Eger - napilap, 1931/2

1931-08-04 / 174. szám

4 EGER 1931. augusztus 4. SPORT. Mátravidéki — Miskolc kerületi válogatottak 2:1 (1:0) Bíró: Klein, Eger. Vasárnap délután Egerben vett revániot a mátravidéki vá­logatott a miskolci kerület má­sodosztályú válogatottján a Hat­vanban elszenvedett 2:1 es vere­ségért. A reváns sikerült, mert győzött a válogatott. A játék nem volt ugyan első' rangú és sokkal többet vártunk ettől az együttestől, de mégis meg volt a zamatja a nagyobb mérkőzés jellegének, ami min­denesetre nagyobb érdeklődést érdemelt volna. A mérkőzés első félidejében egy súlyos faultot követett el a miskolci válogatott bal bekkje Halász (MMTE), amennyiben szándékosan gáncsolta Magyart, a hazai csapat jobb szélsőjét és ezzel a jól induló mérkőzést gyökerében elrontotta. A gácci súlyos következményekkel jár­hatott volna és ciak a véletlenen múlott, hogy nem történt komo­lyabb szerencsétlenség. Magyar­nak így is orvosi segítségre volt szüksége és a játékban nem ve­hetett többé részt. Halász pádig jobbnak látta abbahagyni a já­tékot és rendőri védelem mellett elhagyni a pályát. A mérkőzés mátravidéki fö­lénnyel kezdődik, ami percekig tart és már-már úgy látszik, hogy a hazai csapat gólokkal nyeri ezt a mérkőzést, mikor az ellenfél is lábra kap és változatossá tudja tenni a játékot. A kaputok hamar akcióba lépnek és a labda egyik kaputól a másikig egy­aránt veszélyes mindkét félre. A veszélyesebb fél azonban min­denesetre a mátravidék. Ekkor történt meg az előbb említett fault, ami mintegy megbénítja a játékot és most már kevés szép ős érdekes helyzetet lehet látni. Az akciók befutnak és eredmény sem akar kialakulni. A 45. perc­ben éri el a Mátravidék az első félidő egyetlen gólját. A két László összejátszásából a >HAC< László-ja megszerzi a vezetést és ezzel vége is a félidőnek. A második félidő rövidesen meghozza az egyenlítést a mis­kolciaknak. Hamarosan kapu elé kerülnek itt aztán egy nehéz helyzetből Marcinecskó (PTK), miután Szantgyörgyi hibázott, gyönyörű gólt lő. Hilcz is he­lyezkedett hibát követett el, — amennyiben nagyon kinn állt a kapuból. Ezután kezdődik meg a nagy harc a győztes gólért A támadások egymást követik nem sok szépséggel ugyan, de egy bajnoki meccs iramában. Fölényt moat is a mátravidék árul el, sőt a nagy munkának meg is van az eredménye, mert egy jobboldali támadásból László (HAC) ismét gólt lő és ezzel be­CSILLÁROK Klein Zoltánnál, Kállai) ucca. Telefonszám 43. Készletre és Takarékossági könyvre is adok. 4 lángű, már 20 pengőtől, a leg­modernebb kivitelben. Villangdkkek. Izzók. Alpacca evőeszközök. Képkeretezés. állítja a nem várt végeredményt. A miskolci együttse csak most kezd lábrakspni. Kezdik meg­mutatni, hogy ók is bírják az öldöklő futamokat. A hazai együt­tes most inkább védekezik és igyekszik megtartani az ered­ményt. Hilcz sok helyzetet tisz­táz és gyakran alkalma van ki­válóságát bizonyítani. A végeredmény azonban meg van és ezen már nem tud segí­teni az ellenfél finise sem. A MESE «ínéiban küzdő mátra- vidékiek megérdemelten győztek, habár a győzelem elérésének szépségéhez sok sző fér. A já­ték nem nyújtott elég szépséget és erősen mutatkozott a futball- nak az a gyenge oldala, hogy igazán szép teljesíiméayt csak egy összeszokott együttes tud produkálni. így a válogatás messziről hozza össze a játéko­sokat és akik soha nem játszot­tak egymás mellett, azok nem is nyújthatnak tökéletes fuibalt. A játékosok egyénenkint sem - voltak kiválóak. A két kapus emelhető ki a többiek közül, mert mindkettő szép és bravu roa védést mutatott. Nehezen dönthető el, hogy melyik kette­jük közül a jobbik. A többi játékos csak éppen hogy válogatásához mérten meg­állta a helyét. Gyengén egyik sem játszott, de nem is nyújtott egyik sem kiváló teljesítményt. Az egérből beválogatott Hilcz, Szentgyörgyi, Pongor, Kripkő és László egy bajnoki mérkőzésen nagyobb szívvel és lélekkel ját­szanak. MESE—Egri Vasas SC 4:2 (1;0). — ElŐmérközée. — Bíró: Foppé. A két helyi csapit aránylag szebb és érdekesebb futkalli ját­szott, mint a válogatott. Az erő­sen tartalékos MESE még min­dig jobb, mint a Vasai lelkes gárdája. Az iramot majdnem végig a MESE diktálta és külö­nösen a második félidőben, mi­kor egymásután három gólt ért el, játszott szépen. A Vasas már csak akkor kezdett dolgozni igazán, amikor 4:0 volt az ered­mény. Akkor eztán két gólt ha­marosan be is helyezett a MESE hálójába és talán, ha nem fejezi be a bíró kamarabb a mérkő­zést, akkor még egy góllal sike rül javítani az eredményen. A gólokat sorrendben Sipos Sztojka 11-eíből, Kovác\ Sztoj- ka, Vasvári és Bajnok lőtték. Kerületi staféta futó bajnokságok. Az augusztus 2. i bajnokságo­kon a MESE ifjúsági és szenior iprinlciBpatai startoltak. A sze­niorok 4xl00-on Raabe, Szabó Gy., dr. Majihéoyi, Pruzsinszky, — 4 x 400-on pedig Raabe helyett Henkel Gy. együttessel indultak és az idén is megvédtek a rövid­távú hegemóniát 48 mp. illetve 3 p. 56'1 mp. idővel. Az ifjúsá­giak csak a váltási rutin hiánya miatt végeztek a 4xl00oa má­sodik helyen. Mindössze centi­méterekkel (48'4 mp). Gyuricza, Lovassy, Lévay, Szabó L. össze­állításban, mig 4x400 on 3 perc 54'6 top-el ugyancsak a fenti összeállításban fölényesen győz­tek, ki kell itt emelnünk Lovassy pompás futását, mely 54 mp. körül volt. Budapesti rádió-műsor. Kedd, augusztus 4. 