Eger - napilap, 1932/1

1932-02-04 / 27. szám

1932. február 4. 2 EGER keleti hazárdőrök parancsára vad lelkesedéssel gyilkolta egy* mást Észak-Dái, belső külső, alsó* felső, meg Isten tudja milyen el­osztásban a 475 milliónyi kínai nép. Puszii © t köztük járvány, földrengés, árvíz, éhség. Az em­berölés intézményesített luxusát űzték ott a lelketlen népvezérek, abol ez a család, melynek napi 500 rizieez8m jutott, már boldog volt. Az a nép, melyben belső meg- kasonlás dúl, késs prédája szom­szédjainak. S az a nép, mely a nemzeti öntudatnak összefogó érzését nem ösmeri, okvetlenül a nemzeti öntudattól fűtött más nép járma alá kerül. Ez az emberiség történelmének régi nagy tanulsága! Kína tragédiája az új kor hi- pokrata állambö'cseletének is a példája. Ideológusok kitalálták a »világbékét«, az antimilitariz- mu*t, amelynek szárny>i alatt n legvadabb miiitat izmust és vé­rengző szándékot tűrik meg, sőt ápolják. Bizonyosan szebb, sőt egyedűlvalőan szép a világbéke elmélatileg és lenne (s lesz) gya­korlatban, ha mindenütt meg­valósítják. De az az ország, me­lyet oktondi, vagy gonosz ideo­lógusok a maga fizikai és lelki lefegyverzésével védtelenné tesz­nek, élelmes martalócoknak szol­gáltatja ki magát. Hogy ez ideális béke szelle­méhez mikor, hány száz, vagy ezer esztendő múlva ér el az emberiség, nem tudhatjuk. Da, hogy most a magunk életének védelmére katonai szellemmel él fegyverzettel kdl felvérteznünk mrguakat, lehet ssjno*, de kike­rülhetetlen ig zség. Ezt a tanulságot, mely nem akar a vérontás dicsérete lenni, ha élni akarunk, meg kell most látnunk és belőle tanulnunk. A súlyos korlátozások, gazdasági nehézségek ellenére is kitűnő eredménnyel zárta üzleti évét az Egyházmegyei Takarékpénztár Eger, február 3. A pénzintézetek sz idén ké­sőbb készülnek el mérlegeikkel s közgyűlésüket nem tartják a szokott időpontban. Egerben csak az Egyházmegyei Takarék­pénztár volt az a bank, amely a nehézségek ellenire is elkészült a műit üzleti év eredményeinek feldolgozásával rendes időben s elsőnek tartotta meg közgyűlé­sét is. Visszatekintve az elmúlt 1931. év lefolyására, meg kell állapí­tanunk, hogy hasonló nehézsé­gekkel és zavarokkal még nem kellett megküzdenie a magyar gazdasági életnek, így első sor­ban a gazdasági élet vérkerin­gését szabályozó pénzintézetek­nek, mir.i az elmúlt esztendőben. A közönség bizalmát megren­dítő kormányintézkedések, ame­lyek az év közepén megjelentek • az utánuk következő általános bizonytalanság és zavar érez hető módon befolyásolta a ban­kok működését. Mindezek elle­nére is az Egyházmegyei Taka­rékpénztár teljes mértékben ál­lotta meg azt a helyet, amelynek betöltésére, mint a vármegye egyik legnagyobb pénzintézete hívatva van. Az üzleti eredmény ezakben a nehéz időkben is kitűnőnek mondható e ezt elsősorban annak a körültekintő, bölcs vezetésnek köszönheti az intézet, amely minden zökkenőn keresztül­vezette a takarékpénztárt rázkódtatás nélkül. így az új üzleti év elé is a leg­nagyobb bizalommal néz az in­tézet s mi is reméljük, hogy ez eredményeiben épen olyan jő lesz, mint az idei. A közgyűlést Török Kálmán prépostkanonok, az intézet elnöke nyitotta meg. Fílolvaiták az igaz­gatóság és falügyelőbizottság je­lentését az üzletévrői, majd az 1931. évi zárszámadások bemu­tatására került a sor s egyben a nyereség felhasználása f dől is intézkedett a közgyűlés. A jelentés kiemeli, hogy ez intézet betétállománya annak el­lenére, hogy az egyes jogi sze­mélyek intézményeik kiépítésére nagyobb összegeket lehúztak, nem csökkent érezhetőleg. Min­dent öíszevgve, a nehéz viszonyok ellenére is 56.376 48 P. nyereséggel zárult az Egyházmegyei Takarékpénztár üzleti éve s ebből az osztalékokra 30.000 pergőt fordítanak, 10.000 pengőt pádig tartalékolnak. A mérleg letárgyalta után ez igazgatóságot választotta meg a közgyűlés, mivel az előbbinek mandátuma lejárt. Az űj igaz­gatóság tagjai: lörök Kálmán, Dutkay Pál, Meyer Béla,Vincell Eda, Ivanovich Emil, Németh Pál, Szentgyörgyi József, Petro Kálmán dr., Horváth Géza dr., Novák Sándor, Illés Ödön és Kiősz Jenő. A felügyelőbizotíságba