Eger - napilap, 1933/1
1933-03-23 / 67. szám
2 EGEK 1933. március 23 Belügyminisztériumi kiküldöttek vizsgálják lelül a városi szükségmunkákat A belügyminisztérium népjóléti osztálya a közeljövőben repűlő- bizoltságokat szervez, emelyek ez egész ország területén minden városban felülvizsgálják a tél folyamán végzett inségmun- kákát. A bizottságok, amelyek két-kők tagból állanak, sorra járják a városokat és először ellenőrzik, hogy a szükségmunkák elvégzésénél a városok betartották-e azokat a direktívákat, amelyeket a belügyminisztérium a munkák jóváhagyása előtt adott a költ* ségvdtésre és a rendelkezésre álló összegek mikénti felhasználására vonatkozólag. Felülvizsgálják a közmunkák számadásait is és helyszíni szemlét tartanak a szükségmuakáknál is. A szemle és vizsgálat, valamint a tárgyalások eredményé hez képest tesznek jelentést a továbbiakra nézve a minisztériumban. a kihallgatandó és beidézendő tanuk száma meghaladta a 150- et. Ezért a tanács úgy döntött, hogy mivel a 156 tanú beidézé- se a törvényszék székhelyére a kincstárnak többe kerülne, mint ha a tanács száll ki Nagyfüged- re, s a helyszínen tárgyalja ez ügyet. Kedden délelőtt érkezett le a tanács a faluba s azonnal elövette az ügyet. A tárgyalás valószínűen több napot fog igénybe venni. sssm Ma éjszaka tűzvész fenyegette elpusztulással Feldebrö községet Tegnap újból hó esett a Bükkben A márciusi hó megmaradt a hegyeken. A katasztrófától csak a szél irányának megfordulása mentette meg a falut. Eger, március 22. Tagnap a szélviharban szemetelő eső cseppjei közé a Bükkben hő is vegyült és mintegy két órán keresztül vékonyan havazott. Különösen a magasabb csúcsokon, a Bálványon, Bélkön, da a Bánkúinál it erősebben Béc8, március 22. Valamennyi minisztériumban lázas tempóban folyik a munka nemosupán alkotmányjogi és gazdasági, hanem messzemenő katonai reform ügyében. A legnagyobb érdeklődés azt a kormányrendeletet kíséri, amely a bankok életképasségének biztosítása érdekében gyökeres intézkedéseket tartalmaz, továbbá az a rendelkezés, hogy élláthalmo zők nem kaphatnak nyugdíjat. Messzemenő mődotíiásokat határozott el a Dollfuia-kormány a véderőtörvényen is. Ezek ize- riot a jövőben rém szükséges a jövőben a tartományi kormányok hozzájárulása liszteknek, vagy hivatásos altiszteknek biesett a márciusi hő, úgyhogy a ritkái erdők és Híztátok csakhamar fehér mezőként csillogtak. A hősiéi a délutáni órákban megállót!, de a hő a legtöbb helyen megmaradt. Gyöngyösi jelentés szerint a Kékesen is havazott a tegnapi napoD. zonyos beosztásaihoz, a katonai eskü szövegét vallásos záradékkal egészítik ki és a házassági tilalmat annyiban kiterjesztik, bogy a hadsereg tagjai tényleges szolgálati idejük alatt felső hatóságuk hozzájárulása nélkül nem köthetnek házasságot. Ezek az intézkedések a Bécs- be érkező külföldi hírek szerint kedvező benyomást keltettek mindenfelé és különösen a londoni pénzügyi körökben méltányolják az osztrák hitelélet újjászervezésére vonatkozó fáradozásokat. Most már kedvezőbb kilátásokkal indulnak a lausan- nei kölcsön folyósításával kapcsolatos tárgyalások. Eger, március 22. i Ma éjszaka nagy tűz pusztított Feldebrö községben, amelynek a szélvihart figyelembevéve, — majdnem katasztrófáiig hatása volt a falura. A veszedelem igen komolynak látszott és csak a szél irányának megváltozása mentette meg Feldebrö! az elpusz ulástól. A tűz tizenegy óra előtt néhány perccel keletkezett — egyelőre ismeretlen okbői — a falu felső részén. Egy zsupfedeles ház gyűlt ki ■ a lángok hamarosan átterjedtek a szomszédos zsúpot házra, majd tovább egy caerép- j tetős épületre, befelé, a falu irá nyába. A máglyaként égő házak ' tüze