Eger - napilap, 1931/2

1931-10-30 / 246. szám

1931 október 30. 3 fi ö £ ft fi 6-os bizottság jelen­ése a 33-as bizottság ülésén. Budapest, október 29. A harmicchármss bizottság mai iiésén a költségvetés tételeinek itvizsgáláeára kiküldött 6-oi bi­zottság jelentést tett arröl, hogy megfigyelése szerint minő meg­takarítások eszközölhetek ez 1931—32. böltségvatés egyes té­teleinél. Megállapította a bizott­ság, hegy nsgyobb megtakarí­tások ciak nagyobb és jól át­gondolt szervezeti változtatások­kal kapcsolatban érhetők el. Ugyanciak az egyes tárcák ke- baléban levő üzemek, részvény­társaságok, szövetkezetek ügy­kezelésének és sorsuk feletti döntés lehetőségeinek megvita­tása ugyancsak alapos szervezeti és költségvetési reformok után ieheteéges. Kommunista röpcédulá­kat szórtak szét ma a budapesti egyetemen. Budapest, október 29. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölciészeti karának folyosóin ma az előadások megkezdése előtt kommunista röpcédulákat talál­tak szétszórva, sőt a folyosók falaira is felra­gasztva. Az egyetami altisztek azonnal összeszedték a röpira- tokat, az egyetem rektora pedig megindította a vizsgálatot a tet­tesek személyének megállapí­tása végett. Vágföldi legények sortüzet adtak le a cigányok putrijaira. Eger, október 29. Tegnap délután vágföldi le­gények formális hadjáratot ve­zettek az ottani cigányok ellen. Lőfegyverből 18—20 lövést ad­tak le 120 méternyi távolságból a cigényputribra. A golyók 2 cigányleányt halálosan találtak, egy 3 éves kis fiút, aki édes anyja ölében ült, oly súlyosan sebezett meg, bogy a halállal vívódik. Az összeütközésnek előz­ménye az, hogy a vágföldi cigá­nyok a mu't héten megtámadták a szőlőből gyanútlanul hazatérő falusi legényeket s az egyiknek verekedés közbsn a karját is el­törték. A legények ezért bosszút forraltak, mire a cigányok el­hagyták Vágföldet s a 7—8 kilo méternyire levő vámosszentgyőr- gyiclgönyputrikba vonultak visz- sza. A legények ide is követték Őket s 100—120 lépásnyi távol­ságból sortüzet adtak le a cigá­nyok lakásaira. A vizsgálat meg­indult. Hirdessen az EGER napilapban. Az idén Is megtartják az elemi Iskolákban a takarékossági napot Eger, október 29. A takarékosság négy szociális és gazdasági jelentőségét átlát­va, a közoktatásügyi miniszter a műit évben elrendelte az elemi iskolákban a takarékossági na­pok tartását október 31 év. Ezt a propagandanapot a postavezér- igazgatőság felhívására az idén is megrendezik osszágszerte, így A gabonakereskedők szerdán körtáviratot kaptak, amely uta­sítja a gabonakereskedőket, hogy a külföldi gabonaeladásokat Ausztria kivételével egyelőre szüntessék be A távirat nagy izgalmat idézett elő a gabonapiacon. A nyugati piacokra hatalma­san fellendült a magyar búza- kivitel és ennek tulajdonítható, hogy az utolsó hetek folyamán több, mint 2 pengővel emelke­dett nálunk a búza ára. Eanek természetesen most végét sza­kítja egyelőre a Terménykivi­teli Intézet mai távirata, de az intézkedés hátterét még nem is­Eger, október 29. Súlyos szerencsétlenséget oko­zott Egerszőláton az elmúlt na­pokban egy csősz tréfája. Az egyik szőlőben szüretelés közben tréfából ráfogta fegyverét Sike Teréz 17 éves szedőlányra a a fegyver elsült, a golyó a lány arcába furődott és eltörte állkap­csát. A tragikus kimenetelű tréfa le­folyását a sebesült lány adta elő, hogy a szüreten jőkedvű évődés közben az épp ott tar­tózkodó csősszel beszélgetett. Tréfa közben a csősz levette Eger, október 29. ki egri törvényszék tpgoep tartott főtárgyalást egy érdekes lólopási ügyben, melynek vád­lottját, Nagy Károly 55 éves cigány lőkupecat 10 hőnapi bör­tönre ítélte. Az öreg roma már egyszer meglakta a börtönt, ak­kor is valami véletlen eltulajdo­nítás