Eger - napilap, 1932/2
1932-08-13 / 183. szám
2 EGER 19B2. auguiztui 13. Magyarország vizipólócsapata megnyerte az olimpiai bajnokságot 7:0 (4:0)-ra verte meg Amerikát. Kardvivólnk Is győztek az amerikaik fölött tozzék azon törvények közé, a- melyek a gyakorlati jogiéletban nem nyernek kellő alkalmazást és kétségtelen, hogy bíróságaink élni fognak azzal a Joggal, amely részükre e törvénycikk törvényerőre emelésével biztosítva van. Minden törvénynek annyi az ereje, amennyit az élet biztosít részére. Ha a törvények intézkedései minden egyes esetben alkalmazást nyernek, akkor meg is lesz az az eredmény, emalyet ettől a törvénycikktől várunk Ha megszűnik az a kétely, amely a bíróságot a régi uzsoratörvény alkalmazásában gátolta, akkor joggal várhatjuk, hogy minden bűnös magánjogi és büntetőjogi vonatkozásban el fogja venni azt a büntetést, amelyet cielek- ménye után méltán megérdemel. Nem kívánatos, hogy judfca- turánkban hemzsegjenek az uzsorás-bűnesetek, sőt az sem, hogy Eger, augusztus 12. Már hosszabb idő óta folynak a tárgyalások arról, hogy a Mabi tartalékalapját, amelyet gyümölcsözően akarnak elhelyezni, hová fordítsák. Sző volt arről is, hogy a több milliós pengő összegből a kiiipari hitel céljaira is adnak valamit, de a tárgyalások még csak az előkészítés stádiumában állottak. Mióta a népjóléti minisztérium megszűnt és az OTI ügyei a belügyminisztérium hatáskörébe kerültek, a kérdés megoldását kevesebb bürokratikus formával vitték előre, úgy, hogy most már Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter konkrét nyilatkozatot tett a kisiparnak juttatandó hitelről. A belügyminiszter a következőket mondotta: — A mai viszonyok között a kisiparnak igen nagy szüksége van, hogy hitelhez jutva, munkát vállalhasson és a kormányzatnak az a felfogása, hogy renOyöngyös, augusztus 12. A múlt évben elkészült Mátra- szanatórium forgalma az idei első idényben nehezen indult. A nyár elején még csak hét-nyolc beteg keresett gyógyulást a 300 személyre berendezett szanatóriumban. Az elmúlt másfél hőnap azonban nagy eredményeket hozott. A Mátra kitűnő magaslati levegője és a kiváló kezelés minden reklám nélkül beváltotta a szanatórium megépítéséhez fűzött reményeket: ma már a szanatórium zsúfolásig megtelt betegekkel. a bírőság ritkán találjon olyan esetet, midőn a törvényt alkalmaznia kell. Kívánatos azonban, hogy a törvény intézkedéseivel javítőlag hasson a hitelélet és a gazdasági élet kinövéseire. Nem vigasztalás az, ha például átlapozzuk Budapest székes- főváros statisztikái hivatalának az utolsó tizenkét évban kiadott zsebkÖDyveit és ezekben a könyvekben sző van becsületsértésről, más egyéb bűncselekményekről, de arről, hogy hány ember követett el uzsorát, egyetlen szó sincs. Különösen nem megnyugvás ez, akkor, amikor minden oldalról halljuk az egész országban az uzsorával kapcsolatos panaszokat. Az élet meghozza a maga tévedéseit és bűncselekményeit, de akkor a büntetésnek sem szabad elmaradnia. Lányi Márton, országgyűl. képviselő. delkezésre kell bocsátani minden olyan eszközt, amely elősegíti a munkaalkalmak megszerzését és ezzel hozzájárul a munkanélküliség enyhítéséhez is. — Ezt a kérdést a legnagyobb jóakarattal kezelem és az autonómiával egyetértőén, igen rövidesen meg fogjuk a kérdést úgy oldani, hogy a kisiparosság hitelellátása megjavuljon. Hamarosan megtörténik az intézkedés arra vonatkozóan, hogy a másfélmillió pengő a kisiparosság rendelkezésére álljon ős természetesen vigyázni fogok arra, hogy a hitelek folyósítása hosszabb huza-vona nélkül megtörténhessék. A döntés ebben a kérdésben a legrövidebb idő alatt megtörténik és akkor a MABI intézkedik, hogy késedelem nélkül eljuttassa a másfélmilliót a hitelnyújtó szervekhez. | Az ország új nagy közegész- ségügyi intézménye tehát nem bizonyult improduktív anyagi befektetésnek, mint ahogy az építkezés idején az óvatoskodó közgazdasági tényezők tartották. — Választási mozgalom a mező- csati kerületben. A mezőcsáti választókerületben az egységespárti Purgly a jövő vasárnap, augusztus 21-én mondja el programbeszédét. A független kisgazdapártban