Eger - napilap, 1931/2

1931-11-12 / 256. szám

EGEB 1931. november 12 4 — Régi kétkoronásakat adott pen­gők helyett. Az elmúlt délelőtt az Egyházmegyei Takarék előtt egy ismeretlen, munkásasszony kiné­zésű nő megszólított egy űri asz szonyt, hogy 5 darab 2 pengős he­lyett adjon neki egy papír tíz­pengőst, mert úgymond azt köny- nyebb eltenni. A hölgy át is adott az asszonynak a két pengősök el lenében egy bankót s a nő egy­kettőre eltűnt. Később aztán ki­derült, hogy a kétpengősök nem is kétpengősök, hanem régi, a for galomból kivont magyar királyi kétkoronások, még Ferenc József idejéből. Az is kiderült, hogy az asszony, aki ellen csalás miatt fel­jelentést is tett a becsapott hölgy, előbb járt a bankban is, ahol fel­világosították, hogy ezüstjei már nem forgalomképesek. Viliéről 4 q-tól feljebb házhoz szállítva q ként 2 P 50 f. FEHÉR JÓZSEF, Kaszinó ucca 4. szám. — Hamis eskü miatt tízhónapi fogházra ítéltek egy putnoki keres­kedőt. Birnbaum Hermann putnoki üvegkereskedő ellen az ügyészség hamis eskü büntette miatt emelt vádat, mert a vád szerint egy pol­gári perben nem a tényeknek meg­felelő vallomást tette. A bűnügyet kedden tárgyalta a törvényszék, amely bizonyítási eljárás és a per­beszédek elhangzása után a put noki kereskedőt tízhónapi fog­házbüntetésre ítélte hamis eskü miatt. Az ítélet ellen a vádlott felebbezést jelentett be. — Az olasz király koszorúja a 6-os honvédek emlékművén. A 6 os honvédek, amely ezrednek Viktor Emánuel olasz király az ezredtu­lajdonosa, most ünnepelte a király születésnapját. Erre az alkalomra D. di Marco vezérkari százados je lent meg az ünnepségeken a katonai attasé képviseletében s a 6 os hon­védek hősi emlékművére elhelyezte az olasz király hatalmas babér­koszorúját, amelyen olasz nyelven a következő felírás volt: a dicső­séges honvédeknek. — Hevenyfertózö megbetegedések Hevesvármegyében Hevesvármegyé- ben október hó második felében az alábbi hevenyfertőző megbete­gedésekei észlelt a tisztiorvosi hi­vatal: Vöt heny : Eger 1, Gyön­gyös 3, Hatvan 1, Átány 1. Dipthé- ria: Eger 2, Hort 1, Gyöngyösé, Tarnabod 1, Kál 1, Heves 2, Kom­polt 1, Tarnazsadány 2. bárány- himlő: Eger 4, Kál 1, Nagybá- tony 2, Tiszafüred 1. Kanyaró : Eger 3. Hökhurut: Nagybátony 2, Dorogháza 7. Vér has: Vámos- györk 1, Gyöngyössolymos 1, Er­dőtelek 1. Gyermekkori bénuld*: Karácsond 1. Szövődményes in­fluenza : Egercsehi 1, Atkár 1, Pásztó 1. Hasihugymáz: Gyön gyös 2, Füzesabony 2, Besenyőte­lek 1, Gyöngyössolymos 1, Vámos- györk 2, Domoszló 1, Detk 1, Ma- conka 1, Erdőtelek 2, Tiszafüred 5. Nyílt gümökór: Az egész vár­megyében 14. — Anyakönyvi hírek. Újszülöt­tek : Tóth András fmves Mária, Varga Kálmán fmves Mihály, Sza­kács Pál kgi s. jegyző Pál, Kollát Nándor pékmester Endre, Bársony Jenő asztalosmester nejének halva született fia, Dr. Besznyák István orvos István, Kovács János m kir. honv. szkv. Anna, Kristóf Ferenc mechanikus Kamilla, Szarvas Jó­zsef kovács Anna, Tóth Miklós fmves Sándor, Friedmann Ármin teherszállító Károly, Török Ferenc fmves Róza, Mezei Ignác fmves Erzébet, Balázs Antal nyug. m. kir. posta-szakaltiszt Magdolna, Heller Jenő kereskedő Zoltán nevű gyermeke. — Jegyesek: Bóta Sándor fmves és Körtvélyesi Margit, Kocsis Ferenc fodrász­segéd és Erdélyi Mária, Dádej Ist­ván kőművessegéd és Liszkai Má­ria dohánygyári munkásnő, Sas László cipészsegéd és Schäffer Anna virágűzletvezető, Balogh Bér- nát fmves és Pálok Rozália egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Mucsi Sándor szabósegéd és Tá­bori Szidónia dohángyári mun­kásnő, Nagy Péter fmves és Bár dós