Eger - napilap, 1932/2
1932-10-11 / 230. szám
EGER 1932. október 11. megköszönve a királyi herceg megjelenését ■ felkérte a leleplező beszéd megtartására. Hatalmai éljenriadal fogadta »Ez a nap az egész — Óii Eger vároia ét Heves vármegye magaiztoi ünnepet ül ma. Ünnepli azokat a hazafiaké*, akik a négy él fél eiztendői szörnyűséges vilSgháboruban hoiazu izenvedéiek, nagyizerű, hősiéi küzdelmek után végre életüket ét vérüket adták oda drága hazánkért. Ünnepli azoknak a hólöknek az emlékét, akik meiaze idegen földön, vagy ezer évei szent határainkon nyugosz- ■zák örök álmukat, mintha csak arra várnának, hogy mi, akik életben maradtunk, oda vigyük majd azt a trikolort, amelyért ök küzdöttek él meghaltak. Magyar Teltvéreim! Emelkedjünk ma, ezen a gyönyörűségei ünnepnapon lelkileg a megalku vált nem iimerö, minden áldozatra kéiz hazafiiág magassá- gába; kövessük az ö példájukat- hogy a nehéz időkben szenvedni tudjunk a hazáért, hogy e nehéz időkben egyek legyünk, mint ők és ezt a izent célt szolgáljuk, amelyért ök meghaltak: Magyarország nagyságát, Szent István országának feltámadását. Itt áll az emlékmű, amely őrök időkre hirdetni fogja azt, hogy 8500 hevesmegyei és egri fiú áldozta fel életét a hazáért, örök időkre hirdetni fogja ez*, hogy Eger városa él Heves vármegye a mai napon szent fogadalomként állította ide ezt az emlékművet. Fogadalomként, hogy az élők is azért a hazáért élnek, amelyért ök eleitek, küzdöttek és élni fogunk, hogy mindnyájunk szive minden dobbanása, lelkünk minden gondolata ennek a hazának a felépítésére legyen irányítva. Ez az emlékmű, hogyha feltekintek rá, szörnyűségei, viharos időket hoz az én emlékezetembe. Láttam midőn egész Nagymagyarorizág fellobogőzva, iziklaiziiárd hitben egyesülve, megingathatatlan akaratban egy- gyé olvadva, ' felvirágozva, dalolva készült a nagy, szent feladatra : a haza védelmére. Látom azt a sok százezer és millió magyar fiút, aki dalolva ment a harcterekre, mert tudta azt, hogy a magyar a hazájáért él, vagy meghal. A magyar fiukat dalolva láttam kimenni az állásokba, mikor tudták azt, hogy minden perc meghozhatja a halálos golyót. Dalolva látom őket rohamozni, a legszörnyűségeiebb ellenséges pergőtűzben kitartani, meri a magyar lélekben megin- gathatlacul élt az a tudat, hogy a mindenható Úristen, ha sújt is szörnyűségesen, igazságos és fog még szebb jövőt hozni e az emelvényre lépő főherceget, aki általános figyelem közepett kezdte el beszédét: magyarság ünnepe« hazára, csak akarjuk is mindnyájan. Ez vezette a magyart arra a ragyogó hősiességre, a- melynek minden csatában koronatanúja voltam. Száz és száz ütközetben láttam ennek kifejezését, mikor a haldoklóknak utolsó szavai szivembe sugározták nemzetünknek ezt a nagy erényét. A hatvanadik gyalogezred ünnepe van ma, de úgy érzem, ünnepa ez egyszersmind minden magyarnak, aki tudja, hogy mi volt a hatvanadik gyalogezred, mily ragyogóan hősias volt, mily gyönyörűségesen tette meg szent kötelességét, bármibe került légyen is az. Ha visszapillantunk múltjára: 1798-ban alapi:otiák és a világ háborúig minden nagy háborúban, minden ciatában megállta helyét, hősiesen küzdött és méltó világot vetett előre arra a nagy háborúra, amelyhez képest a világtörténelem minden háborúja csak játék volt, arra a nagy háborúra, amelyben együtt küzdöttünk szent hazánkért. A hatvanadikgyalogezred úgynevezett tűzkeresztségét erejének végső megfesti,ésével, fényes lendülettel 19U augusztus 27-én irtózatos kéziluiában nyerte, midőn elfoglalta Fukarzow-ot. S)k ezredet láttam, de megmondom, hogy nem magyart, amelyek mindjárt az első üközetben meghátráltak, mert nem tudták, hogy mi a csata. A magyar így is megállta helyét. Az oroszok, akiket megvert a hatvanas gyalogezred az első ütközetben, azt mondták, hogy szigorú parancsuk volt, hogy állásukat legalább harminc napig tartsák. Az első napon pedig a magyar hősiesség keresztülvágta vonalaikat és visszavonulásra kénysze- ritette őket. Sajnos — s ezt csak vérző szívvel tudom mondani — az ezred létszámának felét az első nepon otthagyta a ciatatéren. Komarowot rohammal elfoglalta és számtalan foglyot ejtett. — 1915 májusában Kolomea nál van állásban. Az oroszok folytonosan, egyik támadást a másik után hajtják a dicső hatvanasok vonalai ellen és ezek nagyszerű, halálmegvető hősiességgel egy- től-egyig visszaverik azokat, — majd ellentámadásba mennek át és egész éjjel tartó véres küzdelemmel megverik és elfogják az egész orosz dandárt, amely az ezrednek fél létszámát támadta. így Kolomea ostromával felhagy az orosz és visszavonul a Dnyeszterig. 