Eger - napilap, 1933/1

1933-06-08 / 118. szám

4 EGER 1933 junius 8. Tegnap délután a Katolikus Legényegylet 21 tagja elutazott a müncheni Legénynapra Eger, június 7. Holnap kezdődik megMünohen- ban a Katoliku« Legényegyletek nemzetközi központiéban a La- génynap, amelyen Európa min­den államának legényegyletei képviseltetni szokták magukat. A három napos, demonstratív gyű­lésen, amelyeknek sorozata a kolpicgi eszmék diadalmas ter­jedését és a Legényegyletek fel­mérhetetlen jelentőségét doku­mentálják, természetesen részt vesz a háromnegyedszázados Egri Katolikus L°gényegylet is. Egerből 21 legényegyleti tag indult útnak tegnap délután, hogy Budapesten át Münchenbe utazzon és részt vegyen a há­romnapos konferencián. A le­gényegylet küldöttségét vitéz Subik Károly apát, kanonok, a Legényegylet elnöke és Köhler Imre titkár vezették és velük utazott Petro Kálmán ortzágyű- lési képviselő is. Pünkösd második napján 13 utasával felborult egy autóbusz a parádi ütőn készcsspat tábori felszerelésének beszerzésére szolgál. Jegyeket előre lehet biztosítani Diviaczky Gyula drogériájában. Páholyülés személyenként 80 filiér, földszinti zártszék 50 fillér, karzat 20 fillér­Az Angolkisasszonyok tanítónőképző intézete volt növendékeinek első ötvenéves találkozója. Eger, június 7. Az Angolkisasszonyok intéze­tében pünkösd hétfőjén tartották meg a tanítónöképző volt nővén dékeinek első ötvenéves találko­zóját. A félizázodo* összejöve­telen hatan jelentek meg azok közül, akik ötven esztendővel ezelőtt diplomával a kezükben léptek ki az Alma Mater küszö­bén, s most egy életnyi messze­ségből a régi falak között vissza­emlékezték az elmúlt időket. A 9 órai hálaadó szent misét Baghy Oivát ciszterci tanár mondotta. Mise után a díszterembe vo­nultak a volt növendékek, akiket az intézet mostani növendékei meleg ünneplésben részesítet tek. Az ötven évvel ezelőtt vég­zettek sorában ott voltak M. Len­gyel Julia nyíregyházi főnökDŐ, M. Ruzicska Mária elemi iskolai igazgató helyette?, özv. Baghy Imrőné,StegmeierP*ule,dr.Hódy Jánosné, L'pciey Lidia, Szőke Sándorné Komáromy Mária és Fejőrpalakynő Benöcs Jozefa. Szép zene és énekszámok kö­vették az üdvözlést, majd Szé­kely: »Jal az égen« c. szavaló- kórusát edták elő a növendékek. Végül Kiszely Imre igazgató mél tatti a jubilánsok érdemeit, erőt kívánva nekik az élet további küzdelmeihez és értékes munka­körben töltött életüket példa­képül állította az élet kapujában álló tanítónők elé. Elfogták az egri kórházból megszökött tolvajt. Eger, júuius 7. Jelentette az Eger, hogy az Irgalmasok kórházából nemrégi­ben megszökött Felföldi latvár, akit az ügyészségi fogházból szállítottak be oda, mert a vizs­gálati fogságban levő rab vas­darabokat nyelt. Mikor lábadozni kezdett, egyik délután civilruhát szerzett és megszökött a kórház­ból. Most az országosan körözött tolvajt, akinek főként kerékpár- lopások terhelték a lelkiismere­tét, sikerűit elfogni Gyöngyös határában, izgalmas üldözés utáD. Felföldit visszahozták Egerbe az ügyészség fogházába. * Köszönetnyilvánítás Mind ezoknas, sík feleségem, illetve édesanyánk elhunytéval ért nagy fájdalmunkat részvétükkel eny­hítették, ezen az úton mondunk hálás köszönetét. Zsemlye család. Eger, június 7. Hé fán délelőtt, pünkösd má­sodik napján csaknem végzetes kimenetelű autóbaleset történt a perádi országúton, az egyik ka­nyarodéban. Egerből a Mavart autóbuszjáratot állított be ezen a napon Eger és Párád között s ez a kocsi járt szerencsétlenül, Baktától pár kilométerre. Tizen­három utassal indult el 8z autó­busz, — amelyet Hedinger János sofőr vezetett, — a Líceum elől. Fél tizenkettő lehatott, amikor a kocsi már Bakta és Sirok kö­zött járt s az egyik éles forduló­ban hirtelen oldalra dőlt és nagy csörömpöléssel,egyensulyát'veszt ve felfordult. Az utasok rémült kiáltozással igyekeztek megsza­badulni az eldőlt koc.iból, amely­nek minden ablaka összetörött és az üvegszilánkok szanaszét re­pülve megsebesítették a bent ülőket. Mindenki vérzett t az Fontos rendelkezések tatásáról és a Eger, június 7. Ez év februárjában jelent meg az a kormányrendelet amely a gépjárműkerületek uj beosztását tar'almazza és amely Egert a hevesmegyei kerület székhelyévé