úgy tudják, hogy ha Eckhardt Tibort megválasztják, miskolci mandátumát Milotay Istvánnak juttathatja. A választást előreláthatóan augusztus utolsó napjainak egyikére tű- z'k ki. Los Angeles, aug. 12. Az űszőstadionban minden helyet megtöltött az érdeklődő közönség, hogy tanúja legyen Magyarország—Amerika döntő jelentőségű vizipőlő mérkőzésének. Az előkelőségek soraiban ott volt a magyar követség tisztikara teljes számban és igen sokan a Los Angelesben élő magyarok közül. Dalahaye belga bíró sípjelére indult meg a mérkőzés, amelyben a magyar csapat nagy tech ni/cai fölényével biztosan hódította magához a győzelmet és ezzel az olimpiai bajnokságot. Dalahaye keményen tartotta kezében a játékot és nem engedte elfajulni a küzdelmet. Mindössze négyszer kellett közbelépnie durvaság miatt s egy alkalommal magyar, három Ízben pedig amerikai játékost állított ki. A mérkőzés első gólját Námtth szerezte meg s a pompás ossz- játékkal dolgozó magyar csapat rövidesen újabb gólhoz jutott. A második gőlt szintén Németh dobta. Ezután Homonnai egyedül leúszott az amerikai kapuig és védhetetlen éles lövéssel a harmadik gőlt helyezte az amerikaiak kapujába. A félidő befejezése előtt Halasy dobta a negyedik gólt. A második félidőben a magyar csapat nyomasztő fölénybe került s az amerikaiak nagy gyorsaságukkal sem tudtak érvényesülni a kitünően játszó magyar csapattal szemben. A második félidő góljainak a sorát Németh Az ellenzék, élve a házszabályadta lehetőséggel, a parlamenti szünet megszakításával egybehivatta a képviselőházat. Nyilvánvaló, hogy a házszabály az összehívás jogát csak igen fontos szükség feltételével adja meg, mert hiszen még a legnagyobb többség mellett is mindig könnyen akad olyan ötven képviselő, aki hajlandó a parlamenti szünet megszakításával élni, vagy pártpolitikailag kihasználni ezt a lehetőséget. Ha mérlageljük azokat az indokokat, amellyel sz ellenzéki összehívók a parlamenti szünet megszakítását indokolják, arra kell rá jönnünk, hogy a Ház összehívására semmi komoly ok nem forgott fenn. Az ellenzék azzal okolja meg ezt az akciónyitotta meg, majd ismét Németh labdája jutott a kapuba, végül pedig Halasy szerezte meg a hetedik gólt. Az olimpiai kardcsapatverseny döntőjében Magyarország csapatának első ellenfele Amerika csapata volt. A magyar csapat biztosan verte az amerikaiakat. Az eredmény 13:3. A magyar csapatban Pillér és Kabos igen megnyugtató formában vívott, Glykais és Garevich ellenben idegesen versenyzett. Délután háromnegyed 5 órakor kezdődött meg a kardosapatver* S8ny döntő küzdelme Magyar- ország és Olaszország csapata között. A padsorokat zsúfolásig megtöltötte az előkelő közönség, amely már az első asszóknál lélekzetfojtva figyelte a vívók harcát. A magyar csapatban Pillér, Petschsuer, Kabos és Gerevich vívott, míg az olasz csapat Marzi, DeVecohi, Anselmi, Gmdini ősz- szeállításban szerepelt. A zsűri elnöke Van Buskjirk amerikai vivő volt, a zsűri tagjai pedig Gardere (francia), Galnan (amerikai), Soemaker (amerikai) és Lewis (amerikai) voltak. Az első asszőt Pillér vívta An- selmivel s Pillér biztosan győzött 5:1 arányban. Marzi—Kabos 5:4. Kabos előbb 3:1-re, majd 4:2 re vezetett, végül mégis elvesztette ez asszőt. Garevioh — Da V*?cchi 5:1. DaVecchi az olasz csapat leggyengébb tagja. | ját, hogy nincs megelégedve a | gazdatartozásokra megállapüott kiméleti időre szőlő rendelettel. Másodszor a kereskedelmi szerződések dolgát őhajtja megtárgyalni a folyamatban lévő magyarosztrák tárgyalások kapcsán, — és harmadszor, a rozsdakárok folytán felmerült segítöintézkedé- ■eket akarja szővátenni a Házban. Egyik sem teszi szükségessé a képviselőház összeülését. A gazdamoratőrium rendelet kibo- caájtására a kormány a felhatalmazási törvény alapján volt hivatva intézkedni és e rendelet létrejöttét a legszélesebbkörü tanácskozások előzték meg, amelyeken a Gaál Gaszton-féle kisgazdapárt több tagja résztvett és meghallgatást nyert. A kisiparosság másfél millió pengős kölcsönt kap a Mabi tartalékalapjából Zsúfolásig megtelt beteggel a Mátraszanatórium Szükséges volt-e a képviselőház összehívása