Eger - napilap, 1932/1

1932-02-25 / 45. szám

1932. fabruár 25. EGEB hat a akkor mär szükségei a »Bükkház«, mellyel a hegység vadregéuyss, szép területe az ide­genforgalom paradicsoma lesz! Ez az útja annak, hogy »Eger fürdőváros«, .Eger a műemlékek városa« nagyarányú idegenfor­galmat érjen .ti, melyet az er­kölcsi és snyagi haszonnal együtt méltán megérdemel. Tehát végiünk magunkra,-mi egriek: miért mindig csak a Má'ra ? A íek. Szerkesztőségnek a szi­ves közlést megköszönve, vagyok igaz tisztelettel: Hubay József, a M. T. E. Egri Bükk Osztály titkár». Csütörtökön kezdi meg a Sckola Emerlcana második félévét Az egri emericanás oorporatiók ifjúsága részére az elmúlt év őszén megindított világnézeti tanfolyamát a Schola Emericana egri vezetősége e félévben is folytatja. Az előadások célja el- sátorban az, hogy az Etoerica- néban újabban tömörült ifjak a szövetség célkitűzéseiről, szerve­zetéről és a művelt katolikus kö* zönsígat érdeklő aktuális világ­nézeti kérdésekről a szükséges ismereteket nyújtsák. Az alább közölt tantervből megállapítható, hogy az előadások tartására az ország minden részéből vállal­koztak a katolikus problémák jeles munkáséi, akiknek meg­hallgatása a felnőtt emericanás társadalom számára ii nagy nye­reséget jelent. Éppen ezért a Sohola igazgatósága az előadá­sokra, amelyek a tanrendben jel­zett napokon délután 6 órakor az Agria helyiségében, (Líceum, földaz. 2 §z.) tartatnak, — ezúton is meghívja az Emericana tag­jait és az érdeklődő közönséget. Egri Scbola Emericana tanrendje az 193. 32. akadémiai év II. felére. február 26. Lélek óe élet. Megnyitó. Tóth József dr. jog- akadémiai tanár, a Schola Eme- rieana igazgatója. Emericana és közélet. Ceikann Zichy Móric báró. Emericana és társadalmi élet. Schőnvitzky Bertalan dr. jog­akadémiai tanár. Március 3. Emericana és gazdasági élet. Pálosi Ervin dr. jog8kagémiai tanár. Emericana és a katolikus jogász. óriás Nándor dr. egyetemi magántanár, jogak8démi*i tanár. Április 7. Katolikus értelmiség és a falu. Boros Alán dr. győrszentiváni bencés p ébánon. Katolikus szolidaritás cselekvősége. Saly A pád nyug. miniszteri osztálytanácsos. Április 14. Az emericanás curia. Takács István dr. főorvos. Az emericanás convent. Kemenes Illői dr. esztergomi bencés gimnáziumi igazgató. Április 21. Katolicizmus és család. Bőhle Kornél domonkos ház­főnők. Az emericanás família. Kristek Pálné, dr-né, emerica­nás domina. Április 28. Katolicizmus és jogélet. LindmayerBéla dr.kir. ügyész, emericarás odvooat. Emsricana és karitász. Várkonyi Fidél dr. ciszt. főiek, tanár. Május 12. Szociális munkájáé az Emericana. Gábriel Pál dr. pécsi tanító­képzőink tanár. Ifjúságunk és a szekszüátis kérdés. Urbán Gusztáv dr. jogakadé- miai tanár. Záróbeszéd. Óriás Nándor dr. egyetemi magántanár, emericanás dékán. I gBlokmalt meghódította avliágot! iVliüiók használják ezen kitűnő ízű cukor­kát. A Biokmaitot már utánozzák, azért vaSédi Biokmaitot kérjen és csak eredeti zacskóban fogadja el I Egerben kapható: a gyógyszertárakban és drogériákban. A nehéz gazdasági helyzet ellenére is kielégítő eredménnyel zárta üzletévét az Egri Hangya Szövetkezet Nemcsak az elmúlt évek nívóját tartotta meg a Szövetkezet, hanem még ki is bővítette főüzletét. Eger, január 24. Az általános gazdasági válság közepette, amikor a kényszer- egyezségek és csődök omlása úgyszólván teljesen elsöpörte és elíödte a kereskedelmi életet, megkülönböztetett örömmel re­gisztráljuk azt az üzleteredményt, amely a szövetkezeti eszme erős voltának bizonyságaként és az okos gazdálkodás eredménye­képpen az Egri Hangya Sző­vetkezet elmúlt évi jelentéséből s a Szövetkezet közgyűlésén el­hangzottakként tűnik elő. A Hangya Szövetkezet vasár­nap délelőtt 11 őrakor tartotta rendes közgyűlését a Legény- egylet nagytermében. Mivel