Eger - napilap, 1933/1
1933-02-10 / 33. szám
■& EGEB 1933. február 10 rsäp*a miniszterelnök Míibolccal való különösen izíves kapcsolatára hivatkozva biztosra veszik, bogy ez az aspiráció már most msg- valősúitnak tekinthető. Mi csak annyit feíváicuak ebben a kérdésben leszögezni, hogy ez a tervezet még nem törvény és hosszú idő telik el, míg az lesz belőle. Az ügy elbírálásánál pedig egyéb szempontok is közre fognak játszani és biztosra vehető, hogy Miskolc álmának megvalósulása nem lesz sem olyan könnyű, sem olyan természetes, mint ahogy ott gondolják. A pénteki minisztertanács tárgyalja le az 50 milliós beruházási programmot A jövő héten megtörténik az első lépés a közmunkák kiírása érdekében. Budapest, február 9. A kormány tagjai péutaben délután tartják meg aaicmterts- néosukat. Arról értesülünk, hogy a minisztertanáci tárgyalja a nagy beruházási programot, a melynek végrehajtására Gömbös Gyula süinisitarelnök a gazdasági tércaminiizSerektől konkrét eiőterjesz'ést kért. Kállsy földmivelésügyi miniszter és Fabinyi Tihamér aeres- kedeími miniszter előterjesztéseiket előkészítették és pontokba foglalva, a miniszterelnök elő terjesztették. Amennyiben a minisztertanács ;a közmunkeprog- ram letárgyalásával e héten végez, a jövő héten már meg is történnek az első lépések a .munkálatok kiírása érdekében. Különböző híresztelésekkel szemben a tényállás az, bogy a kormány 50 milliós beruházási programot akar megvalósítani, amelyben a következő tételek szerepeinek: 1. A transzferalapból felhasználandó 15 millió pengő. 2 A MABI által rendelkezésre bocsátandó 4—5 millió pengő, amit MÁV beruházásokra fognak felhasználni. 3. Az ipar által szövetkezeti alapon igécylecdö 25 millió pengő. Ezenkívül vannak még bizonyos összegek, amelyeket a Siill- halto-megállapodások alapján fog. nak hasznos beruházásokra felhasználni a külföldi hitelezők magyarországi követeléseiből. A városi tisztiorvosi hivatalban még egyetlen szövődményes influenzát sem jelentettek he Eger, február 9. Az influenzajárvány országszerte nagy méreteket ölt, különösen a fővárosban, ahol már halálos áldozatokat is követelt. Megnyugtató, hogy a járvány, legalább is súlyosabb fokban, még nem érintette Egert. Nagyon sok a nátha és a könnyű lefolyású influenza, azonban a tiszti- orvosi hivatalban még egyetlen szövődményt sem jelentettek be. Ebből természetesen inem következik, hogy figyelmen hívül kell hagyni a szükséges ővőin- tézkedéseket, abbén a bitben, hogy a járváDy végképp elkerülte Egert. Az elővigyázatosság ezentúl is tanácsos, a köhögő, tüsszögő emberek kerüljék a társaságot és a komolyabb baj megelőzése céljából néhány napi izzaeztőkúrának vessék alá magukat. Egyelőre 10—15 millió pengő kerül kiosztásra a vidéken a „begyűjtési“ hitelből Eger, február 9. A TÉBE vidéki osztályának múlt hónap közepén tartott ülésén jelentették be, hogy már folyamatban van a tárgyalás a begyűjtési hitelek folyósításáról. Azóta ezek a tárgyalások már annyira előrehaladtak, hogy a legközelebbi napokban véglegesen megállapítják azokat a feltételeket, amelyek mellett a vidéki pénzintézetek számára a Nemzeti Bink új hiteleket fog nyújtani. Arra nézve már meg van a megállapodás, hogy ezeket a hiteleket a Pénzintézeti Központ útján fogják folyósítani. Az alapelv az, hogy csak [reális szükségletek számára adnak új hitelt és csakis produktiv célokra. — A vidéki intézeteknek meg kell győződtünk arről, bogy a hitelkérő mire fordítja a kapott kölcsönt, mert a Pénzintézeti Központ a bitelek felhasználását ellenőrizni fogja. A cél az, hogy lehetően sokan kaphassanak újra kölcsönt és ezért a vidéki pénzintézeteknek különösen figyelmükbe ajánlják, bogy egy-egy kölcsön csak kisebb összegű legyen. A terv szerint a Nemzeti Bank a begyűjtési hitelek számára 10—15 millió pengőt fog engedélyezni. A TÉBE körlevelében értesítette a vidéki pénzintézeteket arról, bogy a begyűjtési hitelek folyósítása küszöbön áll és a feltételek végleges megilhpítáia után