Eger - napilap, 1933/1
1933-05-09 / 102. szám
2 EGEK 1983. májúi 9 képviselő a hitlerista munkás- párt éi a nemzeti párt feloszlatásra tesz indítványt. A cieh kormány nyilt diktatúrára velő törekvése miatt az ellenzéki pártokban hihetetlen elkeseredett a hangulat és a kivételei rendelkezésekről szőlő törvény] avaalat benyújtásának napjára példátlan viharokat várnak a prágai parlamentben. Fetro Kálmán kedden leiszólal a költségvetési vitában Eger, május 8. Aképviielöházban kedden folytatják a költségvetés vitáját, a- mely a legutóbbi napokban már egészen ellanyhúlt. Eddig a szónokok egyrésze, habár feliratkozott, nem mondotta el beszédét, az üléseken nem jelent meg, úgyhogy a két hétre tervezett általános vita valószínűleg jelentékenyen megrövidül és a hét végén sor kerül majd a pénzügyminiszter válaszára is. A keddi ülés nem Ígér különös élénkséget és Egert oiak annyiban érdekli, hogy ekkor szólal fel a vitában Petro Kálmán dr. kerületünk képviselője, aki a költségvetés ellen fog beszélni. Folyik a fegyelmi vizsgálat a iudasi jegyző ellen Eger, május 8. Nagy Miklós Iudasi jegyző ügyében, mint ismeretes, Oko licaányi Imre alispán elrendelte a fegyelmi vizsgálatot, amelynek lefolytatásával Lukács Gyula dr. másodföjegyzöt bízta meg. A panaszoknak olyan nagy tömege gyűlt össze a lndasi jegyző ellen, hogy azok kivizsgálása, tisztázása és a rengeteg tanú kihallgatása heteket vesz igénybe. A falu lakossága most már megnyugodott, látva, hogy Nagy Miklós diktatúrájának vége és az a békesség, amelyet olyan szerencsétlenül dűlt fel Nagy Miklós tízesztendős működése a községben, lassanbint helyreáll. Amerika eliordnlt az angoloktól ós Olaszország mellé állt Washington, május 8. A washingtoni megbeszéléseken a jelek szerint szenzációs fordúlat állott be. Amibor kiderült, hogy Anglia és Frsnoia- ország elutasítja a vámbéke kötésére irányuló amerikai indítvány!, waihiogtoni politikai körökben a pesszimizmus ütötte fel a fejét, kijelentették, hogy a londoni világgazdasági konferencia kilátásai a lehető legrosszabbak. Ez a hangulat most teljesen eltűnt Amerikában ás valóságos harci láznak adta át a helyét.Általános vélekedés szerint Roosevelt ellenakciót indított és sakkhuzá- sának lényege az, hogy az angolfrancia hatás ellensúlyozására kereskedelmi könnyítéseket szándékozik adni Olaszországnak és Németországnak. Bizonyos körökben éppenséggel úgy vélekednek, hogy Amerika ezzel a lépésével az aktív európai politika terére lép ■ ez a politikája abban fog állani, hogy baráti kapcsolatokat épít ki Olaszországgal és Németországgal. tására, a különböző védekező- szerek hasznának megismertetésére. Ezzel kapcsolatban azonban fel kell szabadítani a gazda- társadalmat a védekezőszerek drágaságát előidéző szervezetek nyomása alól. Továbbá az értékesítés programmjái kell kidolgozni és kikutatni az export- lehetőségeket. HaveimegyebeD, mondta többek közt, nagy jövője van a gyümölcstermelésnek, mert a talajviszonyok nagyon kedvezőek és a termelésnek már megvannak az évtizedes alapjai. A megnyitó után Balogh István ügyvezető számolt be a szervezés eredményeiről.B »jelentette, hogy eddig mintegy 140 egyén lépett be a csoportba, ezenkívül 67 község. A pstervásárai járás községei testületileg jelentették ba belépésüket s a jő példát remélhetőleg a többi járások is követni fogják. Felvázolta a csoport munkatervét, amely egyrészt a meglévő fajták termelésének kiszélesítését célozza, másrészt új gyümölcsfajták megho nosítáeára törekszik.Igen előnyős volna az alma, dió és mandula termelésének bevezetése. A cio- port mindent el fog követni.hogy a kormány az idénygyümölosök- re kellő időben teremtse meg a kivitel lehetőségeit. Kivitel tekintetében egyébként Hevesvárma- gye már eddig is nagy eredményeket ért el, mert exporthálőzata egészen Skandináviáig terjed. A közgyűlés folyamán sok értékes felszólalás hangzott el s a megjelentek nagy szakértelemmel tárgyalták meg a gyümölcs- termelés kérdését minden vonatkozásban. A programra utolsó pontjaként megválasztották a csoport elnökségét és tisztikarát. Díszelnökké egyhangú lelkesedéssel dr. Ssmrecsányi Lajos egri érseket választották meg, elnökké pedig dr. Hedry Lőrinc főispánt. Társelnökök