Eger - napilap, 1933/2

1933-11-29 / 224. szám

1933. november 29. EGER-GYÖNGYÖSI UJSÄG 3 »irn<in—nM*iffrTii mm i "im ii—wiacgaaaaaw arra, hogy fiatal korukban ma­gasabb iskolákba járjanak. Hir­deti a keresztény demokráciát, amelytől egyedül várható a vál­ságból való kibontakozás. A ke­resztény demokrácia nem az, amit az uccáa hirdetnek. Keresztény demokrácia elsősorban azt je­lenti, hogy foglalkozásra való tekintet nélkül mindenkit test véremnek tekintek és minél in­kább eleiett, annál inkább tel kívánom emelni. — Ha ez a de­mokrácia meg lesz, nem vesznek erőt az országon a pokol kapui sem. A legényegylet intézmény­ben erős férfiakat akarnak ne­velni az egyháznak és a hazá­nak, akik a legnagyobb nyomor­ral és megpróbáltatással is szi­lárdan szállnak szembe, katoli­kus és magyar munkát végeznek és ha kell, életüket is áldozzák. — Ette a katolikus otthonben műsoros előadás volt, amellyel befejeződött ez egész nepoi im­pozáns ünnepség. Kik fizetnek legtöbb adót Egerben. Eger, november 28. A legutóbbi városi közgyűlé­sen bemutatták azok névsorát, akik 1934-ben virilis jogon vesz­nek részt a városi képviselőtes­tületben. A névsort az alábbiak­ban adjuk, azzal a megjegyzés­sel, hogy a dűlt betűvel jelöl­tek adója kétszeres összeggel van feltüntetve dip'oma alapján : Dr. Szmrecsányi Lajos 18,158 P, nagyecséri Eánitz Dezső 11,132 nemes Nagy Teréziával, akit fe­leségűi vesz 1860 dec3mber 8-án. A házasságuk sok herce búr cával történik. Ziegler Sándor luteránus vallásu Nagy Terézia katolikus. A szőlősgyörki pap makacskodik az összeesketésük- nél. Ziegler Sándor megadja a kötelezvényt arra, hogy gyer­mekei római katolikusok lesznek. E házasságból származik a Géza fiű, mint második gyermek. Ró­mai katolikus lesz, szívében is és tollában is. Hirdeti az ember- szeretetet, a tökéletesedés űtját, az örök élet bizalmát, Jézus mély értelmét. Gárdonyi Géza büszke volt arra mindig, hogy magyar. Sér­tette, ha német származásúnak vélelmezték. Ilyenkor önérzete­sen pattant fel és mondotta: — Az egyik fiam a Duna men­tén született, a másik a Tisza partján, én magam az apostoli kereszttel ékesített hármas hegy tövében. Hát van-e még oly ma­gyar család, ki a magyar címert ennyire megörökítette!) viseli a származásában. (Vége.) P, dr. Fischer Lajos 10,246 P, dr. Heller József 6205 P, Dálnoky Nagy Aladár 5255 P, dr. Dálnoky Nagy Zoltán 5255 P, Polátsik Jenő 5087 P, Ringel- hann Béla 4557 P, Ruzsin Bér- : tálán 4542 P, Braun Károly 4434 P, Török Kálmán 3681 P, Ridár- esik Imre 3564 P, dr. Ambrus István 3501 P, Dutkay Pál 3411 P, Vencelt Ede 3402 P, Meyer B$la 3401 P, Kriston Endre 3399 P, Steinhäuser István 3214 P, Steinhäuser Ágoston 3214 P, Velcsey István 3133 P, Bará- czius József 3120 P, dr. Mészáros Béla 3057 P, dr. Heimler Ede 2977 P, dr. Petrovich Gyula 2961 P, dr. Lipcsey Páter 2945 P, Hol- lósy Tivadar 2891 P, dr. Grün- blatt Ármin 2775 P, Reiter Adolf 2724 P, dr. Róth Dezső 2713 P, dr. Czobor Itnréné 2662 P, dr. Petro Kálmán 2472 P, Gröber | Ferenc 2462 P, özv. Kalmár Gás- párné 2395 P, Pollák Fűlöp 2280 P, id. Kuczora Ferenc 2082 P, Bukucs János 2069 P, Wind Gáza 2042, Polőcyi Károlyné 2035 P. Póttagok a következők : Károly János 1996 P, dr. Erlach Sándor 1934 P, özv. Müller Ferencné 1918 P, Pollák Sámuel 1806 P, Katz Salamon 1806 P, dr. Ács József 1792 P, dr. Sir Lajos 1762 P, dr. GrÓ8z József 1690 P, Dob- rányi Lajos 