Eger - napilap, 1933/2
1933-09-26 / 181. szám
2 EGER 1933. szeptember 26. tfjm Ferdinánd volt bolgár cár Lillafüreden Lillafüred, »zeptember 25. Szombaton este a lillafüredi Palotaszállőban megjelent Ferdi- náod volt bolgár cár személyi titkára és egy négy szobából álló Ep^rtmant foglalt le a volt uralkodó és kitérem számára. A szálloda igazgatósága a legszebb déli fekvésű lakosztályt nyitotta meg Bulgária volt cárjának, aki kíséretével vasárnep reggel au tőa érkezett meg Lillafüredre. Az uralkodó több napot szándékozik a Palotaazállőban tölteni, abol nemcsak üdülni fog hanem bír szerint a magyar arisztokrácia több tagjának társaságában vadászaton is részt vesz majd. A szálló igazgatósága természetesen mindent megtesz, hogy a volt uralkodó lillafüredi tartózkodását minél kellemesebbé tegye. Zászlót szentel október elsején a komlói földműves dalkör Kömlő, szeptember 25. (Saját tudósítónktól.) A kőmlői földműves dalkör rövid bét esztendei működés alatt olyan eredményeket ért el, amelyek minden tiszteletet megérdemelnek és jelentős helyet képviselnek a magyar dalbullúrában. Hét évi csendes munka után most zászlót szentel a földműves dalkör október elsején. Az ünnepélyes záizlőszentelés szentmisével kezdődik vasárnap reggel 9 órakor. A misét vitéz Subik Károly apát, kanonok mondja s ó áldja meg a zászlót, mise közben p?dig a komlói vagy eskar adja elő Meissner Imre SzeDt Erzsébet-miséjét, Nemes János vezényletével. Mise után veszi kezdetét a zászlóavatási ünnepély a Hangya szövetkezet udvarán a következő műsorral: Hiszekegy: Éneklik a környékbeli dalárdák. Elnöki megnyitó. Bollők Sándor elnök. A felszentelt zászló megkoszorúzása, zászlőanyának átadása és felavatása. A Komlói Dalkör énekszáma. Frühwirt Mátyás, OMD elnöke ünnepi beszéde. A Komlói Dalkör énekszámai. Zászló- szegek beverése. Vidéki dalárdák énekszámai. Záróbeszéd. Mondja Müller Jenő plébános. Himnutz. A tömlői dalosok nyerték meg az országos dalosversenyen a Budai Dalárda díját, amelyet a zászlőizentelésre a Búdéi dalárda küldöttsége hoz le Kömlőra. Gömbös miniszterelnök októberben Ausztriába megy Budapest, szeptember 25. Gömbös Gyula miniszterelnök tegnap este vidéki tartózkodását megszakítva a fővárosba érkezett s ma korán reggel megjelent hivatalában. Fogadta az államtitkárok jelentését és tájé koztatta magát a folyó ügyekről. A miniszterelnök csak rövid ideig marad itthon, mert a frontharcos ünnepség lezajlása után Auizriába megy, ahol Dolfuss kancellár régebbi meghívására vadászaton vesz részt Kállay Miklós és Keresztes Fischer Ferenc miniszterek társaságában. A miniszterelnök október 7-én utazik el Bécsba. Kánya külügyminiszter vasárnap Genfbe utazott Kánya Kálmán külügyminiszter, aki egy héttel ezelőtt tért vissza Párizsból, vasárnap ismét külföldre utazott, hétfőn kezdődött ugyanis a genfi népizövet ség ülése, amelyen a magyar kormányt Kánya Kálmán képviseli. A miniszter vasárnap délben félkettökor utazott el a Keleti- pályaudvarról Máriássy Zoltán követségi tanácsos, Mengele Ferenc dr. külügyi sajtófőnök és Balázsy Antal kíséretében. A miniszter környezetéből nyert információnk szarint Kánya Kálmán Genfi tartózkodását alkalmul használja fel arra, hogy a Géniben lévő külföldi politikusokkal közvetlenül érintkezésbe lépjen és Magyarország helyzetéről tájékoztassa őket. Különös jelentőséget nyer a külügyminiszter genfi utazása azáltal, hogy az elmúlt napokban fejeződött bä a leszerelési tanácskozás, és mindazok a mi- miszterek, akik a párizsi megbeszéléseken résztvettek, Ganfbe utaztak és így Kánya Kálmán közvetlenül tájékozódhat a leszerelési probléma állásáról. A dunai kérdésről tárgyalnak a klsántánt szlnajal konferenciáién Ssinaja, szeptember 25. Vasárnap