miatt, ámbár erősen fo- gadkozott, hogy nem volt hibás. Hevesmegyéb?n is. Bárdos Ádám dr. kir. tanfel­ügyelő ma küldötte szét az elemi iskolák igazgatóihoz erre vonat­kozó rendelkezését, amelynek ér­telmében szombaton a htvaitne* gyei iskolákban előadás közben meg fognak emlékezni a tanítók a takarékosság nagy hasznáról növendékeik előtt. meri pontosan a gabonatőzsde. A miniszterelnök a Népszövet­ség pénzügyi bizottságához in­tézett levelében bejelentette a boletta megszüntetését és szer­dán híre járt, hogy a bolettával együtt az a kamat- kedvezmény, amit a külföldre ezállító kereskedőknek biztosított a kormány, szintén megszűnik. A kamatkedvezmény megszün­tetése természetesen súlyosan érinti b kereskedők üzleti szá­mítását is, mert ilyen körülmé­nyek között nem tudják a régi árakat biztosítani a francia és az angol buzavásárlőknak. válláról Wrendi karabélyát és ráfogta. A következő pillanatban a fegy­ver elsült és a golyó a csősz szel szemben álló lány állába fúródott, közvetlenül a száj alatt. Csak a szerencséé véletlennek köszönhető, hogy a lövés nem volt halálos. A súlyosan sebe­sült lányt, akinek arcát és ru­háját egy pillanat alatt elborí­totta a vér, hevenyészve bekö­tözték és az Irgalmasrend egri kórházába szállították, ahol azon­nal műtétet hajtottak végre rajta. Állapota még mindig súlyos. Ebbe a lókötésbe is csak vé­letlenül került bale, ilyen sze­rencsétlen ő, nem tehat róla, hogy részeg volt és ilyenkor sohase tud különbséget tenni az enyém-tied között. Úgy esett kü­lönben, hogy a tiszafüredi vá­sárról ballagott hazafelé, éjjel. Az utón egy kocsit talált, két remonda volt hozzákötve. Gazda sehol. Az öreg fáraőivadékban felkerekedett a szerzési vágy és hamarosan felmászott az egyik hátára, — aztán gyi te ! — Kilenben nem vöt írdemes, mert nem ért kérem Tekintetes úr 70 pengőt se a lú. Vak is volt, meg kehes mind a ketté. Csak poroizkált az országúton hazafelé, Karcag irányában, mi­kor a zaandárok elosiptők. Ilyen a szegény embar szerencséje. Zsuppon vitték vissza Füredre, ahol a két »szerzeményt« lelket­lenül elvették tőle. — No mind- egy, úgyis kehes volt a sárga, a fakő is, meg világtalan mind a kettő. A törvényszék előtt azzal vé­dekezett az öreg csont, hogy ittas volt, a lajdában elfogyasz­tott borok mián, nem tudta mit cselekszik. Különben láthatja a méltőságos bíró űr is, hiszen jőzanűl csak nem lopta volna el a két kehes, meg vak remondát. A bíróság azonban nem találta ilyen bizonyosnak az ártatlan­ságát Nagy Károly öreg kupec nek és a lókötésért 10 bőnapi börtönre ítélte. Ami ellen persze nagy ártatlansága tudatában fe- lebbezett őkelme. Öt asszonyt halálra tapostak egy kigyulladt moziban. A romániai Jassyban tegnap este előadás közben kigyulladt egy mozi. Pánik ütött ki ■ a fej- veiztettségben öt asszonyt ta­postak halálra. A gépész és se­gédje szénné égett. A tüzet egyéb­ként hamarosan lokalizálták. HÍREK — 1931. október 29. — HIRDETŐINKHEZ! Miután vasárnap, a miniszterelnök­ség rendelkezése folytán a napilapok nem jelennek meg, így ünnepi szá­munkat szombaton adjuk ki. Felkér' jük hirdetőinket, hogy a vasárnapi lapra szánt hirdetéseiket már pén­teken adják le. Kiadóhivatal. — Halálozás. Mint részvéttel ér­tesülünk, Makra Géza, gyöngyösi bankigazgató, a város köztisztelet­ben álló érdemes polgára meghalt. Halálát kiterjedt rokonság és egész Gyöngyös társadalma gyászolja. Szerdán betiltották a gabonakivitelt Egyelőre csakis Ausztriába szabad szállítani. Karabéllyal szájon lőtt a csősz egy egerszóláti lányt Szüreti tréfa közben történt a baleset, amelynek áldozata súlyos sebével az Irgalmasok kórházában fekszik. Tíz hónapi börtönt kapott egy cigány — véletlen lókötésért

Next

/
Thumbnails
Contents