Eger - napilap, 1932/1
1932-06-16 / 134. szám
1932. június 16. EGEB 3 Ma érkeiik a „Giustizla per l’Ungheria“ a mátyásföldi repülőtérre Kosara ^sasssssiinnttiw Hír nmmsBasaseBmBaamsmsxm bor Antsl zongorakisőrete mellett, majd dr. Hetényi Gyula mezőtárkányi plébános, országos nevű hitszónok mondott ünnepi baszédet. Élei logikával és a gondolkodás mély szemléletével állította párhuzamba a XIII. századot korunkkal. A huszadik század — mondotta — a pénz, a gép imádása és a természet- fölötti kilátások teljes hiánya jellemzik. Ez olyan lelki zűrzavart teremt, amioö sajátsága volt a feudalizmussal háborúskodó, világnézetileg felaprózott XIII. századnak. Szerencsére éppen akkor született meg a francis- kánuti szellem, amely a szegénység evaDgáliumi nagyságával megnyugtató megoldást teremtett és kiegyenlítette az ellentéteket. Ennek a szellemnek az érvényesülése képes ma egyedül kiegyensúlyozni a lelkeket és megteremteni a társadalmi harmóniát. A nagyhatású beszéd után a hallgatóság pereikig ünnepelte a kiváló szónokot. Dr. Kovács Jőzssfoő Várady* Révfy »Az ezüstfátyol legendája« című melodrámáját adta elő fitérzéssel Kóbor Antal és az énekkar férfikórusának kíséretével A műsort a 150. zsoltár fejezte ba a Szent Klára énekkar előadásában. A kar itt is elismerés- reméltő teljesítményt nyújtott. Harmati Artúr modern átdolgozásának minden újszerű szépségét pompás dinamikával, fegyelmezetten adta elő Kóbor Antal hozzáértő vezénylőiével. Róma repülőterén még füstölgő romokban hevert a «Justica vor Hungary», amikor Mussolini, máris újabb tműjelát adta barátságának. Felajánlott?, hogy a rnegeem misült gép helyett újat ajándékoz. Mussolini szavait tett követte és kedden reggel már fel- emelkedett ugyanarról a repülő■ térről, ahol az első gép szeren- ciétleüül járt, a magyar igazság űj gépmadara, amely ez olasz nemzet üdvözletét, jókívánságait és szeretetét hozza a magyarságnak. A második repülőgép, amely — olasz nyelven — «Giuidzia per l’Uogheris« hirdeti az «Igazságot Migyaror*zágnak«i igéjét, kedden szállott föl a római repülőtérről. Ma délután öt óra tájban érkezik Budapestre. Természetes, hogy a magyar nemzet n gj ünnepélyességgel fogadja OlBszország ajándékát. A mátyásföldi repülőtéren megjelenik Gömbör honvédelmi- és Kenéz kereskedelmi miniszterek vezetésével az egész magyar közélet, hogy a méltó fogadtatást biztosítsa. A repülőtéri fogadást ünnepélyes bevonulás követi, amelynek során a Stefánia-uton keresztül a magyar Hősök Emlékművéhez mennek. A két olasz repülő itt elhelyezi koszorúját, majd az Andráccy-uton és Er- zsébet-hidon át a Gailért-izállőba vonul a menet. Csütörtökön következik azonban az ünnepélyes esemény leg- meghatőbb része: A magyar nemzet uj gépmadarának olasz pilótái felkeresik a Kerepesi-te- metőbsn a régi gépmadár hősi halált halt pilótájának, Ecdreiz Györgynek és társának, Bittay Gyulának sírját és koszorút helyeznek a magyar igazság halott bajnokainak nyugvóhelyére. Nem lehet a gazdaságokat arra kötelezni, hogy csak helyi munkásokat alkalmazzanak Eger, június 15. A földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki, amelyben felhívja a vármegyék alispánjait, hogy sürgősen figyelmeztessék ez alájuk rendelt közigazgatási hatóságokat, hogy a jövőben minden olyan erőszakos, jogalappal nem bíró közpelépéstől és intézkedéstől tartózkodjanak, amellyel a gazdaságokat arra akarják kötelezni, hogy kizárólag helyi munkásokat alkalmaz, zanak az aratásnál és csépiéinél. A vidéki munkásokkal már megkötött aratási és oséplősi szerződéseket sem szabad hatálytala nitani. Megkezdték Bécsben a Matuska-pör tárgyalását. A bécsi állami törvényszéken ma kezdték meg a biatorbágyi rám ügyének tárgyalását, óriási érdeklődés mellett. Matuska Szilveszter, mikor megkérdezték tőle a személyi adatok felvételénél, hogy mi volt a legutolsó foglalkozása, azt felelte, hogy legutoljára vaiu'i merénylő volt. A vádirat felolvasása közben több ízben sírásra fakadt, majd az elnök kérdésére kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát. Időjárás. Budapest, junius 15. