Eger - napilap, 1931/2
1931-09-29 / 219. szám
4: EGER 1931. szeptember 29. * Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek a természetes «Ferenc József» keserüvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosít. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc József keserű víz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. OLCSÓ újságpapír a Mozitőzsdében. SPORT Jászberényi Lehal—Mese 2 :2 (0: 0). (Bajnoki) Biró: Dróth. A Mese vasárnap nagyon megharcolt azért az egy pontért, amit a bajnoki mérkőzés eredményezett. A csapatban megint csalódnunk kellett. A csatársor ismét nagyon gyengén szerepelt és ebben hűséges bajtártuk volt a két szélső half is, Pongor és Sterba. — Pongort még sohasem láttuk ilyen gyengén játszani. Kripkó néha gyönyörűen szerelt és osztott is, de sokszor neki sem sikerült a gyors jászberényi játékosok támadásait megakadályozni. Visszaesett tudásában Szentgyörgyi és Vass is, akik sokszor igen közel engedték az ellenfelet és egy alkalommal csak kévésén múlt, hogy gólt nem engedtek be közös hibák után. Hilcz ismét gyönyörűen produkálta tudásál. A gólok nem az ö hibájából estek. A csatársor egyetlen embere sem felelt meg a várakozásnak. A Jászberényi Lehel frissen és gyorsan mozgott, de nincs meg a csapatban a kellő összjáték. Egy komplett és jő Mesétől minden körülmények között gólokkal szenvedtek volna vereséget, így az eredmény reális. A mérkőzés első félideje csak kevés érdekességet hozott, habár mind a két fél elég sok vészé* lyes percet teremtett, de eredmény nélkül. A Lehel majdnem gólt szerzett egy közeli akcióból és csak Szentgyörgyi szerencsés mentése akadályozta meg a gólt. A második félidő tele volt izgalommal. Elég hosszas küzdelem után Takács beadását László góllá értékesíti, amivel sok reménységet adott a győzelemhez. Ebben azonban hamar csalódtunk, mert a Lehel veszélyesen fölénybe került és rövidesen kiegyenlített egy kapu előtti kavarodásból. Ezt a gólt aztán újra megszaporította egy védhetetlen és a mérkőzés legszebb góljával. Ez a 2:l es eredmény már- már ügy látszott, hogy megmarad végeredménynek, amikor a Mese hosszas küzdelem után kiegyenlített Takács beadásából Kovács fejes gólja révén. Ezzel vége is volt a mérkőzésnek, saj!! Szülők és a tanuló ifjúság figyelmébe !! Az összes helybeli iskolákban és tanintézetekben az 1931—32. tanévben használatos új és használt tankönyvek kaphatók és előj egy ezhetők az EGRI KERESZTÉNY SflJTÓSZOVETKEZET Széchenyi u. 2. (Alapítványi ház) és „ZÉ CHENYI“ Széchenyi ucca 12. (Volt postaépület) könyv-, zenemű és papírkereskedésekben. női ciak azzal a tudattal, hogy nagy küzdelem árán sikerűit egy pontot megmenteni. Hvse—Dobó István Se. 7 : 0 (2 : 0). Bajnoki. Bíró : Adorján. A Dobó gyenge szereplése nem várt eredményt hozott. Ez az eredmény teljesen reménytelenné teszi a csapat további szereplését a bajnokságban. Ha nem segít a csapat összeállításán és> tudásán, utolsónak végez az amúgy is gyenge bajnoki csoportban. A csapat minden ízében kifogásolható volt és még Vizslovsz- ki is annyira gyengén szerepelt, hogy öl gól után átadta a ka púi posztját Szarvasnak, akinek ■ még sikerült 2 góllal gyengíteni az eredményt. A Hvse sem dolgozott kielégítően. Inkább csapkodtak, mint az összjátékra törekedtek. Egyetlen emberük Szikora dolgozott fáradhatatlanul és majdnem minden gól az ö munkájának eredménye. Szikora egyébként a mezőny legjobb embere volt. A hét gól nem a Hvse tudásának, ha nem a Dobó gyenge mivoltának az eredménye. DV Szakszerű és olcsó villanyszerelés! Stengi és dr. Kunovifs elektromérnök, Kállay Zoltán ucca 9. — "" - ■- eladása és g javítása s: ° Rádiók A Mese második csapata vereséget szenvedett a MTK második csapatától Bíró: dr. Dárdai Zoltán, Tegnap délután játszott a Masa második garnitúrája a Mik második csapatával. A mérkőzésről talán az volna a legjellemzőbb kritika, hogy propaganda volt arra, hogyan nem szabad vízi- pólózni. Két kétaégbeejtően tudatlan osap t taposta a vizet és lökdöste a labdát minden cél nélkül. Egy egészséges akció, egy jő passz az egész mérkőzésen nem esett és végeredményben két rossz csapat közül győzött a bevésbbá rossz. A Mese csapatában egyedül Keller kapus volt jő és Barócsy nyújtott elfogadható játékot. Helyes fejetlen játékával a mezőny legrosszabb embere volt. Ha est a mérkőzést vesszük alapul, úgy a Mese tényleg nem rendelkezik utánpótlással. — —gy— Budapesti rádió-műsor. Kedd, szeptember 29. 