1682 P, özv. dr. Setét Síndorné 1653 P, Preszler Fe­renc 1646 P, dr. Schwarcz Arthur 1577 P, Holländer Barnát 1547 P, Hollós Nándor 1536 P, Mithézer József 1472 P, özv. Reintz Béláné 1469 P, dr. Horváth Mihály 1422 P, dr. Barsy István 1401 P. No- vák Sándor 1377 P, vitéz Subik Károly 1351 P, dr. Ivánovich Emil 1351 P, Kronberger József 1351 P, Énekes János 1351 P. Dlnamltmerényletet követtek el Szabó Antal egri főkáptalani főintéző háza ellen Mónosbél, nov. 28. Könnyen végzetessé válható dinamitoa merényletet követett el ismeretlen tettes Mőcoibélen, Szabó Antal kormányfőtanácios, egri izékesköptalani uradalmi főintéző házi ellen. Este bét óra tájban hatalmas robbanás zaja verte fel a főin téző házának és kertjének csend­jét. A háznép rémülten szaladt ki az udvarra, ahol még j*vá kan repültek szerte a robbanás által magasba dobott tárgyak, bokrok és fadarabok. A merényletről nyomban ér­tesítették a csendőrséget, amely megindította a nyomozást. Meg­állapították,hogy a robbanás min­den valószínűség szerint dinamit- tölténytől eredhetett, melyet is­meretlen Í8ttee az udvar keríté­sén túlról behajított a kormány- főtanácsos udvarára. Mivel Szabó Antal főintézó éppen abban az időtájban tért haza esti sétájáról, félő volt, hogy a merénylet kárt tett benne, azonban szerencsére a főintéző a robbanás pillanatában már régen a házban tartózkodott. Ä nyomozás adatai alapján az a feltevés alakult ki, hogy a di- namittöltényt minden valószínű­ség szerint valamelyik közeli kő- vagy szénbányából szerez­hették és azzal esetleg egy bá­nyász akart kárt okozni a főin­téző kúriáján. Valószínű, hogy a merénylet bosszű műve volt és a csendőrség most ebben az irányban is megindította a nyo­mozást. A tettesnek eddig még nem sikerűit nyomára akadni. A Ferences Szent Klára Vegyeskart melegen ünnepelték Hatvanban. Az egri Ferencs* Szent Klára Vegyeskar vasárnap tartotta nagysikerű matinéját a hatvani mozgőképizínházben. A kar hat­vani szereplését Lévay Mihály választott püspök, P. Kelemen hatvani ferences házfőnök ás Várkonyi Sándor főjegyző tet­ték lehetővé, akik lelkes társa­dalmi szervezéssel felhívták a közönség érdeklődését és áldo­zatkészségükkel anyagilag i* tá­mogatták a ferences énekkar vállalkozását. Reggel Ujhatvanban, délelőtt a hatvani plebániatemp'omban mi­sét énekelt a kar bensőséges áhitattel, igen szépen, majd fél- tizenkettőtror bemutatta 8 matiné műsorát a filmszínházban. A kar, Kóbor Antsl karnagy vezetésé­pei elitmerésreméltő precizitás­sal adta elő a tzebbn*l-izebb énekszámokat (főleg Damény Dezső műveit) és olyan értékes kari kul.űrés mutatott, amely nagymultű dalárdáknak is di erőségére vált volna. Petro Kál­mán dr. országgyűlési képviselő rövid, frappáns beszédben a sze­retet parancsának megtartását hangsúlyozta és a világkrízis okául azt jelölte meg, hogy az emberiség nem jár Isten iskolá • jába. A nagysikerű beszéd mel­lett dr. Búzásné Vratarics Klára, Ürményi Rózsi és Főgel Elemér művészi magánszámai alkották e műsort, s a szereplőket a kö­zönség rendkívül melegen ün­nepelte. A kar nevében Kóbor Antal karnagy babérkoszorút nyújtott át az énekszámok közben a je­lenlévő Demény Dezső zeneszer­zőnek a közönség lelkes tapsai közben. A matinét hangulatos bankett követte, emelyen Lévay Mihály püspök, Demény Dazső zene­szerző, Várkonyi Sándor főjegy­ző, Petro Kálmán dr. ország- gyűlési képviselő, dr. Kovács József pénzügyi titkár, dr. So­mogyi Tiborné a vegyes- kar alelnöke és Kóbor Antal karnagy mondtek pohárköszön­tőt. Az egri vendégek egy felejt­hetetlen nap emlékével tértek meg Hatvan városából. * Dugulás és aranyeres bán- talmak, gyomor- és bélzavaroK, máj- és lépduzzadás, hát- és de­rékfájás ellen a természetadta «Fe­renc József« keserüviz naponként többször bevéve, hathatós segítsé­get nyújt. HÍREK Gárdonyi emlékezete.