Eger - napilap, 1933/1
1933-03-21 / 65. szám
1933 március 21. £ G £ B támadt ennek ez ügynek, amely igán jellemző a módszerre, emsly- lyel a beugratő ügynökök dolgoznék. Többen jelentették Szent- miklősy Mudrony Gábornak, hogy egy képügyrök a váróiban azt híreszteli, hogy a kiállítás képeit ne vásárolják most, hanem ciek a zárás uiác, mert akkor azokat tóle féláron megvehetik. Úgy tudjuk, bogy a vásárlók közül többen feljelentést akernak tenni a képek eladója ellen. Kulturdélután a Legényegyletben. Eger, március 20. A magszokott siker jegyében rendezte meg e Katb. Legény- egylet vasárnapi kuliurdélután- ját. A 212 es Bornemissza cserkészeiéit fuvószenekara nyitotta meg a műsort, Bokor József kernagy vezetésével. A zenekar minden szereplésávél megerősíti a fejlődésébe vetett hitet. Veres Bála fttérzett és finom pátbosszal a Karthágói harangok című melodrámát szavalta el Kóbor Antal zenetanár stílusos zongorakiiér elével. Előadást So* mos Lajos tanítóképző intézeti tanár t irtott a márciusi eszmék jelentőségéről és helyes értelmezéséről. Mély értelmű és magasröptű szavainak ott volt a súlypontja, ahol a népszabadság jelentőségét fejtegette. A helytelenül felfogott nfp- szebedság anerchikua szélsőségei juttatták mai sorsára hazánkat a forradílombaD, amelyet a ledöntött kereszteken, véren és fólre- vetelt morálon rendeztek meg. Az evangéliumi erkölciisége*, az öntudatos szervezettséget és tisztánlátást jelölte meg, mint a népjogok legbiztosabb őreit. A hallgatóságot mélyen lekötő beszéd után a fűvőzenekar magyar nótákat játszott s a műkedvelők a *Kek ős piros« című színdarabot adták elő olyan sikerrel, amilyen még egy szerep lésüket sem kísérte. A sikert meg is érdemelték, mert a szereplők mindegyike messze maga mögött hagyta a műkedvelő szinpidok nívóját mint a figurák rajzában, mint psdig alakításban. N. Ta- kát* Sári, Kovács Kálmán I., Molnár Ferenc, Pál Béla és Tóth Imre karakterisztikus biztosság gal élték szerepeiket. A délutáni Válent Gyula rendezte. j^Hirdesssn az EGER napilapban .^j — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: szeles, változékony idő várható, újabb záporesőkkel, állandó felhő södóssel. Holtpontra jutott az angol- kisasszonyok templomának betörői után indított nyomozás Eger, március 20. Egy hete múlt el már, hogy a rendőri nyomozás megindult azok után a vakmerő betörők után, akik az angolkisasszonyok templomát kifosztották. A nyomozás, amelynek megindításakor a rendőrségnek néhány lábDyosaoa kívül egyéb támpont nem állott rendelkezésére, nagy rréllyei folyt egy héten keresztül, azonban eddig még nem sikerült komoly töm pontot találni, amelyre fáínaszEger, március 20. | özekkel Ferenc dr. vármegyei tisztifőorvos legújabb jelentése szerint Hevesvármsgye közegészségügyi élitpota általában kedvezőtlen volt, A hevenyfertőző betegségek közül kanyaró 67, influenza 48 (15 halálesettel) ha- sibegymáz 13 (1 haláleset) difié - ria 28 (3 haláleset) bárányhiaslö 2, vörheny 13, vérhas 2, hökhu- rut 8 esetben fordult elő. Összesen 187 megbetegedés közül 19 volt halálos kimenetalű. A szövődményes influenza, amellett hogy a januári adatokkal összehasonlítva megszaporodott, a legnagyobb halálozási százalékot (31) mutatja. Szövődmények legnagyobb részben a hatvani Eger, március 20. Szombat este megdöbbentő dráma játszódott le a Füzesabony közelében levő Eger- farmos községben. Kun Ferenc gazdálkodó régi haragosát és annak leányát a vasútállomás közelében revolverrel agyonlőtte aztán maga felé fordította a fegyvert és öngyiikoi lett. Kun Fereno már régebb idő óta haragban volt Tőtb Gáspár gazdálkodóval. Hogy a gyilkosságra miképsn készült elő, azt — Folytatódik a hevesmegyei tanítók pedagógiai szemináriuma. A kultuszminiszter által rendszeresített pedagógiai szemináriumok során a márciusi programmot tovább folytatják. Három előadó: Özekkel Ferenc dr , aki az iskolák egészségügyéről, Szentgyőrgyi kodva a rendőriég feözalébb jutott volna a tettesekhez. A nyomozás munkáját hátráltatta ez is. hogy a rendőrség még hozzávetőleges leírást sem