Eger - napilap, 1932/2
1932-07-31 / 172. szám
1932. julius 31. EGER 5 VALÓDI MÁLNASZÖRP 1 kgr.-os üvegben la90 P A HANGYÁBAN * Agyvértódulás, szívszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, ál matlanság a természetes »Ferenc József« keserGríz használata által igen sokszor megszűntethetők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás min denféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. A Ferenc József keserüvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kap ható. — Halálos motorkerékpárgázolás. Halálos motorkerékpárgázolás történt Hatvanban az elmúlt délután. Kerekes Jenő rádió- és villany- szerelő motorkerékpárjával elütötte 7óth Gyula vasúti altiszt három és fél éves kislányát. Mire a hatósági orvos a gázolás színhelyére érkezett, a kislány már meghalt. A gázoló motoros ellen megindult az eljárás, amelynek során kiderült, hogy még hajtási igazolványa sem volt. — Elutasította a város a Korona vállalkozójának követelését. Greiner Andor, aki annak idején a Korona építési vállalkozója volt, a városnak egy 13,700 pengős számlát nyújtott be. Annak idején ugyanis Creiner a gombásodás felfedezése után impregnálta a parkettet s ennek a munkának elvégzéséért számította fel az összeget. A város a vállalkozót keresetével elutasította. * A 100 éves tisztes Mózerféle vendégfogadó utóda, a Kékszőlő augusztus hódi én, hétfőn újból megnyílik és rálép arra az ösvényre, melyen nagyszerű előde, a Mózer vendéglő sok évtizeden át haladt, hogy újból ugyanolyan kedvelt vendégfogadója legyen a vidéki és helybeli közönségnek, mint hajdanában volt. A Mózer titka az volt: finom és olcsó ételeket, pompás, zamatos italokat, kellemes, ártatlan szórakozást és csendes, nyugalmas szállást nyújtott közönségének. Én is így akarom. A mai nehéz gazdasági helyzetben főelvem az: a közönség pénzéért megfelelő ellenértéket kell nyújtani! Szives pártfogást kér Pók Pál. — Összeesett az uccán s pár perc múlva meghalt Pokorny Rózái 56 éves gyöngyösi asszony az elmúlt napon a piacon összeesett. Mentőket hívtak ki hozzá, akik beszállították a kórházba. Az orvosok megállapították, hogy az asszonyt szélhűdés érte. Segíteni azonban már nem tudtak rajta, mert pár óra múlva meghalt. — A kereskedelemügyi miniszter rendelete, az orosz rendszerű hen- gerkémények kiégetéséről. A bel ügyminiszter rendeletet adott ki, amely szerint a kéményseprő iparos a kémények tisztítása alkalmával köteles a kémények alsó nyílásánál összegyűlt kormot mindenkor eltávolítani. Azokat a kéményeket, amelyeknek elszurkosodása rendszeres seprés útján meg nem gátolható, szükség esetén kiégetéssel kell újból tisztává tenni. A kéményseprő iparos vagy üzletvezetője köteles a kéményt kiégetés előtt megvizsgálni, a kiégetés munkájára annak befejezéséig felügyelni és a kéményt kiégetős után újból át vizsgálni A kéményseprő vágy üzletvezetője köteles a kémények kiégetéséről a tűzoltóságot megfelelő időben előre értesíteni. A kéményt csak akkor szabad kiégetni, ha szerkezete az égetést veszély előidézése nélkül kibírja, ha teljesen jókarban van, a padlásürben tisztítóajtaja nincsen s a kéménybe faszerkezet nincs beépítve. A kéményeket csak szélcsendes vagy nedves időben csakis délelőtt vagy kora délután szabad kiégetni. Ha az esetleg szükséges tűzoltás céljaira megfelelő mennyiségű víz a közelben nem áll rendelkezésre, a kémények kiégetésének megkezdése előtt megfelelő mennyiségű vizet kell előkészíteni. — A kéményseprő iparos a kémények kiégetósével kapcsolatban munkadíj fizetésére vagy költség megtérítésére igényt nem tarthat. — Anyakönyvi hírek. F. évi júl. 21-től 28-ig. — Újszülöttek: Farkas Ferenc v. hajdú Sándor, Bíró Sándor fmvs Béla, Pap Sándor cipész segéd Sándor, Dr Gröber Ferenc főszolgabíró Katalin, Bárdos János fmvs Anna, Csacsovszky nem nélkülözhetik EGER ÉS KÖRNYÉKE részletes kalauzát. P P60 BÜKK HEGYSÉG 1 50.000 túrista térképét P 2'— ÉRSEKI LÍCEUM MÚZEUM ÉS KÉPTÁR tárgymutatóját Pl’— EGRI KÉPESLAPOK valódi fényképek P —-15 EGRI EMLEK fényképek P r— Kaphatók a Sajtószövetkezet és «Széchenyi« könyvkereskedésekben. :::: Grand Kote! „imperial“ ^a^lloda Budapest VIL, Rákóczi út 90. StfF 1 perc a Keleti pályaudvartól. Legmodernebb berendezésű, elsőrendű családi szálloda. 