Eger - napilap, 1931/2

1931-11-10 / 254. szám

EGER 1981. november 1( mmtmmaaumm az urukat, a gyereküket, hogy tudnak várni! ÁMnak a parton éi kémlelik a tengert, még évek után i?, hátha mégis; a mi vá- rásunk sokkal bizonyosabb, a mi hajónk nem veszhet el, mert drága rakománya fölött őrködik a nemzet géniusza. Tereld el a figyelmedet ember egy pillanat­ra önmagádról és nézz bele a világba, ebbe a nagy tengerbe és vedd észre, hogy mennyi se­gítséget is tartogat és érlel szá­munkra a holnap. Mennyi min­denfelől érlelődnek az események, melyeknek fájdalmával megszü­letik a mi világunk: amelyben feltámad a halálra ítélt magyar­ságunk. Csak legyen erőd várni, mert az idő mindent meghoz. Ahogy volt erőd a lövéazárkok- ban, mocsarakban, sziklabarlan­gokban ezernyi veszély között is a váráshoz, hogy csak egyszer vége lesz a háborúnak, kell lenni erőnek a gond ostromával szam­bán is. Leiodrődtunk, de visszasze­rezzük helyünket. Idő kérdése. Hegy most szenvedünk, gondok­kal küzdünk, a tapasztalás foga­dalmakat vált ki belőlünk, — ez nem baj, ez jő, ez kellett. Mint ahogy kell egy nép életében a süllyedés, a dekadencia, a leve- rettség, meri ez az erőgyűjtés forrása. Most nagyon lent va­gyunk : az ország is, a nép is. Sammik sem vagyunk, mert amink van, semmit sem ér. Meglássátok, megjön a fordulat. Lesz még be­csületünk, lesz még érték a munka és számottevő 'a magyar kard. Idő kérdése, melyet ki kell tudnunk várni. Vidéken legfeljebb csak hét és egynegyed százalék lehet a betét-kamat Eger, november 9. A bankok vezérigazgatói ta­nácsának legutóbb tartott ülésén bejelentették, hogy a hitelügyi tanácsban már létrejött bizonyos megegyezés a hitelkamat és a fizethető betétkamat kérdésében, A közönséggel szemben felszá­mítható hitelkamat a bejentés alapján az első és második kű- riebeli intézetek részéről maxi­málisan 11 és fél százalék, míg a harmadik kúriához tartozó in­tézetek a közönséggel szemben 12 szá­zalékos kamatbázison is dolgoz­hatnak. A betétkamat nagyban válto­zatlan maradt. A vidéki intéze­tek számíthatnak tehát csak 12 százalékos kamatot, 6zek azon­ban 6 és fél, illetőleg lekötött beté­tek után 7 és egynegyed száza lékos kamatot nyújthatnak fele iknek. > Az erre vonatkozó rendelet a | héten már nyilvánosságra kerül. Egyre szélesebbkörü érdeklődés kíséri a gyöngyösi vitorlázó repülök munkáját A gyöngyösi polgármester is repülni szokott szabad idejében. érdeklődés kiséri a moiornálküli repülés ügyét Gyöngyösön, mi asm bizonyítja jobban, mint­hogy nők is jelentkeznek pilóta ki­képzésre. Maga Puky Árpád dr. polgár- mester is annyira megkedvelte a repülést, hogy szabad idejé­ben maga is részt vesz a népes tanfolyamon, még pedig szép si­kerrel. Gyöngyös, november 9. ( Saját tudóiílónktól) Mióta a gyöngyösi sportrepülők vitorlázó gépsiket bemutatták a nagy nyil­vánosság előtt, a gyöngyösi tár­sadalom az eddiginél is fokozot­tabb érdeklődéssel kiséri a re­pülők munkáját. A társadalom minden rétegéből egymásután je­lentkeznek az egyesület vezető­ségénél azok, akik el akarják sajátítani a vitorlázó repülés tu­dományát. Hogy milyen nagy A gazdasági cselédköltözés ideje szabályozás alá kerül Eger, november 9. Szociális szempontoktól vezé­relve a földművelésügyi minisz­ter leiratot intézett a városhoz, amelyben arra hívja fel a város vezetőségét, hogy közölje a mi­nisztériummal, hogy a gazdasági cselédek költözési ideje Egerben van-e valami ren­delkezéssel szabályozva, vagy mi itt a szokás és mi a városnak e kérdésben a felfo­gása. A leirat jelzi, hogy e kér­dést a gazdasági cselédek érde­kében országos intézkedéssel kí­vánja szabályozni és abban az egyes vidékek speciális helyze­tét is figyelembe óhajtja venni. Elsején életbelépett az