Eger - napilap, 1932/1

1932-02-05 / 28. szám

4 1932. február 5. EGER — Az egri vitézek farsangi dél­utánja. Eger város vitézei f hó 2 án szűk bajtársi körben műso­ros délutánt rendeztek, melyen a Vitézi Rend Egerben lakó tagjain kívül megjelent dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselő, vitézi ügyész. A műsort dr. vitéz Jávor Ernő városi vitézi hadnagy dió­héjba foglalt évi jelentése vezette be, majd Lestál Miklós két Zá- gon tréfát mondott el nagy tet­szés mellett. Majd vitéz Veszprémy Dezső egy kedves, székely tárgyú, hangulatos novelláját olvasta fel. Lestől Anna Sipulusz egyik hu­moreszkjét adta elő olyan nagy si­kerrel, hogy egy Zágon tréfával ráadást is kellett adnia. Végezetül Lestál Miklós jóízű palóc és ka­tona adomákat adott elő állandó derültségben tartva a hallgatókat. A műsort a vitézi hadnagy záró- szavai fejezték be. Este bajtársi vacsorára jöttek össze Eger város vitézei, mely alatt a 14. honv. gyalogezred zenekara szórakoztat­ta őket. * Gyászbír. Részvéttel értesül­tünk, hogy Besznyák Mariska rö­vid, súlyos szenvedés után 3 án este elhunyt. Temetése 5-én d. u. 3/«4 kor lesz a Kisasszonytemető kápolnájából. 1350 — Február 7 én tartja meg az Egri MÁV. Vasutasok Kőre kultúr- dó'utánjat és teaestjét. Az Egri MÁV. Vasutasok Köre február hó 2 áről elhalasztott kultúrdélutánját és teaestjét február 7 én, vasárnap este 6 órai kezdettel tartja meg. — Elütötte a szánkó. A mátrai síversenynél súlyos balesetet oko­zott egy ródli. A Mátraháznál egy ismeretlen férfit az egyik lerohanó szánkó elütötte s a férfi súlyos lábtörést szenvedett. Kihívták a baleset színhelyére a gyöngyösi mentőket, akik kórházba szállítot­ták a sebesültet. — Az egereseiül tűzoltóparancs­nok búcsúztatása. Az egercsehii önkéntes tűzoltóegyesfilet meleg ünneplésben részesítette távozó parancsnokát, Schirm Ernő mér­nököt, aki elköltözése miatt le mondott tisztségéről. A tűzoltók bankettet rendeztek a parancsnok tiszteletére s a lakomán részt vett Beniczky Elemér és Beniczky Ala­dár, valamint a bánya igazgatója s a környékről igen sok tisztelője a parancsnoknak. Érdemeit Pausz Aladár plébános méltatta megha­tott szavakkal. — Tűz Gyöngyösön. Kedden éjjel Gyöngyösön a Vachot uccában tűz ütött ki. A városi barakkban levő egyik liszcüzletben támadt a tűz és a lakosság riadtan értesítette a tüzőrséget a veszedelemről. Rövi,-, desen sikerült lokalizálni a lángo kát és a tüzet nagyobb kár nél­kül megfékezték. A veszedelmet a kályha mellé helyezett hamus- láda kigyulladása okozta. — Anyakönyvi hírek Újszülöttek: Bodnár István m. kir. honv. szkv. József, Balázs Sándor asztalos segéd Klára, Benedek Béla fmves Béla, Bihari Mihály fmves István, Bélteki Ferenc nyug m. kir. pénz­ügyőri fővigyázó Sarolta, Burai Julianna npsz Géza, Dudás Lajos fmves Anna, Jónás István urasági kocsis Terézia, Molnár János ura dalmi kocsis nejének halva szüle­tett fia, Szarvas György fmves Margit, Tajti János m. kir. honv. örvezető Margit, Zimmermann Zol tán m. kir. táviró-von alfél vigyázó Gyula nevű gyermeke — Jegye­Próbálja ki a rimamurányi féle Cseptelek-királdi szenet, igen nagy kalóriája, szagtalan, salakmentesen hamuvá ég. Mátranovák-vilmosbányai, sajószentpéteri szenek és la koksz előnyösen beszerezhető. SCHWARCZ DÁVID épületfa- és szénkereskedő, Vasút ucca. Telefonszám 75 sek: Nyers István zenész egri és Melcher Aranka