Erzsébet dohánygyári mun­kásnő, Somodi István bádogos segéd ős Mihalicza Margit, Szabó Sándor fmves és Stubner Anna fmvesnő Tótpál Bernát fmves és Merczel Margit, Fleischer Jenő mőszárossegőd és Spiró Mária, Gyurkó István fmves és Mészáros Mária, Eiselt Árpád debreceni m. kir. postatiszt ős Elek Gizella, Ha­rangozó Sándor fmves és Román Etelka, Prokaj József máv. s. fé­kező és Molnár Erzsébet, Tomcsó Béla szabósegőd és Harman Mária, Bóta Sándor fmves és Liktor Pi­roska, Stregova András fmves és Szilágyi Julianna egri lakosok. — Meghaltak: özv. Köchner Béláné szül. Saád Anna magánzőnő 85 éves, özv. Galovics Imrőnő szül. Bóta Mária 75 éves, Stregova Má­ria 43 éves, Herczeg Anna 23 éves, Danyi Pál zenész 76 éves Kaligura István csizmadiamester 73 éves, Klein Jónás kereskedő 68 éves, Mihalovics Imre magánzó 56 éves, Balázs Ferenc fmves 54 éves korában. — Egy nyomorgó a sok közül. Szomorú lévőiét hozott ma szer­kesztőségünkhöz a posta. Vizdák Béláné, százszázalékos rokkant öz­vegye panaszolja el benne kegyet­len nyomorúságát. Férje a harc­téren szerzett betegségébe belehalt tavaly s az asszony, aki állandóan betegeskedik, három kis gyerme kével mérhetetlen nélkülözések között él azóta. A kétségbeesés szélén álló szerencsétlen asszony a nyilvánosság útján fordul a jó­szívű emberekhez, bármilyen ter­mészetű segítségért. Lakása Szvo- rőnyi ucca 63 szám alatt van. Bútorok, konghafelszerelé- sek, képek 830 árverésen eladatnak október 12 én délután 2 órakor. Arany János ucca 6. * Őszi és téli legújabb me­netrendek már kaphatók a Sajtó- szövetkezetben és a Széchenyi könyvkereskedésben. * Elrontott gyomor, bélzava­rok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, szőkszorulás, há nyás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes «Ferenc József» keserflvíz gyorsan, biz tosan és kellemesen hat. A gya­korlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József víz hasz­nálata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jótéte­ménynek bizonyul. A Ferenc Jó zsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. * A Beklámélet szokásosan pompás kiállítású, legújabb számá­ban Németh Andor, dr. Hermann- Czinner Alice, Faragó László, dr. Barinkay Ferenc, Ligeti Kornél és dr. Verő Pál írtak értékes és ní­vós cikket. Minden vidéki keres­kedő érdeklődésére számot tartó, gazdag kirakat-rovatot is hoz ez az új szám, amelyet néhány váló gatott illusztráció kisér. Dús hír­rovat, könyv és lapszemle, vala­mint az állandósított -Külföld« rovat beszámol mindenről, ami a reklám terén az elmúlt hónapban említősremőltóan történt. A lapot Balogh Sándor szerkeszti. Előfize tési díja félévre 6 pengő. A kiadó- hivatal : Budapest, V. Bálvány u. 12. kérésre díjtalanul küld mutat ványszámot. * Találtak egy selyem sálken­dőt. Tulajdonosa a kiadóhivatal­ban átveheti. * Uránia. Szerdán és csütörtö kön csak 16 éven felülieknek: «Bosporus! éjszakák» Claude Farrőre világhírű regénye «Aki ölt« hangos filmen. A főszerepet Conrad Veidt játsza. Műsoron van még egy hangos trükk film ős hangos Fox-híradó. — Előadások kezdete 6 és ‘/»9 órakor. * Divatlapok legújabb őszi és téli időnylapok már megérkeztek, nagy választékban kaphatók a Sajtőszövetkezet és »Széchenyi« könyvkereskedésekben. Budapesti rádió-műsor. Csütörtök, november 12. 9.15 : A rádió házikvartettjének hangversenye 9 30: Hírek. II10 : Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Víz­állásjelentés magyarul és németül. 12: Dőli harangS7Ó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Hangverseny. Közreműködik Far- nadi Edit (zongora) és Christián Nelli (ének). Közben 12.25: Hírek, i: Időjelzés, időjárás és vízállás jelentés. 