telte meg. Azóta ezzel az átszer­vezéssel kapciolalbin egész sor uj rendelet látott napvilágot, a- melyek a közúti adó lerovásának módját, a jármüvek uj vizsgáz­tatását szabályozzák. Az egri gépjárműkerület ve­zetője Moldoványi László rendőr ijedelem olyan nagy volt, hogy az autóbusz egyik nőutasa ideg­sokkot kapott a kiállott izgal­mak hatása alatt. Mikor az első rémület elszál- lott, kiderült, hogy aránylag mindenki szerencsésen szabadult meg a balesetből, mert az utasok többnyire ciak horzsolást és ki- sebb-nagyobb karcolásokat szen­vedlek az üvegcserepektől. Éppen akkor ért a szerencsét­lenség színhelyére a Pópl-féle parádi autóbusz is, amelynek sofőrje felszedte a sebesült uta­sokat és bevitte Párádra, ahol Müller Jenő dr. és PethőIstván dr. orvosok első segélyben részesí­tették a sérülteket. Egyetlen utas volt, akinek sérülése komolyabb­nak látszott, ezt Nagy Béla dr. a fürdő orvosa vette kezelés alá. A vizsgálat természetesen meg­indult annak kiderítésére, hogy mi okozta a balesetet. az atltők ujravizsgáz- köztíti adóról. s. fogalmazó, aki most szervezi meg a kerületet és rövidesen hoz­záfog a járművek felülvizsgá­latához. Munkatársunk érdeklő­dött hivatalában ez uj kerület ügyeiről és igen érdekes felvi­lágosításokat kepeit: Az egri kerüljibsD, vagyis Heves megyében ezidőszerint 710 gépjárművet tartanak nyíl ván, ezek közül azonb.n a köz­úti forgalomban mindössze 435 vesz részt, a többinek rendizám- tábláját beadták a tulajdonosok. Hétszáztiz gépjármű van Heves megyében, de abból csak 435 van forgalomban MAVART autóbusz-menetrend. Érvényes 1933. VI. 6 tói VI. 24 lg. Eger-Budapsst. (Naponta közi.) I 18S0 i. Eger Korona sz. é. 1015 2145 é. Budapest Oktogon i.700 Eger-Lillafüred-Miskolc. XX X Eger Lyceum i.715, 950, 10”, 19“ Lillafüred Pa- lotaszállő é. 855, ll30, 1210, 2040 Miskolc, Kí­gyó gysztár é. 928, —, 1240. 2110 ~ / Miskolc Ki- x xx ) győ gysztár i. 755, 16‘°, —, 1735 ( Lilafűred Pa­130 / lotaszáilő i.825,1640,1715,18°* 5-— [ EgerLyc. é. 10,1815,1860, 1940 x= csak vasárnap és ünnepnap köz­lekedik, Térti jegy Lillafüredre P 7, Miskolcra P 8. Eger-Parád-Mháza-Kékes csak vasár- és ünnepnap közi. T érti / jegyi 1019,19I5i. Eger Lyc. é. 931,1854 4 ) 11«, 2030é. Parád-f. i. 820,174° 6 1355, 2115 é. M -háza i. 743, 1703 V / 1435, 2 1 40 é. Kékestető i. 725,1645 P I Egér-Gyöngyös. Térti í X X iw { 1315, 1820 i. Eger K. szlő é. 9°° 1025 “ 6l l445, 1930é. Gyöngyös i. 735 9“ x — csak hétköznap közlekedik és a Lyceum elöl indul. Szíveskedjék kivágni és megőrizni. A sok kccti, — 275 autó és mo­torkerékpár van forgalmon kí­vül, — leállításának oka a gaz­dasági válság, a rossz viszonyok- Valószínű, hogy az uj rendelke­zések végrehajtása után még szaporodni fog a leállított jár­művek száma, marta közúti adőt ismét felemelik és a különféle illetékek és a rendeletikben elő­írt ellenőrzések és kölönfále kényszerű venturák még annak a kevés embernek is elveszik kedvét az autőtartástől, aki ed­dig le nem állította kocsiját, vagy motorját. A kapitányság rövidesen hir­detményben teszi közzé azokat a tudnivalókat, amelyek a vo­natkozó rendeletek szerint a jár­műtulajdonosokra nézve fonto­sak. Az >Eger< vasárnapi szá­mában közli ezeket a tudnivaló­kat. Ön az OMIKE tanulmányutazási prospektusa nélkül akarja nyári pro- grammját összeállítani, csodáljuk 1 Kérje még ma é‘TI“ mentve a* OMIKE olcsó utazásai­nak képes prospektusát, mely sza­badságidejének legcélszerűbb fel­használására ad praktikus tanácso­kat. OMIKE Tanulmányutazási Iro­da Budapest, IX., Üllői út 11/13. Telefon: 86-7 12. * Bélrenyheségben szenve­dők őrömére egy kiváló gyárt­mány került forgalomba «Citrosal« név alatt, mely mesterséges, kris­tályos, citromos karlsbadi só, mely kiváló és biztos hashajtószer. mcnci­díj p 880 Utasbalesetbiztositás! Halál esetére — — — — — — — — 10.000 aranypengö Állandó rokkantság esetére — — — — — 20 000 aranypengő Évi díj 10 aranypengö. Halál esetére — — — — — — — — 5.000 aranypengő Állandó rokkantság esetére — — — — — 10.000 aranypengő Évi díj 5 aranypengő. Érvényes egész Európában, Oroszország kivételével Kész kötvények a FONCIERE biztosítónál válthatók Eger, Széchenyi ucea 20. Telefon: 92.

Next

/
Thumbnails
Contents