Eger - napilap, 1933/1

1933-02-25 / 46. szám

4 EGER 1883, február 25 * Világ képeskönyvét kapja ajándékul, ha előfizet az Új Nem­zedékre. Havonként 1 pengőért lakására kikézbesítjük. Előfizetni a Sajtószövetkezet könyvkereske­désében és a Kaszinó ucca 4. sz. alatti Hírlapirodában lehet — óelöfúit a kútba Feldebrő leg­erősebb embere. Tragikus körül­mények közt halt meg Feldabrőn Bodnár Mátyás 54 eves gazda, akit a falu legerősebb emberének tartottak. Bodnár, családjával együtt olajüléssel foglalatosko­dott, majd kieietet! az Udvarba a gémetkúihoz, hogy abból egy vödör vizet merítsen, mert az olaj pörkölődni kezdett. Pár perc atuiva még mindig nem tért vissza, mire fiai türelmetlenkedni kezdtek. Kimentek az udvarra, de a gazdát sehol nem találták. Ekkor az egyik fiú sietett a kút­hoz, s amint megmerítette a ved­ret, édesapját látta meg a búi­ban. Azonnal segítségért kiáltott, mire a szomszédok összefutottak, létrát támasztottak az eléggé ala­csony kúthoz és kihúzták Bodnár Mátyást, aki akkorra már halott volt. Az orvosi vizsgálat meg­állapította, hogy Bodnár zuha nás közben nekiütődött a kút falának és nyakcsigolyáját törte. Miután semmi sem mutat öngyil­kosságra, az esetet úgy magya­rázzák, hogy a gazda sietségé­ben elvesztette egyensúlyát és így esett a kútba. Bodnárt a falu nagy részvéte mellett temették el. Film. * Uránia. Pénteken, szombaton és vasárnap : Kadettek romanti­kus katonai színjáték és Magyar híradó. SPORT Országos katonai sí­verseng Lillafüreden. Országra szőlő nagy sport­esemény színhelye lesz Lillafüred, mert az országos katonai síver­senyt az idén a miskolci 7. bonvéd vegyesdandár rendezi meg Lilla­füreden. A versenyre a honvéd­ség csaknem minden alakulata benevezett,összesen kb. 800—1000 főnyi versenyzővel. A versenyt Csipkés Ernő őrnagy, a vegyes- dandár sportelőadőja készíti elő a legprecízebb réaelatekig nagy hozzáértéssel őe szakértelemmel ■ a tervek már a fiőkban várják a sísport legnagyobb előfeltételét, a havat. Ha megfelelő bőviczo- nyok lesznek a Bükkben, ekkor 2—3 nspra rá megindul a nagy verseny, amely kétségtelenül a téli czezőn legszebb «versenye lesz. A verseny hír szerint 3 napig fog tartani. Az első nap kerül lebonyolításra a 18 km-es járőr- verseny. 30 járőrrel, 150 embar részvételévé!. A második napon a 3 km-es lesikiő verseny, 3 csoportban, tiszti, karpaizosaá- nyoe és legénységi állományú katonák részére. A harmadik na­pon kerül futásra a verseny leg­nehezebb és legszebb száma a 18 km es sífutó verseny, 4 cso­portban. * A Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének február 18-ára hirdetett közgyűlése nem volt ha­tározatképes. Az új közgyűlés feb­ruár 26 án vasárnap d e. 11 óra­kor lesz a szövetkezet üzlethelyi­ségében, mely a tagok számára való tekintet nélkül határoz. A tagok megjelenését kéri az igazgatóság. — Az »EGEB« kiadóhivatala Líceumi Könyvnyomda. Telsfcnszám: 176. Piaci árak (Péntek.) Felhozatal ős forgalom köze­pes. Némi áremelkedés a hízott sertés- és a baromfipncon ta­pasztalható. Terménypiac: Búza 18—20, rozs 14—14 80, árpa 8—9, zab Q'öO, morzsolt tengeri 8-850, burgonya rőz§a —, ella 6 P mázsánként. Tejpiac: Tej 16—18 f, tejföl 50—60 fillér literje, vej kilója 240 P, tű­rő