Eger - napilap, 1931/2
1931-11-03 / 248. szám
1931 október 31. EGER 5 lagg raktár! Olcsó árak! aég nem közölhetjük, a leletektől semmit sem tartana meg ma- ;ának és csak azt kéri, hogy je len lehessen a jellegzetes lelőhe- yen folyó ásatásoknál. A tudományos világ érdeklő- lését is fidkeltette a Füzesabony- 3an folyó munka és több külföldi szaklap foglalkozott az ásatások eredményével. A Le Petit Párisién című párisi nepilap szintén hosszú cikket közölt róla. Illusztrációban még Bgy képzeletbeli kőkori gyereket is bemutat, aki a talált kőgurigákon biciklizik. Érdeklődéssel tekintünk az ásatások jövőbeni kilátásai elé, hiszen már az eddigi eredmények is ismertté tették a külföldi szakkörök előtt Fűzeabory községünket és gazdagították az őskor életéről tanúskodó kevés számú emlékeink eddigi gyűjteményét. Időjárás. Budapest, november 2. A Meteorologie! Intézet jelönit »a déli 12 órákon — Hazánkban az elmúlt éjjel —5 foknál erősebbek voltak az éjszakai fagyok. A talajmenti hőmérséklet az 5 foknál is nagyobb volt, sőt egyes helyeken a —9 fokot is elérte. A felhőzetből sehol sem hullott ciepadék. Budapesten ma délben a hőmérséklet 4' G. Prognózis: csendes, hideg idő, ssmmi, vagy egészen kevés csapadékkal. * Eger, november 2. A Meteorologist Intézet agri állomása jelenti: Egerben tegnap —j-6 3 C. fok volt a maximális hőmérséklet, a minimum pádig —6 4 C. fok. Ma reggel 7 órakor —5’4 C. fokot mértek. — Ugyanakkor a barometerállás 0 fokra és tengerszínre redukálva 776 2 mm. Gyenge északnyugati szél volt. A radiációs hőmérő —8‘8 fokot mutatott. Az idegen pénznemek átszámítási kulcsa. Budapest, november 2. A pénzügyminiszter rendelatet adott ki, mely szerint az örökösödési illeték kiszabásánál, a- mennyiben a kincstár joga erra az illetékre októberben nyílt meg, továbbá a novemberben esedékes általános és fényüzési forgalmi adó megállapításánál az idegen államok pénznemeiben megállapított értékek akövetkezö kulcsok szerint számítandók át pengőértékre: 1 angol font 21.12, 100 Egyesült állambeli dollár 571.19, 100 frank (francia) 22 50, 100 svájci frank 11.40, 100 cseh korona 16.84, 100 dinár 10.04, 100 leu 3.38, 100 osztrák schilling 80.—, 100 német márka 135.02, 100 líra 28.84. jJH CSILLÁRT, Dl mi AD TESTVÉREKNÉL HU ®|1 RÁDIÓT RUDL0F VEGYEN I |j® Alaptalan híresztelések a hatvani reálgimnázium megszüntetéséről Eger, Kaszinó u. Tel. 128. — 1931. november 2. — Telefonon. Hallő, annyuci, csak úgy felhívtalak, hogy mi újság otthon. Hogy eddig csak a v ltany ős a fűszeres volt ? Az a vén Keszeg még hadd morogjon a házbérért. Ötödiké előtt ügy se kap egy fél vasat se. Csak te na izgasd magad. Halló ! A rádiót jól takard le az ágy alatt. Az a kettőnegyven is pénz. Ciak óvatosság. És lehetőleg ne kezdj ki a tejessel. Tudod milyeD pokróc. Mondd azt neki, hogy két nap múlva megérkezem. Most vagyok az örökséget átvenni, vagy megszöktettek azok a Piccardék, vagy rám ütött valami kalapácsos,vagy mit bánom én akármit. Hallő. .. beszélünk ... Drágám, csak gondolj rám és ne engedd magad terrorizálni. A Polacsekot, ha megint jön a szénszámlával nyugodtan rúgd ki. A múlt hónapban már kapott két pengőt. Majd én tartom el az egész vacakját. Hogy? Hát jő, nem bánom. Fizess ki egy nyolcadot. Nehogy elfogadj egy negyedet. És rád bízom, valami szerencsés számot. Egyszer csak elcsípjük azt a főnyereményt. Semmi idegesség. Apropó : a lánynak mondd meg, hogy megpofozom, ha megint piszkálja a befőtteket és küldd el angyalom a sződa- bikarbonomat az éjjeli szekrényről. Mit? Két jegyet estére? Hova gondolsz ? Most moziba ? Amikor két napja meghaltam, nem megyek haza mosakodni, fal mellett sliiszolok, mint egy bankrabló és parizert vacsorázom! Hova gondolsz drágám? Elseje VBD. Társadalmi naptár. November 7: Sefcsik Magda operaénekesnő és Fükő László operaénekes hangversenye a Városi Színházban, este 8 órakor. November 19: Szent Erzsébet ünnepély a Városi Színházban, a Kaufmann—Fogéi vonósnégyes közreműködésével. November 