Eger - napilap, 1933/2
1933-11-22 / 218. szám
2 EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1983. november 22. bérik fel e ez emlékvűvel 8 gyöngyöli ferenoecek gondozzák majd. Hetvenezer pengőbe kerülne ennek a monumeniális szobor- nak a felállítása, amely a ma- gyariőg Mária tiszteletének hangsúlyozása mellett a nemzeti érzői és a feltámadás gondolaté* nak ii roppant arányú hirdetője lenne a a szelíd Patrons Hungáriáé kivilágított elakja nemzeti ünnepeinken a cionkaorazág legmagasabb pontjáról sugározná át a határokon az integritás gondolatát. Mégis elveszik a városoktól a kövezetvámszedési jogot? Eger, november 21. A készülő, új közúti törvécy- ről, amelynek tervezetét most már másodszor dolgozzák át, hónapok óta a legellentétesebb hírek kerülnek napvilágra. Annak idején a leghatározo tabban beszéltek beavatott körökben arról, hogy a törvény elveszi a városoktól a kövezet-vám szedést jogot a az állam kárpótolni fogja majd a jelentékeny jövedelmi forrásoktól megfosztott közűleteket. A Városok Kongresszusa elé már nem került a törvénytervezet, amelyet állítólag ismét átdolgoznak a így remény volt arra ia, hogy a kővezetvámra vonatkozó részlet helyébe is egészségesebb megoldási módot találnak. Most újabb hírek kerültek nyilvánosságra a törvénytervezetről, amelynek kidolgozói ezt javasolják, hogy pótadóemeléssel a városok maguk kárpótolják magukat az e vesztett kövezetvámért, mert a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a bevételek csökkenéséért kárpótlást adjon. Érthetetlen politika ez, amely biztos jövedelmi forrástól üli el a közületeket, olyan bevételektől, amelyek minden város egyensulytalan büdzséjében a legszilárdabb pontot alkották s amikor elveszi ezt a jövedelmet, a kárpótlást azon a városi polgárságon akarja behajtani, amely lélekzeni sem bír már a terhek alatt. A mai napig 91 védett birtokká nyilvánítási kérvényt adtak be a Járásbíróságon Eger, november 21. A gazdarendelet még ma is ez érdeklődés középpontjában áll s Hevdsmegyében, főként a hatvani, tiszefüredi és gyöngyösi járáiokban tömegestől fogják a november 30 i határidőig be nyújtani a védett birtokká nyilvánítási kérvényetet a gazdák. A járásbíróságokon minden munkát félretéve ezeket a kérelmeket birálják felül és intézik el elsősorban. A törvényszék elnöke a napokban érintkezésbe lépett a járási főszolgabírókkal és rajtuk keresztül a községi jegyzők vették kezükbe a védeti birtokká nyilvánítási kérelmek eiiotézésSt a maguk írják ki a telekkönyvnél a betéti adatokat, hogy a falvakban ösizegyüjtheiiék a kérvényeket s zavarok ne álljanak elő. Az egri járásbírósághoz a mai népig 91 kérvény érkezett be, amelyek közül négyet el kellett utasítani, mint alaptalanokat. — November 30 ig, amikor a kérelmezés határideje letelik, valószínűleg még néhány száz kérvény befut az egri járásbírósághoz. A TESZ vezetői is résztvesznek a gyöngyösi munkahét ünnepélyes megnyitásán Kik nyertek dijat a kereskedők kirakatversenyén. Gyöngyös, november 21. (Saját tudósítónktól.) A gyöngyösi munkahét első köznBpján is igen sok látogatója volt a Hungária és Bruokner termeiben rendezett kiállításoknak, amelyak az iparosság és a gazdatársadalom java-produktumait állították a város közönsége elé, beigazolva, hogy a vidék versenyképessége semmivel sem marad mögötte a fővárosnak s a becsületes, megbízható munka támogatása még áldozatokat ia megérdemel. Már most előkészületek folynak arra, hogy a munkahét befejezése méltó legyen az egész megmozdűláshoz é* ünnepélyei külsőségek között szándékoznak november 25-én bezárni a gyöngyösi munka ünnepi hetét. Ebből az alkalomból a városba érkezik Lányi Árpád a TESz országos igazgatója és Borsody Gyu’a társelnök, hogy részt vegyenek a befejező ünnepségeken. A hét folyamán Hódossy Gedeon.Gyön- gyös országgyűlési képviselője is a városba