Eger - napilap, 1933/1
1933-01-27 / 22. szám
1-933 jaruár 27. EGEK 3 ' iimipHWüirin ii> inni iii miníiwnnitf ii iunTH^m n i rrrirr«iiiiirnn ittíTí vasúi melletti téglagyár udvaráról bárom szekér tordűlt ki. Szemtanúk elbeszélése sserint a három rgylovas szekér gazdája az utolsó koasi után ballagott s a vonat érkezését csak akkor vették észre, mikor a mozdony éiasen fütyülve mér sz átjáró elé árt. Az első szekér ebben a pillanatban már csaknem keresztül haladt a síneken, úgyhogy a mozdony nagy erővel lökte le a szekér hátsó részét a vágányról, a másik kocsi p’dig még nem árt ftl a pályatestre s a lő épen a mozdony előtt torpant meg. A szekér rudja eltörött s a lő is magaebaiült, as utolsö kocsi mellől előre futott gazda p3dig épan a mozdony kerekei előtt bu- kott el. A karambolnak így szerencsére nem volt komolyabb követ- kezményp, de a balesetért a fe lelőcség a gazdákat terheli elsősorban, akik a lovakat őrizet nélkül higylák a síneken áthaladni, holott a közeledő vonat figyelmeztető jeleit hallhatták volna. Tanácsos volna azonbtn, baa Máv. azoknál a vasúti átjáróknál, amelyek úgyszólván a városon keresztül vezetnek, ahol a házaktól a közeledő vonatokét észrevenni nem lehet, sorompókat állítana fel ■ ezzel elejét vennő az esetleges súlyos szerenciétlenségeknek. Ottó örökös király Hindenburgnál. O.tő örökös király, aki jelenleg Berlinben tartózkodik, szerdán délelőtt meglátogatta Hin- denburg birodalmi elnököt. A látogatásnak nem volt semmiféle politikai vonatkozása, a sző sto- roi értelmében baráti jellegű volt. Hindenburg tábornagy Ottó nagyatyjának legbizalmasabb barátai közé tartozott. A külföldi sajtó mégis nagy jelentőséget tulajdonít a látogatásnak, mert O.tő előzőén a német trónörököst látogatta meg. Híre járt újból, — mint már annyiszor, — hogy Öltő házasságot köt az olasz királyi pár legifjabb leányával. A külföldi újságok azt is megírták, hogy az olasz királytól Ottó hozo- mányképen Dáltirolt kepja meg. Zita királynő erélyesen megcáfolta ezt a hírt. Nyilatkozatában elmondja, hogy abból keletkezhetett ez a híresztelés, hogy fia, aki a berlini egyeteman folytatja tanulmányait, doktori értekezésének tárgyául Dáltirol történelmét és jogi vonatkozásait választotta. A házassági terv lég- bőlkepott koholmány. * Minden bárhol hirdetett, ismertetett magyar és külföldi könyv beszerezhető és megrendelhető a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Február 2-án fiatal irók és költők gárdája szerepel a Gárdonyi Társaság felolvasó ülésén Eger reprezentatív irodalmi egyesülete a Gárdonyi lársasdg tegnapi választmányi ülésén a legközelebbi hónapokra gazdag és változatos programot állított össze. Ebban a programban gyönyörködtetni fogják a Társaság hűséges közönségét hírneves fővárosi írók, szerepelni fognak az egri toliforgatők és szóhoz fognak jutni a fiatalabb író- és költönemzedék tagjai tehetségük termésével. A választmányi ülés elején dr. Kürti Menyhért tanker, kir. főigazgató, a Társaság elnöke mélyérzésü szavakkal parentálta el a nemrégiben elhúay t Négyessy László egyetemi tanárt, a Gárdonyi Társaság tiszteleti tagját, akinek migasraívelő pályája Egerből indult ki s ekinek mély tudományában élig néhány hónappal ezelőtt volt alkalma gyönyörködni Eger társadalmának a Társaság iegutóbbi felolvasó ülésén. Ezután dr. Bárány László főtitkár terjesztette elő program- tervezetét. Eszerint a Gárdonyi Társaság f-bruár 2 án Gyertyaszentelő Boldogasszony napján délután 5 órakor a ciszterci gim- j názium tornatermében a fiatal | egri író- és költőgárda bevonásával tarfcauá ez évben első felolvasó ülését.Ezt köveiné február 26 án,farsang vasárnapján a minden évben megrendezett farsangi humoros est, amelyen Csathó Kálmán a kisülő író is szerepelne, mi jd március hó végén peregne la a harmadik felolvasó ülés minden valószínűség szerint P. Gu- lácsy Irén részvéteiével. A Gírdoayi Társaság választmánya nagy örömmel értesült dr. Bárány LSstlő főtitkár és dr. László Vine3 titkár bírálati véleménye alapján a február 2 án bemutatásra kerülő fiatal poéták és í ók művének értékes színvonaláról. A Társaság ezeknek a fiatal tehetségiknek szerep sltetésével egyrészt érdekes délutánt akar szerezni az egri közönségnek, másrészt további ösztönzést kívánt részükre nyújtani az irodalom szí rátétére és öntudatos művelésére. A Gárdonyi Társaság bizton reméli, hogy Eger társadalma épp oly szeretettel ős érdeklődéssel fogja fogadni a fiatal gárda beavatkozását, mint a- milyennel