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: — Hazánkban az elmúlt 24 órában állandóan emelkedett a hőmérséklet s a keleti részeken már elérte a 26—27 fokot is, éjjel pedig a talaj mentőn sem süllyedt a 10 C fok alá. Esők csak a nyugati országrészeken voltak, szórványosan. Budapesten ma délben 24 fok C a hőmérséklet. Prognózis: mérsékelten meleg idő várható, egyes helyeken zivataros esőkkel. HÍREK — 1932. június 15 — Társadalmi naptár. Június 16: Este 8 órakor a Hevesvármegyei Automobilo sok Egyesületének vacsorája a Koronában. Június 18 : Délután 5 órától az Egri Jogakadémiai Kör juniá- lisa a felsőtárkányi szik - laforrásnál. — Oltáregyesületi hír. Az Oltár- egyesület a Servita rend templomában 16, 17 és 18-án, délután 6 órakor Palcomei szent Julianna tiszteletére litániát tart, vasárnap, 19 én pedig közös szent áldozást reggel 8 órakor. A vasárnap délután 4 órai litánián Sülé János plébános prédikál. A vezetőség kéri az egyesület tagjainak megjelenését. — Hiba’gazítás. A Move közgyűléséről írott beszámolónkban sze- dési hiba folytán helytelenül je lent meg a Márkus Béla név, amennyiben a Move országos el- í nöke Marton Béla kormányfőtanácsos. * Schenk vendégszereplése az Urániában. Szerdán este tartja első előadását Schenk Jenő, a világhírű szuggeráló művész. Elő adásai mulatságosabbak minden bohózatnál, izgalmasabbak, fordu latosabbak minden detektivregény- nél és a feszültség és érdeklődés előadása folyamán percről percre fokozódik. Valóságos felfrissülést jelent Schenk előadása és minden egyes mutatványa után kacajorkánok robbannak ki a nézőtéren. Ezenfelül minden produkció misz tikus, a legintelligensebb elemeket is csodálatba ejti és mulatságos voltukon kívül, mély tudományos értéket rejtenek magukban. A második előadás pénteken lesz. Eltekintve attól, hogy minden előadáson teljesen űj a műsor, a mutatványoknak oly lenyűgöző a hatása, hogy aki egy Schenk előadást végignéz, minden további előadásra is eljön Olcsó mozi helyárak. Váltson előre jegyet. Kezdete potosan fél 9 órakor. Szűlő-offhon uciikAssÄ-M *-« 53) fl Külön és közös szobák. Szülésnél pausál árak. sn a & ti Közös szobán 10 napra pausál ár 140 P, ebben minden költség bennfoglaltatik. — Nőgyógyászati bete gek napi ápolási díja 6P. Külön szobán napi ápolási díj 10 P s rr—rr-rmmri itnnirrT-jn-irw-niiiMriT——— * Aranyérnél és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamoknál a természetes «Ferenc József« keserűvíz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Ferenc József vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-egy fél- pohárnyi mennyiségben rendelik. A Ferenc József keserű víz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható Kőszegi ev. leángnevelő intézet. Internátussal kapcsolatos leáng- liceum. Középosztálynak megfelelő gondos családi nevelés. Állandó felügyelet, rendszeres tanulmányi vezetés. Ä fejlődő szervezet igényelt gondosan figyelembevevő élelmezés. Tejgazdaság. Saját sportpálya. flz internátusi ellátás évi díja 900 P. Kedvezményes helyeken évi 720—600— 980, illetve 360 P. Ä felvételi folyamodások julius 1-ig nyújtandók be. Felvilágosítást az igazgatóság ad. Kívánatra külön zene, idegen nyelvek és tánctanítás. Kőszeg a keleti Älpok nyúlványának tövében elterülő iskolaváros. Ily jellegét biztosítja régi kultúrája, iskoláinak és nevelőintézeteinek nagy száma, a várost övező erdőborította hegykoszorú subalpin klímája. — Juniális Felsötárkányban. A Jogakadémiai Kör 18-i juniálisa iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg városszerte. A kényelmes kirándulási lehetőség, a tánc és az esti tűzijáték grandiózus látványossága olyan tömeget mozgatnak meg, amilyen régóta nem vett részt hasonló ünnepségen Egerben. Hogy a vasárnapi Filléres Gyorssal Budapestre utazók is részt vehessenek a juniálison, a rendezőség gondoskodott arról, hogy már llórakor rendelkezésre álljon az Egerbe induló autóbusz s ekorra a tűzijáték is befejeződjék. * A Standard gyár nagy rádió csereakciója Illés Béla rádió- szaküzletében. — Befejeződött a Sakk Kör tré- nlngver8enye. Az Egri Sakk Kör tréningversenye befejezést nyert. A verseny nem tartozott az úgynevezett »erősek« közé, mert arról hiányzott a Kör 5 — 6 kitűnő játékosa. De felszínre hozott egy- pár komoly törekvést, ami külő nősen feltűnő a harmadik helyezett, dr. Szász Endre eredményén. A versenyen húszán vettek részt. Az első 10 helyezett sorrendje: Garai 19, Weinstock 1772, űr. Szász 14V9, Barát, Klein 14, Menyhért, Racskó 1172» Setét, Szász 11, Nagy 10 ponttal. A Kör a filléres gyorsvonatok útján alkalmat fog keresni a budapesti nagy sakkörökkel való találkozásra csapatmérkőzések megtartásával. Ezt a gon dolatot Miskolc, Győr, Kecskemét, [ Szolnok, Debrecen már meg is valósították. — A Hevesmegyei Automobilosok vacsorája. A Hevesmegyei Automobilosok Egyesülete csütörtökön este 8 órakor a Koronában klubvacsorát rendez, utána pedig propaganda filmeket vetítenek a re - pülésről, egy vígjáték kíséretében. A íilmelőadás műsora: 1. Egri híradó (aktuális események és felvételek a repülőnapról). 2. A szelek zsákmánya (kétrészes filmdráma a repülők világából). 3. Adrien, mint szárazdajka (vígjáték).