Eger - napilap, 1932/2
1932-07-10 / 154. szám
1932. július 10. EGEB 3 dig fizessék meg jegyeiket. így a szakosztály mentesítve lesz egy súlyos tehertől. Ezt az ajánlatot előttem tel* jesen megmagyarázhatatlan okbői, amit még izgatott lelkiállapotomnak sem tudok betudni, én nem értettem meg, sőt úgy értelmeztem, hogy váltsa meg kiki saját jegyét, aki pedig erre képtelen, az ne ússzék. Ezen félreértéssel adtam én meg negybfctű lapjuknak információmat, és tettem meg hivatalos jelentésemet az Úizőszövetség- nek. Miután utóbb értesültem, hogy Frank tanácsos úrral folytatott tanácskozásunkat tévesen érteimeztem s a Városi Fürdőt csak a jóindulat vezette, kötelességemnek tartom, hogy erről nagy* becsű lapjának olvasóit tájékoztassam. Egyben magától értődő kötelességemnek tartom, hogy érthetetlen tévedésem összes konzekvenciáit levonjam, s a jövőben fölmerülhető hasonló esetek elkerülése céljából az úszószakosztály vezetéséről a mai napon lemondjak. Szerkesztő Űr szíves jóindulatát előre is köszönve, maradok tisztelő híve: Ringelhann György joghallgató, a Mese úszószakosztályának volt vezetője. Meg lebet-e oldani az éjszakai telefon- szolgálat kérdését Egerben? Budapest, július 9. A balesetkrőnika minden újabb és veszélyesebb adatainál felmerül az a régi kívánság: Tartson éjszakéi telefonszolgálatot ez egri pőstahivatal. Nagyon sokszor megtörténik, hogy ez egri és vidéki sérültek vagy betegek később részesülnek kezelésben telefon hiányában s nem egyszer tétlenül múlnak el azok a percek, amik emberélet szempontjából döndő jelentőségűek. Az éjszakai telefonszolgálat kérdése Egerben nem tartozik a könnyű feladatok közé. A postahivatal tisztviselői tudomásunk szerint teljesen beosztott idővel dolgoznak, úgy, hogy a létszám növelése nélkül az éjszakai szolgálatot nem lehet ellátni. Viszont az ebből származó kiadásokat a posta nem tudja fizetni, mert nincs rá fedezete. Egy mód volna az éjszakai szolgálat beállítására, ha a város fizetné a kiadásokat, azonban a mai pénzügyi viszonyok közt a város erre nem is gondolhat. A nyári szolgálatmeghosszabbítás két órája (este 9—11) is havi nyolcvan pengővel terheli a városi háztartást. * Mindezek ellenére módot kellene találni a közérdekű kérdés megoldására a posta részéről a munkabeosztás olyan megváltoztatásával, hogy az éjszakai szolgálat lehetővé váljék, a város részéről pedig bizonyos mérsékelt költségvetési tétel beállításával, esetleg vármegyei támogatással, mert hiszen az egri éjszakai szolgálat nem csupán Eger, hanem Hevesvármegye közeli környékének érdeke is. VILLAMOSSÁGI VÁLLALAT Telefon 128 EGER, KASZINÓ ÜCCA. Telefon 128 Átszerelések az erősebb áramra: lámpahelyenként 7—13 P y Fizetési feltételek megállapodás szerint, Halálra sebzett egy rőzseszedő zsellért a baktat erdő csősze A szerencsétlen embert reménytelen állapotban szállították be az Irgalmasok kórházába. Eger, július 9. Az utóbbi időben szokatlanul sok, kellően meg nem okolt, könnyelmű fegyverhasználat történt a különböző erdőkben ■ esek között is megdöbbentően súlyos az, “amely ma délelőtt játszódott le a baktai erdőben. Áldozata Fehér Sándor 28 éves földmíves, akit súlyos lőtt sebével reménytelen állapotban szállítottak ba az Irgalmatok egri kórházába. Fehér Sándor feleségével ma reggel kiment a baktai erdóba rőzsét gyűjteni. Az asszony előadása szerint írásos engedélyük volt a gallyszedésre s nem is bántotta őket senki egy ideig. Mikor a rőzsét összekötözték s hazafelé akartak indulni, az egyik erdőkerülő odament hozzájuk s elkérte tőlük az utalványt s azt mondotta a házaspárnak, hogy ha valaki megszólítaná őket, — mondják meg, hogy az engedélyt őneki adták oda. Fehér feleségével együtt hazafelé tartott, de pár psro múlva szembe találkoztak agy másik kerülővel, aki az engedélyt kérte tőlük. Megmondották neki, hogy az írást már leadták s tovább akartak menni, de a kerülő rájuk szólt, hogy tegyék le a rőzsét. Az asszony engedelmeskedett ia a parancsnak, a férfi azonban tovább