9.15: A m. kir. József nádor 2. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9 30 : Hírek. 9.45 : A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízjelzöszolgálat. Víz­állásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12 05: Hangverseny. Közreműködik dr. Gáspárné Schlezák Auguszta (ének) és Vermes Jenő (ének). 12 25: Hí­rek. 12 35 : A hangverseny folyta­tása. I: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 2.45: Hírek, élel­miszerárak, piaci árak, árfolyam- hirek. 3.30: A »Tündérvásár me­seórája 4 45 : Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5 : »Fo­lyami hajóink a világháborúban«. Siba János előadása. 5.30 : A m. kir. államrendőrség zenekarának hangversenye. 6.45: »A hangza­varokról.« Tóvölgyi Elemér dr. előadása. 7.15: Kosa György zon­goraművész hangversenye. 8: Ope­rettrészletek. Előadják Halász Git­ta, Halmos János és a m. kir. Ope­raház tagjaiból alakult benekar. Utána: Időjelzés, hírek, időjárás­jelentés. Majd: Horváth Gyula és cigányzenekarának hangversenye. i-aptuiatdonos ea Kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Fksz. 1940 sz. 1931. Árverési hirdetmény. Id. Holló Ignácz hátr. 70 P kérelmére és a csatlakozott Izsák józsef rt. 100 P javára 70 P tőke és több követelés jár. erejéig az egri kir. járásbiróság 1931 évi 1873. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenve­dőtől lefoglalt 1310 P-re becsűit ingó­ságokra az árverés megtartását elrende­lem, de csak arra az esetre, ha kielé­gítési joguk ma is fennái és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs végr, szenvedő lakásán, Eger, Ser- vita u. 43. szám alatt közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1931 évi augusz­tus hó 25. napjának délelőtt >/2 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt búto­rok, cimbalom, pénzszekrény, festménnek s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél az árverésen nem jelennék meg, ha csak ellenkező kívánságot írás­ban nem nyilvánít. Eger, 193i évi julius hó 24-én. Rolik Lajos kir. bir. végrehajtó. MT* Megjelent EGER megyei város legújabb térképe 1:10.000. Utcajegyzékkel. Tervezta RHPCSÁKJÓZSEF v. műszaki tanácsos. Ära P 1*20 Kapható: a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. Xisbirfletis. Vonós, pengetős és egyéb HANGSZEREK Iskolahegedük ............... 10 tői 16 pengőig Z enekari hegedűk . . . 16-tól 66 « Szóló hegedűk • . . . 80-tól 132 » Hangversenyhegedűk . 140-től 300 « Mesterhegedűk .... 300-tól felfelé (évszámmal) Viola (brácsa) .... 25 pengőtől Gordonka (cselló) ... 90 pengőtől Gitár.............................. 25 pengőtől Mandolin ...................... 18 pengőtől M andolin-banjo ... 24 pengőtől Hegedüvonók............... 2 50 pengőtől G ordonkavonók . . . 6 — pengőtől Bőgővonók................... 7'— pengőtől H egedűtokok minden nagyságban és különféle finom kivitelben. Húrok és alkatrészek nagy választékban. Hangjegyállványok 4 pengőtől kaphatók a a^ L'ntX^TVTVTíí hangszerkereskedésben, Szé­XX chenyiu. 12.(voltpostaépület) Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » H legkisebb kishirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 > Hirdetések előre fizetendők. -==■==“ KÜLÖNBEJARATÚ, csinosan bútoro­zott szobák kiadók. Deák Ferenc ucca 44. CSILLÁROKAT, villanylámpákat, al­pacca evőeszközöket legjobban, legol­csóbban vásárolhat a régi Müller Györgg üveg-, porcellánkereskedő cégnél Eger­ben. (Képkeretezést, üvegezést vállalok). Egy fiú tanulónak felvétetik. 232 TALÁLTATOTT egy pénztárca, Igazolt tulajdonosa átveheti sz Erszébetfürdő pénztárában. 233 ÜGYES fiú, lehetőleg 4 közőpiskolávai tanulónak azonnal felvétetik a Köztiszt­viselőkhöz. CSÍKY ucca 66. számú családi ház ol­csón előnyös feltételekkel sürgősen eladó. Megbízva Fenyő, Újvilág ucca 10. 230 KÁLYHÁKAT, folytonégőt, használtat, kifogástalan állapotban vásárol Sugár, i Széchenyi ucca 8. 234 (174.) Nyomatott as igri*tó Lisátumi Nyomdában. — Jelelő« »yomdaigasgatő: Sadil Sároig.

Next

/
Thumbnails
Contents