tizenkét kilométer távolságból Egerbe is bevílágolt ■ az utca késői járókelői erdőégétt gyanítottak. A községben azonual félreverték a harangodat, a feldebrői tűzoltóság a tűzhöz sietett és a község lakosságának segítségével kétségbeesett munkába kezdett a tűz elfojtására. Az oltás azonban úgyszólván teljesen hiábavalónak bizonyult. A hatalmas szélvihar végigzűgatta a lángokat, szikrákat vitt a falu felé, ügy, hogy az oltást ebbahvgyva, a munkálatok csak a környező házak megvédásére szorítkoztak. Vízsugár alá vették a szomszéd tetőket, a gazdák vederrel, sajtárral öntözték házuk fedelét; a veszedelmes éjszakán talpon volt minden lélek az aggódó községben. A helyzet azonban reménytelennek látszott. Nyilvánvaló volt, hogy az emberi erő nem tud megküzdeni a hatalmas tűzzel és szélviharral. Most már mindenki csak azért fohászkodott, hogy a izéi iránya megforduljon. A kétségbeesett falu könyörgése meghallgatásra talált. Éjszaka félegy tájban a szélvihar kicsit elosendesedett, majd ellenkező irányba fordult. A községről elmúlt a veszedelem, mert a szél a szántóföldekre vitte a szikrákat. A feldebrői községházánál így már nem is tartották szükségesnek értesíteni az egri tűzoltóságot. A három házt.t úgysem lehetett megmenteni. Hajnali három óráig égtak az épületek és a sző szoros értelmében porig hamvadtak. A kár igen jelentékeny, mert csak ez egyik ház volt biztosítva. Megszüntetik az álláshalmozók nyugdilát, — Ausztriában Nagyfügeden 156 tanúval helyszíni tárgyalást tart egy sa|tópörben a pestvidéki törvényszék A naggfügedi biróválasztás epilógusa. Kalóz-elet a Tiszán Egg erdőkerülő kalandja tiszai fatolvajokkal. Nagy fügéd, március 22. (Saját tudósítónktól.) A Vámosgyörk közelében fekvő Nagyfüged községnek tegnap délelőtt óta nagy szenzációja vaD. A pestvidáki törvényszék Vá- radi—Brenner tanácsa száll) ki a községbe, hogy helyszíni tárgyalás keretében tisztázza annak a monstre rágalmazás pernek a részleteit, amely dr. Gröber Ferenc, a gyöngyösi járás főtzol- gabiréjának feljelentéséra indult Anderkó Zoltán gazdasági felügyelő és 13 falubeli ember ellen. A pör előzményei a községi biróválasztásig nyúlnak vissza, amikor is Anderkó Zoltán az egyik lapba cikket írt, amelyben éles hangon tette azóvá a biró- választások körülményeit s bírálta a főszolgabíró szerepét a választás körül. Dr. Gröber Ferenc a cikket sértőnek találta s feljelentést tett a cikk írója ellen. A szerzőséget Anderkó Zoltán és 13 más falubeli ember vállalta s kérték a bizonyítás elrendelését. Az ügynek azonban annyiféle vonatkozása van, hogy Eger, március 22. A kalóz romantika ugyan már csak regényekben éi s a tengerek jogait nemzetközi törvények szabályozzák, de érdekes körülményei folytán nagyon közel jár a füzetes történetekhez az a kaland, amelyben Csesznek Józsefnek a tiszaörvényi Graefi-bir- tok erdőőrécek volt része még a nyáron s amely most foglalkoztatta az egri töt vényszék büntetőbíróságát is. Szóval nem a széles tengerek hátán zsákmányra lesó fekete halálfejes-zászlős briganti- gályán játszódott le ez eset, hanem a belvízi szűkebb határoknak megfelelően csupán kis halátzaeregiyén, a köVBíawaúképen: Fülöp Ferenc és Finta János hajógépészek Szent István napján osönakon elindullak a Tisza lassú folyásában, hogy fát szereznek, amit jő pénzért el is adhatnak, de maguk is felhasználhatnak. Graefl Károly ottani birtokos erdejében ki is vágtak két hatalmas törzset s a fát falap rázva a dereglyére rakták. Figyelmes lett erre Csesznek József erdőkerülő, aki szintén vízre- szállt 8 a tolvajok nyomába eredt. Rövid üldözés után a megterhelt csónakot utolérte ■ felszólította Fülöpékel, hogy rakják át az ő csónakjára a lopott