Eger - napilap, 1933/2
1933-10-29 / 200. szám
4 EGEK 1933. október 29. ia támogassa! Mert ba még arról volna ázó, hogy Egerben nem gondolkodnak hellóképpen éa emberhez méltó módon a szegényekről, tehát az elégedetlenkedő egri azegénygondozottak vinnék ki tüntető elégedetlenségüket az utóira, akkor még meg tudnék érteni, ezt a makaói ragaszkodóit az u‘cjí alamiztnSlkodáshoz. Da akiben egy csepp igaziégérzet van s hajlandó magénak venni a fáradságot, hogy személyeién megtekintené a gondozottak hajlékait ■ kikérdezné őket öt év előtti állapotukról, meggyőződne arról, hogy egri izegénygondo- zottnak esze ágában tinói ez utcán koldulni. Az egri közöniég tehát saját maga az oka annak, hogy idegen kéregetöket tucatjával csábít ide meggondolatlan adako zásával ■ aztán csodálkozik, sőt sopánkodik és egri szokás sze rint a legbőszebb kritikát gyakorolja az egri szegénygondozás felett. É < saját maga lesz az oka annak, hí újból felnevel, lelketlen szülők által koldulni küldött gyermekekből egy, most még csavargó, de később majd a fiatalkorúak bíróságát munkával ellátó, még később a börtönöket megtöltő anyagot. A bűn számára készít melegágyat az, aki a részvétet ilyen helytelen módon gyakorolja. Nem is kell nagy fantázia ahhoz, hogy mi lesz abból a gyéréiből, aki o'y iiívreható módon tud egy kis kenyérre valóért esdekelni, de amikor 10fillért összekÖDyör- göt>, első dolga nyáron a fagy laltos boltba bemenni, télen a cukrászdába, vagy a trafikba füstölnivalóért. A nagyközönséget kellene tehát itmét és ismét figyelmeztetni, tanítani, inteni s buzdítani minden rendelkezésre álló eszközzel a szegényekkel szemben való igazi kötelességére. Rendőri karhatalommal ezt a fájdalmasan aktuális s mélyen gennyesedé társadalmi sebet nem lshet meggyógyítani. Hiszen a közönség rögtön a káromkodó s jeleneteket csináló kéregetö és a visítozó, bőgő utoagyerek pártjára áll, ha a kötelességét teljesítő rendőr ba akarja kísérni a rendőrségre, úgyhogy egy jobb- érzésű rendőr, vagy detektív szégyell ilyen kolduibotrácy középpontjába kerülti. Hiszen az is megtörténik mm egyszer, hogy a rendőr a megfigyelt ké- regelő után boltről-boltra me^y, hogy tanúkat és bizonyítékokat szerezzen, s az eredmény az, hogy mindenütt letagadják a koldulás megtörténtét. A társadalom segítsége és közreműködése nélkül semmiféle társedalmi kérdést megoldani nam lehet. Ha Eger közönsége igazán közmegnyugvásra akarja a kolduikérdéit véglegesen meg oldali i az egyedüli helyes vágányon megtartani, akkor először önmagát kellene magreformálnia a parazita koldusok támogatásáról vallott és gyakorlott felfogásában. Másodszor pedig az igazság jegyében kellene havi járulékainak összegét újból megállapítani ■ kötelességét az igazi szegényekkel szemben vagyoni viszonyaihoz mérten job- b n teljesíteni. Dr. U. G. HÍREK — Hibaigazítás. Lapunk tegnapi számában a vízmérő órák szándékolt felszerelésével kapcsolatban megjelent cikk alcíméből szedési hiba folytán kimaradt két szó. Az alcím helyesen így szól: Mit ta kar a szombati közgyűlés tárgy sorozatának hetedik és harminc- kilencedik pontja. — Ladányi Lászlót rendi kormánytanácsossá nevezte ki a tar tomany-főnök. Az egti minorita rendház házfőnökét a tartományi főnök dr. Péchy Alán rendi kormánytanácsossá nevezte ki. P. Ladányi László rendi kor- mányíanácsos gimnáziumi ta nulmányai után Rámában végezte el a teológiát. Mint fiatal presbiter Assisiben volt h. ne a- gister. Utána 2 évre Nagybányán teológiai tanár, majd Nyír bátorban novitius magiiter. Mint a reform embere kerül Egerbe házfőnöknek és az ő bázfonök- légéhez fűződik a