Eger - napilap, 1933/1
1933-03-19 / 64. szám
EGER te javarészét töltötte el a függetlenségi eszme szolgálatában. A függetlenségi törekvéseket sohasem értették meg azok, akik azokat most a királyhűséggel ellentétbe akarják hozni, sohasem értették meg, amit előbb kifejtettem, hogy a magyar királyhűség nem egyoldalű királyrajongás, hanem az alkotmány egészéhez, a királyi hatalomhoz és a nemzet jogaihoz való együttes ragaszkodás. Amikor a királyi hatalom tultengésben volt, akkor Apponyi Albert gróf odaál- lott vele szembe a nemzet megtámadott jogainak megvédésére, később, midőn ez a királyi hatalom gyenge volt, midőn sem nem jutalmazhatott, sem nem büntethetett és amikor azokat láttuk tőle elfordulni, akik akkor hasoncsúsztak előtte, ő állott melléje, mert ő mindég egész alkotmányunkat védte és azt védte meg, ami meg volt támadva. IV. Károly áüepődöH nemzeti királlyá A világháború után uem arról az oldalról volt megtámadva a nemzet függetlensége, mint a háború előtti . években és Apponyi Albert gróf nem egyszer mondta, hogy utolsó koronás királyunk IV. Károly, már éltében és akkor, amikor egész birodalmát még egységesnek nevezhette; az ő és mindnyájunk szeme láttára — és erről mint a volt királyi kabinetiroda titkárának, nekem is szabad beszélnem — átfejlődött nemzeti királlyá, hogy elejtette azt, ami őseinek évszázadon át a magyar függetlenségi gondolattal szemben legmakacsabbul őrzött hagyománya volt, a hadsereg közösségét, az önálló magyar nemzeti hadsereg gondolatát magáévá tette 'és saját tábornokaival szemben is megvédte. Ez a király később, amikor Apponyi azt mondta neki, hogy a 67-es alapon belül már nem lehet a végveszélybe került államot ismét talpra állítani, nem lehet az összhangot a király és a nemzet között helyreállítani, hanem függetlenségi párt programmja szerint a tiszta perszonál-unió terére kell lépni, azt mondta Appo- nyinak, hogy ő nemzeti király és nem riad vissza a perszonál uniótól sem. Ez volt Károly király, amikor még uralkodott. És később, amikor száműzetésében felkeresték és meg akarták tudni felfogását, akkor ő a nemzetgyűlés akkori elnökéhez, Rskovszky Istvánhoz intézett levelében ezt mondta: „Kötelező nyilatkozatot, mint alkotmányos uralkodó, csak felelős minisztereim ellenjegyzése mellett tehetek, de mint férfi a férfinek megnyugvásukra mondhatom, hogy Magyarországnak visszanyert teljes függetlensége megóvását első fejedelmi kötelességeim közé sorozom, hogy soha Magyarországnak katonai vagy pénzügyi erejét más országokra való igényeim érvényesítésére felhasználni nem fogom, hogy a hadüzenet és békekötés jogát ezentúl nemzetemmel megosztani kívánom.“ Ez -volt Károly király a száműzetésben. Fenyegeti-e Magyarország öncélú törekvéseit veszedelem a restauráció miatt? És mikor ő meghalt, a magyar trónhoz való jog az ő fiára, II. Ottóra szállott. Örökös királyunkat azóta egy valóban fejedelmi lelkű anya, az özvegy királyné, magyar szellemben, magyar nemzeti irányban nevelte; a magyar örökös király nevelői és tanárai, a hazafisá- gáról híres magyar bencés rend tagjai voltak, a magyar közélet vezetői, közöttük maga Apponyi Albert gróf is, állandóan figyelemmel kísérték Ottó király nevelését és így serdült ő fel meglett férfiúvá, aki teljes tudatában van magasztos hivatásának és az isteni gondviselésbe vetett rendíthetetlen hittel, boldogult atyja szellemében készül az ő nagy feladatára. Hát kérdem, hol van itt akkor a veszély, mely erről az oldalról fenyeget? Csak gondolkozási lomhaság, csak a szokott kerékvágásban való járásnak -lustasága az, ami az örökké élő, soha ki nem pusztítható gondolatnak élét ismét odairányítja, ahonnan semmi veszély nem fenyegeti a nemzetet és nem oda, ahonnan nemcsak