varrónő sátoralja újhelyi lakosok. — Házasságot kötöttek: Almási József lakatos­segéd és Hajdú Mária, Bátori Fe­renc fmves és Tóth Szidónia, Kszell Béla asztalosmester és Ta­kács Irén, Leskó István fmves és Kaminiczki Rozália, Punyi Miklós fmves és Várkonyi Mária, Seres Lajos vízvezetékszerelő és hajdú nánási és Dudás Margit egri, Szom bati Béla fmves és Szeredi Rozá lia dohánygyári munkásnő, Tóth József fmves és Szabó Erzsébet dohánygyári munkásnő egri lako­sok — Meghaltak: Novotnik Zsuzsanna htb. 79 éves, Csehovics Imréné szül. László Mária ktb. 78 éves, özv. Szentgyörgyi Imréné sz. Szabó Veronika htb. 64 éves, Sző ke József szabómester 64 éves, Fülöp Miklós 7 hónapos, Nagy Gábor 3 hónapos, Majoros Margit 13 napos korában. — A múlt ja­nuár hónapban született 48 gyer­mek meghalt 45 egyén. Házassá­got kötött 8 pár. * Uránia. Csütörtökön utolsó két előadásban «Ä mosolygó hadnagy« a «Varázskeringő« is­mert operett hangos filmváltozata. Főszerepben Maurice Chevalier. Hangos híradók. Péntektől vasár­napig : »Ä császárvadász» a szezon egyik legszebb filmje, mely az olasz havasokban játszódik le Louis Trenker rel a főszerepben. Előadások kezdete hétköznapokon 6 és V»9. vasárnap 4, t/é7 és V*9 órakor. Vasárnap a Szinházmozgó- ban egy előadásban 5 órai kéz dettel, két sláger egy műsorban. OLCSÓ újságpapír a Mozitőzsdeben. Film. A császárvadász. A háború« filcnek- egyre na­gyobb iramban piacra kerülő tömegéből mesaze kiválik Louis Trenker nagy játéka: A császár- vadász. Ha mélyére nézünk a dolgoknak, nehéz szabadulni a téma uniformizáló halálának nyűgétől és rendező legyen a talpán, aki nekünk, nézőknek kiknek nem volt alkalmunk a fronti borzalmak állandó vivi- szekciójában minden pillanat kínját újra érezni — újat tud mutatni. Louii Trenker az egyéni élmé­nyek víziójával tetzi meg ezt. A film inkább külsőségeiben új, a Dolomitok fenséges keretei kö­zött még nem láttu k háborúi felvételeket. Da a külsőségek a döntő erejűek ebben a robutz- tus alkotáiban. Szikrázó c*ú- ciok, lövéizárkok és drőtsövé- nyek fojtogatáiában, hőgörge­tegek, amik fehérköpeoyei c»á- ■zárvadáizokat forgatnak le a lejtőkön éi mindezek között egyetlantlen húrként fe«zül a tör­ténet lényege: a Col Alto-i ha- ditény, ahol ii ez oleizok egy egész hegycsúcsot robbantottak fel tízezer mázsa ekrazittal, hogy megsemmisítsék ez osztrákok ál­lását. A húr egyre feszül, a mese egyre izgalmasabb, mig végre a drámai robbanás ntán eltimul minden és a fthér havasi nap­ban a békesség küldi meleg su­garát a meggyötört sziklák és emberek közé. A főszerepet maga a rendező játssza a férfi egész keménysé­gével és az ember minden jósá­gával. A többi figurák ii válo­gatottak. A császár vadászt, a ma dél­előtti lajtóbemuiatő után, pén­teken, szombaton és vaaárnep hozza az Uránia. Közönségsikere biztos. (por) HÁNY M TAIA0 KÖNYVVÁSÁRLÓKNAK. Ne vásároljon könyvet ügynököktől részletre, mert sose oly könyveket vesz, melyekre feltétlen szüksége van. ■ Ne rendelje meg könyvszükségletét közvetlenül a kiadótól, vagy lakóhelyéhez távoleső helyről, mert csak csalódás éri. ■ Tekintse meg előbb könyvkereskedésünkben a megvásárolandó könyvet, látni fogja, hogy mit vesz. ■ Levelezést, posta- és egyéb költségeket takarít meg, ha könyvszükségletét tőlünk szerzi be. ■ Ha új, vagy régebbi, bel-, vagy külföldi könyvre van szüksége, forduljon bizalommal hozzánk, ha