Eger - napilap, 1931/2
1931-09-04 / 199. szám
£ G fi H 3 A tarnaleleszi cigányháborúság a tábla előtt 1931 szaptembír 4, Séta a Hősök útján, ahol négyszáz kóré hirdeti a hősök emlékét és az egri kegyelet nagyságát R. hősök nevét jelző táblákat — ahol még le nem lopták — céltáblának használják a gyerekek. Eger város szégyenútja. Eger, szeptember 3. Fakő, őszi fényben különösen szép az Énekkart. A gesztenye- lék levelét néhol már barnával szegte be az augusztus és bokrok közül, ágak közül, a múlás erős, finyaroi szagát zavarja elő a azél. Ilyen időtájt már kevesen jár* kélaak itt. Az ősz gondolkodóvá teszi az embereket és az emberek nem szeretnek gondolkodni. Óvatosan kerülnek minden alkalmat, ami az élet határára visz, mert félnek az avar megfejthetetlen titkától. A kert mögött már sokkal vigasztalóbb a séta. Munkáikezek ásnak, szekér zörög,piros téglahegyek közül uj házak emelkednek. Da egy szomorú, nagyon szomorú, sőt megdöbbentő dolog itt is van. A Hősök útja. A hősi emlékfák sora, amaly az Ériekkert gesztenyealléját folytatja az uj váró »részben. Tavaly, vagy tavalyelőtt ültették négy torban ide a facsemetéket. Hirdessék a várös közönségének megbecsülését, a hozzátartozók kegyeletét, emlékezésül a jelen és a jövő nemzedékeinek : hogyan őrzi meg egy város véres halottainak, hőseinek nevét. A hősi halottak egy-egy fát kaptak itt. A fák mellett támasztő karók állnak, szép, hántolt karók, amikre zománctáblákat szögeztek. A táblákon a hős neve, rangja és hősi halálának helye áll. Valami groteszk, szomorú és kegyeletien dolog, hogy az erőtlen föld, vagy tán az emberi tá vedéi és nemtörődömség gunyo- ros szőjátékot farag ebből a ■ zent tervből. A karók mellatt ma körök állnak. A sokszäz fa közül alig fogant meg három. A többi kiszáradt. Talán rossz időben ültették el őket. Talán nem hordtak alájuk jő földet. Talán nem ápolták, nem öntözték, nem viselték gondját. Valamelyik táláéból egy vagy kettő bizonyos. Nehéz a séta ezen az úton. Egyik karó mellett vesszőforma ág, alig egy méter hosszú, mellette kétméteres csemete, és így tovább. Valamennyi száraz. A karókról sok helyen lalopkodták a táblákat. Amis még megvannak, azokat céltáblának használják a környék gyerekei. Legtöbbjükről így levált, lepattogott a zománc. Az elhagyottság, elhanyagoltság útja ez, a neveletlen gyerekek tanűiág-űtja ez. Szégyenük Ha ennyi és ez itt a hősök em- ' lékezete, takarjuk el arcunkat. Gondatlan emberölés miatt ítéltek el egy asszonyt, akinek a gyermeke lúgkövet ivott Eger, szeptember 3. Njp-nep után arról a vétkes könnyelműségről kell beszámolnunk, amely a szülők részéről tapasztalható gyermekeikkel szemben s amely véres gyermeki lesteskel tömi mag a Kórházak ágysorait egyre tizedelve ez annyi reménnyel körül- dédelgetett fiatal m8gy;r jövök Tegnap kilenc karáciondi esz- izony állott a bíróság előtt magzatelhajtással vádolva, akik közül ugyan, csak egyet ítéltek el jogerősen bűuös segítőtársával együtt, da az elhangzott kijelentések olyan megdöbbentő képet tártak fel a faluban uralkodó szomorú állapotokról, amelyek egy pillanatra legalább föl kell, hogy figyeltessék az illetékeseket is. Ma a törvényszék Prettenhof- fér büntetőtanácsa előtt 7 ur- csányi litvánná egri asszony állott gondatlan emberölés miatt, mert István nevű 20 hónapos gyermeke lugkőol- dattal halálosanősszeégettemagát. Az asszony védekezésében előadta, hogy a konyhában takarított ■ a kisfiú az udvaron játszadozott, amikor a szekrény tetején lévő lugkőoldatos poharat egy pihanst.’a ez ablakra tette. Míg a szekrényt törölg-:tte a gyermek az ablakhoz futott és kiitta a pohár tartalmát. A nagy sikoltozásra figyelmes lett, azonnal látta annak okát és a fiuoskát fölkapva a kórházba szaladt vele. Megmenteni azonban már nem tudták, mert a lugoldat annyira fölmarta belső részeit, hogy sérüléseibe, nagy kínok között meghalt. A törvényszék megállapította az anya vétkes gocdatlanságát, meri nem lett volna szabad a méreggel teli poharat egy pillanatra sem a gyermeknek hozzáférhető helyre tenni. Az asz- szonyt ezért nyolc napi fogházra ítélte. A büntetés felfüggesztésétől azonban eltekintett a bíróság. Eger, szeptember 3. A múlt év decemberében történt, hogy Tarnaleleszen kőt cigánycsalád, a Zlmbó és Fehér familia formális háborút vívott egymással, amelyben részt vett az,egész község cigánysága. A harc vége az lett, bogy Suba Jánost agyonverték, két másik cigányt pedig életveszélyesen megsebesítettek. Az egri törvényszék Preítenhof- fer tanácsa a verekedők közül Oláh Bertalant 6 évi, Balázs Ernőt, Zámbó Józsefet, Zámbó Hétköznapi levelek. Az az ötven