Eger - napilap, 1931/2
1931-08-02 / 173. szám
6 EGER 1931. augusztus 2. fiuk eddigi izerepléie kétségtelenné teszi, hogy a mérkőzésen a várakozásnak megfeleld teljesítményt fogják nyújtani. A csatársorban a saigőtarjáni bányászok és a hatvani vasutasok kiváló képességű csatárai viszik a szót, kik a megbízható egri védelem támogatása mellett a győzelmet is biztosíthatják. A küzdelem eredménye egyébként teljesen nyílt. A rendezőség a belépő jegyek elővételi árusításáról is gondoskodott. A mérkőzés vasárnap délután 5 órakor kezdődik. Ezt megelőzően 3 órai kezdettel a Vasas a Mesével mérkőzik. Budapesti rádió-műsor. Vasárnap, augusztus 2. 9: Újsághírek, kozmetika. 10: Református istentisztelet a Kálvin téri templomból. 11: Egyházi zene és szentbeszéd a királyi udvari és várplébánia templomból. Utána: Időjelzés, időjárásjelentés. Majd: A m. kir. Mária Terézia J. honvédgyalogezred zenekarának hangver senye. 2: Gramofonhangverseny. 3: A Rádióélet gyermekjátszó órája. 3.30: A m. kir. földmívelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. Taxner Károly oki. vegyészmérnök : »Gyümölcsök és főzelék konzerválása « 4.15: Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye. 4 45 : Időjelzés, időjárásjelentés. 5.15: »A telekkönyv fontossága « Rojcsek Sándor előadása 5.40: Másfélóra könnyű zene. 7.15: »A régi Pest.« Rados Jenő és Horváth Elemér előadása. 7.55: Sport- és lóversenyeredmények. 8.20 : A ma♦ ♦ MÄLNÄSZORP ::í kg. üveggel 1 P 96 fillér a;; HANGYÁBAN. CSILLÁROK Klein Zoltánnál, Kállay ucca. Telefonszám 43. Részletre és Takarékossági könyvre is adok. 4 lángú, már 20 pengőtől, a legmodernebb kivitelben. Villanycikkek. Izzók. Alpacca evőeszközök. Képkeretezés. gyár óceánrepülők és Szalay Emil előadása. 9: Színműelőadás a Stu dióból. »Gyilkosság a Hableány Szállodában. Vígjáték 3 felvonás ban. Az előadás után: Időjelzés, időjárásjelentés. Majd: A Mándits- szalónzenekar hangversenye. Hatfő augusztus 3. 915: Az Országos Postászenekar hangversenye. 9 30 : Hírek 9.45 : A hangverseny folytatása. II10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. l2 05: A rádió házikvartettjének hangversenye. 12 25 : Hírek. 12 35 : A hangverseny folytatása. I: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci Legányi köztisztasági üzem, bútorszállítás Előjegyzés: Széchenyi ucca 38. Gerzovits üzletében. Telefon 84. árak, árfolyamhirek. 4: Manchen i Mariska előadása. 4 45 : Időjelzés, 1 időjárás- és vízállásjelentés, hirek. I 5 : »Az egri Bükk élete.« Bárány László előadása. 5.30 : Szalonzene kari hangverseny. 6 30 : Mécs Alajos novellái. Felolvassa a szerző. 7 : Rádió amacőrposta. 7 30: Zöldhelyi Anna magyar nótákat énekel Bura Sándor és cigányzenekarának kíséretével. 8.30 : A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hang versenye. A hangverseny szüneté ben : Időjelzés, hirek. A hangverseny után : Időjárásjelentés. 10 20 : Rácz Béla és cigányzenekarának hangversenye. Lsptulaidono* és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. * Vidéki magántanulók eredményeién vizsgázhatnak a Walter Magántanfolyam útjáD, mert az intézet lehetővé teizi, hogy rendes elfoglaltBáguk mellett lakóhelyükön, leveleséi útján ia- játíthaaiák el a szükséges ismereteket. Forduljon felvilágosításért az országszerte előnyösen ismert Walter M8gántanfolyam* hoz. Budepsst, Rákóczi út 51. 302/1931. vh. szám. Árverési hirdetmény. Hz egri kir. törvényszék Ke. 1673/22/1930 sz. végrehajtást rendelő és kiküldő végzése folytán az esetleg fizetett összeg betudásával dr. Iványi László ügyvéd által képviselt Chlnoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára rt. javára 467 P 81 fill. Dr. Weissberger Imre ügyvéd által képviselt Fúcber Simon és Társai rt. és Kartonnyomóipar rt. végrehaj- tatók javára 285 P 78 fill, és 744 P 26 fill, és tőkék és jár. behájtása végett 1931 évi augusztus hó 21. napján d e. 11 órakor Poroszlón, végrehajtást szenvedettek lakásán 4956 pengőre becsült ingók, u. m. boltberendezés, bolti árúk, varrógépek stb. birói árverésen a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is eladatnak még akkor is, ha a bejelentő fél az árverésen nem jelennék meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Egyben az ezennel csatlakozott dr. Révész Károly ügyvéd által képviselt Fidschi Samu javára 546 P 37 fill., dr. Weinberger Dezső végrehajtató javára pedig 122 pengő tőke és jár. behajtása végett is elrendeltetik az árverés. Tiszafüred, 1931 évi július hó 15. napján. Rákóczy János bir. végrehajtó. Friss 223 vaitiszióliís kapható HUSZÁR mészárosnál. Minden szó hétköznap 6 fillér, vasárnap és ünnepnap 8 fillér. APRÓHIRDETÉSEK. A legkisebb apróhirdetés 60 fill, vasárnap és ünnepnap 80 fill. KIADÓ Tízeshonvéd u. 6. sz. alatt 2 szoba és szoba-konyha külön, esetleg együtt is augusztus 1-től. e BÚTOROZOTT szobát keresek a belvárosban szeptemberre, lehetőleg zongora használattal. Cím a kiadóban. 