rendi teológia és noviliálus megszervezése, a két kollégiumnak a nagyreed- bázban való felállítása. Az alig 82 éves rendi tanácsosnak bine vezése általános őrömet keltett reedtársai és ismerősei körébaD. — Emaricánás birek. Az Agria corporatio 26-án, délután 5 órakor curiális ülést tartott, melynek ke rétében Farkas Béla seniori megnyitó beszéde után felavattak két apródot. A tisztviselők jelentései után Fejér Béla II. é. jh. apród tartotta meg nagysikerű előadását a zsidókérdésről. Az Agria cor poratio halottainak lelki üdvéért Vécsy László dr. jogakadémiai tanár győszmifét fog bemutatni november 2 án 9 órakor a Líceum kápolnájában. Á requiemre ezúton hívja meg az agriás hozzátartozókat a prioratus. As elmúlt évek kegyeletes szokásához híven az idén is virágot helyeznek halottak estéjén az Agria leventéi és apród jai a corporatio elhunyt tagjainak sírjaira. — Eljegyzés. Siónoky Máriát (Szeged) eljegyezte Petheő László m. bir. honvéd utászfóhadnagy. — Az idő. A Meteorologiai Inté zet jelenti ma déli 12 órakor: déli légáramlás mellett felhős, enyhe idő, helyenként csapadékkal. * Hazai szénnel fillérekért fűtheti Egész lakását a Héber féle 2 aknás »Rekord« kályhával. Tisz ta és higiénikus, mert füst, korom és szagmentes. Fatüzelés terén pedig legjobb a világhírű »Zephir« folytonégő hályha. Gyártja és árú- sítja: Héber kályhagyár, Budapest, Vilmoscsászár út 39. Kérjen árjegyzéket! Kívánatra kedvező fizetési feltételek. 1-2 * Rádióját látássá el állomás névskőlával Lusztignál. — Pápai kitüntetés egy volt igazgató-tanítónak. Ormospusztán bensőséges ünnepség keretében adták át Migály Károly volt igazgató tanítónak a Pro Ecclesia et Pon- tifice arany érdemkeresztjét, amelyet számára Szmrecsányi Lajos dr. érsek előterjesztésére adományozott XI. Pius pápa, az ormospusztai katolikus templom felépítése körül kifejtett értékes és eredményes munkásságának elismerő seül. — Minden jegy elkeli a gyöngyösi filléres gyorsra. Budapestről a holnapi napon filléres gyorsot indít a Máv. A fővárosban olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg a mátra- alji város iránt, hogy a vonatra már az első napon minden jegyet eladtak. A szerelvény 20 kocsival indul Gyöngyösre. * Október 28-tól november 12-ig olcsó csillár árusítást ren dez Illés Béla, Széchenyi uccu, Hitelbank épület. * Standard Super 34 a legegyszerűbb kezelésű, antenna nél kül is kitünően működő rádiók. Képviselet Lusztignál. — A Katolikus Népszövetség 1200 gyűlést tartott a múlt esztendőben. A Katolikus Népszövetség, mely 26 éves fennállása óta 250 ezer népgyűlést tartott, 300 ezer jogi tanácsot, 60 millió kiadványt adott ( a nép erejéből a népnek és a katolicizmusnak, a múlt évben a gazdasági mélyponton terjeszkedett legjobban, mert tagjainak létszáma 35°/o-kal emelkedett. A Katolikus Népszövetség a múlt évben 1200 gyűlést tartott, a központ és vidéki irodák 36.400 ügyet intéztek el. Az új tagalakulás a főkiadvány, a naptár megjelenésével történik. Az idei naptár most jelent meg kiváló tartalommal; külpolitikai és katolikus életünk problémáinak feltárásával szenzáció erejével hat. Ára 60 fillér, 1 pengő évi tagsági díj után a naptáron kívül 4 időszaki füzetet kapnak a tagok. Egyesek és csoportok jelentkezhetnek a központnál: Budapest, IV., Veres Pálnó ucca 9. * 80 éves múltam, mert ’ig- mándit« ittam, minden héten egyszer, félpohárral reggel! — Felmentett az egri törvényszék egy halált okozó súlyos testi sértés sei vádolt hentessegédet. Az egri törvényszék büntető tanácsa tegnap hozott ítéletet egy súlyos testi sértéssel vádolt fiatalkorú hentes segéd