űjsbb körlevélben fogja azokat a vidéki intézetek tudomására adni. A begyűjtési hitelek folyósításé lesz az első lépés ehhoz, hogy a vidéki pénzintézetek újra megkezdhessék tulajdonképpeni pénzintézeti tevékenységüket. A hitelélet megindulása fel fogja éleszteni a vidék gazdasági helyzetét, mert az űj kölcsönöket csak produktiv célokra folyósítják, ami természet- szerűm maga után vonja a munkaalkalmak sz6poríiá*át. Ünnepélyes díszközgyűlés keretében tették le az esküt az új negyedmesterek Eger, február 9. Ma tettek esküt a város 1933. évre megválasztott negyedmee- terei. Reggel 7 órakor a főszéket- egyházban a Nsgyedmsiteri Testület szent misén vett részt, amelyet Baváczius József prépoat- kanoDok celebrált. Mise után a városházára vonultak a negyedmesterek eskütételre. A városháza nagytermében ünnepélyes díszközgyű és keretében folyt le 8Z eskütétel. Az elnöki emelvényen Braun Károly v. főjegyző, polgármester helyettes, Nemecsek Aurél v. tanácsos és Papp István v. aljegyző képviselték Eger városát. A közgyűlést a Himnusz el- éneklétével nyitották meg. Ezután dr. Kürti Menyhért a Negyedmesteri Testület 6loöke kérte a po gármester helyettest, hogy vegye ki a hatalmas negyedmesteri fa tizenkét friss hajtásának, az új negyedmestereknek esküjét. Tekintse úgy ezt a testületet, mint egy nagy családot, melynek csak az aktiv tagjai változnak, de a közös családi érdek, e város kulturális, gazdasági és erkölcsi létének védése az idők történetében mindig megmarad. Eskütétel után Braun Károly köszöntötte az új negyedmeste- reket Eger közönsége nevében, latette őket munkájukra, amely mindig városunk szociális feladatainak tfpillére volt s főképen az özvegyek, elhagyottak, badirokkantak és ínségesek gyá- molításában nyilvánult meg. Az űj negyedmesterek nevében Barácziui Jőztef höszöate meg az üdvözlő szavakat. A templomba mi, — úgymond, — mélységes hittel mentünk » azzal a resiényiéggel távoztunk onnét, hogy nemtolára visszatér már a régvárt megújhodás. E reményünk kifejezésére legyen a Negyedmesteri Testület jelvénye zöld koszorúban egymásnak testvérjobbot nyújtó két kéz! Batzédje után dr. Kürti Menyhért kézfogással a Negyedmes- teri Testületbe fogadta az űj tagokat. A közgyűlést a Szózat elénekléee fejezte be. Ezután a régi negysdmssterek negyedeikbe kisérték űj tagjaikat, akik villásreggelin látták vendégül őket. Az új negyedmesterek névsora a kővetkező: A város I. negyedében Erdélyi Miklós, a II. negyedban dr. Ács József, a III. negyedben lurkovits Emil, a IV. negyedben Ágoston János. A hatvani I. negyedben Visnyey János, a II. negyedben Szőllősi János, a III. negyedben Bará- czius József, a IV. negyedben Makó János. A makiári I. negyedben Szakos János, a II. negyedben Ivánszky Lajos. A felnémet! negyedben Csanády István. A oifra negyedben Lip- thay András. Uj iskolatípus: női kereskedelmi szak- tanfolyam létesül Egerben Eger, február 9. Az Angolkisasszonyok egri érseki leányneveiő intézete a jövő évben uj iskolatípust: női kereskedelmi szaktanfolyamot létesít. örvendetes jelenség, hogy az Angolkisasszonyok a mostani nehéz gazdasági viszonyok közt ■em riadnak vissza a legnagyobb erkölcsi és anyagi áldozatoktól, csakhogy előmozdítsák Eger város elszegényedett társadalmának érdekeit azáltal, hogy alkalmat nyújtanak azoknak a leányoknak, akik anyagi lehetőség hiányában nem képesek elvégezni a négyévfolyamú női felsőkereskedelmi iskolát, ezen a szaktanfolyamon elsajátítsák a gyakorlati életben szükséges és hasznosítható ismereteket. — Klebelsberg Kunó grófnak Szegeden szobrot állítanak. Debrecenben a napokban ülésezett a Városok Kulturális Szövetsége. Az ülé sen Vásáry István dr., Debrecen város polgármestere elnökölt. A szövetségnek ez volt Klebelsberg Kunó gróf halála óta az első ülése s ezen elhatározták, hogy országos mozgalmat indítanak az elhunyt miniszter szobrának felállítása érdekében. Több felszólalás után elhatározta a szövetség, hogy a szobrot Szegeden állítják fel.