érkezik. Mint jelentettük, a munkahéttel kapcsolatban a kereskedők számára kirakatversenyt rendeztek, amely igen nívós törekvéseket hozott felszínre. A zsűri oak a kiállítás utolsó napján hirdeti ki a versenyeredményét, de nekünk már most mőduakban van a döntést közölni. Eszerint első díjat nyertek: Szloboda Jenő, Seiler és Tóth, továbbá Gulyás hentes. Második díj: Weiszman Pál, Klein Már on, Vértes kézimunka üzlet, Berger üveges, Andrássy és Vicena, Szántó Béláné. Városi villamosmű, Köztisztviselők szövetkezete, Goldner Mikse, Klein S. Hermán, Trtpper papírkereskedés, Neuman Miklós. Harmadik díjai nyertek : Salczer Izidor, Hungária ruhaáruház, Keller Soma, Neumann Miklós (második kirakat) Pintér Barnabás, Sugár László, Hornyák és Gál, Cso- szanszky Ferenc, Harcz József, Gyöngyösi ruhaáruház, Székely Erzsébet, Magyar Testvérek, Ja- kobovita Rózsi. Végóráit éli a leszerelési értekezlet, előtérben egy olaszországi kongresszus Róma, november 21. A leszerelési értekezlet végéráit éli 8 római politikai körökben egy közeli tanácskozás megkezdését várják valamelyik olaszországi városban. A fasiszta nagytanácsban legközelebb szóba kerül a Népszövetség élet- képességének kérdése is, amely Németország es Japan kiválásával, Amerika és a szovjet távolmaradásával most már felvetődik. Genfoen haszontalan erőfeszítéseket tesznek a leszerelési értekezlet megmentésére, de Olaszország már készen várja az új alapon összehívandó értekezlet időpontját. Több kisiparos beperelte a várost, mert nem kapták vissza az 1927. évi iskola- építés alkalmával letett biztosítékaikat. A város azzal védekezik, hogy túlfizette őket a munkánál. Az egri városi építkezések híresek arról, hogy hosszú ideig van velük baj; hol nagy a hitel- túllépés, hol tekintélyes perek zúdulunk a város nyakába. Ez alól a szinte kivátelnélküli szabály alól, űgylátszik az iskola- építések sem mentesek, Eger városa 1927-ben három iskolát építtetett. Az építkezés asztalos, lakatos, mázoló, üveges ■tb. munkáira több egri kisiparos alkalmi társulás formájában pályázott. A város hajlandó volt nekik adni a munkát, ragaszkodott azonban aboz, hogy szabály szerint az összmunka 5 százalékát biztosítékként leiegyák a szavatossági idő leteltéig. Az iparosok megfelelő fedezet után i néztek s találtak is, mert a Nagy Testvérek építészek szívességből odaadták két darab, összesen 1500 pengőről szóló takarék- ' könyvüket. A város és a vállalkozók a munka bevégzése után elszámoltak, a szavatossági idő is letelt, azonban a biztosítékot nem kapták vissza. A takarékkönyvet az iparosok és a tulajdonosok is több ízben kérték, azonban a város elzárkózott a kérés teljesítése elő), azzal a megokolással, hogy az alkalmi társulást tűi- fizette az elszámolásnál. Az iparosok elismerték, hogy az egyik tételnél csakugyan túlfizetés történt, azonban a szóban- forgó összeg csekély. Először egyezkedni próbáltak a várossal, majd amikor ez nem sikerült, Frankó Endre, Papp László, Vörös Miklós ős társai pert indítottak az egri járásbíróságnál a város elhn. A peres ügyet rövid időn balül tárgyalni fogja a járásbíróság. Uirilis alapon nő is lehel tagja a községi képviselőtestületnek Eger, november 21. A közigazgatás egyszerűsítéséről szőlő törvény egyes rendelkezéseit módosító, most megjelent rendelet szerint a legtöbb adófizetők névjegyzékét legkésőbb 1934. második felében újra el kell készíteni. A jövőben mellőzni kell a törvécyhatósági bizottsági tagok vagyoni képességének évenkinti megvizsgálását s az igazoló választmány ezentúl a vagyoni képesítésben beállott változás miatti tagság- megszűnésről csak ecetenként és cask akkor határoz, ha a változásról tudomást szerez. Kimondja a rendelet, hogy legtöbb adófizetés óimén a tagsági jogot személyesen nő is gyakorolhatja ha ez illető a törvény értelmében képviselőtestületi tsg- gá választható.