Eger - napilap, 1932/2

1932-11-08 / 252. szám

1932. november 8. EGER 3 vá tették ezt az ügyet, hiizen a jótékony szeretet muakéja ott folyik a nővérek minden intéze­tében. Nem ennek a világnak, hímem a jövő életnek a polgárai ők a egyedül az Úristen tud ne­kik megfizetni fáradságos mun­kájukért. Szálljon áldás azokra, akik előbbre vitték a kórház ügyét. Köszönet Eger társadal­mának, a város fejének, a pol­gármesternek, az Irgalmas nő­vérek tartományi és házfőnök- nőjének. Isten adja áldását ez új műre és a betegek pedig mennél több enyhülést mentse­nek belőle. Beszédének végeztével meg­áldotta az újonnan felszerelt műtőt, az új Röntgen- és kémiai laboratóriumot. Az egyházi szertartás után a megjelentek megtekintették az újításokat: A modern igények­nek megfelelő sebészetet, melyet dr. Simkovits József főorvos ve­zet a Röntgen laboratóriummal együtt, a kémiai laboratóriumot, — amelyben a modern felszerelés segítségével minden mikroszko­piái, kémiai, seroiogiai és bak­teriológiai vizsgálat elvégezhető — ez dr. Polák Pál orvos munka­köre. Mindenütt a legpéldásabb rend, a legnagyobb tisztaság, a sebészet, a belgyógyászat, a szü­lészet összes termeiben, amelyek mindegyikében egy-egy irgalmas nővér jóságos szeme ügyel a betegekre. A régi korhadó fe- padlők helyett higiénikus kő- bccke, vízvezeték, fürdőszobák, moidők. Elvezetnek bennünket ez elme­osztályra is. Nagy és önfeláldozó lélek kell ahhoz, hogy vaLki itt ápoló legyen. S ez irgalmas nő­vérek mosolygó, nyugodt arccal, megelégedett tekintettel gondoz­zák az emberi sors szerencsétlen­jeit. Az udvaron a dühöngök re­kedt kiáltozással szidják egymást. Az egyik progrembaszédet mond a láthatatlan tömegnek, a másik nevetve bámul a semmibe. Egy nagy világos nappali szobában két nővér felügyelete alatt szót- lan szomorú arcú betegek üldö­gélnek. Ezek csöndesek, alig szól­nak néha-néha egy szőt. Mintegy kétszáz betegnek nyújtanak itt ápolást a nővérek. Az osztályok megtekintése után sző esik a jövő építkezési és át­alakítási tervekről. A mostani balgyőgyászat és szülészet h - lyére az újonnan felállítandó fer­tőző osztály kerül. A kés előbbi osztályt pedig egy új emeletes épületrészbe teszik át. A Rotten- siein-köz felől pádig uccára nyíló ravatalozó és bullakamra épül A megjelentek végül villás- reggelin vettek részt, melyen Áronffy FereEC az Irgalmas nő­vérek Társulatának igazgatója mondott köszönetét ennek a 75 év őta huződő ügynek megvaló­sulásáért a kórház-bizottságnak, Eger közönségének és polgár­mesterének. A mű még nincs uayan kész, de immár megkez­dődött a megvalósítás. A ven­dégek pedig az egri rendház agilis főnöknőjét, M. Sebők Vil­mát köszöntötték. November 16-án életbelép a dijöves telefonbeszélgetés Eger, november 7. A kereskedelemügyi miniszter fővárosi miatára ajvidéken is élet­beléptette a díjövei beszélgetést, amelynek értelmében azután a 0—15 kilométeres távolságba foly­tatott beszélgetések olciőbbak lesznek. A rendelkezés november 16-án lép érvénybe s ettől a naptól kezdve Egerből 13 községgel le­het ilyen kedvezményes díjté­telek mellett beszélni. Ezek a községek: Bogáci, Egerbakta, Egerszalók, Egerezőlát, Fddsb rő, Felnémet, Felsőtárkány, Ke- recsend, Kieíálya, Miklár, Sírok, Szarvaskő és Verpeiőt. Az erős forgalmú órákban vál­tott 3 p’rces közönségei baszél getés díja ezekkel a központok­kal 80 fillér. Ötven új taggal lett népesebb a Katolikus Legényegylet Eger, november 7. Vasárnap délelőtt fél 11 órakor az Irgalcaasrend templomában impozáns tömeg részvéteiével tartották meg a Katolikus Le­gényegylet tagavatását. A város iparosíártadaimán kívű1, amely­nek minden esztendőben külön négy ünnepi eseménye ez a tag- avatás, az idén is ott láttuk az egri intelligenciádéi a vezető kö­rök számos tagját, akiknek meg­jelenése a középosztály és az iparoiiág megértésének, egymás iránt érzett megbecslésének jele. Az ünnepi szent misét vitéz Subik Károly Bpát, kanonok C3- lebráita, mise alatt pedig a Le­gényegylet énekkara adott elő egyházi énekeket. Vitéz Subik Károly evangélium után szent | beszédet mondott, s=melybm ez iparoiifjuiágot, mint a nemzet létének egyik nagy pillérét az elvekhez való hűségre,az erkölcsi tisztaságra és hazaszeretetre buz­dította. Olyanokká kell válniok a Katolikus Legényegylet tagjai­nak, akikre az egyház, haza és társadalom minden körülmények között számíthat. A szentmise alatt az új legény­egyleti tagok valamennyien az