197 SZORGÄLMHS, megbízható, jól főző, középkorú úrinő állást keres papi háznál. Házvezetőnő Tiszaörs. 210 ORVOSCSALAd vidéken csecsemő és nagyobb gyermekek gondozását elvállalja. Címet kiadóba. ___________________139 K ISEBB-NAGYOBB lakások kiadók a Borszövetkezetben.___________________ FŐ ucca közelében sürgősen eladó 4 szoba, konyhából álló lakás, istálló és garázzsal. 5000 pengővel megvehető. Cím kiadóban. 167 Kitűnő minőségű síkhegyi fehér és siller boraim LITERENKÉNT 50 FILLÉR ! Demijonos vételnél 40 fillér. TÓTH FERENC Széchenyi ucca 80. szám. 229 FORDSON-traktor, újabb szerkezetű, hibátlan, — kettős ekével eladó Ruttner Ferencnél, Hevesen. 205 ÜZLETBERENDEZÉS darabonként is eladó. Ugyanott sablonok eladók. Jókai u. 2. ___________________________2|4 P IACHOZ közel 1 udvari nagy szoba, fáskamra, azonnal is kiadó. Dobó ucca 25. sz. 206 KÉPZŐS lányomhoz, képzőst vagy polgáristát felvennék. Lakás 15, ebéd 15, fűtés, világítás, mosás 15 pengő havonta. Ozv. tanárnő, saját házamban, Cím kiadóban. e KITŰNŐ karban levő váltócsöves express vadászfegyver felszereléssel jutányos áron eladó. Cím a kiadóhivatalban, e ÜGYES, tiszta bejárónő úri házhoz ajánlkozik. Makiári út 105. e FA] farkaskutya kölykök eladók. Hadnagy ucca 5. 215 JÓKARBAN levő használt szivatyúskút eladó, előnyös áron. Érdeklődni Széchenyi u. 47. szám alatt. 2 és 3 szobás lakás, előszobával, fürdőszobával, mellékhelyiségekkel kiadó. Cím kiadóban. 220 THNULÓLANYT felvesz Jagitza Gyu- láné divatszalon, Széchenyi u. 28. 212 BAKTAI vámháznál egy hold szőlő, gyümölcsössel eladó. Kilián ucca 4. 216 KIADÓ Uszoda ucca 4. szám alatt két szoba konyha, és mellékhelyiségekből álló lakás augusztus 15-ére. Bővebbet ott a házfelügyelőnél. ZSEBKOZ 1. szám alatt 3 szoba, konyha, előszoba és mellékhelyiségekből álló modern, szép úriiakás kiadó, azonnal elfoglalható. Érdeklődni dr. Róth ügyvédnél, Kállay Zoltán ucca. VILLAMOS új és átszereléseket leg- jutányosabban vállalja Török József villanyszerelő Rotenstein köz 3. szám, Ba- ranyay és Losonczy asztalosok mellett. Tanulók felvétetnek. 228 KIADÓ 3 szobás lakás Jókai ucca 10. Tudakozódni Deák Ferenc út 48. 227 FÉRFINAK jó téli kabát, függöny, ágy, paradicsomos üveg eladók. Szvorényi u. 11. sz. 217 FALAZÁSHOZ homok ingyen hordható. Mecset u. 8, 220 CIPÉSZ tanulót felveszek. Szegedy László. Húspiac. 219 KIADÓ szép parkettos uccai szoba előszobával. Györgyényi ucca 13. 221 KÉT hold föld a Baktai országút mellett, 7 hektó fehér bor ä 16 fillér, elköltözés miatt eladó. Széchenyi u 7. sz. 218 KIADÓ 2 új uccai szoba, konyha azonnal vagy november elsejére. Betlen ucca 29. sz. 225 A Magyar Általános Hitelbank egri fiókja épületében a II. emeleten 4 szoba és összes mellékhelyiségekből álló azonnal elfoglalható lakás kiadó. TÖRK FRIGYES ucca 14. sz. családi ház kiadó, esetleg eladó. Értekezni lehet Víg-féle nyaraló. Német posta-altisztnél. 222 BELTERÜLETEN kisebb kertes családi házat veszek. Ajánlatot kiadóba »készpénz« jeligére. 224 BÚTOROZOTT uccai szoba azonnal kiadó. Káptalan ucca 3. 226 KÜLÖNBEJÄRÄTÜ, csinosan bútorozott szobák kiadók. Deák Ferenc ucca 44. Vonós, pengetős és egyéb HANGSZEREK Iskolahegedük . . . Zenekari hegedűk . Szóló hegedűk • . Hangverseny hegedűk Mesterhegedűk . . Viola (brácsa) . . Gordonka (cselló). Gitár...................... M andolin............... M andolin-banjo . Hegedüvonók . . . Gordonkavonók . Bőgővonók ... 10 tő! 16 pengőig 16-tól 66 80-tól 132 140-től 300 300-tól felfelé (évszámma!) 25 pengőtől 90 pengőtől 25 pengőtől 18 pengőtől 24 pengőtől 2 50 pengőtől 6‘— pengőtől T— pengőtől Hegedűtokok minden nagyságban és különféle finom kivitelben. Húrok és alkatrészek nagy választékban. Hanqjegyóllványok 4 pengőtől kaphatók a hangszerkereskedésben, Széchenyi u. 12. (volt postaépület) .SZÉCHÉNYI“ (173) Nyomstott a* Áruk! I<ts8tuui — felelős ftyemGsiy««#**». Ssnil Károly.