Eger - napilap, 1933/1
1933-04-23 / 91. szám
1933. április 23. EGEI 3 A Katolikus Legényegylet müncheni útja Javéra rendezi a Thália a Szabin nők elrablását reklámozására, mert hiszen túl- zsúfoltsága miatt úgysem tud több szállóvendéget elfogadói. S a keserű kérdések egész so rät szegezhetjük még az idegen' forgalmi hivatalnak, reméljük azonban, hogy a félteitekből is belátja mulasztását. Emellett a mulasztás mellett csak kuriózumképpen jegyezzük fel pl. Fel- dabrő és R cik községek jelentkezését s egy egész tor teljesen jelentéktelen szikiős tóval rendelkező város vagy faluotka rérzletes ismerte ősé*. Arról ne is beszéljünk, hogy élelmesebb idegenforgalmi riválisunk Gyón gyös város alapos és részletes leírással szerepel a füzetben. — Mint a Denver Pest Írja, Dídver, Colorado állam föváeojs 8 fiúból állő őrsöt Bkar kiküldeni a gödöllői Jámboráéra. Hogy milyen nagy esemény a Jamboree a denveri cserkészeknek is, abból látható, hogy miiyen nagy összeget hajlandók rászánni az útjukra, mely Denverből Gödöllőre és vissza az American Express kimutatása szerint coa 300 dollárba, azaz 1800—2000 P*be fog kerülni. — 300 norvég diák érkezett Budapestre a napokban. A Székesfőváros, amely a diákokat vendégül latja, a Jamboree budapesti csoportjától 100 németül beszéió cserkészt bért, a diákok mellé, akik Esztergombs is elkísérték őket, április 20 án a főváros különhajóján tett látogatásuk alkalmával. — A Jamboree táborparancsnokság budapesti csoportja április 29-én szombaton Gödöllőre megy egynapos wsek-end kirándulásra. A kirándulás alkalmával, melyen 350 tő vesz részt, szemrevételezik az idegenvezetői cropori tá- borterületőt. Ugyancsak szemrevételezte a budapesti csoport a fóvÉroai badiszáliást isr, mely a Tattersall egész területén lesz. — Benkóczi Dániel cserkésztiszt hangulatos kis könyvet adott ki a Jd&boreera készülőcseráéizek segélyezésére: «Karcolatok a oserkéizőletből« címmel. A nagyközönség részére is igen élveze- tas olvasmány. — A Tömöri cs. csapat sprőd- jai 20-as létszámmal vesznek részt a Játuboresn. Az ügyes kis bácsalmási elemi« ák talaj - torna-mutatványokkal szerepelnek a nyilvátos bemutatókon, de mulattató kis színdarabbal it készülnek, amelyben közel 50 hacgutánzással szerepeinek. Eger, április 22. Jelentette már az Eger, hogy a Katolikus Legényegylet műkedvelő gárdája a nemzetközi müncheni legénynep költségeinek fedezésére előadást szándékszik rendezni. Időközben azonban a Legényegylet és a Thália vezetősége között megegyezés jött létre, hogy a kitűnő egri színjátszók műsorra tűzött évadzáró előadását, amelynek tumorán az évekkel ezelőtt frenetikus sikert aratott Szabin nők elrablása című vígjáték szerepe), a Legényegylet javára rendezi meg s így a Legényegylet lemondott az előadás megtartásáEger, április 22. Mint ismeretes, a budapesti főkapitánysághoz érkezett névtelen följelentés alapján nemrégiben nyomozást indítottak a hatóságok egy tizennégy évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság ügyében. A gyilkosság tragikus sorsú áldozata Mészöly Géza őrnagy, akit ellenforradalmi tevékenysége miatt 1919 nyarán egyik vö- rös-őr agyonlőtt a tihaméri vasúti őrháznál. A kommunizmus összeomlásával eltűnt minden nyom, amely a vörös katona kilétét felfedezte volna, a a mártírként tisztelt őr- nagy gyilkosa, egyelőre, kibújt az igazságszolgáltatás alól. A névtelen lavél alapján megindított nyomozás szenzációs eredményeket hozott. Imregh Lajos vizsgálóbíró most foganatosította a kihallgatásokat s a kihallgatás! terem a megrögzött bűnözők és fegyházlakók ritka Rz amerikai sajtó barátságosan fogadta Mac Donald első nyilatkozatát. Mac Donald angol miniszterelnök tegnap este megérkezett Washingtonba, ahol nagy ünnepélyességgel fogadták. A pályaudvaron az Egyesült Albinok külügyi államtitkára üdvözölte az angol premiért, aki egyenesen a Fehér Házba baj itatott. Az amerikai sejtő az angol miniszterelnök első amerikai nyilatkozatát barátságosan