2.45: Hírek, élelmiszer- árak, piaci árak, árfolyamhirek. 4: B. Czeke Vilma meséi. 4 45: Időjelzés, időjárás- és vízállásje­lentés, hírek. 5: Am kir. föld művelésügyi minisztérium rádió­előadássorozata. Papp Béla minisz téri tanácsos: »Közigazgatási in tőzkedések erdőink fenntartására használatára s azok különös vé delmére vonatkozólag.« 5.35: A m. kir. Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekarának hang­versenye. 6.50 : Angol nyelvokta­tás. 7.25: A m. kir. Operaház elő­adásának ismertetése. 7.30 : A m. kir. Operaház előadásának közve­títése. »Hugenották.« Dalmű 4 fel­vonásban. Az I. felvonás után: Ügetőversenyeredmények, hírek. A II. felvonás után: Időjelzés, hírek. Az előadás után : Időjárásjelentés. Majd: Rigó Jancsi és cigányzene­karának hangversenye. Lnptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET MEGHÍVÓ. Az Egri Kereskedelmi Részvénytársaság 1931 évi november hó 21-én délután 3 órakor a Hevesmegyei Takarékpénztár üléstermében tartja III évi rendes közgyűlését melyre a részvényeseket az alapszabá­lyok 15. § ára való hivatkozással tiszte­lettel meghívja az Igazgatóság. Eger, 1931 november 7. Tárgysorozat. 1. Az igazgatóság és a felügyelőbizott­ság jelentése a lefolyt üzletévről. 2. A mérleg és zárszámadások jóvá­hagyása és a felmentés iránti határozat- hozatal. 3. A nyereség felosztásának megálla- pitása. 4. Esetleges indítványok. A mérleg és eredmény számlák a vál­lalat irodahelyiségében ki vannak füg­gesztve, ott bármikor megtekinthetők. Az alapszabályok 15. §-a. Aki a közgyűlésen szavazati jogát kívánja gya- Korolni, a közgyűlést megelőző legalább három nappal részvényeit a társaságnál letétbe kell helyezni és a letétről kiállí­tott névre szóló elismervény jogosít a közgyűlésen való részvételre és szava­zásra. Minden egyes részvény birtoka egy szavazatra jogosít. A szavazati jog sze­mélyesen vagy meghatalmazott utján gyakorolható. XisbirdeUseK* Minden szó hétköznap 6 Iliié? vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdefés 60 > vasárnap és ünnepnap 80 ■ Hirdetések előre fizetendők. 4 SZOBA, előszoba, fürdőszoba, konyha, mosókonyha, éléskamra és mellékhelyi­ségekből álló Deák Ferenc ucca 29. számú villalakás május 1-től kiadó. Érte­kezhetni 27. szám alatt, a tulajdonosnál. ELADÓK kiváló minőségű, korai érésű őszibarack egyéves ojtványok. Vall, Szvo- rényi u. 21. 803 CSIKY Sándor ucca 50. számú ház eladó 12.000 pengőért, esetleg örök­lakással. e JEGES János Koháry ucca 16. számú hentes üzletében naponta frissvágású sertéshús kapható kg-ként l-40 P-ért. 820 KIADÓ 3 szobás, erkélyes lakás mel­lékhelyiségekkel. Knézich ucca 2. 821 MOSLÉK állandóan kapható. Alma- gyar ucca 15. 832 JÓKARBAN levő zongora eladó. Káp­talan ucca 2. 823 HATVANASEZRED ucca 28. számú ház 255 D-öl telekkel eladó. 831 SERTÉS árának újabb olcsóbbodása folytán a húst 160 ért mérem. Minden nap friss vágás. Kuczora, Fő ucca 34. szám. » 833 VÁRÁLLOMÁSNÉL szoba konyhás kertes ház kettőezerötszázért eladó. Al- magyar u. 17. (Kaputól balra) 834 AZ EGRI EGYHÁZMEGYEI ÍROD. EGYESÜLET LEGÚJABB KIADÁSA. PÁZMÁNY PÉTER PRÉDIKÁCIÓI I. kötet ára 6 pengő. Sajtó alá rendezte: Dr. PETRO JÓZSEF pápai kamarás, teológiai tanár. Horn : Magyarországi Szent Erzsébet életrajza. Kötve 10-— P. Blaskó: Hódolat Szent Erzsébetnek. Fűzve .... 4— P. Kaphatók a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkeresedésekben. (256) „Nyo natott &x ÖrjaM Ltttauml SíyaKsűábaa. — felelős ayonadalgasgatö; SsdU Kérőig.

Next

/
Thumbnails
Contents