Eger - napilap, 1933/1

1933-06-03 / 116. szám

4 EGER 1933 junius 3. — A MESE tenniszjátékosai 7:1 re verték a Gyak. játékosait. Most zaj­lott le a szokásos klubközi mér­kőzés a MESE és a Gyöngyösi At­létikai Klub tenniszjátékosai közt Gyöngyösön. A mérkőzés hatalmas egri fölényt mutatott, amit a 7:1-es ponteredmény is bizonyít. A MESE színeiben Drottletf Jenő, Kapor Aurélné, Lokcsánszky Gitta, Hor váth Sándor, Novotny Gitta és Heves*y Sándor indultak. — Madarak és fák ünnepe a pol­gári fiúiskolában. Az egri polgári fiúiskola tanulóifjúsága tegnap ren­dezte meg évenként szokásos ün­nepét a Berva völgyben a madarak és fák tiszteletére. 300 kisdiák vett részt az ünnepségen és hallgatta figyelemmel Mondok. Ferenc pol gári iskolai tanár beszédét, aki a természet megbecsülésére buzdí­totta őket. A meghitt ünnepséget karének számok és a tanulók szép szavalatai egészítették ki. * Az édes anyaföld. Irta: Pearl S. Buck. Fordította : Kosá­ryné Réz Lola. Kína titokzatos társadalmi életének lebilincselő ke­resztmetszetét adja ez a regény. Egyfelől a fölfelé törekvő kuli ádáz földóhsége, másfelül az ener vált és önmagát túlélt előkelő kaszt lassú sorvadása és pusztu­lása — szóval a keleti formák és hagyományok reménytelen küz­delme a modern nyugati szellem­mel — ez az, amit mesteri művé szettel vetít elénk az «Édes anya­föld«. Ára díszes vászonkötésben P 3 — Film. Filléres helyárak az Urániá­ban. Pénteken, szombaton és va­sárnap filléres helyárakkal kerül bemutatásra Schneider Magda ze­nés vígjátéka, a Kék szoba A férfi főszerepet Georg Alexander játsza — Műsoron van még egy Varázsszőnyeg és Magyar hír­adó Előadások kezdete hétköz­napokon 6 és fél 9, vasárnap 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. Turista-élet A M. T. E. Egri Bükk Osztálya folyó évi juniui 11-én, vasárnap turistapropaganda kirándulást rendez Mezőkövesdre, ottani tagjainak meglátogatására, va­lamint Mezőkövesd nevezetessé­geinek — a matyó kézimunka kiállítás, matyó népviselet, matyó üstököshöz, »Ibuez« ház, ország- zászló, slb. — megtekintésére. Útiköltség oda-vissza kb. 2.— pengő. Ebéd a Korona szálló éttermében 1.20 P. Részletes fel­világosítást nyújt és a kirándu­lásra előjegyzést eszközöl Hu- bay József bükkosztályi titkár (Kálley Z. u. 11) Piaci árak (Péntek.) Felhozatal minden piacon bő­séges. Az árak az egész vona­lon csökkentek. A gyümölcspia cot a ciereszDye uralja, amely­ből már reggelenként 30—50 puttonnyit hoznak. Még bizony nem tökéletesen érettek. A hely­beli kereskedők szerint nagyon helytelen és káros felfogás az Társas utazás Dalmáciába. 10 nap Arbe szigetén, vagy Oirkvenioán, a verőfényes Adrián és a gyönyörű dalmát szigeteken. június 14—24-ig. Részvételi dij 160 P, “SÄ oda- és visszautazás, valamint elsőrendű teljes ellátás borravalókkal együtt. Részletes felvilágosításssal szolgál lapunk kiadóhivatala Lyceum, Érseki Nyomda. Tel. 176. itteni termelőknél az, hogy az eladásnál érthatetler ül ragasz ködnek a puttonyhoz, ®iot mér­tékegységhez. Egyik másik el­adó nem szívesen, vagy egyál­talán