Hoff­mann Arnold kassai kanonokot, Szabó Antalt, Óriás Nándor dr-t, Angyal Lajos dr-t ég Velcsey Istvánt választották be. Tőrök Kálmán elnök elizme­réssel emlékezett meg a Nemzeti Bank egri fiókiniézetének vaza tőjéről, Bogma Rezsőről, aki az elmúlt évben is jóindulatú tá­mogatásával állott az intézet mellé. Elismeréssel emlékezett meg az elnök az igazgatóság tagjainak működéséről, Kiősz Jenő igazgató s a tisztviselők ernyedetlen munkájáról is. Dutkay Pál prelátu* kanonok a részvényesek mvábsn mon­dott köszönetét lörök Kálmán elnöknek, aki lankadatlan ener­giával és eléggé fel nem becsül­hető szakértelemmel vezette az intézet ügyeit s így a b=<nk a részvényesek legteljesebb bizal­mát érdemelte ki. Az Egyházmegyei Takarék­pénztár múlt évi eredménye! nyomán bátran állapíthatjuk meg, hogy a magyar pénzgaz­daság organizmusa egészséges s az intézetei nagyszerűen vezetik, mert a világtörténelem legna­gyobb gazdasági megrázkódta­tását, ha szenvedi i*, de kibírja. A halál ösvényeire szorított ma­gyar gazdasági életet az ilyen intézetek fogják a boldogulás utaira vezetni, komoly és meg­gondolt üzleti politikával és kö­rültekintő gondosáéért?*!. Petro Kálmán dr. országgyűlési képviselőt választotta elnökévé az Egri Ügyvédi Kamara Eger, február 3. Február 2 án, kedden délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését ez Egri Ügyvédi Kamara. A köz­gyűlés szokatlanul népes volt és vidékről is igen sokan jöttek be erre az alkalomra, mivel a tárgy- sorozat egyéb fontos pontjai mellett erre a közgyűlésre várt az űj tisztikar megalakítása. A gyűlést dr. Petro Kálmán helyettes elnök nyitotta meg. — Beszédében a Kamara tagjainak köszönetét és elismerését tolmá­csolta dr. Brünauer Bálint lelépő elnöknek, aki megvált elnöki tisztségétől, mivel az igazságügy- miniszter a Kúria ügyvédi taná- ciának tagjává nevezte ki. Be­széde további folyamán a mai állapotokkal foglalkozott, külö­nös tekintettel az ügyvédi kar helyzetére. Ugyanezeket a kérdéseket fej­tegette az éves jelentés is. A tisztujítás során az űj tisz­tikart egyhangúlag a követke­zőkben választották meg: elnök: dr. Petro Kálmán, helyettes elnök: dr. Schwär« Arthur, titkár: dr. Erlach Sándor, ügyész: dr. Kertay Síodor, pénztáros: dr. Ott Páter, választmányi tagok: dr. Al­földi Béla, dr. Barsy litván, dr. Csépány Gáza, dr. Ddlos Iván, dr. Heimler Ede, dr. Heller Jó­zsef, dr. Horváth Mihály, dr. Jankovics Dezső, dr. Kozma Győző, dr. Kurcz Jakab, dr Szabó Szilárd, dr. Schwär« Djziő, választmányi póttagok: dr. Csánk I»tván, dr. Jesztrebényi Lajos, dr. Végh József, dr. Vajda Lipőt, dr. Hacker Bála, dr. Do- mány Ödön. A közgyűlés ezután dr. Sv- mogyi István gyöngyösi ügy­véd határozati javaslatát tár­gyalta, amely a jogszolgáltatás különböző kérdéseiről és fogya­tékosságairól szólva, azok or­voslására terjesztett elő terve­ket. A javaslatot a közgyűlés el­fogadta és elhatározta, aogy fel­terjeszti az igazcágügymini«- terhez. Marólúgot ivott és egy hót múlva meghalt egy 11 éves kisleány liszaszőUŐ8, február 3. {Saját tudósítónktól.) Tisza- szőllős községben hétfőn bon­colta fal a hatósági orvos Lódi Zsuzsanna 11 éves leány holt­testét. A gyermek körülbelül két héttel ezelőtt véletlenül maró­lúgot ivott bor helyett. Alig kát kortyot ivott a méregből, de már ez a kié mennyiség is úgy fel­marta szájüregét és gyomrát, bogy eszméletlenül esett össze. Stülei orvosért szaladtak s első segélyben részesítenék a leányt. Két hétig kezelték a súlyosan beteg gyermeket, de segíteni nem lehetett rajta, két nappal ezelőtt meghalt. A boncolás megállapította, hogy a marólúg úgy összeroncsolta a gyomorfalat, hogy vérzés állott be s ez okozta a szerencsétlen gyermek halálát. A szülők ellen megindult az eljárás. Időjárás. Budapest, február 2. A Meteorologist Intézet jelenti ma déli 12 órakort — Hazánk­ban a tegnapi napon derült ég mellett a hőmérséklet emelke­dett, éjjel azonban a—6 C fokig sülyedt. Budapesten ma délben a hőmérséklet -j-5 C. fok. Prognózis: változékony, szeles idi, helyenként kisebb csapadékkal ós némi hésülyedósssl.

Next

/
Thumbnails
Contents