Oltáriszentséghez járultak, utána pádig az Egylet zászlója előtt letették a fogadalmat, amelynek szavait vitéz Subik Károly apát, kanonok olvasta fel előttük. A felemelő ünnepség után a Legényegylet udvarán cioport- képat készítettek az új tagokról. A Siesta szanatóriumban felakasztotta magát egy tisza­füredi földbirtokosnő Eger, november 7. | Vasárnap hsjnalban a Siesta- j szanatórium egyik szobájában az 8jtőkiliccsre felakasztotta ma­gát özvegy Braun Harmanné, 54 éves földbirtokosnő. Az öz- vagyasszony két évvel ezelőtt Tiszafüreden még ezer holdon gazdálkodott, de azután súlyos anyagi veszteségei következté­ben, visszavonult a birtok veze­tésétől és fiához költözött Va- csésre. Braun H rmannát nemrégiben egyik budapesti szemésztanár megoparálta és bár az operáció jól sikerült, ez idős uiiasszonyon ettől az időtől kezdve egyre su- lyosbbodő id-gbaj jelei mutat­koztak. Braunná attól fáit, hogy miadkét szemére megvakul és ez a félelem annyira megviselte idegeit, hogy hozzátartozói kény­telenek voltak a budapesti ideg­szanatóriumba szállítani. Már- már ugylátizott, hogy a gondos | orvosi ápolás következtében özv. [ Braun Hermanné állapotában javulás állott be. Annál nagyobb megdöbbenést keltett, mikor va­sárnap reggel az ápolónő hol­tan találta szobájában az előkelő uriasszooyt, eki egy törülköző­vel felakasztotta magát az ajtó- kilincsre. Vasárnep délelőtt az öngyilkosságról értesítettik özv. Breun Hermanné hozzátartozóit, akik még a délutáni órákban autón Budapestre utaztak. Amerikában biztosra ve­szik Roosewelt győzel­mét. Ntwyork, november 7. Newyorki jelentéi szerint az amerikai elnökválasztás ered­ménye már egyáltalán nem két­séges. Mindenki biztosra veszi Roosewelt győzelmét, annak el­lenére, hogy Borah szenátor be­széde, amelyet tegnap mondott a Hoow.;r-párt pozícióját erősí­tette meg. HÍREK Az idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma délben 12 órakor: borús, hűvös idő várható, keleti lég­áramlással, egyes helyeken ki­sebb esőkkel. — A Szociális Missió gyűlése. A Szociális Miisió Táriulat novem­ber 7-én délután 6 öraker saját helyiségében gyűlést tart, amely­re az elnökség ezu on is meg­hívja a tagokat. — Lelkigyakorlat a Servitáknál. A fájdalmas Szűz tisztelőinek Ol­táregylete a Servitarend templo­mában P. Krajnik S. J. vezetésé­vel 10—11—12-én nők részére 3 napos lelkigyakorlatot tart. 9-én este 6 órakor bevezető szentbeszéd és litánia, 14-én, vasárnap reggel 8 órakor szent mise és közös ál­dozás * Az Egri Kath. Legényegy­let közgyűlését előkészítő választ­mányi ülést kedden este 5 órakor tartja meg, melyre a mt. választ­mányi tagok szives megjelenését kéri az Elnökség. — Ve1ítettkóp98 ismeretterjesztő előadás. A Hevaivármegyei Isko- lánkivüli Népművelési Bizottság folyó évi november hő 14-án d. u. 5 órakor az egri irgalmas- utcai állami iskola tornatermé­ben vetitettképekkel ismeretter­jesztő előadást rendez a modern magyar kézimunka stílusáról. Előadő Tóbiás Lászlőné. Az elő­adó a magyar női kézimunka motívumait ismerteti meg a hall­gatósággal, Az ismeretterjesztő előadást máris négy érdeklődés előzi meg. Az előadáson minden érdeklődőt szívesen lát a rende­zőség. Belépődíj nincs. — Telt ház lesz a »Tudós nők« előadásán. A Thália Egri Színjátszó Társaság »Tudós nők« előadására nagy tempóval indult meg az elő vétel. Szombaton reggel már fél­nyolckor rengetegen váltották meg jegyeiket a Diviaczky drogériában, hogy le ne maradjanak a felejt hetetlennek Ígérkező előadásról. Az érdeklődés városszerte olyan nagy, hogy MoliSre komikus darabját előreláthatólag telt ház fogja végig­kacagni csütörtökön este a Városi Színházban. — Mérges gombától megbetegedett sgy csaiád Nagy Miklós egri fa­vágó felesége pénteken reggel gom­bát vásárolt, amit ebédre és va­csorára készített el. Szombatra az asszony férjével együtt megbete­gedett, olyan súlyosan, hogy kór­házba kellett szállítani Nagy Mik- lósné állapota életveszélyes. * Szívbetegeknek és érel­meszesedésben szenvedőknek a természetes «Ferenc József« keserüvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosít. Kli­nikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajla­mos idősebb embereknél kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc József keserüvíz gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben kap­ható. Iparos és kereskedő új vevőkört csak azzal biztosíthat magának, ha az EGER "hirdef*11

Next

/
Thumbnails
Contents