterelnök tegn-p folytatta előadássorozatát Londonban. A nagyszámú és előkelő közönség tetszéssel fogadta az előadó szavait. A felolvasást követő vita során többen felszólaltak és Magyarország ellenségeinek kijelentései nyomán, élénk vita indult meg a revízió kérdése körül. Sootus Viator tündérmesének nyilvánította Bethlennek azt a történelemre támaszkodó kijelentését, hogy Erdély őslakossága magyar volt és Hunyady János, valamint Mátyás fairály oláh származására hivatkozott. Bethlen válaszában kijelentette, ha a Hunyadiak oláhok voltak, mi sem bizonyítja jobban a magyar kisebbségi politika jóhiszeműségét, mint az a tény, hogy lehetséges volt oláh származású embernek a magyar trónra jutni. Megépült a gyöngyös- solymos-mátrafüredi út. Gyöngyőssoiymos község 2 év alatt saját erejéből megépítette azt a 2400 méter hosszúságú útszakaszt, amely a falu éa Mát- rsfüred között húzódik. Az útépítést az államépítászeti hivatal kiküldötteinek útmutatása szerint végezték. A község ezzel elérte, hogy a Mátra mögötti helységek rővidebb úton érintkezhetnek egymással s a városi erdőről is leszállíthatják azt a tekintélyes tömegű famennyiséget, amelyet különböző módon feldolgozva, a Jászságban értékesítenek. q-ként 2 P, 2 20 P, 2'30 P. az, 20 cm. dre haso- a q ként 2'20 P, 2-50 P. Faszén minden meny- nyiséqben megrendelhető. Fehér József, Kaszinó ucca 4. Megkezdődött a tél Franciaországban és a Balkánon. Mint Bukarestből jelentik, a Balkánon mindenütt erős havazás állott be és Bukarestben is egészen télies ez időjárás.Franciaországban több helyen havazik éa a hőmérő öt fokos hideget mutat. * Karácsonyi zenealbumok. Bárd Nádor és Rózsavölgyi kötetenként 6 P. Kapható a Sajtószö vetkezetben. * Epekő-, vesekő és hólyag- kőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és Részvényben szenvednek, a természetes «Ferenc József« kese- rüviz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a «Ferenc József« víz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó, ezért prostatabetegségeknél is ajánlják. Vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg az egri képzőművészeti kiállítást. Eger, november 29. A december 3-án kezdődő képzőművészei hiállítáa kivételes élménye lesz azoknak, akik a művészetek iránt érdeklődnek. Egerben ugyanis még nem láttunk olyan kiállítást, amely egyezerre mutatná be a legnagyobb magyar művészek munkáit. Az egri kiállítási élet megmozdult ugyan évenként egyezer-kétezer, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy inkább egyszer, s ilyenkor fővárosi, vagy egri anyagot mutatott be, azonban eddig még nem fordult elő, hogy ilyen értékes gyűjteményt egyetlen tárlat keretében szemlélhessen az egri közönség. Az Aba Novak Vilmos, Csók István, Glate Oszkár, Iványi Grünwald Béla, Pécsi Pilch Da- zső, Szőnyi István festőművészek és Gádor István kerámikus anyagából összeállított kiillítás meghívóit most bocsátja ki a rendezőség, amelynek elnöke Eger nagynevű tudósa Stmre• csányi Miklós dr. ny. min. tanácsos, alelnöfae Erlach Sándor dr. ügyvéd,az Egri Kaszinó alelnöke. A kiállítás, amelyet Pécsi Pilch Dezső képzőművészeti főiskolai tanár rendez, december 3-án, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg az Egri Kaszinó nagytermében és naponként délelőtt 10 órától este 7 óráig lesz megtekinthető december 10-ig. Vasárnap délután 5 órakor Pécsi Pilch Dezső izabadeiőadást tart tárlatvezetéssel kapcsolatban a mai művészeti irányzatokról,— 10-én délelőtt 11 Órakor pedig Glatz Oszkár ad elő »A mecénás« címen. A kiállítás díjtalan, csupán tárgymutató megvétele kötelező 30 filléres árban. * Minden bárhol hirdetett, ismertetett magyar és külföldi könyv beszerezhető és megrendelhető a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * 1934-iki naptárak már kaphatók a Sajtószövetkezetben fl bíróság előtt megbocsátotta gyilkossági kísérletét uöuarlójának a leány Agyonverte részeges feleségét egy verpeléti gazda Minden előfizető havonta egy kishirdetést ingyen, minden más magán-, vagy üzleti hirdetés után külön i 50% árengedményt kap. _________________