Eger - napilap, 1931/2
1931-11-12 / 256. szám
2 EGER 1931. november 12 hogy amennyiben a társadalom munkával nem tudja ellátni őket, úgy legalább kenyérrel szolgáljon számukra. Nincs ebben semmiféle lealáző, csak legfeljebb sajnálatos momentum, amely magában a munkanélküliségben jelentkezik. És most mindazok, akik bármiféle külső, vagy bekő körülmény következtében huzódoznak attól, hogy segélyért jelentkezzenek, azok sesn maradhatnak ki az akcióból, azoknak is kell kenyér, meleg ruha és tüzeld. Keressük fel a nyomort, fedezzük fal még ott is, ahol takargatják, hogy senki cam mondhassa el, hogy a társadalom megfeledkezett róla. A tizenegyedik évforduló Eger, november 11. Ez év november 13 án lesz ll éve annak, hogy az első magyar nemzetgyűlés a Trianonban ránk kényszerftett békediktátumot a kényszer hatása alatt ratifikálta. E napon szakították le Magyar- ország területéről háromnegyed részét és dobták oda 3 és tél millió magyar testvérünket idegen uralom alá. A Magyar Revíziós Liga felkérte az ország összes főpapjait, hogy november 13-án délben 5 peroig az összes ) templomokban az összes harangok kolduljanak meg a nemzeti gyász és tiltakozás jeléül. Kérte továbbá a Revíziós Liga, hogy az összes katolikus templomokban pro Patria szentmisét tartsanak a lelkészek. Egerben pénteken délelőtt 9 érakor a főszékesegyházban lesz pro Patria mise, amelyen részt vesznek a hatóságok vezetői és a társadalmi egyesületek. A várost inségakció javára ajánlja lel a Központi Sajtóvállalat egri sajtóestjének tiszta jövedelmét Budapest, november 11. A keresztény aajtő gondolatának népszerűsítése a időszerű kérdések megtárgyalása végett a Központi Sajtővállalat időn- kint sajtőestébet rendez az ország különböző városaiban. Ezek a megás színvonalú s értékes művészi számokkal ssí.iessá tett sajtőesték mindenütt nagy ked- velttiégnek örvendenek « a Nemzeti Újság és Új Nemzedék kitűnő írógárdáját mindenütt nagy szeretettel fogadják. Az «Eger« meghívására legközelebb ismét Egerbe látogat el a Központi Sajtővállalat, ahol négy ftv előtti szereplése felejthetetlen élménye lett a város közönségének. Legkiválóbb munkatársaival fog szerepelni ismét ez alkalommal, lóth L§bz1ő dr., Kállay Miklós dr., Baranyay Lajos, Gáspár Jenő adják tudásuk és írói készségük legjavát Egernek. Némethy Ella a m. kir. Operaház tagja művészi énekszámokkal fogja gyönyörködtetni a közönséget. A megnyitó beszédet Török Kálmán,prépost kanonok, az Egri Lapkiadó Szövetkezet elnöke mondja. A Központi Sajtévéllalat november 21-i sajtőestjének tiszta jövedelmét az egri városi Ínség- akció javára ajánlotta fel. Köztisztviselő nem lehet igazgatósági tag a részvényjogra vonatkozó törvény- tervezet szerint és a nyugdíjas öt évre elveszti nyugdíjigényét, ha olyan intézménynél vállal érdekeltséget, amely azelőtt az ellenőrzése alatt állott. Az ígasnágügyminiazter most küldötte szét hozzászólás végett a részvénytársaságok, a szövetkezetek és a korlátolt felelősségű társalgók, valamint az állami támogatásban részesülő vállalatok őe közüzemek egyes jogviszonyairól és kapcsolatos kérdésekről szóló törvényjavaslat előadói tervezetét. A tervezet tárgyában sem az igazságügyminiszter, sasa a kormány nem foglalt még állást. A RŰly most azon van, hogy a bírói kar, a gazdasági érdek- képviseletek és a jogászi körök észrevételei sürgősen beérkezzenek, ho^y a tervezet végleges formába legyen önthető. Nagyon demokratikusan védi meg a tervezet a kisrészvényese érdekeit, majd 12.000 pengőben állapítja mag a legmagasabb fizetés határát. Végül eltiltja a tervezet a tény leges szolgálatban állő köztiszt viselőket — a törvényben meg határozott eseteket kivéve, e ki. véve, ha a minisztertanács más ként rendelkezik — ettől, hogj