nem akar hallani sem a kiló-számításról. A kereskedők szerint ez egyik főoka annak, hogy az idegen kereskedők nem akarnak Egerbe jönni a gyű- möiciszezonbsn, aminek aztán kárát vallj« a termelő és meg­érzi a város közönségének egye­temessége ír. Terménypiac: Búza 16'20—17'60. árpa 7 20— 7 60, tengeri 6.30—7, zab 6—7.60 P mázsánként. Tejpiac: Tej 12-14 f, tejföl 50—60 f, literje, vej kilója 160—2 P, tűrő csomója 6—7 f, tojás da­rabja 4—5 5 f, juhturő kilója 120—P50 P, gomolya kilója 1-20 P. Zöldségpiac: Uborka kilója 60—65 f, drbja 8—25 f, fejes «álét* 3—10 fej 10 f, zöldborsó 60 f kilőj», zöld­hagyma 5 — 10 csomó 10 f, űi kalarábé 4—10 f darabja, ó 2—3 f, egres literje 16—24 f, hónapos retek csomója 3—10 f, spárga kilója 1—120 P, csomója 50—60 f, űjzőldség 10 csomó 10 f, répa puttonya 3 — 6 P, mázsája 60—65 P, gyökér puttonya 40—60 f, mázsája 15—10 P, bab tarka 16, fehér 10 f literje. Gyümölcspiac: Cseresznye kilója termelőnél 40—70 f, put*o «ya 4—6 P, kofá nál kilója 60—80 f, földi eper kilója 280 P, dió kilója 120 f, alma 1—120 P, citrom darabja 7—8 f. Húspiac: Marhahús 72—84 f. borjúhús 90—120 P. serte.hűs 1*20—1 40 P, juhhús 80—88 f. smrszalonna 140 P, híj 150 P. Baromfipiac: Csirke pírja 120—2 60 P, tyűk párja 280—440 P, új liba párja 3—4 50 P, új ktC9a párja 1'40— 2 50 P. Halpiac: Vágott ponty kilója 140, ki sebb 1-20—1 30 P. foga* 2 60 P, süllő 180 P, kárász 70—100 f, vegyes hal 60—70 f, be»acomb darabja 2—3 f. Lisztpiac: Nullás liszt 44 f, kenyérliszt 33—34 f. kr>rp • 6 f, jé félbarna kenyér 30 — 32 fillér kilója piaci árusnál. * Legújabb tavaszi és nyári divatlapok már kaphatók a Saj­tószövetkezet és Széchenyi könyv kereskedésekben. Budapesti rádió-műsor. Szombat, június 3. 6.45: Torna. Utána: Polydor Brunswick-gramofónlemezek. 9.45: Hírek. 10: 1. Halmi Ferenc emlé kezete. 2. Háztartási tanácsok. (Felolvasás.) Közben His Master’s Voice gramofónlemezek, 11.10: Nem­zetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templom ból, időjárásjelentés. 12 05: Wei- dinger szalonzenekar. Közben 12.30; Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 1.30: Házi kvintett. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhírek. 4: A Rádió­élet meseórája. 4.45 : Időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. 5: A Szociális Missiótársulat előadása. 5 30: Toll Árpád és cigányzenekara. 6 30: Rádió amatőrposta. 7: Termény­tőzsdéi árak. 7.»0: Palestrina kó­rus. 7.55 : »A vívás művészete « Schmid Gyula dr. előadása. 8.20 : ' Tarka-est. Utána kb. 10.20: Idö- ! jelzés, hírek, időjárásjelentés, ügető­versenyeredmények. Majd: Bach- mann-jazz. II: Nemzeti himnuszok, indulók. Utána : A hőt eseményei (hírek.) Új könyvtár A mai súlyos gazdasági helyzet elsősorban az intelligens középosztályt sújtja, amely társadalmi osztály általában nincs abban a helyzetben, hogy az elsőrendű szükségletei ellátása után kulturális igényeit is ki tudná elégíteni. Ezzel számolva cégűnk elhatározta, hogy mlntegg 2000 kötetből álló szépirodalmi és ifjúsági kölcsönkönyvtárát kifejleszti és