Eger - napilap, 1933/2

1933-09-10 / 172. szám

1933. szeptember 10. EGER 3 A vidéki városokban megbukott a szeptember 5-i gabonaadó határidő Ä községekben is csak az adóhátralékok eggtizedét fizették gabonában Eger, szeptember 9. bogy azok az aggodalmak, ama­Az ország minden részéből egyértelműen jelentik, hogy az adőgabona-akciő nem hozta m^g a várt eredményeket. Szeptern­A régi oksiáisy pecsétje annak valódiságé} bizonyít]«. ASPIRIN-iaWei is magukon viselik való­diságuk jelét: a Bayer- keresztet. Meghűlés első jeleinél és fájdal­maknál ASPIRIN-TABLETTÁ-K bér 5 ig kellett bejelenteniük a gazdáknak abbeli azándákukat, hogy az adóhátralékot gaboná­ban akarják törleszteni a erre a terminuira a nagy mezőgazda­sági jellegű városok, mint Kecs­kemét, Szentes, Békéictaba stb. gazdái nem jelentkeztek az i dó- hivatalokban. Ez a tiny feltétlenül komo'y tanulságokat rejt éa bizonyítja, lyekneb mi is hangot adtunk a rendelet megjelenésekor, nem vol­tak alaptalanok. Most már nyil­vánvaló, hogy a szeptember 5-i határidő túlságosan rövid volt ahhoz, hogy a kialakulás mag­történjék a gabonafronton. Dia mostani árat a gazda nem tart­ja véglegesnek és nem tud bele­törődni, hogy boletta nélkül 4.80- ért számolják el a rozsát és 8 pengőért a búzáját, — olyan adótartozásra, i melynek kelet­kezésekor a gabonáért a mai áraknak legalább a dupláját le- hetítt kapni, sőt egyes vidéke­ken a háromszorosát is. Az adőbuza bejelentési határ­idejére Kecskeméten 2 gazda je­lentkezett, Misko'oon 800 igéry jogosult közűi húszon'gyen, Egerben pedig 1470 mázsátaján- lo tak fel adófizetésre. A kisebb községekben sem ■okkal kedvezőbb az eredmény, úgyhogy a felajánlóit mennyi­ség pengő értékre átszámíiva mm tette ki a gabonaedó egy- tizedét sem. Ünnepi külsőségek közt ülte meg 100 éves jubileumát az Egri Kaszinó Eger, szeptember 9. Eger nagymuitű és legrégibb társadalmi egyesülete: az Egri Kaszinó szeptember 8 án ünne­pelte meg fennállásának száz­éves jubileumát. A viszonyok­hoz mért szerény, de nemes ün­neplés, amelyben a vármegye és város közönsége a jubiláló egye­sületet ré.zesíiette, egymagában is mutatja azt a súlyt és érté­ket, amelyet az Egri Kaszinó mindenkor képviselt a város tár sadalmi életében. Száz év óla működik a köz javára Széchenyi szellemében és azoknak a taná­csoknak megtzívlelésével, ami bot Pyrker László János pát­riárka érsek foglalt pontokba az egyesület munkájának megindu­lásakor. A város kultúrájának a legutóbbi időkig is jelentős té­nyezője, évekkel ezelőtt, amikor még a viszonyok kedvezőbbek voltak, rendkívül nívós hang­versenyeket rendezett, képkiállí- tálai ma is híresek. Tevékeny cége a vármegye és a város kő zönségének legnagyobb elisme- rézét és szeretetét vívta ki, ezért volt a tegnapi ünnep különös képpan meleg és felemelő. Az ünnepségek sorát csütör­tökön jólsikerült ismerkedési est nyitotta meg. Kitboldogasszony napján délelőtt 10 órakor szent­misét mutatott be a ciszterciek templomában Kürti M ír yhért dr. perjel, tankerületi igazgató. A szentmisén megjelent dr. Szmre- csdnyi Lajos ércek, pápai trőnállő is, aki a szentély bal oldalán foglalt helyet és áhíta­tot imába merülve hallgatta vé­gig a misét. Mise végeztével a Főpászlor áldást ozztott a hí­veknek. A kóruson a Király- és Kor­mányzódba* Egri Dalkör a li­turgikus férfikari irodalom leg­szebb darabjait adta elő nagy művészeitől Hmzthy Zoltán or­szágos társkarnagy vezénylete mellett. A templomból a kaszinó nagy­termébe vomit az ünneplő kö­zönség, ahol 11 órakor kezdő­dött a díszgyűlés az egyházi, polgári és katonai előkelőségek és nagyszájú közönség jelenlé­tében. A termet szőnyegekkel, déli növényekkel díszítették fel ez alkalomra, a falakon művé­szi festmények mutatták, hogy ez alkalomból az egri művésze­ken keresztül maga a művészet is ünnepli nagy pártfogóját az Egri Kaszinót. A díszközgyűlést a Himnusz nyitotta meg az Egri Dilkör elő­adásában, majd Erlach Sicdor dr. alelnök mondott lendületes bevezető szavakat. Rövid vissza­3 csővel kisméretű szupergépet kon­struálni, mely minden állomást egyfor­mán, teljes hangerővel, automatikus fadingmentesítéssel vesz és amellett tökéletes zenei élvezetet nyújt. EZ MOST LEHETSÉGES MERT: az új háromszoros D1TETRÓDA, az új nagyfrekvenciájú PENTÓDA, az új nagyteljesítményű végerősítőcső páro­sulva az ORION-REFLEX kapcsolással, (szabadalom bejelentve) óriási erősítés mellett nagy dinamikus hagszóróval LEHETŐVÉ TESZI o 3+1 LÁMPÁS Gyártja: Orion izzólámpagyár Az összes Orion gyártmányokat díjtalanul bemutatja LUSZTIG SÁNDOR pillantást veteti a kaszinó száz­éves életére, arra a nemer, tra diciős szellemre, amely az ódon falak között mindig uralkodott. — Az elmúlt száz év — mon­dotta többek közt — a nemzet eleiében is a legmozgalmasabb korszak volt. Méltán nevezheti megát az Egri Kaszinó nagy idők tanúján ak. Kezdetben a po­litikai élet irányításában is részt vett, később felhagyott a politi­kával s közjó ékonyiági, társa­dalmi, művészeti téren műkö­dött az egyesület. A jegyző­könyvek tanúsága szerint több mint 40 ezer pengőt adott jóté­konyáéira a Kaszinó őe évenként 4 ezer forinttal járult a közvilá­gítás megmentéséhez, 3000 köte­tes könyvtára sok ritka első ki­adású könyvet foglal magában, a múzsákkal szoros összekötte­tésben volt, termeib.n annakide­jén Déryné is játszott. Kebeléből nőtt ki a már európai bírű Egri Dalkör, öreg itt minden, — fejezte be beszédét — a falak, a bútorok, öreg a felfogásunk a kötelesség­ről, hazaszeretetről és öreg a hi­DONTO SIKER ŐSZIEK Kérjen azonnal árajánlatot PÉTI NITROGÉN HÜTRAgya&yAr RT., Budapest, V I vas ¥ kürz ctké ü viselőnk nél: Miskolc, Széchenyi ucca 25

Next

/
Thumbnails
Contents