Eger - napilap, 1932/1
1932-05-01 / 98. szám
2 1932. mäjui 1. EGER Az adómentes házak után is fizetni kell a betegápolás! pótadót Egér, április 30. A pénzügyminiszter moot kiadott rendeletében nem várt kellemetlen meglepetésben részesítette szokat a háztulajdonosokat, akik ez utóbbi évek alatt építkeztek és adómentességben részeiültek. A rendelet az adómentességet élvező házak jövedelme után is megállapította a betegápolás! pótadót. Ebben az évben az adómentes házak után 8 százalékos betegápolási pőtadóí kell fizetni, ami júliustól esedékes, jövőre pedig az adómentes házak után is 16 százalékos lesz a betegápolási pótedő. Köt hónappal meghosszabbították a bolettát az óbúzára A boletta érvénye juoiui hő 30 ával megszűnik, azonban a gazdák, a gabonakereskedők tulajdonában, valamint a közraktárakban még az uj termés küszöbén is van felhalmozva búza, amelynek tulajdonosai elveszítenék a boletta kedvezményét. Minthogy ezáltal zavarok és károsodások mutatkoznának a gabonakereskedelemben, átmeneti intézkedéseket kellett tenni. A tőzsde terjedelmes felterjesztésben kérte a boletta érvényének meghosszabbítását, a gazda- társadalmi és a kereskedelmi érdekeltségek is hasonló álláspontot foglaltak el, aminek alapján a kormány fontos rendelkezéseket léptetett életbe és ezt sürgős leiratban közölte is az érdekeltségekkel. Az újítás lényege az, hogy a boletta érvényét bizonyos gabonakészletekre június 30 ától augusztus hó 31-ig, tehát két hó nappal meghosszabbították. A rendelet értelmében 1932 junius 30-ig mindazokat a gabonamennyiségeket, amelyeket exportálni szándékoznak, amelyeknél tehát a tulajdonos igényt tart a gabonalevél ellenértéké- | nek visszatérítésére, be kell szállítani valamelyik nyilvános rak■ tárba, tárházba, vagy kereskedelmi malomba,esetleg nagyobb V9gyesőrlősű malomba.. Ott a készletet a pénzügyigazgatóság ellenőrzi és ennek alapján fog a gabona exportra kerülni és a boletta ellenértéke (10 pangó) 1932 augusztus hő 31-ig visszatéríttetoi. A kormány más irányban is intézkedett és ahol a malmoknak ediák el a gabonát, a maisoknál június 30-ika és augusztus 31-ike között jegyzököny vakét fognak felvenni a készletekről és a gabonaievél értékét a malmok lisztforgalmi adóban kapják vissza. 137 ezer ebédet adtak ki Egerben a tél folyamán az inségkonyhák Hevesvármegyében 11.800 métermázsa gabonából őröltek lisztet az ínségeseknek. Eger, április 30. | A Heves vármegyében le- | folytatott inségakciő statisztikája most készül. Az eddig összeállított adatok is mutatják azonban azt a szociális áldozatkészséget és gondoskodást, amelyet a vármegye vezetősége és közönsége tanúsított az ínségesek megsegítése érdekéban. A vármegye területén 11,800 mótsrmázsa búzát őröltettek fel az ínségesek részére. Az őrlésből fenmaradt korpát kisgazdák kapták kedvezményesen, állatjaik tartására. Az öt holdon felüli ínséges gazdáknak az insőgbizoUség 3000 mázsa kedvezményes árú búzát juttatott, amelyet azok boletta és lisztforgalmi váltság - mentesen őröltethettek meg. A központi bizottság 580 gyermekruhát, 550 pár gyermekcipőt, 300 ujjas mellényt és 425 pár bakkanciot oiz- tott ki. Ebben a számban nincs benne a helyi bizottságok által kiosztott ruhasegély. A bizottság anyagi támogatást is adott a városok é« nagyobb községek insőgabclójánek lebo nyolftásához (Eger, Gyöngyöt, Hatvan, Tiszafüred, Pásztó). Végleges adatok még nem álinak rendelkezésre, mert a vármegyei akoió még nem nyert teljes befejezést, arányait azonban mutatja az a körülmény, hogy egyedül Egerben 3057 csomagban 352 m. burgonya, 705 m. bab, 155 m. só, 30 5 m. zsír, 138 m. liszt kerül szétosztásra. Ezenfelül a négy inségkonyhán 136,800 ebédet adtak ki, továbbá 450 mázsa eprított tűzifát. Telefon 230. Rádióját megjavítja, becseréli új lakásán felszereli vagg új típusú páncélcsövekkel felújítja. Illés Béla ___ rádió szaküzlete. O rszágos jelentőségű ünneppé szélesedik a pünkösdkor rendezendő akadémiai nap Eger, április 30. Ez év pünkösdjét Eger nsgy- múltú ősi főiskolája, — az egri érseki