felfrissíti, amelyet felajánl a közönség használatára. H könyv­tár anyagát a legújabb megjelenésű, t. olvasóink által kívánt és legjobban kedvelt könyvekkel állandóan kiegészítjük. A haszná­lati dijat méltányosan állapítottuk meg és pedig: egy hóra egyszerre egy műre 1 pengő, egy hóra egyszerre két műre 2 pengő. Biztosíték minden mű után 2 pengő. Minden olvasónak jogában áll a ked­vére való könyveket meg is vásárolni s azok árait 25 50 °/o al olcsóbban szá­mítjuk a bolti árnál az olvasottság mérve szerint. Szives látogatását kéri „Széchenyi" könyvkereskedés (116) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly Az ú] nyári menetrend. (Érvényes május 15-től október 7-ig.) Egerből—Budapestre: — (szv )* ind. 0.04, érk. 5.45 — (szv.) ind. 5.35, érk. 9.51- (gyv.)* ind. 8.08, érk. 11.16 — (SZtf ) ind. 12 24, érk. 17 10 — (gyv.) ind. 1341, ér». 17 20 — (szv) ind. 15 28, érk. 19,37 — (gyv) ind. 19.04, érk. 22.25 — (szv) ind. 21.00, érk. 5.20 — (gyv) iDd. — (ssí>.) ind. — (szv.) ind. — (gyv.) ind. — (<7yv)*ind. — (szv.) ind. H Ivánból ind érk. 5 34 érk. 9.36 érk. 11.59 érk. 15 27 érk. 17 05 érk. 20.35 érk. 22.45 5.25, érk. 7 41 Budapestről—Egerbe: — (szv)* ind. 0.18 6.50, 7.22, 8.20. 14.10, 17 40, 1755, (Ez a szv. Hatvan—Füzesabony között csak hétköznap ) * Közvetlen I. II. III. o. kocsi Eger és Budapest között. Egerből—Miskolcra: — (szv) ind. 355, érk. 6 44 — (gyv) ind. 8 08 érk. 9 53 — (szv) ind. 10.16, érk. 1240 — (szv.) ind. 13.41, érk. 16.22 — (gyv) ind. 15.28, érk. 17.25 — (gyv) ind. 19 04, érk. 20.47 — (szv.) ind 21.00, érk. 2314 Miskolcról—Egerbe: — (szv.) ind. 23.35, érk. 2 20 — (ÍZV) ind. 5 00, érk. 7.41 — (gyv) ind. 8.00, érk. 9.36 — (gyv) ind. 13.50 érk. 15.27 — (SZV.) ind. 14.18, érk. 17.05 1 <s ind. 1 9.05, érk. 20 35 — (szv.) ind. 20.05, érk. 22.45 Egerből—Putnokra: — ind. 3.07, érk. Szarvaskőre 3.47, Mőnosbélra 4 03, Szilvás­váradra 4.48, Putnokra 6.09. — ind. 8 15, érk. Szavaskőre 8 53, Mónotbélre 9.08 Szilvásváradra 9.52, Putnokra 11.11. — ind. 1405, érk. Szarvaskőre 14 51, Mőnosbőlre 15 08, Szilvás­váradra 15.59, Putnokra 17.21 (Június 24-től szeptember 3 ig, csak vasár és ünnepnap:) — ind. 9 41,érk. Szarvaskőre 10.17, Mónotbélre 10.31, Szilvásváradra 11.14, Putnokra 12 31. Putnokról—Egerbe: — ind. 4.18, Nagyvisnyó DS- desról 5 48, Szilvásváradról 6.05, Bélapátfalváról 6 30, Mónosbélrői 6 44, Szarvaskőről 6.58, érk. Eger­be 7.35. — ind. 1155, Nagyviscyő-DS- desröl 13.14, Szilvásváradról 13 29, Bélapátfalváról 13 52 Mónosbélrői 14 03, Szarvaskőről 1416. Eger­be érk. 14.49. — ind. 15.34, Nagyvisnyő-Dá- desről 16.47, Szilvásváradról 17.10, Bélapátfalváról 17 34, Mőnosbél- ról 17.51, Szarvaskőről 1805, Egerbe érk. 18.40. (Június 24-tői szeptember 3 ig, csak vasár- és ünnepnap:) — ind. 19 06, Nagyvisnyó-Dé- desről 20 27, Szilvásváradról 20.42, Bélapátfalváról 21.05, Mőnósbél- ről 21.16, Szarvaskőről 21.29, Egerbe érk. 22.03. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. — Az »EGER« kiadóhivatala Líceumi Könyvnyomda. Telefonszáma 176.

Next

/
Thumbnails
Contents