Eger - napilap, 1932/2

1932-12-07 / 277. szám

2 EGEB 1982. dscamber 7. A nemzeti szocialista párt sbJ- tőirodája is ciak szűkszavúan foglalkozik azzal a megbeszélés­sel, omeiy Sobleicher birodalmi kancellár és Goering birodalmi gyűlési elnök között folyt le. A birodalmi gyűlés elnöke a szo­kásos formában közölte a kan­cellárral, hogy a technikai vég­rehajtást illetően a birodalmi gyűlés ülésének surlődásnélkűli lefolyása biztosítva van és Bzok a kombinációk, amelyeket poli­tikai tekintetben ebhez fűztek, teljesen alaptalanok. A birodalmi gyűlés nemzeti szocialista frakciója ülésén hét­főn este Hitler Adolf egyórás beszédben fejtegette a frakció magatartásának irányelveit. — A frakció üléséről kiadott köz­lemény szerint Hitlernek külö­nösen az a kijelentése figyelemre­méltó, hogy minden kompro­misszumot el kell hárítani. A magyar dal diadalútja volt az egerfarmosi dalárda pesti szereplése. Az énekkar küldöttségét a miniszter­elnök kihallgatáson fogadta. Eger, december 6. December 3-án szombaton, mint a lépők megírták az Országos Mcgyar Dalosszövetség dísz­hangversenyt rendezett a buda­pesti Vigadó nagytermében. Az est magasrangú előkelőségek je­lenlétében, fényes keretek között zajlott le s hogy a szebbnél-szebb dalok rég felismert nagy propa­ganda ereje az egész ország te­rületére, de még azon tűi is el­hasson, a Rádió is közvetítette a hangversenyt. Az egri egyház­megyének külön jelentőséget nyert a hangverseny azzal, hogy az egerfarmosi földmíves dalárda bud&pasti szereplése a magyar népdal diadalútja volt a megér kézéitől a színpadról való leié- pásig. A tagok népviselttben érkez­tek meg a keleti pályaudvarra, ahol az Országos Dalosszövet­ség elnöksége s a Máv zenekar ünnepélyesen fogadta őket, amit Csirbusz Bála dalkari elnök, eger­farmosi jegyző köszönt meg. Délben vitéz Oláh Gyula díszei- nők, egerfarmosi földbirtokos ve­zetésével az énekkar küldöttsége felkereste Gömbös Gyula minisz­terelnököt, akinek átadták a köz­ség művészi kivitelű díszpolgári oklevelét. A kormányelnök buz­dító szavakkal köszönte meg a bizalmat. Este 8 órakor volt a hangver­seny a Vigadóban. Az egerfar- mosiak Berényi Gyula kántor- karnagy vezényletével Meder: Harangoznak, imádkozzunk és Lányi: poőtihuian szép Sjirű sötét éjszakában című dalát éne­kelték. A közönség s a rádiőkö- zönség is a nagy kultúrájú or­szágos hírű dalegyletek számai között valami merev produkciót várt és kapott olyan hajlékony, engedékeny, de réti zamatű han­gokat, mint az egészség. A vigadó közönségének nagyon tetszett a magyar ruhás énekesek szerep­lése és hosszasan tapsolta, uj- rázta őket. A dalegylet megteremtésénél — megemlítjük — oroszlánrésze volt vitéz Oláh Gyula földbirto­kosnak, aki anyagi támogatással Eger, december 6. Több ízben adtunk már hírt arról a nagyarányú m-gmozdú- lásről, amelyet a gyöngyösi ka­tolikus társadalom tervez de­cember 8-ra s amely az utóbbi években a vidéken rendezett legnagyobb katolikus demonstrá­ciónak ígérkezik. A katolikus öntudat és összetartás pecsétje letz ez a Katolikus Nap, amelyen