9.15: Szalónzenekari hangverseny. 9 30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízállásjelentés. 12 : Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A Mándits- szalónzenekar hangversenye. 12.25: Hírek. 12 35: A hangverseny folytatása. I: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyam- hírek. 4: Vadnay Dezső mesél a gyermekeknek. 4.45: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. Szülők és a tanuló ifjúság figgelmébe ! Az összes iskolai j[ :i i! író- és 1 r I í I I i füzetek, körzők, tinták, táskák, tolldobozok, hangszerek, I hegedühúrok és alkatrészek J a legolcsóbb árakon, nagy választékban, a legjobb minőségben az nK EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET? ’ l Széchenyi ucca 2. (Alapítványi ház) és j , «SZÉCHENYI« f' | Széchenyi ucca 12. (Volt postaépület) £ 1 “—{ 5: »Nyár után.« Siklóssy Pál előadása. 5.30: Radosné Bock Hilda bécsi dalokat énekel schrammet- zene kísérettel. 6.15: Francia nyelv- oktatás. 6.45: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye. 7 25: A m. kir. Operaház előadásának ismertetése és az előadás színlapjának felolvasása. 7.30: A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. »Falstaf«. Vígopera 3 felvonásban, hat képben. Az első felvonás után: Ügetőversenyeredmények, hírek. A második felvonás után: Időjelzés, hirek. Az előadás után: időjárásjelentés. Majd: Am. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. Laptsdaidono* és Kiadó s EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET 2960/1931. Pályázati hirdetmény. Hevesvármegye egri járásához tartozó Egerszólát községben megüresedett és a nagym. m. kir. belügyminiszter úr 93577/ 928. V. sz. alatt betölteni engedélyezett vezető jegnzói állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma: 62000/926. BM. számú rendeletben megállapított fizetés. Természetbeni lakás és kert. A szabályrendeletben megállapított magán munkálati díjak. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy eddigi alkalmazásukat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló, valamint képesítési okmánnyal felszerelt kérelmüket hozzám 1931 október hó 5-én déli 12 óráig nyújtsák be. A később beérkező kérvényeket figyelembe nem veszem. A választást 1931 október hó 7-én délelőtt fél 10 órakor fogom Egerszólát község közházánál megtartani. Eger, 1931 szeptember hó 28. Dr. Szabó Gyula sk. föszolgabiró. Pk. 3980/1930. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Sebestyén Lipót ügyvéd által képviselt Fatermelő és fakereskedelmi rt. javára 633 P 41 fill, tőke és több követelés járulékai erejéig a tiszafüredi kir. járásbiróság 1930 évi 3990/6 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930 évi dec. 24-én lefoglalt 4100 P re becsült Ingóságokra a tiszafüredi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. § a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennál és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán fatelepén Tiszafüreden leendő megtartására határidőül 1931 évi október hó 12. napjának délután 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt épü- letfák s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Tiszafüred, 1931 évi szept. hó 9-én. Rákóczi] János kir. bir. végrehajtó, mint bírósági kiküldött. fl&inden sző hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb klshirdefés 6G * vasárnap és ünnepnap 80 • Hirdetések előre fizetendők. ELSŐRENDŰ polgári koszt kapható háznál és kihordásra. Kovács János uc- ca 22. ___________________________557 T ELF.KESI ucca 7. szám alatt három szobás udvari és 3 szobás uccai lakás, előszoba, fürdőszoba és kerttel november 1-re kiadó. 100 hl. hordó eladó jutányosán, vagy bérbeadó. Ugyanott szívónyomó és szivárványos kút, 10—15 hl-es fakád és vaskád eladó. Érdeklődni lehet: Erdődy tér 8. szám alatt Ipacs Józsefnél. (219J Kyomstott a* Brsskl Liasomi KfendftbSE. — Felelés afomtíalgargats: Sadil Kiről®.