Eger - napilap, 1932/2
1932-11-17 / 260. szám
1932. november 17. EGER 3 27 ezer mezőgazdasági munkanélküli van Heves megye területén Eger, november 16 A vármegyei gazdasági felügyelőség állandóan statisztikát vezet a megye terüle'én élő, kereset nélkül állő mezőgazdasági munkátokról. Ez a statisztika a nyári hónapok Óta egyre szomorúbb kép et mutat. Már akkor is bajok voltak ezen a téren, mert a kétkezi munkások nagy reize asm az aratásnál, sem summás- ként nem tudott elhelyezkedni, most pedig a mezőgazdasági munkanélküliek száma nsprőínapra tziote batasztrőfálisan emalkedik. A gazdasági felügyelő jelen* tése szerint október végén a bejelentett muakanélküliek száma a vármegye területén 27008 volt. Ez a munkanélküliség nemcsak azt jelent', hogy az embereknek ma sincs keresetük, hanem legtöbbjüknél azt is, hogy egész nyáron keresztül tétlenségre voltak kárhoztatva s így jóformán betevő Mat nélkül néznek a tél elé. Végleges szerződésre van kilátásunk Ausztriával és Csehországgal A miniszterelnök hazaérkezté- vei ismét erőteljesen megindult a politikai élet. Igen nagy érdeklődéssel tárgyalják politikai körökben a székesfehérvári választás eseményeit s a tendenciózus beállításokkal szemben erőteljes válasznak tartják azt a tényt, hogy Hőman kultuszminiszter pártja 5056, Friedrich István pártja pedig 1702 érvényes ajánlást nyújtott be. Kedd estétől beállott Székesfehérvárott az agitáclós szünet. A Nemzeti Egység Pártjának kiépülése is élénken foglalkoztatja a politikai világot. A párt külügyi bizottsága kedden dél ben tartotta alakulő ülését. A bizottság elnöke Walkó Lajos volt külügyminiszter. Tárgyalta a bizottság a magyar—cseh árucie- remegáliapodásró), továbbá a magyar—francia kereskedelmi megállepodás meghosszabbításáról szőlő külügyminiszteri jelentéit, végül a magyar—olasz kereskedelmi pőtszerződést és külön kiviteli megállapodásokat. Puky Endre külügyminiszter ismertette Magyarország gazdaságpolitikai helyzetét. Kiemelte, hogy Csehországgal készséggel hajlandók vagyunk végleges szerződést kötni. Ausztriával pádig remélhető, hogy a november 30 án lejáró provizórium után végleges szerződést köthetünk. A vármegye hat községében lépett fel iárványszerűen a tűnsz október folyamán A közigazgatási bizottság tegnapi ülésén terjesztette be jelen tálét Csekkel Ferenc dr. vármegyei tisztifőorvoi Heveemfgye közegészségügyi állapotáról. — A jelentés edataiből kiderül,hogy az a tífuszjárvány, amely aa egész ország területén ebben az esztendőben fellépett s Hevesmegyét sem kerülte el, az elmúlt hónapban már sokkal enyhébb módon jelentkezett, mint az ősz elején. Pásztőr», ahol legtömega■ebb volt a tífusz, a szeptemberi 50 esettel izemben csak 32 megbetegedést jelentettek s járvány- kórházi ápolásban mindössze 27 beteg van. Nagyobb mértékben ciupán hat helységben: GyőngyöiÖD, Pásztón, VerpeléteD, EgerbeD, Tiszafüreden és Besenyőtelken fordultak elő újabb tifuszos esetek ■ ezekben a helységekben október folyamán összesen 149 tiíuIZ09 volt. Elkészült a hámori tó új gátja Eger, november 16. Ismeretes, hogy a múlt év novemberében egy éjszakán a hámori tó országúti gátkőfala a Palotaszftllő előtt több méter hosz- szúságban, belecmlott a tő vizébe és magával rántotta az üt batonborláijait is. Akkor az a veszély fenyegette a Palota-szálló alatti kis Hámor községet, hogy a tő többmilliő köbméter vize kitör ez elromlott gáton keresztül és eláraszt s elpusztít mindent. A tő gátjának munkálatait most fejezték be. A munkához szükséges volt, hogy a tő vizét teljesen lecsapnlják, ami meg is történt, úgy, hogy csak alig pár centiméteres víz maradt a tőmeder fenekén. A tő értékes piiztrángállományát emiatt