igen kaphatott azokról a tárgyakról, amelyeket a vakmerő betörők magukkal vittek a templomból. A rendőrzég term'szelesen fáradhatatlanul tovább folytatja a I nyomozást és igyekszik minden | módon eredményt produkálni. ás tiszafüredi járásban fordultak elő. A Borsod vármegye felől fenyegető kiütéses tífusz elhárítására a vármegye alispánja minden intézkedést megtett. Veszettségre gyanús állat marása miatt Egerből 2, Áiáryból 1 egyén utazott fel a Pasteur intézetbe. A trachomátok száma 1932 második felében 38-al szaporodott, 35 tel kevesebbedéit. A második félév folyamán 40 községben 196, a fel év végén pedig 161 trechomást ápoltak. Legtöbb írachomás van Füzesabonyban (35) és Erdőtelken (18). Januárban 601 egyén született a vármegye területén. A kilenc anya és osecsemővédő intézet 4845 esetben járt el. csak a megindult nyomozás fogja kideríteni, csak annyi bizonyos, hogy szombaton este iaibe állott a vasúti állomás közelében, meri űgylátszik megtudta, hogy Tóth Gáspár a 8 órai vonattal érkezik haza a községbe. Tóth leányával, Csörgő József- növel indult hazafelé, mikor Kun Ferenc elébük állott, zsebéből kirántotta a revolvert és a két embert agyonlőtte. A gyilkosság után hazament s lakásán fóbelőtte magát. Gyula a jamboreeról, Gergely István gazdasági tanácsos a gyümölcstermelésről beszél. A pedagógiai szemináriumokat a kővetkező helyeken tartják meg: Pász- tón 22 én, Recsken 23 án, Hatvan ban 24-én, Tiszafüreden 30-án, He vesen 3l-én. HÍREK Társadalmi naptár. Márc. 23 : Az Egri Jog akadémiai Kör vitadéiutánja 5 órai kezdettel a Líceum fsz. 2 sz. termében. Előad Zára Mario »Nemzetiségi jog« címen. Márc. 25: A öiszterci Gimnázium Koháry Cserkészcsapatának zászlószentelése az intézet templomában és 10 éves jubileumi ünnepsége délután 6 órakor az intézet tornatermében. Márc 26: A Gárdonyi Társaság felolvasó estje 6 órai kezdettel a ciszterci gimnázium tornatermében. — Házasság Szabó Klára és lokcai Lokaanszky Lajos m. kir. honvéd főhadnagy március 21 én, kedden délután fél 7 órakor tart1 ják esküvőjüket Gyöngyösön, a Kálvária templomban. — Az Urak Mária Kongregációja a jövő hőt szerdáján, március 29 én délután 6 órakor gyűlést tart a ferencesek kultúrházában levő helyiségében. — A Mária utcai Földműves Olvasókör tegnap befejezte kultúrdélutánjait. A Mária utcai Földműves Olvasókör vasárnap kuhúrdéluian keretében rendezte meg hazafias ünnepélyét, amelyen ez ünnepi beszédet dr. Kalovits Alajos zenetanár mondotta nagy hatással. Vass Miklós Petőfi Nemzeti Dalát szavalta el, az Olvasókör Dalárdája pedig énekszámokat adott eiö. Ezzel a Mária utcai Fóldm. Olvasókör befejezte cov. 25-én megkezdett kultúrdélutánjainak gazdag sorozatát, amellyel a város egy részének művelődését táplába és fejlesztette. A buliúr- délutánokon Barabás Sándor igazgató-tanító, Breznay Imre ny. lanítőkőpzóintőzeti igazgató, Dávid Bertalan kópián, Diviacky Gyula drogériatulsjdonop, Dévényi Nagy Lajos újságíró, Fekecs Sándor ig. tanító, dr Kalovits Alajos zenetanár, Király Kálmán káplán, dr Szilágyi József tisztiorvos, Szügyi Trajtler Géza igazgató-tanító és dr Vity Miklós pápai kamarás tartottak előadásokat vallási, társadalmi, gazdasági atb. kérdésekről. Az Olvasókör tagjai szép szavalatokkal vették részt a kulturdál- utánokon, a DHkörpsdig Láttál Miklós karnagy vezényletével minden alkalommal gyönyörködtette a termet sokszor zsúfolásig megtöltő hallgatóságot. * Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes «Ferenc József« keserüvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bőlműkö- dőst biztosít. Számos szakorvosi jelentős bizonyítja, hogy a Ferenc József víz szív- ős idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban ős fűszerüzletekben kapható. Az influenzások 31 százaléka halt meg februárban Kedvezőtlen volt Heves vármegye múlthavi egészségügyi állapota. Agyonlőtte haragosát és leányát, azután öngyilkos lett egy eger- íarmosi gazdálkodó Kifizeti magát, ha az „Eger“ ötletes hirdetéseivel reklámot csinál, .........— a mi nagy hasznot biztosít cégének! -----