százalék. Hoiváth Endre dr ksrácaondi orvos egy lőrvéoyszéki tárgyaláson azt mondotta a minap, hogy a háború óta 50 százalékkal csökkentették bűnös manipulációk a születések számát falujában. Öiveu százalék. Síéz közül ötven ólat. Szám, rideg statisztikai adat, ha kívülről nézzük. Da micsoda setét mélység, milyen tragédiába tántorgae, ha azt mondjuk : Karác.ondon az anyák nem akarnak anyák lenni. Az orvos mondotta, hogy így van. Mi történt itt? Ki kontárkodott iit bale a Teremtő dolgába, ki sultogott ist, ki volt a tanítóneaUr és ki sikkasztotta el a lelkiiimeretet és ki gyomlálta ki az asszonyok szívéből az BDyaeág vágyát? Miért kellett több száz gyermeknek meghalnia, mielőtt született volna, ki felelős azért, hogy hogy itt rendszeresen elsikkasztják a magyar jövőt? Hol voltak itt a figyelő szemek, miért nem látták meg hamarább ezt a tőmeggyilkosságot ? Miért kellett csak most, egy törvény- széki tárgyalás tükrében megpillantani ezt a szörnyűséget? És csak ez az egy falu? Hátba löbb is? Hátha egyszer fellebben- nek a takaró fátylak, jótékony sötétségek és könyörtelen hideg világossággal világit bele sze műnkbe valami, még ennél is rémségesebb rém? Miisiők kellenek ide és könyörtelen korbács. Meg kell fogni a falvak lelkét, ki kell nyitogatni a jóság virágait, napfényt és több templomot kell adni, hogy anvábbak legyenek az anyák. És korbács kell. Közigazgatási korbécs, amely könyörtelenül kiűzi Karácaondről ős minden Ka- ráciondról a tüdős asszonyodat és tanácsadó komaasszonyokat. Dévényi Nagy Lajos. — Pótbairatások az egri állami polgári leányiskolában Az egri m. kir. állami- polgári teányiskolában a pótbeiratások szeptember 5- és 7-én lesznek. A javító és felvételi vizsgálatok szeptember 4-ón délelőtt 9 órakor kezdődnek. Szeptember 9 én reggel 8 órakor ünnepélyes tanévnyitás, 10 én pedig rendes tanítás. * Értesítés. Gyárfásné, Huberth Jolán zongoratanár szept. 1-ón kezdi a tanítást a város központ jában, Knézich ucca 2. szám alatt. Bélát és Radios Kálmánt öt évi, Radios Józsefet és Balázs Ernőnél pedig négy-négyévi fogház- büntetésre Ítélte. Az ügy ftlebbezés folytán a budapesti ítélőtábla elé került, ahol a Kállay tanáos Varga József főügyész vádbeezéde után Oláh, Balázs, Puroma, Radios Zámbó József és Bála büntetését helybenhagyta, Radio« Kálmán büntetését négy évi, Balázs Er- nőnéét pádig három évi fogházra mérsékelte. — Pénteken délután ünnepélyes keretek közt nyitja meg a Mansz kiállítását Hedry Lőrinc dr. főispán a Kaszinó nagytermében. Mint tegnap jeleztük, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének budapesti központja vándorkiállítást rendez Egerben. — A kiállítás anyagában iparművészeti, népművészeti munkák, ötvösmunkák és kerámiai tárgyak szerepelnek. A kiállítást, amelyen az egri Mansz is résztvesz anyagával — többek közt az Egri Polgári Lövésztársaság művészi zászlójával — szeptember 4-én, pénteken délután 4 órakor Hedry Lőrinc dr. főispán nyitja meg ün nepólyes keretek közt a Kaszinó nagytermében. A rendezőség, az idő rövidsége miatt ehelyütt hívja meg a Mansz tagokat és Eger város közönségét a kiállításra. * Értesítés. Alföldi Irén énektanárnő énekóráit megkezdte lakásán, Grónay Sándor ucca 11. sz. alatt. 398 * Lakásváltoztatás. Geőcze Elemérné, aki a múlt iskolai év ben kiváló módszerű zongoratanítását az Orsz. M Kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola vizsgáló- bizottsága előtt is szép sikerrel mutatta be, a zongoratanítást ügy a gyakorlati, mint az elméleti szakon, a folyó iskolai évben Vörösmarty ucca 51. szám alatt lévő lakásán (Dohánygyár mellett) folytatja. * Uránia. Vasárnaptól kezdve vasárnap és ünnepnapokon három előadás 4, V«7 és 7a9 órai kezdettel. A délután 4 órai előadás le szállított helyárakkal. — Szombaton és vasárnap két hangosfilm kerül egy műsorban bemutatásra. Kohn és Kelly vígjátóka: »Ki a papa?« és «Mexikó rózsája» Előadások kezdete hétköznapokon 6 és Va9> vasárnap és ünnepnapokon 4, egynegyed 7 és 729 órakor. * Meghívó. Az ETE f. hó 8 án délután fél 7 órakor tisztújító közgyűlést tart a Nagyliter külön termében. 407 — Laállanak a kismalmok. Az őrlési vám szeptember 1-óvel tudvalévőén lecsökkent, illetve az erre vonatkozó rendelet megtiltotta a a készpénzért való őrlést, a vám- őrlés levonását pedig búzánál 14, rozsnál 17, kétszeresnél 15 százalékban állapította meg. A kismalmok elégedetlenek ezzel a helyzettel és több vidéken foglalkoznak az üzem megszüntetésének gondolatával. * Divatlapok legújabb őszi é3 téli idénylapok már megérkeztek, nagy választékban kaphatók a Sajtószövetkezet és »Széchenyi« könyvkereskedésekben.