Eger - napilap, 1932/2

1932-11-16 / 259. szám

EGEB 3 1932. november 16. dunk minden alkalaiat. Gárdonyi emlékének is óhajtunk áldozni a 10 éve* fordulón. A választmány tárgyalta még ezután a január 6 án rendezendő Mansz.-estély ügyét, egyesületi ügyeket és az új elnök végtele­nül rokonszenves,mindenkit meg­nyerő egyéniségének varázsa alatt oszlott szét. A legközelebbi gyűlés időpont­ját és programmját az Eger ha­sábjain majd közöljük, remélve, hogy a hívás nem lesz a pusz­tába kiáltott sző, mint volt most, hBnem siet az egyesülésre az agyonsanyargatott középoiziály- nak minden asszonyé. Tennivaló lesz bőver, ad eleget a gazda­sági helyzet, a diáknyomor, az inségakció, az erkölcsi széthul­lás minden téran. Csak az erő­ket tudjuk csoportoiítani a meg­felelő helyen: sokat lehet még menteni. De összetartás nélkül — semmit. Da hát ki nem látja ezt be ? Úgy hiszem, mindenki és csak valami fatális véletlenen múlott, hogy az elnökválasztő gyűlésen éppen ciak mi 13-ak voltunk. Ciiolnoky Lászlónó. = f esztendőn keresztül vadházas­ságban élt feleségül vehetse. Szerencsi János kívánságát még a délelőtt folyamán teljesí­tették, először a bírósághoz ve­zették fel, ahol visszavonta a felebbezés'. Az ügye mégis a tábla elé kerül, msrt az ügyész­ség fanntartotta a súlyosbításért való felebbezést. Sziréned Jánost ezután az ügyészségi eloökhöt vezették, «»kinek előterjesztette azt a ké­relmét, hogy tegye lehetővé, hogy a bűnpártolás miatt hat hónapra elitéit és a törvényszék által sza­badlábra helyezett vadházastár- ■ával még az elszállítás előtt a fogházban házasságot köthes­sen. Az ügyésziég elnöke közölte vele, hogy kérését felterjeszti az igazságügy minisztériumhoz, úgy, hogy az apagyilkos még az el­szállítása előtt házasságot köthet a fogházban vadházastársával. Névtelen levéllel 1000 pengőt akart kizsarolni egy szélhámos egyik hatvani kereskedőtől Valutacsempészés gyanúja miatt őrizetbe vették Budapesten a hatvani cukorgyár főpénztárosát Budapest, november 15. A budapesti rendőrség detek- tivjei tegnap este a Keleti pá­lyaudvarról hosszabb ideig tartó megfigyelés eredményekben elő­állították Hein Zoltánt, a hat vani cukorgyár főpénztárosát. A főpénztáron; valutacsempészős- sei gyanúsították s megmotozá- sakor csakugyan találtai? is nála nagyösszegű idegen pénzt. Kihallgatását nyomban meg­kezdték s vallomása alapján ma délelőtt még 12 magánbankért és tözidebizományost állítottak elő a főkapitányságon, Hein Zol tánt és több társát őrizetba vet ték, de délutánra még újabb, szenzációs eredméoyak várha­tók az utóbbi idők egyik legna­gyobb valutacsempászési ügyé­ben. Pár nap múlva megnyílik a tüdőbeteggondozó—Gyöngyösön Gyöngyös, november 15. (Az Eger tudósítójától.) Pár nap múlva Györgyös uj egészségügyi intézménnyel lesz gazdagabb: megnyitják a tüdő- beteggondozőt, amelyet a város áldozatokat nem kímélve a leg modernebb módon szarai fel, hogy ezzel is megpróbáljon gá­tat vetni a legveszedelmesebb népbetegségnek. A diszpanzér helyiségeit már egy esztendővel ezelőtt megépítették s a beren­dezés csak azért késett, mert a városi tisztifőorvos tanúlmányo- kat folytatott a már meglevő magyarországi diszpsnzérekben a célszerűség szempontéból A különböző műszerek és röat- genkéizűlékek most érkeztek meg, úgyhogy a felszerelés után rö vid pár nap mú'va már meg is kezdi működését a tüdőbeteggon- doző. * A gyöngyösi híradással ksp- ciolatban felvetődik a kérdés, hogy Egerben, ahol esztendők óta húzódik a diszpanzér felállí­tásának ügye, mikor oldódik már meg ez a probléma. Alig egy évvel ezelőtt az Irgalmasok felajánlották a tüdőbeteggondozó megépítését és berendezését. — Soha kedvezőbb módon nem jut­hatott volna hozzá a város az annyira szükséges diszpanzér- hoz 8 mégis elmulasztotta ezt az alkalmat. Pedig az Irgeltnas- rend, amely roppant áldozatok­kal tartja fennél fejleszt nagy­szerű kárházát, megfízeihetetlen szolgálatokat téve ezzel a vá romák, nem is kívánt olyan nagy hozzájárűiást a diszpanzér épí téléhez és berendezéséhn. Ez az alkalom elmúlott, épen úgy, mint a fertőzőkőrház létesítésé­nek lehetősége s vájjon ki tudná megmondani, hogy ezek után lesz-e valaha Egerben tüdőbe- teggondoző, vagy járványkőr ház, amelyek mindegyikét olyan nagyon szükségesnek tartják nemcsak az orvostársadalom tagjai, harem a közvélemény is ? Meg akar házasodni a fogházban az ostorosi apagyilkos Eger, november 15. A törvényszék Csorba tanácsa pénteken hirdetett ítéletet az os toroii