Eger - napilap, 1931/2
1931-11-18 / 261. szám
4 EGER 1931 november lí Eger város egyik legforgalmasabb útvonalán, jól bevezetett, biztos megélhetőségű fűszer-, csemege-, fa- és szénüzlet, korlátolt Italméréssel előnyös feltételek mellett, külföldi elutazás miatt, sürgősen szabadkézből eladó Cím a kiadóhivatalban. Közgazdaság. Borforgalom. A magyar borpiacou a belföldi fogyasztás emelkedő irányzatot mutat, különösen a vidéken az olctőbb árak miatt. Nagyobb mennyiségek természetesen egyszerre nem kerülnek ki a termésből, de állandóan apadnak a készletek. A kivitel svájci relációban a november hő 15 i határnap miatt erős iramban folytatódott és a januárban szállítandó kötéseket is nagyrészben kiszállították. A magyar kormánynak a borpárlat nagyobb mennyiségű ki- főzésére irányuló terve újból tárgyalások alapját képezi és reméljük, hogy rövidesen megfelelő megoldás lesz. A nagykereskedelem irányárai borkifőzéa céljaira 0'7—0'8 fillér fokonkint és nagy tételek kerülnek a szeszfőzdékbe ilyen árakon. Az idei borok minőségének helyes kezelés kell ée fokozott feladat vár azokra a borkereskedelmi cégekre, amelyek kellő fölszereléssel és szaktudással bírnak. Alsóságon közepes kínálat, szünetelő kereslet melleit egyáltalán eladás nine*. Gyöngyösön közepes kereslet és kínálat mellett eladatott 150 hl. 11 Malligandfokoi vörösbor literenkint 10 fillérjével, 300 hl. 11 fokos fehér ujbor literenkint 9 fillérjével, 50 hl. 12 fokos fehér 15 fillérjével, 80 hl. 12 fokos ófehér literenkint 17 fillérjével, 60 hl. 14 fokos ujfahér literen' kint 10 filérjével, 30 hl. 13 fokos óbor, nehéz bor, literenkint 25 fillérjével. Lesenceistvándon szünetelő kereslet mellett eledatott 40 hl. 105 fokos literenkint 10 fillérjével és egy kisebb tételű 12 fokos literenkint 14 fillérjével. Szekizárdon szünetelő kereslet és kínálat mellett csak kifö- zésre vesznek kisebb tételekben borokat 10—11°/« os ezesztarta lommal literenkint 8 fillérért. Villányban csak kisebb mértékben vásárolnak vendéglősök literenkint 22—26 filléres áron fehér és siilerborokat, 11—12 Mallig&ndfokoiokat, kereskedők azonban csak 17 fillérig mennek, amely árért azonban a termelők nem hajlandók boraikat eladni. A mai napon elkelt 75 hl. fehér 14 Malligundfokos literenkint 24 fillérért. AZ EGRI EGYHÁZMEGYEI ÍROD. EGYESÜLET LEGÚJABB KIADÁSA. PÁZMÁNY PÉTER PRÉDIKÁCIÓI I. kötet ára 6 pengő. Sajtó alá rendezte: Dr. PETRO JÓZSEF pápai kamarás, teológiai tanár. Horn ; Magyarországi Szent Erzsébet életrajza. Kötve 10 P. Blaskó: Hódolat Szent Erzsébetnek. Fűzve .... 4 — P. Kaphatók a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkeresedésekben. SPORT Mese—Hvsc 6:2 (4:1) Bajnoki. Biró: Kerekes. Tipikue őszi esős délutánon, pocsolya és sártengerben aratott a Mese — a hagyományokhoz híven — nagyarányú ős megérdemelt győzelmet. Végre láthattunk egy olyan bajnoki mérkőzést, amelyen majdnem kifogástalanul dolgoztak a játékosok. A mesének ez a pálya nagy előnyöket nyújt, A csatársor minden tagja okosan, lelkesen és használhatőan játszott s talán csak Sípos volt az, akinek nem sikerült minden. A halfsor is tökéletes munkát végzett. Kripkő száraz pályán ugyan jobban dolgozik, de itt is végig nagyszerűen dirigálja úgy a csatársort, mint a half- sort. A védelem kifogástalan volt. Hilcz ez első félidőben egy gyönyörű védést produkált,. a- miért nagy tapsot kapott. A két gól szinte védhetetlen vol<. A Hvsc eltörpült a technika előtt és csak ritkán láttunk tőle valamit. A védelem náluk is dicséretesen dolgozott. A kapus igen sok helyzetnek mentője volt és rajta múlt, hogy nem Bágegyszer annyi gólt kapott a csapata. A játék csekély kivétellel Mese fölénnyel folyt le. A félidő legjobb gólját Szabados stílusos szöktetősőval — PruzsiDSzky beadásából — Sztojka fejelte. A második félidő visszaesést mutat a Mese részéről. Nem si kerül minden és mindössze két gólt sikerül elérni. A mérkőzés további folyamán a Hvtc igyekezett, szépíteni az eredményen, ami tikerült is, mert egy lefutásból védhetetlen gólt szereztek s ezzel beállították a végeredményt. Ezzel a mérkőzéssel a Mese most már 3 ponttal erősítette meg első helyét és remény van arra, hogy a hátralévő két ellenfele közül (Gyak, Stac) az egyik ellen biztoian győz. Egri Vasas—Fsc 9:1 (5:1) Bajnoki. Biró: Pushár. Nagy meglepetést hozott a Vasas játéka. Ebben a nagyarányú győzelemben négy segítségére volt az időjárás is a csapatnak. Ha nincs ez a nagy sár, nincs ilyen nagyarányú győzelem se. A vasas egyébként meglepetésszerűen jól játszott és Grün center, mint uj erő, igen szép játékkal mutatkozott be. Most már reméljük, hogy a kialakulóban lévő szimpatikus egyesület eredményesebb jövőt tud biztosítani magának. A gólokon a következőképen osztozkodtak a játékosok : Grün 5, Turri 2, Rózsa és Molnár 1—1, az Fsa gólját Kovács lőtte. Ch. Hirdessen az »EGER« napilapban. SZENT-ISTVÁN KÖNYVEK legújabb sorozata: 95—97. Magdics G.: A természettudomány útjai Istenhez ...........................................................................................10'— P 9 8. Melichár K. dr.: A zsinatok.................................3'80 P 99. Szalag J.: Szent Benedek élete és műve . . . 5'— P 100—101. Schütz Ä.: Krisztus. Tíz előadás . . 6'—P 102. Balogh Ä.: Pannónia őskereszténysége . . 4’— P 103. Kalmár G. dr.: Magyar hazánk és népei . 5'50 P Most jelent meg és már kapható: a SAJTÓSZÖVETKEZET és SZÉCHENYI könyvkereskedésekben. Budapesti rádió-műsor Szerda, november 18. 9.15 : A m. kir. József nádor 2 honvédgyalogezred zenekaránál hangversenye. 9.30: Hírek. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Víz állásjelentés magyarul és neme tül. 12: Déli harangszó az Egye temi templomból, időjárásjelentós 12.05: Tótfalusi Horváth Jancsi és cigányzenekarának hangversenye Közben 12.25: Hírek. I: Időjelzés időjárás és vízállásjelentés. 2.45 Hírek, élelmiszerárak, piaci árak árfolyamhirek. 3 30 : Morse tanfo lyam. 4: »A csudavirág.« Novella. Irta és f elolvassa Lippay Gyula. 4 45 : Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5: A Magyar Cserkészszövetség műsoros előadása. 5.45: Hangverseny Közreműködik : Földessynó Hermann Lula (zongora), Koréh Anna (ének) és Bárdos Alice (hegedű). 7: Olasz nyelvoktatás. 7.35: Színműelöadás a Stúdióból »A háló«. Színjáték 3 felvonásban. 9.20 : Időjelzés, hírek. 9.35: Hangverseny. Közreműködik Kentner Lajos (zongora) és Kálmán Oszkár (ének) Szünetben kb. 10.10: Időjárásjelentés. A hangverseny után Bura Károly és cigányzenekarának hangversenye * Új illetékügyi útmutató 2 pengőért kapható a Sajtószövetke zet és Széchenyi könyvkereskedésekben. uaptulajtíoaoi é* kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 • Ä legkisebb klahirdeféa 60 vasárnap és ünnepnap 80 Hirdetések előre fizetendők. 4 SZOBA, előszoba, fürdőszoba, konyha, mosókonyha, éléskamra és mellékhelyiségekből álló Deák Ferenc ucca 29. számú villalakás május 1-től kiadó. Értekezhetni 27. szám alatt, a tulajdonosnál. IRODISTA nőt gép- és gyorsírót, komoly megbízható munkaerőt szép kézírással azonnali belépésre keres helybeli nagykereskedő cég. Ajánlatok «Próbaidős« jeligére a Mozitőzsdébe. GAZDATISZT ÖZVEGYE házvezetői állást keres. Cím a kiadóhivatalban. 882 GAZDATISZT ÖZVEGYE pénztárkezelői állást keres kaucióval. Cím kiadó- hivatalban. 882 VILLASZERŰ ház eladó. Gárdonyi u. 32. Várállomásnál. 886 MENYASSZONYI kelengyékhez és más alkalmi ajándéknak szép chlnaezüst dísztárgyak, berndorfi alpacca evőeszközök kasettában, finom porcellán és üveg- készletek kaphatók legolcsóbban a régi megbízható 42 év óta fennálló Müller György kereskedő cégnél Egerben. Képek bekeretezését vállalom. 884 ELADÓ vagy kiadó, azonnal elfoglalható 3 szobás üvegverendás új magányos ház, Szépasszonyvölgy u. 39. sz. ugyanott egy jóhangu cimbalom eladó. Érdeklődni Király u. 3. 883 KIADÓ május 1-re a Hevesmegyei Takarékpénztára. emelet 2. számú 4 szobás, fürdőszobás teljes komforttal berendezett lakásai. 1 P 60 fillért mérem a friss vágású sertéshúst, Kuczora, hentes. 889 HÁZ és házhely eladó. Cím a kiadóban. 886 HÁZVEZETŐNŐI állást keresek Türk Frigyes ucca 19. (Várállomásnál) 888 DIÓT és almát veszek termelőtől. Cím a kiadóban. 887 ŐSZIRÓZSABURGONYA házhoz szállítva 11 pengőért, gömbölyű rózsa 8.50- ért. Megtekinthető Kerecsendl u. 24. Előjegyezhető Horánszky ucca 12. 890 Í261.) Nyomatott an aki lU.envmi Hyatadáb«». — Felelői ayomdaigasgaia: Hadfi Kárain.