kezdődött meg Szi- najában a kisantant államok külügyminisztereinek konferenciája. Vasárnap délben folyt le az első ünnepség a sziaajai pályaudvaron abból az alkalomból, hogy odaérkezett a jugoszláv királyi pár. Sándor király és Mária királyné, továbbá a román király, Miklós királyi herceg egy udvari különvonaton érkeztek Szinajába. Egy félórával a jugoszláv királyi pár megérkezése elölt érkezett meg a ezínajai pályaudvarra Benes csehszlovák külügyminiszter, akit Tituleecu román külügyminiszter és a kormány több tagja fogadott. A jugoszláv királyi pár különvonatán jött meg Jeflics jugoszláv külügyminiszter, akit a pályaudvaron Titulescu és Benes üdvözöltek. A peleii kastélyban vasárnap délben intim ebéden látta vendégül a román király a jugoszláv királyi pirtt. Vasárnap délután tanácskoztak elsőízbsn a kisantant külügyminiszterei. A megbeszélés természetesen zárt ajtók mögött folyt és kommünikét a tanácskozásról nem adtak ki. A belgrádi Politika szinajai keltezésű hírben beszámol a kis- antant-konferencia programjáról és azt írja, hogy a tanácskozások középpontjában a dunai kérdés áll. Szombaton megalakult az Országos Mező- gazdasági Hitelvédő Egylet tlsza- Jobbparti szervezete Eger, szeptember 25. \ A szombati nap minden bizonnyal fontos dátumnak számít a Tiszajobbparsi Mezőgazdasági Kamara körzetéhez tartozó gazdaközönség, így a hevesmegyei gazdák szempontjából: megala- kúlt az Országos Mezőgazdasági Hitelvédő Egylet kerületi szerve. A megalabúló értekezletet Haller János gróf elnökletével Miskolcon tartották meg s az elnök ismertette a hitelvédő szerv célját, amely abban áll, hogy részben rendelkezésére álljon a kormányzatnak a gazdaadősságok rendezése tárgyában megalkotandó törvény előkészítésében, másrészt, hogy egyénenként felülvizsgálja a gazdák eladósodottságának természetét és mérvét, valamint teljesítési képességét. Ezt követőiig gróf Khuen- Hédarváry Károly vette át a szót és arról beszélt, hogy a gazdaadősságok kérdését rendezni kell, azonban nem egyes pénzcsopor- tók érdekei alapján, hanem az érdekelt adósok és hitelezők szempontjára való tekintettel. — Minden mezőgazdasági kamara ! területén megalakult már ez a hitelvédő szerv, amely most a Tiszajobbpartján is időszerű. Az Országos Mezőgazdasági Hitel- védő Egylet célja nem a likvi- dáciő, hanem hogy a kényszer- helyzetbe jutott gazda és annak a hitelezője felé olyan nyugalmi állapotot teremtsen, amely lehetővé teszi a termelést és a birtokos osztály átmentését. Itt nem a bankok ellen megmutatkozó hangulatokról van sző, hiszen a vidéki bankok együtt sírnék és nevetnek a gazdabö zönséggel, hanem ez adós gazda és a hitel.' z5 érdekeinek összeegyeztetéséről. Ezt a kérdést meg kell oldani, amire nézve a kormányzat is készséget mutat. De különben is a gazdák érdekei, az adósságrendezés magasabb szempontjai olyan erőt képviselnek, amely felett napirendre térni ma már nem lehat. Ezután megválasztották az igazolőválasztmányt, amelynek a hevenmegyei gazdák közül tagjai lettek : Plósz litván, Papp- iSzász Tamás, Schleiminger László, Figlár Géza dr és Hirling Gyula. Érdekes bűnügyet tárgyalt Egerben a budapesti törvényszék Krayzell-tanáosa Eger, szeptember 25. A budapesti törvényszék Kray- zell-tanácia tegnap Egerben tárgyalta Kováéi Alajos budapesti magántisztviselő és felesége szül. Révay Ilona bűnügyét, akik ellen hatóság elleni erőszak vétsége miatt indított eljárást az ügyészség. Kovács Alajos még 1931 decemberében Budapestre eke hurcolkodni Zachár József Má' utoai házából. A bútorokat csira rakatták, emikor a 1 tulajdonos kijelentette, ho' berendezés egy részét visszt ja lakbárhátralék biztosítá Kovács és felesége nem v hajlandók belemenni a dolo mire Zachár rendőröket hl