Eger - napilap, 1933/1
1933-04-05 / 77. szám
2 EGER 1933. április 5 Az iij angol javaslat határozatlan a revízió kérdésében Franciaország nem akarja megszakítani a kapcsolatokat, amelyek Lengyelországhoz és a kisántánthoz fűzik. Paris, április 4. A francia kormány tagjai minisztertanácson vitatták meg a négyhatalmi megegyezéssel kapcsolatos állásfoglalásukat. Abban a kérdésben, hogy a nagyhatalmak együttesen tárgyalják mfg az Európát közösen érintő pro- plémákat, megegyezik a francia kormány, de kitart álláspontja mellett, miszerint egyetlen nagyhatalom, vagy nagyhatalmi tanács sem hozhat olyan határozatokat, amelyek nem férnek össze más államok felségjogaival. Franciaország nem akarja megszakítani szokat a bapoiola- tokaf, amelyek Lengyelországban és a kiianianikoz fűzik. Londonból származó értesülés szerint az angol kormány Pániba, Kómába és Berlinbe módosító emlékiratot küldött, amelyben a békeszerződések revíziójára vonatkozó célzásokat *tompította és határozatlanokká tette. Az angol leszerelési terv körül1 megegyezés lesz a négyhatalmi egyezmény bevallott főpontja. A módosító javaslat a franciák számára is lehetővé teszi a Mussolini terv elfogadását. — Politikai körökben úgy tudják, hogy Mussolini is beleegyezett egyes módosításokba. Hogy mit tartalmaznak ezek, az még nem került nyilvánosságra, de állí ő lag Anglia és Olaszország megértő magatartást tanúsított Franciaország követelései, kifogáséi iránt. Az új szerződés semmiképpen nem foglalná magában azt a gondolatot, hogy bármely nemzet torsáról annak beleegyezése nélkül döntsenek, arról van sző csupán, hogy a genfi munkálatokét megkönnyítsék s valóságos biztosítótársaságot alkossanak a leszerelési értekezlet meghiutulásának veszélye és a békeszerződések erőszakos úton való megváltoztatása ellen. Mire lordítja a kormány a 15 milliós beruházási hitelt Eger, április 4. Mint ismeretes, a kormány a belső kölcsön felvétele kapcsán tizenötmillió pengőt szaki ott ki beruházási munkálatok elvégzésére. Ebből 6 6 millió pengőt fordítanak állami beruházásokra. Első helyen éli a budapest— hegyeshalmi vasútvonal folytatólagos villamosítása. Ezenfelül a kormány 32 motoros bociit rendelt meg a vidéki vicinális személyforgalom lebonyolítására. A benzinbasználatű motorosko- etikát nyersolajra szerelik át. Ezekből a motoros kocsikból az eger—füzesabonyi és füzes- abony—debreceni vasútvonal, sőt az eger—putnoki is többet kap a közlekedés gyorsabbá és olcsóbbá tételére. Hajdúszoboszlón a földgáznak világítási célokra való berendezését kétszázezer pengővel teszi lehetővé a kormány. Budapesten 35 középület fűtőberendezéseit alakítják át hazai szén használatára. Hétszázötvenezer pengővel a Dunán ős a tengeren egyformán használható két új hajót építenek. Megkezdik az Alföldön a (ókutatást, em vel párhuzamosan földgáz és olaj után ii kutatnak. Bekötő utak építésére 1,450000 pengőt fordítanak és ezzel 1100 községet kötnek össze a nagy ortzágutakkal. Ezt a pénzt a vármegyék közt osztják szét. Hogy erre a célra Hevesvármegyének mennyit juttat a kormány, az csak a részletes tárgyalások során válik bizonyossá, most csak annyit lehet még tudni, hogy ebből az útépítésből Hevesmegye is kiveszi részét. A tiszai ármentesítésen kívül n8gy fásítási akció is indult, mert a tervek szerint az ősz folyamán 1300 holdon alma, 650 holdon szilva, 50 holdon pedig őszi- barackfákat telepit a kormány. Hírek két gazdasági miniszter kinevezéserői Budapest, április 4. Politikai körökben befejezett tényként emlegetik, hogy Gömbös Gyula miuiszterelnök rövidesen megvalósítja a gazdasági fömiDÍiztérium tervét, Fabinyi Tivadar vezetésével pedig külön közlekedésügyi minisztériumot állítanak fel. Úgy tudjuk, hogy a kormány- elnök erre vonatkozó törvényjavaslatát a húsvéti szünet után nyújtja be a Házban, amely a költségvetés letárgyalása után foglalkozik a javaslattal. Ezzel kapcsolatosan arról értesülünk, hogy Fabinyi Tihamér állítólag két minisztériumnak lesz a vezetője, amennyiben a közlekedésügyi tárcát kiegészítik a kereskedelem ügyeivel is. Ezek szerint a gazdasági főminiszté- rium hatáskörébe tartoznának: a földmivelés és ipar, amelynek