Ma­yer Béla kanonok, elnök tartós gyengélkedése miatt nem jelen­hetett meg, Jilek Károly alelnök foglalta el az elnöki széket. Üd­vözölte a megjelent Jánky End­re központi ellenőrt és Grunz Mihály egri központi kirendslt- •őgi vezetőt, majd kegyeletei szavakkal parentálta el a fel­ügyelőbizottság elhunyt tagját: Pál may József ny. pénzügyi számtanácsost, majd röviden vá­zolta megnyitójában a Szövetke­zel jelenlegi helyzetét. Megálla­pította, hogy i Szövetkezet múlt évi üzleteredménye nemcsak meg­nyugtató, tekintettel a nehéz gazdasági viszonyokra, hanem kielégítő is. A vezetőségnek a legnagyobb erőfeszítéssel kellett küzdetiie, hogy meg tudjon bir­kózni a g izdasági kérdéssel, pénzszűkivel és súlyos hitelvi­szonyokkal, és ez sikerült is. így lehetett elérni, hogy a 22 ezer pengős alaptőke mellett biztosí­tani tudták az 5 százalékos osz­talékot és 1 százalékos árumeg- téritést. Köszönetét mondott a tagok re gaszbodő hűségéért, to­vábbá az érseki, főkápsalani ura­dalmak, a katonaság Ős taninté­zetek támogatásáért. Szabó Lajos cégvezető előter­jesztette a múlt év üzleti jelen­tését. A gazdasági válság elmő- jülésőnek következményei, a nyílt áruhitel megszűnése, a deviza­nehézségek megdrágították az áruk nagy részét, ami a forga­lom csökkenését vonta mega után. Még így sikerült 713 ezer pangős forgalmat elérni, ami a múlt évinél 3 5 százalékkel ke­vesebb. Az elmúlt évban a Szö­vetkezet 18 ezer pangd állami és várod adót fizatt be, élénk cáfolatául annak a vádnak, hogy a Szövetkezetek nem fizetnek adót. 1024 pergőt adott a Szö­vetkezet jótékony és kulturális célokra, 11 ezer pengőt kölcsön kamataira. A főüzlet fűszer és divat osz­tályát az elmúlt évben kibőví­tette a Szövetkezet, utóbbit a központ segítségével jő és olciö árukkal látta el. Az igazgatói jelentés szerint a múlt év tiszta nyeresége 1800 pangó. Ennek negyedrészét a tartalékalaphoz csatolják, 1095 pengőt fordítanak osztalékra, 300 pengőt kulturális célokra. Ezenkívül 3600 pengő értékű árűvisszatériiést adnak a tagok­nak. Jánky Endre közgyűlési el­lenőr a tagok fokozott támoga­tását kérte a nehéz viszonyok között és a zárószámad&sí ol­vasta föl. A zárszámadás szerint 80 ezer pengő követelése van a szövetkezetnek. Ezután ez igazgatóságot egé­szítette ki a közgyűlés, mivel négy tag hároméves mandátuma lejárt. A közgyűlés a régi tagok közül Jilek Károlyt, Nagy Lászlót, Vas Istvánt választotta vissza, új tagként pedig Illés Ödönt vá­lasztotta ba ez új igazgatóságba. A telügyelőbizottság tagjaivá dr. Reisner Vilmost, Szabó Gyu­lát és Wurm Farencat válasz­tották meg. Az indítványok során Nagy László földműves szólalt fal és erőteljes szövetkezeti propagan­dára hívta fel a vezetőség fi­gyelmét. Az Egri Hangya Szövetkezet tehát nemcsak eddigi nívójának megtartásával, hanem újabb ter­jeszkedéssel is bizonyítja s szö­vetkezeti gondolat életképességét és gazdasági erejét. * Találtak egy kapukalcsot a Lyceum előtt. Tulajdonosa átve­heti a kiadóhivatalban. * Villanyszerelést olcsón, szak­szerűen vállal, részletre is, «EDI­SON« villamossági vállalat, tele­fon 70. 1400 IRODALOM. Új levente színdarab, Murgács Kálmánnak *Az utolsó tábortűz« címen most jelent meg egy egész estét felölelő színda­rabja, mely tábortűz mellett a levente életnek edd'g még fel nem dolgozott érdekes mozza­natait eleveníti meg. Egy válto­zatos műsor összeállításának gondjaitól kíméli meg a rende­zőt ez az ügyesen megrendezett színdarab, melyet a szerző 1 P előzetes beküldése után portó- mentesen küld. Budapest VIII., József körút 41. sz. Orion dinamikus hangszórók Illés Bélánál, ÁUc4€hd£^eíi/ hangszóróját bármely szaküzletben Orion dina­mikus hangszóróra. Az eddigi hangszórója át­adása esetén 30—40pengő árengedményt kap. [ Ggártja Orion Izzólámpagyár.

Next

/
Thumbnails
Contents