nagyrészt kifogták és áttehpítették a Síinvának a Lilla szálló környékén folyó szakaszába, úgyszin tén a rákokat is. A gát egyébként hatalmas, tömör Bziklatömbként hat, ahogy mogépítetiétr. Széles éa vastag kőfal emelkedik a tőmedertől egészen az országút pereméig. A gát elkészültével most már ismét teletöltik a hámori tő medrét és ezt hétfőn meg is kezdték. A régi tőszinthez most már okvetlenül vissza kell térni, mivel rövidesen beállnak a téli fagyok és a tavon megkezdődnek a különböző téli ipartok. A tőmeder teljes megteléiéhez három hét szükséges. December 3-án a Rádióban szerepel az egerfarmosi földmíves dalárda A szükebb határokon beiül és túl a magyarság öiszetartozan- dőságát semmi sem erősíti jobban, mint a magyar dal ereje. Leginkább a magyar népdalé. Örvendetes, hogy a magyar nép- dalkultúra nagy jelentőségét felismerte a filu vezetősége is, s hogy milyen eredményes mucikát végeznek ezen a téren a falvak dalárdáinak nemes versengései- nek eredményein túl mutatja az is, hogy a magyar Rádió is műsorába illeszti az eredeti földműves dalkarok szereplését a helyszíni közvetítések keretében.Legutóbb a Rádió vezetősége az egerfar- moai d dárdát hívta meg vendégszereplésre a stúdióba. Néhány héttel ezelőtt az egri egyházmegye földműves dalárdái daloinapot rendeztek|Mezőkövetden. Akkor ez egerfarmosi dalárda magasan kiemelkedő szép és fegyelmezett szereplése általános elismerést keltett, úgyhogy a Rádió ottartőzkodő művészi rendezői már akkor felvetették az eszméjét egy pesti útnak, amelynek során a nagy sikert aratott dalárda a mikrofonon keresztül az egész országnak bemulatná művészetét. A megindult tárgyalások eredményekőpan a dalárda Serényi Gyula kántor vezetésével deoember 3-án a fővárosba utazik, hogy a népi dal legszebb darabjait hamisítatlan népi művészettel bemutassa a Rádió közönségének. A dalárda szereplését bizonyára nemcsak Havesmegye, de az egész ország rádiósai nagy élvezettel fogják hallgatni. Letartóztattak Kádban egy angyalcsináló asszonyt Kál, november 16. (Az Eger tudósítójától) — Néhány nappal ezelőtt gyanús körülmények között meghalt Kál községben 9gy Kuoovios Ziig- mondné nevű asszony, akinek hirtelen elhunytéval kapcsolatban a falu lakossága egész nyíltan beszélte, hogy bűnös manipulációnak esett áldozatul. Az eljárás meg is indult, Kunovici- né holttestét felboncolták s a boncolás mindenben igazolta a gyanút. A káli ciendőrség nBgy körültekintéssel hozzáfogott a nyomozáshoz és igyekezett kideríteni, hogy ki volt a tiltott műtőt elkővt tője. A nyomozás aránylag rövid időn belül meglepő eredménnyel járt, mert a csend- őrség tegnapelőtt már őrizetbe is vett több kihallgatás után egy asszonyt, Roncs Gízáné', egy káli hentes feleségé). Hogy a gyanúsított nő kihallgatása alkalmával mit vallott a csendőrök előtt, természetesen nem lehet tudni, de hogy a gyanú beigazolódott, bizonyos, mert Koncznét letartóztatták és csendőri fedezettel beszállították az egri ügyészség fogházába. A nyomozás azonban az asz- szony letartóztatásával nem ért véget, a káli csendőrőrs még mindig folytatja a vizsgálatot. Arról beszélnek, hogy Koncz Gé- záné lelkiismeretét nemcsak Ku- novici Zsigmondné halála terheli, hanem több hasonló esete is volt. Így valószínű, hogy a káli temetőben is rövidesen exhumálni fognak egy, esetleg több h »lottat is, akik Konczné keze alatt vesztették el életüket. elavult rádiójával, ha jobbat akar venni 7 Adja el I Bármely rádiókereskedö megpárolja, ha dinamikus hangszóróval egybeépített 5-j-L lámpás, 7050 es, vagy 3-f-l lámpás 7037 es Orion rádiót vesz Gyártja: Orion izzólámpagyár. Kifizeti magát, ha az „Eger“ ötletes hirdetéseivel reklámot csinál,