élére Marcchail Ferenc és Téry Gergely kerül, a kereskedelem ügyeit Baross Gábor látná el. Ha ez a terv nem valósul meg, két gazdasági főminiszter lenne, mégpedig Fabinyi és Kállay Miklós. Ennek az elgondolásnak azonban erősen ellentmond az, hogy a gazdasági ügyek ilyen megoszlása tulajdonképen az eredeti terv feladását jelentené. Vita egy el nem hangzott interpelláció hörűl a városi közgyűlésen Miért kapott Heller József dr. 750 pengőt a várostól. Eger, április 4. Még a februári városi közgyűlés előtt beszélték a képviselők, hogy a képviselőtestületben igen érdekei interpelláció fog elhaug- zani, amelyben az interpelláló bizonyos összegek kifizetéséről fog kérdést intézni a polgármesterhez. Az ügy, amelyet igen titokzatosan kezeltek, nagy érdeklődést váltott ki a városatyák sörében, a közgyűlésen azonban hiába várták ez interpellációt: a fslszólalás elmaradt. Csak magánbeszélgetések közben tettek aztán említést az ügyről, amaly ez el nam hangzott interpelláció tárgya lett volna. így jutott tudomására Heller József dr. nak a dolog, amelynek lényege az, hogy az ügyvéd a város különböző pereiben teljesített közbenjárásért 750 pengőt kapott volna. A márciusi közgyűlésen eztán Heller József dr. felszólalt, hogy tisztázza ennek az el nem hangzott interpellációnak a valódi lényegét • felszólalása hapcién derült ki az is, hogy az interpellációt Vida Ferenc akarta elmondani. — Az interpelláld szándékozó képviselő űr — mondotta Heller József — meg akarta kérdezni, hogy miért kaptam én a várostól 750 pengőt a különböző ügyekben teljesített ügyvédi ténykedéseimért. Ez a beállítás nem felel meg a valóságnak. Én a képviselőtestület és a gépüzemek igazgatóságának megbízásából éveken keresztül több esetben tárgyaltam különböző perekben, egyezkedéseknél és képviseltem a város érdekeit. Nekem ezekben az ügyekben készkiadásaim merültek fel: útiköltség, telefondíj és hasonlók. A munkák elvégzése után több mint egy évvel beadtam az elszámolásaimat a polgármesternek, de ebben az elszámolásban egy fillér ügyvédi honorárium nem szerepel, csupán a készkiadások. A továbbiakban hozzátette, hogy a város érdekében mindig önzetlenül dolgozott és fog dolgozni ezután is. Meg van győződve róla, hogy az interpellálni szándékozó Vida Fereno jóhiszeműen kívánt felszólalni, de nem ismerte a tényeket. Vida Ferenc reflektálva Hel- j ier József szavaira hangsúlyozottan kij deutelte, hogy méltányosnak tartja ez ügyvéd által felszámított költségeket, mert az csakugyan nem lehet ügyvédi honorárium olyan hatalmas összegű perekben teljesített ténykedések után. Interpellálni akart ebben az ügyben, de elsősorban azért, hogy megkérdezze : miért nem hozták a képviselőtestület elő ezt a kérdést, vagy a villamos művak igazgatósága miért nem tud róla. Információkat kapott arról, hogy mikor a polgár- mester ki akarta utalni az összeget, Kasuk Jenő főszámvevő nem vállalta a számi, jtést képviselőtestületi határozat nélkül s akkor a villamosművekkel fizettették ki, sz igazgatóság megkérdezése nélkül. A vitát 1 rak Gáza polgármester zárta le, megadván Vida Ferencnek a felvilágosításokat. Az összeg kiutalásánál sem hiba, sem szebálytalanság nem történt. A költségvetésben fedezet van útiköltségekre, napidijakra s ennek a fedezetnek terhére történt a kiutalása azoknak az összegeknek, amelyeket Heller József dr. nem külön-külön, hanem egyszerre számított fel. Tessék tudomásul venni, — folytatta emelt hangon a polgár- mester, — hogy Heller képviselő úr ténykedése a városnak 130 ezer pengőt hozott a csatornázási perben s ezért az ügyvédi munkáért a képviselő úr még köszönetét sem vindikált magának, nem pedig honoráriumot. Tessék tudomásul venni, hogy ennek az ügyvédi munkának a honoráriuma, ha erről volna sző, kitenne 30 ezer pengőt. Örülök, hogy ez a kérdés itt felvetődött, mert indítványozhatom, szavazzon a képviselőtestület most utólag Heller József dr-nak köszönetét azért az önzetlen munkáért, amelyet városunk érdekében végzett. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: változékony, szeles idő, csökkenő hőmérséklettel; néhol futó záporesők valószínüek. Hirdessen az »EGER« napilapban I