részvénytársaság, vagy szövetke zet igazgatóságának, vagy fel ügyelőbizottságának tagja le gyen s nyugdíjas köztisztviselő öt évi nyugdíja elvesztésének terhe mellett nem vállalhat semmiféle tisztséget, megbízatást vagy érdekeltséget olyan vállalatnál, amely felügyelete vagy ellenőrzése alatt állott. Két vágón forgács elégett ma reggel a Matbéser-féle asztalosműbely pincéjében Eger, november 11. Ma reggel 7 óra után pár perccel értesítették a tűzoltóságot, hogy a Papnövelde uccában, a Miíthéeer-féle asstalosmühely pincéjében, ahol nagyraannyiíégű forgács van felhalmozva, tűz ütött ki. A tűzoltók Ruzsin Fererc paranoiaok vezetésével motoros- fecskendővel vonűltak ki a veszedelem színhelyére, ahol a pincéből akkor már hatalmas, fojtó füstfelhök tódultak ki. A felhalmozott, körülbelül két vagonra velő forgács gyűlladt ki s mivel az alacsony, kevés szellőzéíü pincében lángra nem kaphatott, óriási füstöt okozott a tűz. Két oldalról támadták meg a tűzoltók az égő pincét, gázálarcokkal hatoltak be a tűz fészkébe és több, mint egy órai megfeszített munka után sikerült is nekik eloltani az égő forgácshegyet. őrséget hagytak a pince mellett, mert nincs kizárva, hogy még ziarátnok lappang a forgács között, aztán a fecskendővel bevonultak az őrtanyára. A tűzvizígálatot még a délelőtt folyamán megtartják. Valószínűleg gondatlanság okozta a veszedelmet. A tanítási idő megrövidítése a tanonciskolákban A párisi Enrópa-bajnokságok világra szélé magyar diadalai az Urániában. Bárány István A Mese úszószakosztálya 16-án, hétfőn este film bemutatást rendsz az Urániában. A szakosztály vezetőségének felkérésére, kiváló Eurőpa-baj- nokunk nagy áldozatok árán lekötötte az augusztus bőnapban Párisban rendezett Eurőpa-baj- nobságokről készített filmet s így módjában lesz Eger közönségének az ő előadása mellett megtekinteni a párisi világra szóló magyar diadalokat, Bárány 100 és 400 m.-es győzelmét Taris ellen, Halassy szenzációs diadalát az 1500 m. es gyors- úszásban, dr. előadása. az összes vizipólő mérkőzéseket, közöttük a szomorú emlékű 2:2-őe német—magyar meccset. Ugyancsak bemutatásra kerül a műsor kiegétzíiéseképen ez 1926 évi budapesti Eurőpa-baj- nokság, Bárány győzelme Arne Borg ellen, valamint az 1926-ban Egerben rendezett űszőverseny, ahol Okolicsányi Imre alispán üdvözli Bárányt Európa bajnoksága alkalmából. Az előadás Vs 9 órai kezdettel lesz, a tiszta jövedelmet a Mese úszóinak téli tréningjére fordítják. A törvényhatóságokhoz a kereskedelmi miniszter leiratot küldött, amely a tanonciskola ulolfö évfolyama által nyújtott ismereteknek a tanoncizarzodésben megállapított tanidő megrövidítése céljából való igazolásáról intézkedik. Kimondja a rendelet, hogy amennyiben a tanonc a tanidő megrövidítését kéri, az idöelötti felszabadításhoz szükséges isA földmívelésügyi miniszter readeletet adott ki az Országos Gazdasági Munkáspénztáraál az 1932 évre szőlő kőtelező baleset- biztosítás módjairól. A rendelet részletesen feltünteti, kiket kell az összeírásba felvenni, intézkedik az idénymunkások összeírdkoiai bizonyítvány részére ki állítható, ha a 17. életévét már betöltötte. Hí ezt az életkort még nem érte el, igazolnia keli, begy három éven át a továbbképző (ismétlő) iskolát látogatta. Abban az esetben, ha csak két éven át látogatta az illető tanonc az ismétlő iskolát, akkor az utolsó évfolyam tananyagából meg kell őt vizsgáztatni. sár ól és megállapítja az idénymunkások baleseti biztosításának díjait. Eszerint ha az idénymunkás legfeljebb hét hónapra szerződött, a további intézkedésig 120 P, ha pedig hét hónapot meghaladó időre szerződött, 1*44P hozzájárulási díj fizetendő. Szabályozták a gazdasági cselédek és alkalmazottak kötelező balesetbiztosítását