ment a gallyal, mire a kerülő, mint az asszony elbeszélte, lekapta fegyverét és rálőtt Fehér Sándorra, aki nyomban eszméletlenül esett össze, aztán eltávozott. Az asszony segítségért futott és sebesült urát lakására vitte, majd autón beszállította az Irgalmatok egri kórházába. Itt megállapították, hogy a férfi sérülése igen súlyos és nyomban értesítették a rendőrséget, majd az ügyészséget is. Tizenkettő előtt pár porccal kihallgatták a súlyos sebesülhet, akin közvetlen a kihallgatás után műtétet hajtottak végre. A golyóhátul, a ciipő körül hatolt Fehér Sindor testébe s keresztül futva a hasüregen, több helyütt szétroncsolta a beleket is. Állapota reménytelen. Hogyan lehet nyaralni, sőt hüsölni 1932-ben is — némi befektetéssel Két munkanélküli iparossegéd ügyes trükkel végigszélhámoskodta az egri piacot. Eger, július 9. A napok óta tartő nyári bőség gondolatölő hatását megcáfolva a pénzszerzésnek olyan meglepő és újszerű módját eszelte ki két miskolci iparossegéd, amely trükknek ügyes, sőt ezen felül mag lett az a kellemes következménye is, hogy az annyira áhított hűvösre juttatta a két delikvenst, ami nem megvetendő dolog a kánikulában. Burdiga Gyula fiatal oierép- fedősegéd és Klenics János hen* tesiegéd a kitalálók, a következőképen hajtották végre a kieszelt tervet, nem kis skandalumot okozva az uborkák, csirkék és libák nagy terjedelmű, de megerőltető szellemi ténykedéssel nem vádolható úrnői között. A két segéd megűnván a miskolci ájert felpakoltak egy csomó reszelöt meg egyéb vasszerszámot, hátha sikerül ez egriekből lereszeloi nehány vasat. Az üzlet azonban sehogysem ment — hol van ma ilyen üzlet — valami pénzük még csörgött a zsebükben, hát ezt valami rentábilisabb üzletbe kell befektetni. Kimentek a piacra és elhelyezkedtek az egyik kofa körül. Szabályosan. Mikor tiszta volt a levegő Burdiga 30 fillérért fokhagymát kért. Nem mintha a piritős lebegett volna a szeme előtt, egészen más volt a haditerv. Fizetett egy 5-össel. Az utolsóval. Visszakapott 4 pengő és 70 fillért. Mikor a kezében volt a pénz, csendesen megszólalt a másik, aki eddig csak pasz- szív szemlélője volt a vásárlásnak : nem kell váltani, van nálam eprő. Burdiga erre gyors mozdulattal visszavette a maga 5 ősét, és az aprópénzt visszadobta a kofa kötényébe a többi apró közé. Ügyelt azonban arra, hogy a pénzdarabokból néhány mindig a markában maradjon. A rászedett asszony az első esetben még meg eem számolhatta a visszadobott pénzt, mert az elkeveredett a többivel, a két legény pedig némi befektetés árán visszakapta a saját pénzét is és még jött is hozzá valami. Ezt a fogást végigcsinálták többször is, minden esetben tetemes gyarapodással. Mikor a piac már szűk volt, áttették működésük színterét a hűscsarnokok közé. — Kérek 20-ért kolbászt, de csak 10 pengő van nálam — ■ a visszajáró pénzből mindig leragadt valami az élelmes legények markán. Végül ir, amikor felháborodva zsongott már a megcsaltak megnövekedett hada; jónak látták békésebb vidékek felé vitorlázni, de messzire nem juthattak, mert a detektívek már nyomukban voltak. Szokolay Viktor, kir. járásbíró ereszkedett még kis barátságos eszmecserébe velük ezután ős tekintve, hogy az igazság serpenyője a megkároiult amazonok javára billent — ami érthető is — fejenhint 21 napi díjtalan penziót bocsátott rendelkezésükre az ügyészség temperált levegőjű, állandó üdülőjében. Fáradalmaik zavartalan bipihenése még nincs véglegesen biztosítva, mert — mint mondják — igényeiknek nem egészen megfelelő az ellátás. * Az Egri Keresztény Iparoskör 1932 évi julius hő 10-én, vasárnap este 8 órai kezdettel, Székházuk hátralévő tartozásainak fedezésére, az Iparoskor kerthelyiségében (rossz idő esetén a Kör összes termeiben) a Polgári Dalkör és az Iparoskor Zenekara közreműködésével, hangversennyel egybekötött zártkörű családias kerti táncmulatságot rendez. A tánczenét a katona zenekar szolgáltatja. M Beretvás - pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja! M