ez bociátotta ihletük tarmését a Társaság céljainak szolgálatára. Előnyös lenne-e Hevesmegye apci kőbányájára nézve a tervezett fúzió a magánbányákkal Az apci bánya az egyetlen rentábilis üzem. Eger, január 26. A magyarországi kőbányák tervezett fúziójával kapcsolatban folyta olt tárgyalásokról már megemlékezett az Eger. Az ipartanáéi, mely ezzel a kérdéssel foglalkozik, betek óta egymásután tartja üléseit éB meglehetősen f szült hangulatban folynak a tárgyalások, annál is inkább, mert a magánérdekeltié- j gek élesen tiltakoznak a tervezett fúzió ellen. A belügyminisztériumban is napirenden tartják a kérdést és Tomesányi Kálmán helyettes államtitkár kapott megbízást a közüzemi kőbányák problémájának megoldására. A minisztérium és az ipartanács a legszigorúbb titoktartás mellett foglalkozik a kőbányák ügyével és a közvélemény csak abból az interpaliációből, amelyet Beck Lajos országgyűlési képviselő intézett a képviselőházban a belügyminiszterhez szerzett tudomást, hogy a kőbányák kéoyszertársitásával akarják a problémát megoldani. A hatósági és a magánvállalatok bányáit közös szervezetbe akarják tömöríteni és ez a kény- szerkariell irányítaná ez összes báDyák termelését. Ebben az ügybrn egészen kivételes helyzetb n van Heves és, Bákéz vármegyék kőbányája, ez epe1, emely az egyetlen rentábilis hatósági üzem ebben a nemben. Kérdés tehát, hogy Hsves- megyének milyen előnyei származnának ebből a tervezett fúzióból és a rákényszeritatt társulás nem hozna-e ép3n ellenkező eredményt, mint amilyet várnak tőle. * Epekő , vesekő-és hólyag kőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvényben szenvednek, a természetes »Ferenc József« keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos ki váló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségeknél is ajánlják. A Ferenc József keserű víz gyógyszertárakban, drogériákban és fű szerüzletekben kapható. HÍREK — 1933. január 26. — Négyezeréves kávé és százezer malac. Az olvasó két érdekes hírrel találkozott a iegutóbbi lapokban. Az egyik arról szó), hogy Olaszországban egy föidataiu kamrában pörkölt búzát és egyéb gabonaféléket találtak, amelyeket négyezer esztendővel ezelőtt tett el a gondos gazdaasszony. — A másik arról beszél, hogy Hollandiában százezer kis malacot, Dániában huszonötezer tehenet pusztítottak el,mert nagyon megnövekedett a sértés- és ezarvas- marhaállomány és az a veszély fenyegette a gazdákat, hogy veszedelmesen lemegy sz előhus áré. —Ezek felett az események, felett elgondolkozva meg kell állapítani, hogy az ember olyan kegyetlen tud lenni, mint semmiféle más teremtett lény a világon. A földkerekségen millió ős milliószámra éheznek, sokszázezer anya nem tud kenyeret adni síró gyermekének és akkor az ember vandalizmusában ősz* szezuzza, elégeti, elpusztítja az élelmiszereket. Tcbb mint tíz esztendő óta tart ez az állapot ős azóta nem tudják megoldani a világtörténelem legsúlyosabb problémáját. Nem tudják megváltoztatni azt a helyzetet, hogy az egyik oldalon túlságos a bőség, a másik oldalon a nincstelenség. Egyik oldalon a jóllakottak undorral vetik el maguktól ez élelmiszereket, a másik oldalon hiába könyörögnek, harcolnak egy darab kenyérért. Pedig amikor ezt a borzalmas kontraiz'ot, ezt a hatalmas fényt és árnyékot látja az ember, megdöbben a szörnyű képtől. És csak az ember tudja megtalálni az ellenmondásoknak ebből a poklából kivezető utat és igazán itt volna az ideje, itt volna a tizenkettedik óra, hogy ezt az utat meg is találja, (kör.) — Ki lesz a kariellbizottság elnöke? Politikai körökben elterjedt bír szerint a kormány a kartellbizott* ság elnökévé Zsitvay Tibor volt igazságügyminisztert nevezi ki, aki ezzel a kinevezéssel ez ár- elemző bizottság elnökévé is lenne. Mis bír szerint Ivády Béla volt földművelésügyi miniszter lesz a kartellbizottság és az ár- elemző bizottság elnöke. Csomagokat 30 kgr.-lg ^ Budapestre espresso I szállítunk. Házától díjmentesen elhozzuk. 1|§ Deutsch banküzlet. Collis-Expresse csomag- I szállítás egri kirendeltsége I — A Pesti Tőzsde 16 oldalas új száma érdekes és változatos tartalommal jelent meg. Nagy figyelmet érdemel a vezetőcikk, amely a leghitelesebb információk alapján kimutatja, hogy semmi ok nincs a nyugtalanságra. Borosa Gábor és Bársony O.zkár nyilatkoznak a lapban, amely a szenzációs információk egész sorát közli. Érdekei és bő textil, vegyészeti, vas- és gépipari, biztosítási, vidéki-hitelélet rovat egészítik ki az új számot