a magyar katolikus közélet leg- jobbjai jelölnek irányt a jövő felé. A Katolikus Nap rendezősége gazdag programmot dolgozott ki erre a gyűlésre, amely ünnepi szentmisével kezdődik 9 órakor. A felsővárosi plébániatemplom­ban Kriston Endre püspök pon- tifikálja a misét, az altővárosi templomban pedig Török Kálmán prépost, kanonok. A szentbeszé­deket Strommer Viktória dr. benedekrendi hitszónok és Holik Sámuel dr. mondják. Fél 11 órai kezdettel a Katoli­kus Legényegyletben és a Köz­ponti elemi iskola nagytermében katolikus nagygyűlés lesz. I t beszédet mondanak : Huszár Ká­roly, dr. Érmet Sáudor, Kriston Endre, Török Kálmán, dr. Czatt- hr Janó, Wolff Károly, Hornon- ney Tivadar és Landvai Irtván. A Hungária dísztermében 1 órakor díszebéd, délu'án fél 4 órai kezdettel katolikus gazda- gyűlés a Központi állami elemi iskola nagytermében. Szónokok: lötök Kálmán, Hmzár Károly, dr. Petro Kálmán, ötvös Lajos. Fél 4 órai kezdettel katolikus iparosgyűlés a Katolikus Legény­Öt kiállítás a Kaszinóban. (Folytatás.) Eger, december 6. A Mamz háziipari kiállításá­val, Papp Kökényesdyné Szeőke Izabella és Voith Pál festőművé­szek képkiállításával kapcsolat­ban bemutatja remek famunkáit Jakab László egri iparművész is a Kaszinó negytermében. Vál­tozatos, gazdag anyag: magyar kulaciok, bonbonc iórek, cigaretta­szipkák, írókészletek, pudertar- tők, gyönyörű formákban. Fet- tésük egy őstehatség komoly és is segíti a dalárdát, s minden munkáját szerető figyelemmel kiséri, Czirbusz Béla jegyzőnek, aki másik oszlopos tagja a népi dalkultűra törekvéseinek a köz­ségben. A legnehezebb munkát, a dalosok betanítását azonban Berényi Gyula kántortanítő vé­gezte és végzi nemlankadő buz­galommal, úgyhogy a sikerban az ö munkájának köszönhet a dalárda legtöbbat. egylet nagytermében. Közremű­ködik az Iparos Dalárda. Szóno­kok: Müller Antal, Czettler Jenő, dr. Petro Kálmán, Kovács Gyula, Varga Miklós. Fél 4 órai kezdettel katolikus munkásgyűlés a Keresztény Szo­cialista Egyesület helyiségében. Szónokok: Müller Antal, Kocsán Károly, Pullmann Károly, Guba Pál. Fél 4 órai kezdettel katolikus tisztviielők gyűlése (állami-, vá­rosi-, magántisztviselők) a Város­háza nagytermében. Szónokok : Homonnay Tivadar, Hodossy Gedeon, dr. Strommer ViktoriD, Lendvai István. | Fél 4 órai kezdettel katolikus nők gyűlése a Mária tanoda nagytermében. Szónokok: Kris­ton Endre, Kocián Károly, dr. Huszár Mihály. Lendvai István. Fél 6 órakor Ta Daum a azt. ferencrendiek templomában. Vég­zi : Kriston Endre félsz, püspök. Szent baszédet mond : Ötvös La­jos. 6 órakor a Népizövetség ve­zetőinek értekezlete az alsóvá­rost plébánia hivatalban. Szóno­kok: báró Zichy Czikánn Mőrio, dr. Ciepela Lajot, P. Hermann Hermenegild. A nagygyűlés iránt nemcsak a gyöngyösi társadalom taiúiít általános érdeklődést, hanem a közeli és távolabbi vidék, majd­nem egész Hevesmegye is. A környező községekből a katoli- kuiok ezreit várják Gyöngyöire december 8 án s ez a várako­zás minden jel szerint be is vál­tódik. játékos - művészetét sugározza. Talán a