152 szoba, hideg-meleg folyóvízzel, központi fűtéssel, telefonnal elsőrangú olcsó étteremmel. Napi pensio P 10-— Az EGER igazolt előfizetői 20% kedvezményben részesülnek. József kovács segéd József, Cseh József fmvs József. Birincsik József fmvs Anna, Preszler Herman gyógyszerész Anna, Rand Barnabás nyomdász segéd György, Be recz Antal fmvs ős Kovács Kálmán fmvs nejének halva született gyermeke, Szabó Ignác fmvs Anna, Kakuk Mihály kocsis Gizella, Lőgrádi László cipész mester Erzsébet, Domboróczki László v. villanyszerelő Márta, Hutás József fmvs József, Zsebe Károly szabó segéd Magdolna, Vorári Gyula kőműves segéd Gyula nevű gyermeke. — Jegyesek: Kardos László géplakatos segéd és Singer Sarolta egri, Dr Polgáry Pál tb. szolgabíró tiszafüredi és Legányi Mária egri, Magyar Tibor oki. jegyző, közig. írnok és Kis Ilona jászdó- zsai lakosok. — Házasságot kötöttek : Galovics István asztalos- mester és Vojtoló Ilona, Krupa János asztalos segéd és Majoros Mária egri lakosok. — Meghaltak : Gulyás Sándor fmvs és Virág Jó zsef fmvs hősi halált halt katonák, özv. Török Jánosné szül. Fülöp Terézia fmvs 76 éves, özv Molnár Menyhértné szül. Tóth Katalin 67 éves, Mucsy Istvánnő szül. Melicher Mária 66 éves, Szabó Gáborné szül Bodó Borbála 31 éves, Mészáros Katalin házvezetőnő 64 éves, Sütő Ferencnő szül. Juhász Mária 64 éves, Liszkai József fmvs 85 éves, Farkas Ignác fmvs 82 éves, Csató Gyula fösekrestyős 76 éves, Orlovszky István kőműves mester 66 éves, Végh Harangozó György fmvs 55 éves, Pálok Sándor borbély tanonc 18 éves, Fekete László 16 hónapos, Berki Márton 15 hónapos, Krinszki Juli-nna 10 hónapos, Kisziváth Éva 10 hónapos, Breznai Erzsébet 2 hónapos ko rában. * Hevesvármegye tanítói karának legnagyobb része ruházati ős egyéb szükségleti cikkeit Egerben és Gyöngyösön szerezné be, ha a szolid ős megbízható beszerzési forrásokat, erre alkalmas módon megismerhetné. E célból a «Hevesvármegyei Népoktatás« című tanügyi lap, — melyet a vármegye minden tanítója olvas, — »hirdetési rovat* ot nyit, melyben egységes méret szerint, lapszámonként 1 pengőért teszi közzé az ezen föltétlenül eredményes propagandát igőnybevanni óhajtó cégek hirdetéseit. A közzétenni kívánt hirdetések szövege az 1 P hirdetési díjjal együtt a «Heves- vármegyei Népoktatás« szerkesztősége címére (Eger, Szvoré- nyi út 57) volnának mielőbb beküldendők. * Standard rádiók összes típusai. Csereakcó. Kényelmes részlet- fizetési feltételek. Lusztig Sándornál. * Ha Budapestre utazik, első útja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest VII, Dohány ucca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak ős P40 pengőért nemcsak megfürödhet, hanem jól meg is reggelizhet. Hí újságpapír a ULLoU Mozitőzsdében SPORT A MAC és az Egri Vasas mérkőzése. Az Egri Vasai SC az elmúlt vasárnap 6:2 arányban verte meg a Mezőkövesdi Atlétikai Club futballciapatát. A MAC július 31-én, vasárnap Egerbe jön, hogy egy barátságos tréning- mérkőzés keretében revansot vegyen a vereségért. Tekintettel arra, hogy megerősített csapattal érkezik a MAC, szép küzdelemre van kilátás. A mérkőzés délután fél 6 őrakor kezdődik az érsekkerti sportpályán. Film. Heti műsor az Urániában. Szombaton és vasárnap : «Az iker- férj» kacagtató Ufa-vígjáték, melyben a főszerepeket Maria Paud- ler, Johannes Riemann és Halmay Tibor játszák. — Kulturfilm, rajzfilm és Magyar híradó. Kedden: «A négy renegát» (A négy szökevény) izgalmas dráma, mely négy légionárius hőstettét mutatja be. Damaszkusz és környéke» kulturfilm és Fox híradó. Csütörtökön csak egy napig: «Ä kadett- kisasszony* a szezon legjobb, legszebb, legkedvesebb és legszó- rakoztatóbb operettje, közkívánatra reprizben kerül bemutatásra. E film minden dicsérő jelzőt megérdemel. A főszerepeket Dolly Haas, Halmay Tibor, Gusztáv Fröhlich ős Trude von Molo játszák. Különösen kiemelkednek a szereplők közül a kis Dolly Haas és Halmay Tibor, kik úgy játékukkal, mint ének- és táncszámaikkal feledhetetlen kellemes estét biztosítanak a mozi közönségének. — Előadások kezdete 6 és Va9 órakor. — Hétköznapokon a 6 órai előadá- sok leszállított helyárakkal. ■■t Pihenni FELSÖTÁRKÁNYBA Ajjön!! Mk Pompás levegő üdítő forrás. Árnyas erdő és napsugár! ízletes meleg és hideg ételek, egri borok, fővárosi sör! £HF~Jutányos árak! Fig y el me s kisz o 1 g ál á s! '•B FORRASKEZELŐSÉG.