fenyeget a veszély, de ahol minket le is igáztak; mert soha szégyenteljesebb függésben nem volt Magyarország mint most, amikor idegen hatalmak parancsolják neki, hogy ki legyen királya és ki nem, amikor megcsonkították ezeréves hazánkat és bőrünket is lenyúzzák rólunk, talán éppen azoknak a megadásoknak a következtében, melyeket kormányunk túlságos irányban tanúsított akkor, amikor nemcsak trónjától fosztotta meg a koronás királyt, hanem történelmünk szégyenteljes lapjára ráírva a szomorú tényt, kiszolgáltatta őt az ország ellenségeinek és mindezért viszonzásképpen a jóakaratnak semmi legkisebb jelét azóta sem látjuk. Onnan fenyegeti veszély függetlenségünket, arrafelé kell az arcéit fordítanunk! Ma nem tehetünk semmit, gyengék vagyunk, de készenlétben kell lennünk, hogy a kellő kedvező pillanatot kihasználjuk és akkor nem veszély, hanem a mi igazi függetlenségünk ereje lesz a törvényes királyság, az a királyság, melyhez nemcsak 13 vármegye ragaszkodik, de amely mélyen be van vésve azok: nak a testvéreinknek a leikébe is, akik tőlünk elszakadtak. Aktuál!s-e ma belpolitikai szempontból a restauráció keresztülvitele? A legitimizmus ellenségei azzal is szeretnek érvelni, hogy a királykérdést azért kell kikapcsolnunk, mert hiszen van nekünk ma egyéb gondunk és bajunk elegendő: itt van a mindnyájunkat fojtogató súlyos gazdasági és pénzügyi válság, itt vannak a megoldhatatlannak látszó szociális problémák, itt van a közéleti és magánéleti erkölcsöknek végzetes leromlása. Hát tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez mind igaz, de erre én azt felelem, hogy ezeknek a problémáknak a megoldását mi legitimisták éppen az ősi alkotmány csorbítatlan viszszaállításától és törvényes örökös királyunk hazatérésétől és megko- ronáztatásától várjuk. Mi jól tudjuk, hogy gazdasági válságunknak legfőbb oka abban rejlik, hogy terményeink részére elvesztettük azokat a fogyasztó területeket, amelyek a régi Monarchiában rendelkezésünkre állottak. Mi jól tudjuk, hogy a magyar föld terményeinek csak akkor lesz ismét megfelelő ára, ha azokat vámmentesen tudjuk legalább is Ausztriába kiszállítani és hogy a mi ipari kartelleink hatalmát csak akkor fogjuk letörni, ha a vámsorompók ledöntésével megnyitjuk piacunkat az osztrák ipar 1933. március 1 9 termékeinek. Ez pedig csak akkor fog bekövetkezni, ha a közös uralkodó személye ismét összekapcsolja majd és egy nagy gazdasági egységbe tömöríti azokat a területeket, melyeket a szerencsétlen kimenetelű háború és a forradalmak egymástól erőszakkal elszakítottak. Azt hiszem, hogy az elmondottakkal sikerült bebizonyítanom, hogy közjogi függetlenségünket az uralkodó család részéről többé veszély nem fenyegeti. Abból a gazdasági önállóságból pedig, amelynek minden mai nyomorúságunkat és szegénységünket köszönhetjük, mi nem kérünk. Mii várunk a Jogfolytonosság helyreállításától? És most azt kérdem, hogy mit várunk mi még a jogfolytonosság teljes helyreállításától ? Várjuk elsősorban egy olyan gazdasági és szociális politika inaugu- rálását, amely nem csak a nagytőkének kedvez, de egyformán felkarolja a nemzet valamennyi társadalmi osztályának érdekeit. Várjuk ősi alkotmányunk egyik sarkalatos tételének, a jogegyenlőségnek és régen nélkülözött szabadságjogainknak teljes visszaállítását, várjuk az ország pénzügyi politikájában egy olyan irányzat érvényesülését, amely egyszer s mindenkorra véget fog vetni az egyéni haszon kedvéért kisemberek millióit lelkiismeretlenül kizsákmányoló öncélú kapitalizmus garázdálkodásainak, várjuk a megingathatatlan törvénytiszteletet, várjuk az erkölcsi megújhodást és ennek kapcsán közéletünk tisztaságát, amit kizárólag az a minden honpolgár által egyformán elismert és