nincs raktáron, a legrövidebb idő alatt megszerezzük és a könyvkiadó által megszabott azonos bolti áron hozzuk forgalomba. ■ Hitelképes egyéneknek havi törlesztésre folyószámlát nyitunk. Ajándéknak csak jó könyvet vegyen, mert szép is. értékes is és olcsó. Nézze meg kira­katainkban elhelyezett új könyveket és üzleteink dús választékú raktárát. EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET könyv-, zenemű-, papír-, iró- és rajzszerkereskedése Eger, Alapít­ványi ház és «SZÉCHENYI« fióküzlet Eger, Széchengi út 12. szám. * Farsangi jelmezes tánces­téig. Február hó 7-én vasárnap a katonazenekar közreműködésével a Kath. Legényegyletben. Budapesti rádió-műsor. Péntek, február 5 9.15 : Az Országos Postászenekar hangversenye. 9 30: Hírek. II Ifi * Nemzetközi vízjelzőszolgálat Vk- állásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Eugen Stepat orosz balalajkazene- karának hangversenye. 12.25: Hírek. I: Időjelzés, időjárás ős vízállás- jelentés. 2.45: Hírek, élelmiszer- árak, piaci árak, árfolyamhirek. 4: Illy János novellái. Felolvassa a szerző 4.45 : Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5 A rá­dió házikvartettjőnek hangverse­nye 6: Gyorsírótanfolyam. 6.30: A m kir. Mária Terézia 1. hoa- vődgyalogezred zenekarának hang­versenye 7.45: Watzke Rudolf ária- és dalestje. Szünetben kb. 8 45 : A rádió külügyi negyed­órája. A hangverseny után kb. 9.45 : Időjelzés, hírek. 10: Magyari Imre és cigányzenekarának hang­versenye. Közben 10 >0: Időjárás­jelentés 10.45: A Budapesti Kon­cert Szalonzenekar hangversenye. ^.iptttiaidoaos e* Süestí& . EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Hirdessen az »EGER« napilapban! 378 vh. szám 1931. Árverési hirdetméng. Alulírott bírósági végrehajtó az 1861. évi LX. te. 102. § a alapján közhírré teszem, hogy a bpesti közp. kir. járás­bíróságnak 1931 évi 424164 sz. végzése alapján dr. Morvái Béla ügyvéd által képviselt Hofherr Schrantz végrehajtató- nak 466 P 91 f tőke, ennek 1931 október hó 12. napjától járó 9‘/20/o kamata és US P 70 f megállapított költség erejéig 1931 évi április hó 13. napján foganatosított kielégítési végrehajtáshoz le és felülfog­lalt 2390 P-re becsült bútorok, kocsik, állatok stb. és egyéb ingóságokat Bese­nyőtelken, 1932 év február hó 11. nap­ján délután 3 órakor végrehajtást szen­vedő lakásán, üzletében bírói árverésen a legtöbbet Ígérőnek eladom. Eger, 1932 január 16. Bikfalvi Ernő kir. bir. végrehajtó. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdetés 60 • vasárnap és ünnepnap 80 • Hirdetések előre fizetendők. SAROK üzlethelyiség lakással azonnal kiadó a Hangya házban. HÄROM szobás emeleti lakás májas 1-től kiadó a Hangya házban. SZÉCHENYI ucca 46. számú ház el­adó. Értekezni lehet 48 szám alatt. ÚJVILÁG ucca 22. szám alatt 3 szoba, konyha, mellékhelyiségekkel azonnal, vagy május 1-re kiadó. 1346 Ó vörösbor eladó. Ráckapu tér 2. e EGY pár szép nagy nemes dekoratív babérfa eladó. Ráckapu tér 2. e A KASZINÓ eddigi éttermei, annak Széchenyi uccai részbe történő áthelye­zése folytán, üzlethelyiségeknek kiadat­nak. Értekezni lehet a Kaszinó eljáró­jánál. 1348 EGY önálló jó kézilányt felvesz Mar- sovszky Arpádné női kalapüzlete. 1347 Az »EGER« telefonszámai: Szerkesztőség: 11. Kiadóhivatal: 87.-28.1 Nyomatott m fersaitt jumtwmi — .felelő* *»obuI«1«h«*» . sKndfl Káról«».

Next

/
Thumbnails
Contents