Eger - napilap, 1931/2
1931-08-23 / 189. szám
2 S ö £ E 1931. augusztus 23. hegy ne csupán a mezőgazdasággal foglalkozó munkásságnak bocsásson a kormány ingyen, vagy kedvezményes áron élelmezési gabonát rendelkezésre, hanem a szőlővidékek munkásainak is, mert ha ez nem történik meg, úgy a szőlővidékek munkásai a legnagyobb nélkülözéseknek néznek elébe, mivel már most is az a helyzet, hogy a szőlők munvárailanul, szinte tragikus hirtelenséggel következett be a Bethlen kormány lemondása. Ma már megállapíthatjuk, hogy a kormányváltozás ténye, talán részben a ma már szokatlansá- génál fogva, részben azonban mélyebb lelki okokra visezave* zethetölsg erősebben felkavarta a kedélyeket, mint amennyire ezt a gazdasági kilátáatalanság- ban eifásult, közönyösségbevert magyar társadalomtól elvárni lehetett. Túl benne élünk még az eseményekben s ma még ennek a tízesztendős uralmi időszaknak mérlegét megállapítani nem lehet, csupán azokkal a lelki szimptomákkal s azoknak közvetlen külső okaival foglalkozhatunk, amely jelenségeket a kormány változás a közönség lelkében kiváltott. Tény az, hogy nem Bethlen Istvánnak, hanem a kormányának távozását ma kevesen kisérik a pótolhatatlan veszteség fájó érzésével. Ennek az alap- okát keresve, azt nem találjuk pusztán abban a beteges nyug'■msmtmMBasmmmza káltatáiának elmaradása folytán ez a munkásréteg a legnagyobb nyomorral küzd. Az együttes ülés dr. Petro indítványát egyhangúlag elfogadta s ezek szerint a szőlősgazdák és munkások védelme a jövő hét folyamán a 33 as bizottság elé kerül, amelynek belátó intézkedése elé a legnagyobb reménnyel nézüok. talanságban, abban a kinző bi* zonytalanságérzésben, amely körülbelül két bőnapja, a választások lezajlása őta, a lelkeket megüli, hanem arra következtetünk, hogy ez a hangulat egyúttal a minden tömegérzés alapján megülepedett nemzeti élotősztön bírálatát is érezteti ez újabb eseményekkel szemben. A hangulatváltozás külsőleg lényeges, hiszen egy olyan kormány távozásáról van sző, amely az imént lezajlott választáson az ország jelentős többségének bizalmát könyvelte el. Azt hisszük, hogy ennek a külső hangulatváltozásnak eredetét keresve, mélyebbre és régebbre kell visz szamennünk, mint az utolsó hat hét kritikus gazdasági eseményeire, addig éü oda, ahol a látszólagos eprő kisiklások, a pillanatnyilag jelentékteleneknek tekintett kormányzati és igazgatási félrefogások lassan-lassan elsorvasztották a nemzeti együttérzésnek apró hajszálgyökereit, ott és ahol ez a kormányzat elveszítette az érzelmi kapcsolatot a nemzettel. Itt nincs helyünk arra, hogy felsoroljuk, hogy mikor és mely intézkedések folytán sorvadtak el a nemzeti bizalomnak azok a hajszálgyökerei, amelyek pádig tíz évvel azelőtt oly dúsan és oly sok sikert igé- rőleg nőttek az ifjú kormány életerős csemetéjén ! Ha figyelembe vesszük ezt a határtalan bizalmat, amely Bethlen Istvánnak, ennek a hatalmas képességekkel rendelkező embernek és szerencsés lelki konstrukciójú állatnférfiúnak kezdeményezését kisérte, akkor a mai körülmények közötti lemondását tragikus bukásnak kell minősítenünk. A nemzeti érzésű magyarság egységének összefogd szép gondolatán keresztül, a józan reálpolitika útján akarta szolgálni a nemzeti ftltámadás gondolatát és ezen az útján