Eger - napilap, 1933/2
1933-08-26 / 163. szám
1933 augusztus 26. E Q E B 3 nyagazdák, társaik segiiségével meggtudták fékezni a tömeget. A pénzügyőrök feljelentésére megindult u bűnvádi eljárás hatósági közeg elleni erőszak bűntette címén a támadásban részt- vett negyvenkilenc tsrnsszent- miklősi, kiskörei, áiányi, hevesi és tiszanánai földműves ellen. A bűnügyet trost tárgyéba az egri törvényszék büntetötenácsa,Pret tenhofter Ödön helyettes törvény’ széki elnök vezetésével. A kihallgatott négy venkilerc vádlottnak szűk volt a vádlottak padja, alig fértek el a tágas törvény széki teremben. A bizonyítási eljárásbíf-jezís * után Sztricha Jenő dr. királyi ügyész a vádlottak egyrésze ellen elejtette a vádat bizonyíték hiányában, a többi ellen azonban szigorú büntetést kér azzal, hogy ez az ítélet prevenció i* legyen, mert ha valamikor foko zoitabb államérdek volt a hatóságok védelme, ügy a mai súlyos gazd «égi helyzetben ez egyik legfontosabb feladata az áliamnsk. A bíróság íséíetébsn Sipo» Istvánt, B. Kiss Gábort három-három bőnapi, Kövesdi Kálmánt, Sipoi Józsefet, Morvái Istvánt és Pataki Pált pedig egy.egy hőDapi fogházra ítélte hatósági közeg elleni erőszak vétsége címén, a többi vádlottat pedig felmentette bizonyítékok hiányában. A vádlottak megnyugodtak az ítéletben, a királyi ügyész pedig súlyosbításért fe- lebbez-’tt. Ma délelőtt halalosvégü kerékpárszerencsétlenség történt a Farkasvölgy uccuban Nagy József malomellenőr nekifutott egy háznak, koponyaalapi törést szenvedett és meghalt. Eger, augusztus 25. Ma délelőtt borzalmas szeren- ciéilenség történt e Farkssvöigy u cíban. A lejtős Árpád utcából egy kerékpáros fiatalember hajtott le nagy sebasséggel. Valószínűleg a gép fékje felmondta n szolgálatot, mert az Árpád és Farkasvölgy utcák találkozásánál, ahol hsjlifc ez űt, nem lu- dott lassítani és teljes erővel a Farkasvölgy utcn 5. számú ház falénak rohant. A szerencsétlen fiatalember fejjel előre vágódott ki az ülésből és eszméletlenül terült el a földön. Szájából széles sugárban ömlött a vér. Koponyája összetört. Az utcabeliek a közelben lakó dr. Besznyák István orvost értesítették s a mentőkért küldtek. Besznyák István dr. injekciókat adott a fiatalembernek, mejd a mentők ez Irgalmasraud kórházába szál lították, ahol negyedóra múlva, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, koponyaalapi tőré« következtében meghalt, Irattásbéjában egy Nagy József malomellenőr névre kiállí tott betétkönyvet találtak. Érte sitették az egri pénzügyigazga tőság malomoiztályát, ahonnan biszál'tak a kórházba és a személy azonosságot megállapították. A szerencsétlen malomellenőr iránt általános részvét nyilvánult meg. Az elmúlt évben került Egerbe. Tulajdonképpen k^pzatt ttnár volt a párisi egyetemen végezte tanulmányait, de nem tudott elhelyezkedni. Három évi (egyházra Ítéltek egy kétszáz holdas gazdát, mert vadászfegyverrel halálra sebezte béresét a »komenció« miatt. Eger, augmetm 25. Csütörtökön délelőtt állt ez egri törvényszék Prettenboffar- iauÉcie elé Haranghy Miklós pusztaezárazbői birtokos, — aki április 29-én vadászfegyverével halálra sebezte Rajna Kálmán nevű béresét. Rajna Haranghy kétszáz holdas birtokán dolgo zott, mint »komenciős« cieléd, azonban a gazda nem volt megelégedve munkájával. Rajna akkor elhatározta, hogy otthagyja a szolgálatot. Haranghy hajlandó volt elbocsájiani, de csak akkor, ha a negyedévre előre kifizetett természetbeni járandóságokat visszaszolgáltatja. Erre Rajna nem volt hajlandó, ellenértékképpen azonban felajánlotta ott- maradó burgonyatermését. A gazda, mikor látta, hogy Rajna űtrakészülődik, rázárta a cselédház ajtaját, azonban azt a béres faifeszítette. Ekkor Haranghy kiment a dűlöűtra és kér esztbeár holta az úttestet, hogy a béres holmijáért érkező fuvaros ne tudjon be- haitain a tanyára. Röviddel utóbb Rajna is kiment az útra, nézni, hogy jön-e már a megrendelt szekér. Amikor Haranghy meglátta béresét, rákiáltott, hogy ne jöjjön köze lébb, mikor pedig ez nem állt meg, ráfogta vadászfegyverét és sörétes tölténnyel bokán lőtte. A béres közel három óráig hevert a porban, mert Haranghy senkit sem akart hozzáengedni, hogy bekötözze sebét. Végre a kihívott dr. Szabó Gyula íme- nyötelki körorvos első segélyben részesítette e szerencsétlen bérest és az Irgalmasrend egri bőrházába szállíttatta. Itt amputálták Rajna lábát, azonban már nem lehetett megmenteni, pár obp múlva vérmérgezésben meghalt. Sztricha Jjnő dr. ügyész először halált okoző súlyos testi ■értés miatt emelt vádat, a tárgyalás foly mán azonban szándékos emberölésre módosítottaA Prettenboffer tanács az ereI SZÍ SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK. | Iroda: Széchenyi tér 2/a Telefon: 30-00. I Äug. 26 szombat, 27 vasárnap, 29 kedd: Rz ember tragédiája. A Dóm-téren. Főszereplők: Tőkés Anna, Gál Gyula, Lehotay Árpád, Táray Ferenc, Justh Gyula, Könyves Tóth Erzsi stb. Tb. főrendező: Finnin Gemier. Rendező: Hont Ferenc, Díszlettervező: Buday György. 