csomója — f, tojás da­rabja 5-6 f, juhturő kilója 150 P, gomolya kilója 1'50 P, »Kistályai teavaj« kilója 260 P. Zöldségpiac: Termelői árak: sárgarépa 40—80 f, zöldség 14 — 40 f puttonya, cioraőja vegyesen 4—6 fillér, torma csomója 10—14 f, fejes ká­poszta kilója 8 f, kalarábé 6—10 drblO f, zeller 3—6 darab 10 f, burgonya kilója kofánál 8—12 f, puttonya termelőnél 090—180 P, savanyított káposzta kilőja 16— 20 f, vereshagyma kilója kofánál 6—8 fillér, puttonya termelőnél 30—40 f, spenőt kilőja —, c?o- mőja 8—10 f. téli feketeratek puttonya 30—50 f, darabja 1—3 f, karfiol darabja 50—70 fillér, csíktök darabja 8—16 f, kelká­poszta csomója 8—12 f, puttonya 60—90 f, száraz bab literje fehér 10—12, tarka 14—16 f. őrölt piros paprika (édesneme») dekája 3 f, erős dekája 15 f. Gyümölcspiac: Kereskedői árak : alma 60—120 f, körte kilőja — f, diő kilőja 100 f, c*. szőlő kilőja — f, citrom ! darabja 6—7 f, narancs kilója j 80—100 f. darabja 10—20 f, füge j Kilója 1'40 P, fűzérje 30 f, ameri- ' kai mogyoró kilőja 2 P. Baromfipiac: Csirke pírja P40—2 60 P, tyűk párja 3—5 P, sovány liba da* rtbja 4—5 P, hízott liba darabja 5—12 P, élősúlyban kilőja 110 —1-20 ?, aov. kacsa párja — P, hízott kacsa darabja 4—5 P, pulyka darabja 3—7 P, lőtt vad nyúl darabja 1*6Ü—2 P. Halpiac: Ponty kilója 1—120, süllő 2 60 P, fogat 3 P, ktcifga — P, harcza 2 60—2 80 P, ciufce 80 —100 f, márna 130 P, vegyes fehér hal 40—60 f, békaoomb 4 f darabja. Húspiac: Marhahű* 72—84 f, borjúhús combja 1‘40 P. eleje 120 P, pörköltnek való 1 P, juhhús — fillér, sertéshús 1—1 20 P, ol­dalas 1 P, zúrszalonna 1-30—140 P, háj 1*50-1 60 P. zsír P60 P, füstölt szalonna 180—2 P, kol­bász vegyes 1'60 P, tiszta ser­tés kolbász 180—3 P, kocsonyá­nak való 80—90 f kilőja. Seríóspbc: Hízott serié* Iv r. kilója élő­súlyban 84—92 f, hizo-t »ér­tés II r. kilója élősúlyban 62— 78 f. Őrlemények: Piaci kereskedőnél nullás liszt 40 f, Kenyérliszt 34—36 f, korpa 7 f, feufeoricadara — f, rárpa- dara — f, félbarna kenyér 30 f kilőja piaci árusnál. * Legújabb tavaszi és ngári divatlapok már kaphatók a Saj­tószövetkezet és Széchenyi könyv­kereskedésekben. Budapesti rádió-műsor. Péntek, február 24. 4: A Rádió Élet gyermekját­szóórája. 4.45 : Időjelzés, időjárás- jelentés, hirek. 5 : »Magyarország állatvilágának érdekességei és rit­kaságai « Szilády Zoltán dr. elő adása. 5.30: Felvinczi Takács Alice hegedűhangversenye. 6: Gyorsíró­tanfolyam. 6.30: debreceni Kiss Lajos és cigányzenekarának hang­versenye. 7 25: A m. kir. Opera­ház előadásának ismertetése. 7.30: < A m. kir. Operaház előadásának ! közvetítése. »Gioconda « Dalmű 4 felvonásban, 5 képben. A II. fel­vonás után: Időjelzés, hírek. Az előadás után: Időjárásjelentés. Majd: | Polydor—Brunswick grammofón í hangverseny. Közben II: A Ma- : gyár Cserkészszövetség németnyel- ! vü előadása. Szombat, február 25 9.15 : A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. Közben 9.30 : Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és né­metül. 12 : Déli harangszó az Egye­temi templomból, időjárásjelentés. 12 05: Virány László szalonzene karának hangvers-nye. Közben 12.25: Hírek. I: Időjelzés, idő járás és vízállásjelentés 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 4: »Divattudósítás.