21: A Központi Sajtó- vállalat sajtó-estje és hangversenye. — Villámcsapás az őszi viharban. Hort község határában pár nappal ezelőtt nyári zivatarszerű viharban a villám beleütött Erdélyi József gazda házába, de komolyabb bajt nem okozott. Éppen akkor ment el az épület előtt egy kislány, aki az ijedtségtől összeesett. Hatvan, novemoer z. Pár nappal ezelőtt Hatvanban híre terjedt, hogy a kormány, a takarékossögi intézkedések kap cián az itteni reálgimnáziumot is meg fogja szűntetni. A hír az egész községben nagy és érthető nyugtalanságot keltett nemcsak a szülők és az érdekelt tanárok körében, hanem a község vezetőségében Is. A szépen fejlődő Hatvannak ez az iakolája, amely a község kultúrájának emelését célozza ás eredményesen szolgálja és minden tekintetben előkelő helyet foglal el a középiskolák sorában. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy növendékeinek száma mér ma is meghaladja az évtizedek őta fennálló középiskolák tanúiéinak számát. Az érdekeltek a hír elterjedése után illetékes köröktől kértek felvilágosítást ős m-goyug- tatásért fordultak a kultuszminisztériumhoz, ehol az aggodalmakat el is oszlatták. A megnyugtató nyilatkozatot az egész község közvéleménye nagy megkönnyebbüléssel vette tüdőméiül. Emelkedett Egerben az Ingatlanforgalom A jelzálogbekebelezések száma lényegesen csökkent. Eger, november 2. Egerben as utóbbi hónapokban ez ingatlanforgalom fellendült. Házat, szőlőt vásárol, akinek még van pénze és lehet mondani, hogy olciőn. A pénzügyi bizonytalanság arra kényszeríti az embereket, hogy készpénzvagy onukat becseréljék értékálló vagyontárgyakra. Ez az ingatlanforgalmi emelkedés pontosan kimutatható a törvényszék telekkönyvi hivatalában, ahol az utóbbi időben igen gyakran történik ingatlanokra b jegyzés. Az elmúlt évben megközelítőleg sem volt olyan forgalom, most azonban a kevés- pénzű, néhány ezer pengővel renaeiaezo Kiipoigar is vásárol, leginkább házhelyet, vagy kis házacskát. A bekebelezések száma az ingatlancsere bejegyzésekkel szemben igen nagy zuhanást mutat, amiből az következik, hogy a hitelviszonyok a tavalyihoz képest rendkívüli mértékben megromlottak és ingatlanára abban az eselban se igen kap pénzt a tulajdonos, ha közel sem jár a veszélyes terheléshez. Azoknak az időknek, amikor a bekebelezések adták a legtöbb munkát a telekkönyvnél, már vége, nagy ritkaság, ha valaki ingatlanára kölcsönt kap. A lillafüredi gátomlás miatt a Hámori tó egész vizét leeresztik Eger, november 2. Az Eger beszámolt arról, hogy a Hámori tő gátjának újonnan épített erőiftőse leszakadt. Azt a gátat, amely a Hámori tő vizét az alant elterülő völgytől elzárja, 1820 körűi építette a diósgyőri vasgyár. A habarciba rakott erőftí'ő támfalat az állam- építészeti hivatal építette hozzá. Az eröiítö fal azért csúszott le, mert a fal alatt a víz a régi töltést kimosta. A veszélyeztetett falrészt rőzseptplannal fedték be, amely mögött kővel töltötték ki a ránt. Ez volt az első intézkedés. A második pedig az, hogy nyomban megkezdték a víz leeresztését. Minthogy a víz apadása naponta fél méterre megy le és a vízvezeték a szóbaoforgő »őrésznél még 6 és fél méter, mintegy tíz tizenkét nap kell ahhoz, hogy a vizet a töltés legalsó részéig leeresszék. A forgalmat száz méternyi útszakaszon korlátozták, amennyiben ezen a szakaszon ctak köoy- nyű teherrel és könnyű járművekkel szabad közlekedni. Az ideiglenes partbiztosftás egyébként a hivatalból nyert értesülésünk szerint teljes biztonságot nyújt a további kimosások ellen. — Szeged váro9 kölcsönből fizeti november I én tisztviselőit Szeged városa 150.000 pengő hitelt vett igénybe, hogy tisztviselőinek november 1 én esedékes illetményeit kifizethesse A pénzt a Szeged— ; Csongrádi Takarékpénztár bocsátotta a város rendelkezésére. A december 1 én esedékes tisztviselő- fizetésekre nézve azonban, mint mondják, fennakadás nem lesz részben mert november 1-ével fizetik be a negyedik adónegyed esedékes összegeit.