jogakadémia foglalja le magának ünnepi alkalmul.Ekkor rendezi meg e közelmúltban megalakult Egri Érseki Jog akadémia Barátainak Szövetsége Egerben országos diáktalálkozóját, első díszközgyűlését s három napra terjedő változatos és gazdag programjával valóságos országos jelentőségű akadémiai na pokká szélesíti ki az egri ünnep kereteit. Az ország minden ré széböi jetentkezteb az akadémia volt hallgatói a szövetség zászlaja alá s szinte megható ragaszkodással veszik körül az ősi Alma Matert úgy a legrégibb évfolyamok élő tagja, mint a fiatalabb korosztályok. A szövetség fővédnökségét dr. Serédi Jusztinján bíboros, hercegprímás, dr. Ssmreosányi Lajos egri érsek és vitéz dr. József Ferenc kir. herceg vállslták el s mindhárman igen meleg hangú levélben biztosították a szövetség elnökségét bizalmukról és támogatásukról. Pünkösd vasárnapján tehát öregdiák találkozóra gyűlnek össze az akadémia volt hallgatói. Az ünnepségek programmja a következő: a Budapestről és vidékről jövö vendégek május 14-én délután érkeznek; 7 órakor a hősi halált halt egri jogászok emléktáblájának leleplezése; este 8 órakor diáktalálkozó s Koronában ; pünkösdvasárnap délelőtt Vall-kor szentmise a líceum kápolnájában, 11 kor a Szövetség díszgyülése a líceum aulájában. Ez alkalommal beszélnek Ury Lajos táblai tanácselnök, dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselő és dr. Bernolák Nándor v. miniszter. Déli 1 órakor közös ebéd a Koronában. Délután a hazai jogakadémiák sport- versenye a Mese sportpályáján. Este Vs9 órakor díszelőadás a Városi Színházban, színre kerüi a Diákélet a Thália Egri Színjátszó Társaság előadásában. Látogassa meg a BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRT májas 7—16 Több mint ezer kiállító, 200 szakmai Élelmiszert, textil, bútor, építöiparij bőr, vas és gép, turisztikai és számos egyéb csoport. Kézműipari és háziipari csoportok. Nézze meg a Magyar Házat! Rádión üzenhet haza! 50 % -os utazási kedvezmény máj. 2-21-ig Nagymérvű kedvezmények gyógyfürdőkbe, színházakba es szórakozóhelyekre Vásárigazolvány és felvilágosítás kapható Budapesten a vásárirodánál, V., Alkotmány u. 8., Egerben „IBUSZ“ Máv. menetjegyirodában (Városháza.) i A Tábla is felmentette az Eger szerkesztőjét a Karikás József dr. által indított sajtóperben A múlt év december havában tárgyalta az egri kir. törvényszék Prettenboffer-tanácsa azt a sajtópert, melyet dr. Karikás József volt OTT orvos indított az Eger felelős szerkesztője ellen, aki ez 1930, augusztus havában hirtelenül elhunyt Kalicz Kálmán kötelessegéd halálával kapcsolatban orvosi kötelességmulasztással vádolta meg. Az egri kir. törvényszék bűncselekmény hiánya címén fölmentette dr. Urban Gusztáv vádlottá*, felelős szerkesztőt, az ellene emelt vád siói, mert a kihallgatott tanúk vallomásából, valamint a Karikás József dr. ellen a Társadalombiztosító intézetnél lefolytatott fegyelmi eljárás adataiból, melyek alapján állásvesztésre is ítélték, bebito- nyííottnak látta, hogy a lap igazat irt. Dr. Karikás József fellebbezést jelentett be a törvényszék felmentő Ítélete ellen. Felebbe- zését tegnap tárgyalta a budapesti kir. ítélőtábla Gadó-tanácsa. Moldoványi előadó-bíró ismertette az iratokat, a törvényszéki tárgyaláson elhangzott tanúvallomásokat, a fegyelmi iratokat, majd rövid tanácskozás után dr. Gadó István tanácselnök kihirdette az ítéletet. A tábla helybenhagyta teljes egészében az egri kir. törvényszék felmentő ítéletét. Indokolásában kifejti a Tábla ítélete, bogy a cikk szerzőjének állításait a törvényszék megállapításaival egyezően teljesen bizonyítva látja s igy a szerző rém követett el bűncselekményt, amikor azt állította dr. Karikás Józsefről, hogy pénztárorvosi kötelességét nem teljesítette Kaiicz Kálmánnal szemben. Május elején tartják az anyák napját. A kultuszminiizier rendeletére májúi első hetében nálunk is megtartják az anyák napját. Az összes elemi- és középiskolában május első napjaiban egy órán az anyai szeretetről kell előadást tartani a rendelet értelmében.