« Szunyoghnó Tüdős Klára előadása 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 5: »A magyar birkozósport jövője.« Varga Béla dr. előadása. 5 30: Sauerwald Géza női vokál* együttesének hangversenye. 6.15 : Mit üzen a rádió 6 45: A Magyar Zene Barátai Országos Egyesü­lete országos dalpályázatának ered- ménykihirdatése és a díjazott mű­vek bemutatása. 7 45: »A színház és a nemzeti kultúra.« Márkus László előadása. 815: A Rádió Élet rejtvényhangversenye. 9: A rádió külügyi negyedórája. 9 45 : Időjelzés, hírek, időjárásjelentés. 10: Bura Sándor és cigányzenekarának hangversenye li: Megyeri Gyula jszzenekarának hangversenye. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Az egri m. kir. jbirosag, mint tkvl. hatóság. 16943/1932. tk. ez. Árverési hirdetmény-kivonat. Egyházmegyei Takarékpénztár vég­rehajtatnak Kriston Fauszt és neje végrehajtást szenvedők eilen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2000 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság terü­letén levő, Besenyőtelek községben fekvő s a besenyötelki 780. sz. betét­ben A I. 3, 4. sorsz. 70, 72. hrsz. alatt foglalt s Kriston Fauszt és neje sz. Szabó Mária nevén álló ház és kert ingatlanra, azok alkotórészei és tarto­zékaira 2500 P kikiáltási árban elren­delte. Az árverést 19S3 évi március bő 22. napján d. u. 3 órakor Besenyőtelek községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a fedezeti elv sérelmével nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147. 150. 170. §§. 1908 : XL. t.-c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészí­teni. (1908: XLI: 25. §.) Eger, 1932 évi dec. hó 31. Dr. Értékes sk. jb. titaár. A kiadmány hiteléül PINTÉR, se­gédhivatali tisztviselő. Kiiliriftlsek­Minden szó hétköznap 6 fülé; vasárnap és ünnepnap 3 * A legkisebb kishirdeiés 60 * vasárnap és ünnepnap 80 * Hirdetések előre fizetendők. TELJESEN modern, szép, egészséges úri lakás uccai szobákkal, 3 nagy-, 1 vendég-, elő- és fürdőszobával s hozzá­tartozó, melléképületekkel kiadó augusz­tusra. Érdemes megtekinteni. Cím a ki­adóban. 3440 ELADÓ gyökeres szőlőojtvány, vad és európai nemes szőlővessző. Gröber Jenő, Eger. Ú] könyvtár A mai súlyos gazdasági helyzet elsősorban az intelligens középosztályt sújtja, amely társadalmi osztály általában nincs abban a helyzetben, hogy az elsőrendű szükségletei ellátása után kulturális igényeit is ki tudná elégíteni. Ezzel számolva cégünk elhatározta, hogy mintegy 2000 kötetből álló szépirodalmi és ifjúsági kölcsönkönyvtárát kifejleszti és felfrissíti, amelyet felajánl a közönség használatára. H könyv­tár anyagát a legújabb megjelenésű, t. olvasóink által kívánt és legjobban kedvelt könyvekkel állandóan kiegészítjük. A haszná­lati dijat méltányosan,állapítottuk meg és pedig: egy hóra egyszerre egy műre 1 pengő, egy hóra egyszerre két műre 2 pengő. Biztosíték minden mü után 2 pengő. Minden olvasónak jogában áll a ked­vére való könyveket meg is vásárolni s azok árait 25-50 °/o al olcsóbban szá- tpíduk a bolti árnál az olvasottság mérve szerint. Szives látogatását kéri „Széchenyi" könyvkereskedés (46) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly

Next

/
Thumbnails
Contents