Okolicsányi Imre alispán és Borhy György, a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület elnöke lettek. Az igazgatóságba a következőket delegálta a közgyűlés : Dőry Gyula, Duikay Pál, Benicsky Elemér, Goszt&ny Andor, Gröber Jenő, Győrffy Kálmán, Fleischmann Henrik, dr. Hirsch Albert, gróf Keglevich Gyula, ernyei Szabó Gyula, Plósz István, vitéz Subik Károly, Kövér Páter és Stéky Péter. A felügyalőbizottiágok elnökei: EgerbeD Trak Géza, az egri járásban Szabó Gyula, Gyöngyösön dr. Puky Árpád, a gyöngyösi járásban dr. Gröber Ferenc, a hatvaniban Kékessy Dezső, a pásztóiban dr. Illinyi László, a hevesiben lömösváry J ános, a pétervásér aiban Miklóssy Aladár, a tiszafürediben pedig Ficzere Jenő. Május 15-én Indul meg a budapest eger -miskolci MAVART Járat Június 3-tól már közvetlen járat is közlekedik Eger és Miskolc között. Eger, május 8. A MAVAR t a nyári idegen- forgalom lebonyolítására május 15-én megindítja a budapest* eger-mlskoloi autóbuszjáratot. Az autóbusz naponta 10 ő. 35 pkor indul a Korona elöl, és 12 ő. 40 pkor érkezik Miskolcra. Visszafelé 16 ő. 10 pkor indul Miskolcról, 18 ó. 15 pkor érkezik Egerbe és tíz perc múlva indul tovább Budapest felé. Ennek a járatnak a fannttr- | tásával június 3-án még a kővetkező menetrend lép életbe : Egerből Miskolcra; indul 7 ó. 15 pkor, érkezik Miskolcra 9 ő. 37 pkor. Vasár- és ünnepnap Lillafüredre is indul járat 9 ő. 40 pkor, érkezik 11 ő. 30 pkor. Miskolcról Egerbe indul 17 ő. 28 pkor, érkezik 19 ő. 40 pkor. Vasár- és ünnepnapi lillafüredi járat indul Lillafüredről 17 ó. 15 pkor, érkezik 18 ő. 50 pkor. Megalakult a Gyümölcstermelők Országos Egyesületének hevesmegyei csoportja A csoport dr. Szmrecsányi Lajos érseket választotta díszelnökévé. Eger, május 8. J A búzatermelés caődje után a gazdatársadalom érdeklődése a gyümölcs felé fordult, mint olyan termelési ág felé, amely aránylag kevés befektetéssel s a termelés és értékesítés kellő megszervezése esetén nagy jövedelmezőséget érhet el. Az állam is átlátta a gyümölcstermelés szükségességét s nem csupán a most megindult telepítési akciókkal segítette elő egy országos programm kialakulását, hanem a gazdatársadelom megszervezése tekintetében is jelentői lépáseket tett. Országoe egyesület létesült a termelés és értékesítés érdekeinek előmozdítására • az egyesület kebelében megalakultak a különböző megyei osoportok. A Gyümölcstermelők Országos Egyesületének hevesmegyei csoportja is most tartotta alakuld közgyűlését rendkívül nagy érdeklődés mellett. Hedry Lörinodr. főispán elnökölt a közgyűlésen, amelyen a vármegye legtekintélyesebb gyümölostermelői és szak emberei jelentek meg. Az országos központ ügyvezetőjét: lovag S tárnád Istvánt, Zsúgyel B artalan képviselte. A főispán megnyitójában az egyesület célját ismertette. A termelés megszervezése és talaj szempont] áből való beosztása mellett nagy gondot kell fordítani a gazdák szakszerű kioktaPünkösdkor tömeges idegen járás lesz Egerben A Magyarság olvasói jönnek Eger Eger, május 8. Az egri idegenforgalom május végével az elmúlt éveknél is nagyobb arányokat ölt az idén ■ a jelek szerint tömegei ide- genjárás lesz városunkban, kivált pünkösd táján. Ebben az időben több csoportos kirándulást terveznek Egerbe a fővárosból és több vidéki centrumból is i ezek közül is kiválik nagy méreteivel kettő. Az egyiket a fővárosban megjelenő kitűnő nacionalista lap, a Magyarság rendezi, a másik pedig Pécsről indűl, P. Tamás Krizánt fe rencrendi plébános vezetésével. A budapesti kirándulók, akik valószínűleg 100—150-en lesz • nek, két ízben is meglátogatják Egert. Először Lillafüredre és és pécsi kirándulók látogatására. Aggtelekre menet, amikor egy délelőttöt töltenek itt, aztán visz- szafelő térve, amikor délután érkeznek ide és az egész időt a vároibin fogják tölteni. A pécsi kirándulók valószínűleg egy napig lesznek itt, hogy mennyien, még nem lehet tudni, de az érdeklődésből következtetve, amely egész Pécsett meg- nyilvánűl a kirándulással szemben, következtetni lehet, hogy ez a kirándúlás is nagy tömeget fog megmozgatni. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: nyugat felől élénk szél, némi lehűlés és helyenként eső, vagy zivatar valószínű.