rémdráma tettesei fölött. Szerencti László meggyilkolása miatt a törvényszék az áldozat fiát, Szerencti Jánost és az ál­dozat feleségét gyilkosság, illet ve gyilkosságra való felbujtá® miait 15—15 évi fegyházbünte­tésre ítélte. Az Ítélet kihirdetése után az elítéltek kijelentették, j hogy nem nyugszanak meg az j Ítéletben. Szerencti János hétfőn kihall­gatáson jelent meg a fogházfel­ügyelőnél és kérte, hogy vezet­tesse fű a tanácshoz, illetve az ügyészség elnökéhez. A tanács­nak ba akarja jelenteni, hogy megnyugszik az ítéletben, az ügyészség elnökétől pedig arra akar engedélyt kérni, hogy Mar ciskó Lászlónét, akivel nyolc A postán tartóztatták Hatvan, november 15. Ennek a bőnapnak az elején történt, hogy B. S. hatvani ke reskedő névtelen levelet kapott egy reggel. A 1 ívéiben fantasz­tikus fenyegetésekkel ezer pen­gőt követeli tőle az itmeratlen levélíró s arra az esetre, hanem kapná meg az összeget, biztos halált jósolt a kereskedőnek. A névtelen zsaroló arra is utasí­tást adott, hogy a követelt ezer pengőt poste-restante borítékba téve, a hatvani postahivatalba juttassa el B. S. A kereskedő a levél vétele után rémülten gondolkozott azon, hogy mit cselekedjék, Az első pillanatban eszébe jutott, hogy a rendőrségtől kér védelmet, de aztán erről lemondott, mert a levélben az ismeretlen megfe­nyegette arra az esetre, ha meg­próbál segítséghez folyamodni. Pár napig tartott ez a bizony- | talanság, a pénz feladásának ha- j le a póruljárt zsarolót. tárideje pádig veszedelmesen közeledett. B. S. végre elszánta magát és nagy titokban meg- tetse f ^jelentését a zsaroló ellen. A levél megcímezve postára adódott a határnapon, a rend­őrség pádig szemmel tartotta a jel inikezőket. Rövidesen meg is jelent a postahivatalban egy jól öltözött férfi és érdeklődött a címére érkezett poste restante levél után. A hivatalnok átadta neki a borítékot, — de ebben a pillanatban már a férfi mellett ott termett két detektív s mi­előtt a meglepetéstől magához térhetett volna, már elő is állí- tották a kapitányságra. Itt kihallgatása során kiderült, hogy Morzsinai Jánosnak hív­ják és budapesii illetőségű. B.S.- sel kapcsolatban néhány kom­promittáló adat birtokában volt és ezt a helyzetét akarta kihasz­nálni. Morzsinait a rendőrség le­tartóztatta. HÍREK — Anyagtorlódás miatt az Egri kereskedelmi Rt. jubiláris közgyük­ről szóló tudósításunkat lapunk hol napi számában hozzuk. — A Ciszterci R8nd templomában folyó hó 16., 17. és 18. napjain ests 6 órakor szentbeszéddel egybe­kötött ájtatosság lesz. — Az egri sportegyesületek baráti vacsorája. A labdarúgó versenyek befejezése alkalmából, vasárnap este a Dobó sportegyesület bajtársi vacsorára hívta meg a MESE és a Vasas csapatokat A meleg han­gulatú vacsora alatt a MESE és a Dobó vezetősége részéről ünne­pélyes nyilatkozatok hangzottak el, amelyek szerint a két egyesületnek egymáshoz való viszonyát a régi, áldatlan viszálykodás helyett a hazafias testvéri érzésen alapuló, nemes sportbarátság váltotta fel A vendéglátó Dobó egyesület ré­széről Medák Alajos ügyvezető köszöntötte a megjelent előkelősé­gek ólén Petro Kálmán dr. ország- gyűlési képviselőt és Trak Géza polgármestert, majd a MESE ve zetőségét éltette, amelynek nevében Császár Géza a futbal szakosztály elnöke válaszolt. Ezután Raabe Róbert * MESE ügyvezető elnöke Petro képviselőt mint a sportegye­sületek nagy támaszát és baráját jellemezte bőszedében. Petro Kál­mán dr. válaszában lángoló szere­tettel szólt a sportoló ifjúsághoz, amelynek fegyelmezett lelkét a magyar jövő reménységének ne­vezte. Vida Ferenc a testvéri együttműködést méltatta [szavai­ban, mert csak ennek erejével tűzhetjük ki újból a Kárpátokra a magyar zászlót. A hozzá intézett köszöntésekre és üdvözlésekre vá­laszolva 7rak Géza polgármester nagyjelentőségű nyilatkozatot mon­dott a békerevizió ügyének ked vező állásáról Losonezy Sándor iparosköri elnök és Barabás Sándor igazgatótanító humoros verses fel­köszöntője után tánc és szépség verseny következett. — Baleset a kistályai úton. Be­recz Verőn földműveslányt tegnap reggel eszméletlenül találták a kis­tályai út egyik árkában, több zú­zott sebbel. Beszállították az Ir­galmasok kórházába s megindult a nyomozás, mi okozta Berecz Verőn balesetét. Ozembemutatás — csereakció minden jobb szaküzletben Gyártja: Orion izzóiámpagyár. új vevőkre tesz szert, mert megismerteti a közönség ezreivel amely nem nélkülözheti az napi­lapot

Next

/
Thumbnails
Contents