tisztelt legmagasabb tekintély képes részünkre biztosítani, melyet egyedül csak Szent István koronája és annak jogos birtokosa, az apostoli magyar király képvisel. A királykérdés külpolitikai vonathozásai Befejezésül még néhány szót szeretnék szólni a királykérdés külpolitikai vonatkozásairól. A világ sorsát intéző nagyhatalmak ma már nem ellenzik a magyar trónkérdés legitim megoldását. Nem ellenzi azt sem Anglia, sem Olaszország, de nem ellenzi Franciaország sem. Franciaország ma már mélyen fájlalja, hogy annak idején hozzájárult a régi Monarchia felosztásához és igen szívesen venné annak újbóli feltámasztását már azért is, mert ha ennek a lehetősége megszűnik, előbb-utóbb be fog következni Ausztriának a Német birodalomhoz való csatlakozása, ami a németek hatalmának és erejének lényeges megerősödését jelenti. A Habsburg-restaurációt ma már egyedül azok a szomszédaink ellenzik, akik a trianoni békediktátumban Magyarország rovására gazdagították birtokállományukat, mert tudják, hogy a Szent Koronával megkoronázott törvényes király személye ellenálhatatlan vonzóerőt jelentene azok részére, akik ezer esztendőn át jó és balsorsban egybe voltak forrva a magyar nemzettel a Szent Korona egységében. De ez a vonzóerő évről-évre gyengülni fog abban az arányban, amelyben szaporodik azoknak a nemzedéknek a száma, amelyek Szent István koronájának varázserejét már nem ismerték. Azt hiszem, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az elmondottak alapján sikerült Önök előtt bebizonyítanom azt, hogy a magyar királykérdés, illetőleg a törvényes örökös király hazahívásának kérdése ma úgy kül- mint belpolitikai szempontból nagyon is aktuális. Azt azonban hangsúlyozni kívánom, hogy mi, magyar legitimisták álmunkban sem gondolunk a trónkérdés erőszakos, vagy kalandos, puccsszerű megoldására. Mi mint szükségszerű intézményt elismerjük a jelenlegi ideiglenes közjogi berendezést, alkalmazkodunk is hozzá és célunkat az ősi magyar alkotmányra és a nemzet vitális érdekeire támaszkodva, csakis törvényes eszközökkel akarjuk elérni. Mégis, minthogy e kérdést aktuálisnak és a megoldásra érettnek tartjuk, kívánjuk, hogy kormányuuk tegye meg mielőbb a szükséges lépéseket a törvényes örökös király hazajövetele és megkoronáztatása előkészítésének érdekében. Meg vagyunk győződve arról, hogy az illetékes külföldi tényezőkkel megindítandó tárgyalások eredményesek lesznek és nem lesz többé akadálya annak, hogy örökös királyunk, aki időközben nagykorúságát is elérte, tizenöt évig tárté keserves számkivetés után visszatérhessen ismét szeretett hazájába, elfoglalhassa ősei trónját és mint Szent István koronájával megkoronázott apostoli király helyreállítsa újból teljes csorbíttatlanságában a végzetes kimenetelű háború és a- forradalmak által szétrombolt ezeréves ősi magyar alkotmányt. És most, mélyen tisztelt Hölgyeim és uraim, arra kérem Eger város királyhű közönségét, hogy szálljon el velem együtt a gondolat szárnyán a messze Nyugatra, ahol a belga főváros közelében királyi anyjával és testvéreivel együtt még ma is szomorú számkivetésben él az az immár meglett férfiúvá serdült ifjú,, aki ősi alkotmányunk értelmében törvényes örököse a magyar királyi trónnak és Szent István Koronájának. Tegyük le királyunk lábaihoz hűséges ragaszkodásunk és alattvalói hódolatunk nyíló virágait és kérjük a Mindenhatót, hogy valamint a hosszú tél után már itt lüktet szívünkben a közelgő tavasz ébredő reménysége, úgy hozza meg a magyar királynak is a szabadulást a keserves számkivetésből, vezérelje őt mielőbb haza hű magyarjai körébe és legyen az 0 hazatérése záloga a nemzet leghőbb, legforróbb vágyai teljesülésének, a magyar feltámadásnak! Éljen a Haza! Éljen a Király!