*) — Óda. — Egednek alján halkul már az élet... Virág nem szór már szint és illatot, Az ószi szellő búsongó dalában Tán Rólad suttog, drága nagy halott 1 Eljöttünk most is emlékezni Rólad, Feléd tíz évnek friss emléke vonz, S míg elmerülünk az emlékezésbe, Szívünk gazdagszik, lelkünk áradoz. Mert nemzetünknek féngsugára voltál, Ä lelked szállott nagg eszméng felé, Ujjongva szállt a régi bérctetókön Múltúnkat festve önszemünk elé. Te dolgoztál, mert zsongott álmaidban Ifjúkorodnak tündérreggelén S a férfikornak érettebb szakában A múlt s az erre épülő reméng. Sarunk megoldva lépjünk hát e helgre! Nagg költő-lelked szállong itt talán, S tovább szövöd tán csodás álmodásod Megihletten az őszi szél dalán. Az életed is csupa álmodás volt, Alom a múltból, amelg felraggog ... Egernek múltja ott élt a szívedben Bizongság ím: az Egri csillagok! Kaptára voltál kedves kis faludnak, Hol minden ggermek csak Tőled tanult; A népnek lelke Benned újra éledt; Az én falum megggőzően tanúd 1 Ami a nemzetlélek rejlő kincse, Ami népünkből Benned érett meg, Ami újjá lett Benned nagy időkből: Reánk hagytad a szellem-fényedet! Az Élet... millióknak küzködése, Hisz a vllájj egg órjás hanggabolg ... S mert minden porszem az egésznek része, Naggok s kicsik munkája itten eggbefolg. Ki porszemét a nemzet szent ügyének ígg összegyűjti lankadatlanul, Nem élt hiába, embermunkát végzett, S emléke él, bár ő is sírba hull. Jó mesggén jár a szorgos emberélet, Ha munkájának megmarad nyoma; Eszménye lesz az újabb nemzedéknek, Ily szebb jövőnek lész Te záloga 1 »Kört« alkofánk hát, neved hordozóját, E Társaságban múltad hí, tanít; A célunk, hogy terjesztve összeszedjük Élted könyvének összes lapjait. Nagg célunk ez, és szárnyra bátorító, Mert jobb részed, lelked velünk maradt, 5 utódaid majd lelkesedve nézik, Hogy mit tehet szív, ész és akarat. Pihenj! .. . Álmodd tovább a síri álmot, Múzsák kegyeltje s felkent lantosa. Körünkben, hol a szellemed sugárzik, Nem tűnik el az emléked soha! Eger, 1933 november 25. Vitéz Veszprémg Dezső. *) Előadta a szerző a Gárdonyi-Társaság megalakulása tízéves évfordulójának ünnepén. — Doktorráavatás. Dr. Ringel- hann György államtudort a pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegye­temen a jogtudományok doktorává avatták. — Az Egri Urak Mária Kongre­gációja november 29 én, szerdán 6 órakor gyűlést tart a Ference­sek fehértermében. * »Igmándi« ból nem kell po­hárszámra inni, negyed, vagy fél­pohár elég szokott lenni! — Az idő. A Meteorologiai Inté­zet jelenti ma déli 12 órakor: Északnyugati szél, sok helyütt eső, északon és nyugaton havazás. * Akinek a gyomra fáj, bél­működése megrekedt, étvágya nincs, annak naponta egy pohár természetes «Ferenc József« ke­serüviz rendbehozza az emészté­sét és jó közérzetet teremt. Minden előfizető havonta egg kishirdetést ingyen, minden más magán-, vagg üzleti hirdetés után külön j 30% árengedméngt kap. ________________ £

Next

/
Thumbnails
Contents