illeték­rendelet, — megcsappant a hire Ságoknál a beadványok száma Eger, november 9. Elsején lépett hatályba az új illetékrendelet, amely lényegesen megváltoztatja a még 1914-ben hozott illetéktörvényt. A bírósá­goknál október utolsó napjaiban, a rendelet életbelépése előtt tö­megestől futottak be a különféle beadványok, elseje óta azonban érezhetően megcsappantak. En­nek a szokatlan kevesbedősnek oka az illetőkrendelet arányta­lan különbségeket támasztó ren­delkezéseire vezethető vissza. A régi és az új bélyegzések között olyan különbségek van­nak, amelyek meggondolásra késztetik azokat, akiknek dolguk akad a bíróságnál polgári pö- rökbea. Például, ha valaki aaőg október 31-én beadott egy ki­elégítési végrehajtási kérvén 9 példányban, 600 pengő erejái bárom adós ellen, ingó és inga latira, akkor felragasztott az kérvénypéldányra maximum í fillér bélyeget és ennyi elég vo mert 800 pengőig egyforma ve az illeték. Ebben a hónapba azonban ugyanezért a beadv nyárt minden példányra 1 pei gős bélyeget kell tenni, összese tehát 9 pengőbe kerül a bea< vány, mert az új rendelet szí sint 500 pengőn túl 1 pengi egyszer kell fizetnie s a töbl példányért is ennyi az illaté) Ezért aztán nem lehet csodá kozni, ha november elseje őt a beadványok száma erősen mej csökkent a bíróságon. Holtpontra jutott a nyomozás a Servita uccai rablás ügyében Eger, november 9. Megírtuk annak idején, hogy kedden hajnalban két ismeret­len ember ellen lóth Gyula mol­nár rablás miatt feljelentést tett a rendőrségen. Az említett idő­ben ugyanis a Servita uccán két ismeretlen ember, egy magas, barna iperoskülsejű s egy ala­csony termetű földműves kiné­zésű megtámadta Tóth Gyulát, aki az állomásról tartott haza­felé és elrabolták ezüst zseb­óráját. Személyleírást adott a táma­dókról r ennek alapján a ren­dőrség erélyes nyomozást indí­tott a tettes után. Szombatra már úgylátszott, hogy eredményre vezet a vizsgálat, mert sikerült előállítani a ren­dőrségre egy asztalossegédet, akiben Tóth felismerni vélte az egyik támadót. A gyanúsítottat kihallgatták : kapitányságon, azonban az asz taloa határozottan tagadta a rab lás elkövetését és alibit próbál bizonyítani. A további nyomo zás során a rendőrség megálla pította, hogy az asztalossegéi alibije kifogástalan s ezért nyomban el is bocsátották. Ilyenformán a nyomozás holt. pontra jutott s most újabb nyo sokon próbálja a rendőrség kőzrekeríteni a rejtélyes táma­dókat. Ismeretlen tettesek vandál módon kiszaggatták az éjfél a Szent Imre tér bokrait Letörték a patakhíd korlátját, a városi telek kerítését és a park padjait keresztbe rakták az úton. Eger, november 9. Az elmúlt éjjel az uszodák előtti Szent Imre téren ismeretlen tet­tesek valóságos vandál pusztí­tást műveltek a pirk bokrai között. A város annak idején költséges parfeozású munkála­tokat végzett itt a tér szépíté­sére és többek között díszbok­rokat is ültetett itt a városi ker­tészet. A park szép fejlődésnek indult, a bokrok megerősödtek — és most egy éjjel valószínű­leg garázda részeg faityúk a bokrok legnagyobb részét ki­tépték. A parkból 9 bokrot téptek ki gyökerestől és aztán a fürdők felé vezető járdán sorba fektették valameny- nyit. Az uszoda előtt és a téren elhelyezett padokat i* összeszed­ték ős valóságos barrikádokat építettek belőlük az úton. Eny- nyivel nem elégedtek meg, ha­nem tovább menve letörték a patakhíd vaskorlátját s bedobták a vízbe. A Pyrker uccával szemben lévő városi telek díizes rácskeríté- iiére került ezután a sor, amely­ből egy méternyit törtek ki a »jókedvű« tettesek, akik min­den bizonnyal valamelyik korcs­mából indultak el útjukra. Rövid idő múlva a Korona előtt egy beton-hengert találtak, amelyet nekigurítottak a lejtői

Next

/
Thumbnails
Contents