fogadta. — Vásáráth0!yazé3. Heves vár megye alispánja Tiszaörs község országos vásárját május 1-ről kivételesen május 2 re helyezte át. ről. Ezzel a gesztussal alakulásakor maga elé tűzött célját, a jótékonyságot kívánta szolgálni a Thália s az előadás jövedelmének egy részét felajánlotta a Legényegyletnek, lehetővé’akar- ván tenni, hogy a müncheni la- génynapoa minél nagyobb számmal jelenhessenek meg az egri Legényegylet tagjai. Most már csak az egri társadalomnak kell megtennie a magáét és az előadás iránt való érdeklődésével meg kall mutatnia, hogy szívén viseli a Legény- egylet fontos és szép ügyének sikerét. példányait gyűjtötte össze. Részben gyanúsítottként, részben tanúként kihallgatták Baranyai Mártont, akit a budapesti gyűjtő- fogházból, Banai Józsefet, akit a sopronkőhidai dologházből és Kertész litvánt, akit a váci fegy- házből állítottak elő.Mindhárman katonák voltak abban a zászlóaljban, amely annak idején megszállta a tihaméri őrházat. Kihallgatták ezenkívül a zászlóalj parancsnokát, lormáhi Károlyt, aki jelenleg a Magyar Távirati Iroda szerelője. A kihallgatások és szembesítések adatai nyomán Banai Józsefre, a sopronkőhidai dolog- ház foglyára terelődött Mészöly őrnagy meggyilkolásának nyomatékos gyanúja. A hihaligatottakat visszavitték előbbi helyeikre, Bánéit pedig, mihelyt latelt a büntetése a dologházban,Egerbe szállítják vizsgálati fogolyként A washingtoni szenátusban éles vita volt a dollár felhígításáról. A washingtoni szenátusban saa délelőtt éles vita folyt a dollár felhígításáról szőlő javaslat körül. A köztársasági párt tagjai hevesen támadták Roosevelti, akit diaamitial játszó gyermeknek mondottak tervei miatt. A dollár esésével kapcsolatban egyébként a francia és svájci frank is ingadozni kezd és olyan jelenségek mutatkoznak, hogy az európai pénzek a fonthoz akarnak igazodni. * Újságpapír kilogrammonként 24 fillérért kapható a Mozitőzsdé ben. HÍREK — 1933. április 22. — Társadalmi naptár. Április 22: Skolil Ottó vetítettképes előadása »Zillerthali sziklamászó és jégturák« címen délután 6 órakor a polgári iskola tornatermében. Április 23: Előadóest a ferences költészetről 6 órakor a Fe- hérteremben. Szerepelnek : Sárközi György, a Kaufmann—Fógel vonósnégyes és Búzásné- Vratarics Klára. Május 6: A Thália Egri Szín ■ játszó Társaság előadása, színre kerül Schönthal kacagtató bohózata: » A szabin nők elrablása.« — A ferences felolvasó est műsora. A szombaton és vasárnap 6 órakor kezdődő ferences felolvasó est nagy eseménye lesz az egri irodalmi életnek. Sárközi György előadása mellett a ferences költészet legjava termését lesz alkalma meghallgatni Eger közönségének s Búzásné Vratarics Klára előadása és Kaufmann— Fógel vonósnégyes játéka is nagy vonzóerőt jelent. Az est részletes műsora a következő: Megnyitót mond Török Kálmán, prépostkanonok. Ferences szellem és költészet címen előadást tart Sárközi György. A Ferences költészet re- mekei-ből az előadás keretében szemelvényeket bemutat Búzásné Vratarics Klára, a) Assisi S?ent Ferenc naphimnusza és tanítása a tökéletes boldogságról, b) Dante : Isteni színjátékából: A pokol (III. ének), A purgatorium (XI. ének), A paradicsom (II. ének, XXXIII. ének) egy egy részlete Babits Mihály fordításában c) JohnPeckham: A szentháromságról, d) Celanoi Tamás: Dies irae e) Jacopone da Todi: Stabat mater. Babits Mihály fordításában. Kaufmann Fogelvonós- négyes zeneszámai. Az előadás a Fehérteremben lesz, kötelező ruhatári megváltás 1 pengő. — A volt osztrák kancellár Gém bős miniszterelnöknél. Buresch volt osztrák kancellár ma délelőtt több volt minisztertársával látogatást tett Gömbös Gyula miniszterelnöknél, akinek hivatalában közel másfélórát időzött. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: változékony, hűvös idő, mérsékelt északi széllel. Eső keleten lehetséges, egyes helyeken még éjjeli fagy valószínű. Banai Józsefre, a sopronkőhidai dologház foglyára terelődött Mészöly őrnagy meggyilkolásának nyomatékos gyamja