450 szereplő és a Szentpál-tánccsoport részvételével. 70 tagú zenekar, 100 tagú énekkar. Nyolc színpad, vetített díszletek. Különleges fény és hanghatások, a Fogadalmi-templom világhírű orgonájának és harangjának felhasználásával. 4000 személyes nézőtér. Äug. 28 hétfő: Liszt: Szent Erzsébet legendája. A Dóm téren. KözremŰKÖdnek: Báthy Anna, Elek Szidi, Maleczky Oszkár, Bőüm Endre, Tóth Lajos, a szegedi 9. honvédggyalogezred kibővített szimfonikus zenekara, a Szegedi Dalárda ős Oratórium Egyesület s a Szegedi Polgári Dalárda. Vezényel: Antos Kálmán. Äug. 30 szerda: Szabadtéri monstre hangverseny. A Dóm-téren. Dohnányi és Kodály vezényletével. Műsor: Dohnányi: Rurália Huugarica, Weiner: Magyar szvit. Kodály : Psalmus Hunga- ricus, Liszt: Les Preludes. A budapesti filharmonikus zenekar, a Szegedi Dalárda és Oratorium Egyesület s a Szegedi Polgári Dalárda részvételével 2—4 Helyárak 60 fillértől 5 pengőig. 1 J deli vádbsli csídekményben ta lálta bűnösnek H;ranghyt és ezért, valamint személyes szabadság megsértése miatt háromévi fegyházra Ítélte. Az ügyész fellebbezett ez eltérő minősítésén és a büntetés súlyosbítása miatt, a védő pedig h jogos védelem megállapításáért, mertHa- rangby vallomása szerint Rajna késsel támadt rá. ■ ■ Összedőlt a szalmakazal, — agyonverte munkástársat Bestiális gyilkosság Ostoroson. Ostoros, augusztus 25 Szerdán délután brutális gyilkosság hozta izgalomba Ostoros lakosságát. Két földmíves szalma bazalozáe közben összeveszett. Verekedésre került közöttük a sor és Koncz József vasvillával agyonverte Cseh Andrást. A két fiatalember már csaknem elkészült b kazalrakásiial, mikor a boglya ösozsdűlt. Ebből szóváltás keletkezett, mert mindkettő a másikai okolta a kezd ősszedőíéce miatt. Egyre indulatosabban szidták egymást, majd összeverskedtek s Koncz József a kezébsnlevő vesvillávaí addig ütötte Cseh Andrást, uiíg ez meg tudott mozdulni. A sebesültet eszméletlen állapotban kórházba szállították, azonban sérüléseibe tegn-.p reggelre maghalt. Koncz Józsefet, aki önként jelentkezett a csendőraiégen, őrizetbe veitek. — Ünnepélyes .szentmise a főszó- kesegyházban az Érsekföpásztor névnapja alkalmából. A hatvan éves papi jubileumét tartó Érsekfőpász- tor mai névünnepe alkalmából egy házmegyéje híveinek hálája és szeretető ünnepi imádságban kapcso lódott össze. Egerben, a főszékesegyházban ma reggel 9 órakor dr. Iváncvich Emil apát, kanonok, érseki papnevelő intézeti rektor celebrált ünnepi szentmisét nagy papi segédlettel. A szentmisén megjelentek a katonai és polgári hatóságok, testületek és társadalmi egyesületek képviselői is a hívek sokaságán kívül. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy baralyi Fejér Ernő, Tiszaszőllős község ny. főjegyzője, hosszú szenvedés után 73 éves korában, házasságának 45 ik évében, folyó hó 23 án meghalt. Temetése 25 én, pénteken délután 5 órakor lesz a janicsáruccai gyászházból a Fájdalmas Szűzről nevezett sír kertbe. Lelki üdvéért az engesz telő szentmise áldozatot 26 án reggel 8 órakor mutatják be a Ferenc- rendiek templomában. Halálát a haralyi Fejér, Ringelhann és Ury családok gyászolják. * Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgyulladásnál, valamint idegfájdalmaknál és szag- í gatásnál naponta fél pohár tér* 1 mészetes «Ferenc József« kese 1 rűvíz rendes gyomor- és bélmű ködést biztosít. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József víz hatása gyors, kellemes és megbízható. Ingyen szénhez, tűzifához jut jövő télre, ha cserépkályháját Ferencz Ágostonnal legújabb fatüzeléső (Harth- muth) rendszerre, vagg kőszénre, poroszrendszerre rakatja át, mert 50°/o tüzelőmegtakarítási jótállás mellett olcsón és szakszerűen végzi Ferencz Ágoston, Homok ucca 7. Téglagyár mellett. 2—4 * Romlott étel, ital ha gyomrát elrontja, fél pohár »Igmándi« gyorsan helyrehozza ! Rétesliszt! Első Törökszentmiklósi Gőzmalom részv. társ. Képv. : Eger, Jókai ucca. Telefon: 228.