1916 június 2 án a Dayesztermenti Isakovnál viharző támadással lepi meg a hatvanadik gyalogezredet egy egész kozák hadosztály, de a magyarok szikla- szilárd ellenállásán megtörik az orosz támadás és kényszerítve van ez egész hadosztály az ezred elől meghátrálni. Parancsot kapott az ezred, hogy ezt a túlerejű ellenséget meg kell állítani, meg kell támadni és Isakovot el kell foglalni. Rettenetes küzdelemben, szörnyű véráldozatok árán híven végrehajtotta ezt a parancsot,de ha higgadtan visszagondolunk, azt mondhatjuk, valószínűsége volt annak, hogy nem lehet győzelmesen vőgig- ciinálni. Mégis győztek a hatvanasok, megnyerték az ütközetet. Volt az ezrednek egy kikülö- nitett záiziőa ja, a második. Ez az első, amellyel én személyesen találkoztam a harctereken 1915 júliusában, midőn az olasz hadsereg egész erejét összpontosította, hogy a doberdői fensíkot elfoglilja, tudva azt, hogy mi- nálunk még ciak apránkint érkeznek a csapatok az oroszok ellen vívott harcokból, tehát C idoma kimondta, hogy >a mai napon, július 18-án a doberdői fensík elfoglalandó s a menet Trieszt felé folytatandó.« Megszólalt az 1800 olasz ágyú és félkörben körülöttünk állva, poz- dorjává lőtte azt a pár kis falat, amelyet nsgynehezen építettünk. A pergőtűz két népig állandóan olyan vol*, hogy csak a tűzhányó kitörésével tudom összehasonlítani. Az egész Karszt rengett bele. Ekkor hozták hozzám a hegyi dandárt, a hatvanasok második zászlóalját. — Napokig folyt a dulakodás ide-oda az én pár magyer fiam és az olasz túlerő között, hiszen 17 hadosztállyal támadták meg a 3 hadosztályt. A hatvanasok nép nap után a legszörnyűbb küzdelemben, pergőtűzben hősiesen állják helyüket, mig egy kiszámíthatatlan pillanatban, éjszaka vissza- szoríiják a dandárt az olaszok és elfoglalják a Monte Dei Sei Boii-t. Ezrével haltak el a mi- gyár fiúk és tízezrével az olaszok. És akkor még a legerősebb volt a hatvanadik gyalogezred második zászlóalja. Fájó szívvel ad tam ki a parancsot, hogy azt a zászlóaljat rohamra kell küldeni. Ott voltam én a fiammal és mondhatom,remegő szívvel,köny- nyezö szemmel néztük ketten a maroknyi hatvanast, amint előrenyomultak a legszörnyűbb pargő- tüzben. Közibük vágtak a 28 as olasz gránátok, mindannyiszor 15—20 ember esett el és az a pár ember, aki megmaradt, bátort az ellenséges állásokba és szörnyű küzdelem után, láttam saját szemeimmel, amint az olasz lassanként apad, hátrál, felmorzsolódik, a hatvanasok pedig ékben nyomulnak előre és megnyerik a második isonzói csatát, azt, amit mindenki lehetetlennek mondott. Miért? Mert magyar fiúk álltak ott, akik hittek erejükben, hazájuk jövőjében. Ott láttam én Horváth Károly főhadnagyot, Szebó Lajos káplárt, Barna Józsefet, akik ezt a csatát a támadás utolsó pillanatában javunkra döntötték el. Barna Józsefet ezért említem meg, mert ö sebesült volt. Hát* ramaradt sebesülve, ott összeszedte a bicegő, mozdulni alig képes sebesülteket és azokkal rohant a tüzbe. Elvitték a derék második zászlóaljat tőlem Belgrád ostromához. Ott is dicsőséggel verekedtek s én érdeklődéssel olvastam a jelentés*, hogy súlyos küzdelmek után a hatvanasok elfoglalták Belgrádot. Erről egy szemtanú a következőket Írja: »Korán reggel kezdődött meg a hatvanasok átszállítása a Dunán a belgrádi partra. Hét órakor abba kellett hagyni az átkelést, mert a Kelimegdánről az angol ágyúk pozdorjává lőtték a csónakokat. Mintegy 300 hatvanas volt ekkor a belgrádi parton s a szerbek rohamokat intéztek a maroknyi csapat ellen, de a hatvanasok mindhalálig védelmezték a Duna partját. Csak másnap hajnalban sikerült a zászlóalj többi részét a belgrádi partra átszállítani. A szerb tüzérség rettenetes támadást intézett az átkelt csapatok ellen, de ők egész nap hősiesen tartják azt a néhány száz lépésnyi területet. Október 9-én végre átkelt a Dunán az egész hegyi dandár. A szarbeket ucoáról-ucclra visz- szaszorítva bevették Belgrádot és résztvettek abban a diadalmas előnyomulásban, amely egész Szerbiát meghódította. Kraguje- vác, Topola és a többi dicsőségei fegyvertények fénye a hatvanasokra ontotta legragyogóbb sugarait.« Mikor a IX. Isonzói csatát befejeztük, négy királyunk, I. Fe renc József örökre lehunyta szemeit. Utolsó parancsa az volt, hogy engem az erdélyi hadseregek arcvonalának parancsnokává nevezett ki, hogy Magyar- ország gyöngyé*, amelynek egy része még orosz és román kézen volt,szabadítsam fel, védjem meg a betörések ellen. Óit találkoztam az egész hatvanas gyalogezreddel, midőn a Kárpátok ormán dicsőséges védelmi harcunkat vívtuk meg és abban a percben, amikor kiadom a parancsot, hogy az egész arcvonal támadásba menjen át, akkor a hatvanasok a többiekkel együtt dalolva mentek előre, hogy az u-olló oláht és oroszt is kidobják hazánk ezeréves bástyájáról, a Kárpátokról. 3-4 nap alatt