ügyében, aki augusztus 14-én éjjel Tófaluban leszúrta Inklovics Gyula 27 éves földművest. Egy korcsmái veszekedésből kifolyólag került tettlegességre a dolog a hentessegód és Inklovics között, aki kötekedő, verekedő ember hírében állott. Inklovics megtámadta a hentessegédet, aki védekezés közben kést rántott és oldalbaszúrta a legényt, úgyhogy az súlyos se beibe másnap belehalt. A bíróság a bizonyítási eljárás letolytatása után a fiatalkorú vádlottat felmentette, mert a tanúvallomásokból beigazolva látta, hogy jogos védelemből szúrta le Inklovics Gyulát. * Makacs székrekedés, vastag bólkatarus, gyomorbaj puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csípőfájás eseteiben a természetes »Ferenc József« keserűvív, reggel és este egy egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Hirdessen az »EGER« napilapban i * Székelési zkvarok, bélgörcs, puffadság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, szívidegesség, félelem érzés bódultság és általános rosz- szűllét esetén a természetes «Ferenc József« keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet úgy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. * Megbízható és jó rádiója lesz annak, aki készüléke beszerzésénél kellő súlyt helyez a minőégre. Az Orion 7331 es dinamikus hangszóróval egybeépített Randpass Európavevő speciális hangszórója révén tökéletes műélvezetet nyújt Teljes szelektivitást ad ennek a gépnek »Bandpass« rendszer. Pillanatok alatt behangolható a készülék, mert skálája állomásnevekkel van ellátva. A hangerőn és érzékenységen kívül a hang színezete is beállítható. Külső antennával a 200-2000 m-es hullámsáv minden számbavehetö állomása vehető, de a beépített hálózati antenna is lehetővé teszi, hogy minden nagyobb állomást teljes hangerővel hallgathassuk, Minden jobb rádiószaküzlet készségesen bemutatja. * Antenne és földvezeték szerelése felesleges az új típusú Orion rádiók használatánál Képviselet Lusztignál. — Tizennégy napi fogházra ítélte a* törvényszék a gázoló kerékpáros*. Még ez év pünkösdjén déltáj ban történt, hogy egy 20 éves hentessegód a várból kerékpárján hajtott le az Almagyar ucca felé. A várat látogató nagy tömegben el ütötte hátulról özv. Balázs Bélánó budapesti úriasszonyt, aki a gázo léstől igen súlyos sérüléseket szenvedett. A törvényszék Gálbory tanácsa a hentessegédet az ellene emelt gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségében bű nősnek találta és ezért jogerősen 14 napi fogházra ítélte. * Menetrend, legújabb őszi és téli kiadás már kapható a sajtószövetkezet és Széchenyi könyv- kereskedésekben. ___________ F ilm. * Heti műsor az Urániában. Szombaton és vasárnap Gaál Fran ciska legjobb, legkedvesebb, nagy sikert aratott vígjátéka : Csókol Veronika, melyben Gaál Fran ciska partnere Paul Hörbiger. Magyar híradó. — Kedden csak egy napig filléres helyárakkal: ítél a tenger, a háborgó óceán és a nagy szenvedélyek filmje. Burleszk kiegészítő műsor. — Szerdán és csőtörtökön: Amiről az asszonyok álmodnak... bril- lians történet egy szerelmes szép asszonyról, aki ékszert és szívet rabol. Főszereplők : Gustav Fröh lieh, Nora Gregor és Otto Wallburg. Rendező: Bolváry Géza. Ze néjét szerezte: Robert Stolz. Fox- híradó. — Pénteken: A szívek melódiája romantikus fimoperett. Schubert muzsika. Eggert Márta elragadó alakításaival, magyar betétszámokkal. Közreműködnek a bécsi Filharmonikusok zenekara és Horváth Gyula, a budapesti Ostende kávéház prímása zenekarával. A nagysikert aratott film három napig marad műsoron. — Előadások hétköznapokon 6 és fél 9, vasárnap 4, negyed 7 és fél 9 órakor.