miniatűrök festéséhez kell ennyi lelkesség, törődés, fi­gyelem és műgond, mint amennyi a kiállítás minden darabján meg­nyilvánul. Pompás színváltozatű magyar és modern motívumok díszítik a tárgyakat, néhol, kü­lönösen a kuhciokon, figurák: táncoló párok, a mozgás friss lendületével, erejével, tökéletes vonalaival. Az alkotás tömeges­sége könnyen viheti ismét ések be az alkotót. Jakab Lászlót ettől nem kell félteni, minden darabja külön szellemi munka, külön ter­vezés a fantázia istenáldotta bő­ségével. Munkái megérdemelnék a legszélesebb körű ismertetést. A kiállításon a gyermekjáté­kok fgász tömegével vesznek részt a gyöngyösi játékkészítő háziiparosok. Az alig két éves gyöngyösi vállalkozás, amely ál­landóan berminoöt munkást fog­lalkoztat, rövid idő alatt a fej­lődés olyan fokát érte el, hogy ma már Amerika számára dol­gozik. Mondhatatlanul bájos rész­lete a kiállításnak. A »Boll< vasutak apró vagonjai futhároz- □ ak az asztalon, pályaudvar, őr- ház, váltók és sorompók: egy egész kiterjedt bűbájos vasúti hálózat. Aztán Mikulások, apró magyar lányok, állatok, pálmák, friss színekkel, friss fan'áziával, ötlettel és smi nagyon fontos — kitűnő ízléssel. A kiállítást még vasárnap es­tig lehet megtekinteni. (por) Motorkerékpár szeren­csétlenség a hatvani országúton. Hatvan előtt, az országú on, Gróf Gyula hatvani villanysze­relőt egy Budapest felé haladó motorkerékpár elgázolta és a szererciétlen ember csonttörés­sel, eszméletlen állapotban ma­radt az úton. A gázoló motor- kerékpár továbbrobogott. Nem sokkal később arra haladt az Országos M.ntőegyesület köz­ponti mentőautója, amelyen egy súlyos beteget vittek Pésztőra. A mentőorvos első segélynyúj­tásban részesítette a villanysze­relőt, m8jd a mentőautón Buda­pestre vitte 8Z Uzsoki-utcii kör- h$zb>. A gázoló, megszökött mo’orkerékpárost keresik. Budapesti rádió-műsor. Szerda, december 7. 9.15: Hangverseny. Közreműkö­dik Erényi Jánosné (ének), Kár­mán Edit (zongora) és Szigeti S Sándor (ének) Közb. 9.30: Hírek. II10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és né­metül. 12 : Déli harangs7ö az Egye­temi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Eugen Stepat orosz balalajka- zenekarának hangversenye. Közben 12.25: Hírek. 1: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, ár- folyamhirek. 3 30: A rádió diák­félórája. 4 : »A háztartásról.« Viz- váry Mariska előadása. 4.45: Idő­jelzés, idöjárásjelentés, hírek. 5: »Donna Monna szöktetése < Nadá- nyi Zoltán novellája Felolvassa a szerző. 5.30: Szórakoztató zene. A Budapesti Hangverseny Zenekar hangversenye. 6 45: Olasz nyelv- oktatás. 7.15: Kalmár Pál dalestje. 7.45: A Mándits-szalónzenekar hangversenye. 8.45: »Dante Ali­ghieri«. Berzevici Albert előadása. 9.15: A londoni rádióállomás mű­sorának közvetítése. Szimfonikus hangverseny. Szünetben kb. 10: Időjelzés, hírek, időjárásjelentés. A hangverseny után kb. 10.15: Toll Árpád és Jancsi cigányzene­karának hangversenye. BFi11 .......... i A gyöngyösi Katolikus Nap részletes programúja

Next

/
Thumbnails
Contents