összeütközésbe jutott az őt folyondárként körülölelő s mindég erősödő érdek- csoporttal, amely a politikában elsősorban a hatalomhoz, — ehhez az édes bődítőszerhez — vezető eszközt látta és értékelte. Ma, — éppé a a lemondás ténye folytán — megállapíthatjuk, hogy ebben az összeütközésben nem Bethlen győzött. A másik tragikus jelenség, hogy amilyen Szerencsé? kézzel vezette ki pillanatnyilag ez a kormány a gazdasági életet az inflációs korszak, — a pénzér- téktalenedés, — szennyes papír- áradatából és amennyire sikerült az államháztartás egyensúlyát időlegesen helyreállítani és a külkereskedelmi mérlegünket megjavítani, olyan kevésbbé sikerül a többi, az előbbiekkel szervei összefüggésben levő gazdasági feladat megoldása. Ezek a siker telenségek közömbösítették azután a sikerült intézkedések eredményeit is. Ezt az állapotot saját bőrén érzi ma mindenki él ezt az érzést nem lehet sem s díszpolgári bankettek kortesbeszédeivel, sem a harangjátékkal szórakozó kultúrpolitika szólamaival megszüntetni. Az alapok közzé kell sorolnunk azt is, bogy Bethlennek nem volt sem készsége, sem ereje letörni a kormányon belül a — habár sokszor nemes célok felé törő — emberi hiúságnak lépten nyomon kitörő megnyilatkozásait, sem pedig a hatalmi rögeszmének mindég a közérdekkel takaródzó azt a járványszerű elhatalmasodását, amely lent, az éleltel való közvetlen érintkezési felületen sokszor túlkapásokra hajlamos túlzott bürokratikus öntudatban élte ki magát. Ezek a körülmények mérgesítették el annyira a helyzetet. A keresztény közvélemény régőta aggodalommal szemlélte ezeket a jelenségeket s ha talán a viszonyok megkívánta mértékben túlmenő tapintatossággal alkalmazott figyelmeztetések alakjában is, — de számtalanszor reámutatott a sajtóban arra, hogy a helyzet előbb utóbb kritikussá válik. Ma is gáncs helyett sajnálattal állapítja meg mindenki, hogy Bethlen István jóssándékai és képességei nagyobb sikereket és büszkébb távozási érdemeltek Tíz év után, Vallásos számadás a magyarságról. □r. Holik Sámual Szent István-napi ünnepi szentbeszéde a Főszékesegyházban. (Folytatás.) De a Teremtőtöl kapott magyarságom kötelességek forrása ram nézve nemcsak Istennel szemben, hanem azokkal szemben is, akiknek ereiben ugyanez a drága magyar vér csörgedez. Hallom lelkemben az erkölcsi törvényt: Minden embert szeretnünk keli, mint Itten gyermekét, de jobban kell szeretnünk azokat, kik akár eszme- közösség, akár vérségi kötelék, akár ránkbizottság folytán hozzánk közelebb állanak. Itten akarata tehát, hogy másoknál jobban szeressük azokat, akik velünk nemcsak emberi voltukban, de a magyarságban is testvérek, kiknek ezemeben a mi magyar lelkünk fáklyája lobog, kiknek szíve ugyanazon ezeréves múlt szentelt fájdalmaitól vérzik, kik velünk együtt egy rettenetes jelennek nehéz keresztje alatt roskadoznak s meggyötört lelkűkben velünk együtt ápoigatják, dédelgetik a magyar nemzeti feltámadás szent reménységét. Nos, Kedvas Hallgatóim, hogy áll a dolog ebben a tekintetben ? Milyen lelkiismerettel állunk népünk atyjának szeme elé, aki számon kér a mai napon: Megbecsültétek-e, óvtá- tofc-e, szerettétek-e egymást magyar testvéri szolidaritásban, vagy hagytátok bűnösen, hogy magyar életek elsorvadjanak, magyar exisztenciák összerop panjanak • vesszen, pusztuljon az a kevés magyar is szemetek láttára ? Óh jaj, mit felelünk erre a kemény, számonkérő tekintetre? Szétnézünk magunk körül, de szeretnők eltakarni szemünket. Egy fehér árnyék bolyong körülöttünk, egy sápadt kísértet zörget a magyar hajlékokon: az ínség, a nyomor! Látjuk, hogy családtagokkal együtt több százezer ember munka és kenyér nélkül észbontó bizonytalanságban nyomorog; látjuk, hogy a nyomorúság miatt nem születnek meg új magyarok és a megszületetteket ia rettenetes nyavalyák tizedelik; látjuk, hogy derék magyar népünk ajkán elhal az ima és a magyar himnusz s a kétségbeesés istentelen és hazáttagadő rögeszmék táborába viszi a magyar falut. Mindezt látjuk és háborgó, vádoló lelkiismeretünket, valljuk be ciak őszintén, nem tudjuk megnyugtatni azzal a kényelmes mentegetőzéssel, hogy »világválságot« élünk. És nem tudják megnyugtatni a nemzetgazdászok sem azzal, hogy egy esztelen, sivár, profitéhes termelési rendnek, a sapitálizmusnak abszurd, de logikus végfejleményei alatt nyög a világ. Mert igaz ugyan, hogy a mai egész gazdasági renddel nagy baj van. »őrültség ugyanis, hogy van sok búzána és marhánk éi ezrek és ezrek éheznek. őrültség, hogy van, nagyon sok ruhánk és sok ezer ember ruhátlan, őrültség, hogy v&n kok- sok téglánk és fánk és mégis odúkban laknak magyar emberek ezrei, őrültség, hogy van rengeteg elvégzendő munkánk, mert hisz hol van a mi népünk életszínvonala a nyugati népeké mögött és ezrek és ezrek nem tudnak munkához jutni.« Az ember, ha nem is közgazdász, de érzi, hogy itt az egész fennálló termelési rendben van valami nagy hiba, hogyha egyszer ilyen abszurd, esztelen fejlemények állhatnak benne elő, de ismétlem, ez több mint gazdasági krízis, itt a keresztény ethika körül van baj, itt a keresztény őleiprincipiumok, az igazságérzet, a felebaráti szeretet és a magyar szolidaritás pusztultak bi a telkekből. Mert »erkölcstelen állapot az, hogy dolgozni tüdő és dolgozni akaró emberek nyomorogjanak azért, mert a tőke nem dolgoztatja őket; hogy a nemzet jövedelméből egyesek aránytalanul sokat kapjanak, mások aránytalanul keveset vagy semmit«; hogy a cédáknak álljon a világ, de tisztességes családanyák megőszül- jenok a gondtői, hogy honnan vegyenek tejet, ruhát, orvosságot a gyermeküknek; erkölcstelen állapot, hogy a haladás ás a technika vívmányai csak kevesek életét szépítsék, ellenben nagy tömegek egész életükön át ki legyenek zárva azok áldásaiból b a mindennapi gondok kin- padára feszítve tengessék életüket napsugár és mosoly nélkül, keserűségtől eltorzult lélekkel, fizikai és erkölcsi piszokban. De még milyen piszokban! A Szent Imre év slat# itt járt közöttünk a német nyomorenyhítö akció főszervezője s látni akarta saját szemeivel a budapesti nyomor- tanyák életét. Autóba ült és kivitette magát Angyalföldre, Pest egyik külvárosába. Végignézett mindent és beszédbe elegyedett az ottaniakkal a soffőr tolmácsolása mellett. És amikor viez- szatért, azt mondta annak, akinek szájából e dolgot hallottam: • Ismerem jól a németországi szegényügyet. Nálunk is van nyomor nagy. De ilyen piszkos nyomort, minőt itt láttam, sehol Németországban nem tapasztaltam.« Ha ilyet hallok és ha hozzá veszem, amit egy statisztikában olvastam, hogy Pesten 100 jómódú ember közül a