Eger - napilap, 1931/1

1931-06-21 / 138. szám

2 EGEK 1931. június 21. Msg kell várni: legit-e valamit a bocúforgalo n. A váróinak nem érdeke, hogy terminusra el­készüljön az u*, de ronz legyen. — Hi a kccúforgalomhoz fű- zött kevés remény nem teljese­dik be, nem marad mái hátra, mint a kavicsburkolatot felszedni, kiszitálni belőle a zúzalékot éi ujből lefektetni. — Ez természeteién súlyos helyzet elé állítja a váróit él a vállalkozót egyaránt él alapos tárgyalásokat igényel. Ezeket mondotti a műszaki tanácws és mi nyilatkozatát átadjuk a nyilvánosságnak. A svájci kereskedelmi kamara tagjai Egerbe jönnek vasárnap Eger, június 20. A svájci kereskedelmi kamara vezetőtagjai tanulmányutat ve­zettek Magyarországba a ittar- tőzkodásuk során Egerbe is el látogatnak. Vasárnap délben 24 autón, 64 résztvevővel érkeznek városunk­ba 8 a Koronában szállnak meg. A társasebéd során Eger kö zöniége nevében a polgármes­ter megbízásából dr. Csepreghy László jogakadémiai tanár üd­vözli a svájci vendégeket, akik város megtekintése után a dél­utáni órában mennek tovább Debrecen felé. Itt említjük meg, hogy a vá­rosban az idegenjárást egyesek rosszindulatú híresztelések alap­jául használják fel s fiinak fának hirdetik, hogy a külföldi és más vendégeket az adózó polgárság filléreiből ven­dégelik meg a város vezetői. Ezzel a nyilvánvalóén tenden­ciózus szóbeszéddel kapcsolatban leszögezzük, hogy az ideérkező idegenek sohasem voltak városunk zsebén élősködő vendégeink, ami egyiztrüea lehetetlen is, hiszen a végsőkig megnyomorí­tott költségvetés igazán nem bír el ilylrinyú kiadásokat. A híva• talos üdvözlésekben és udvarias kalauzolásban merül ki mindaz, amit Eger jelen körülményei között tesz és tehet az idegenekért. Ki ismeri legjobban az egri szőlősgazdák szomorú helyzetét? Ki a vergődő egri ipa­rosság legőszintébb jóakarója? Ki tehet a legtöbbet a tisztviselőkért, a nyugdíjasokért, a hadikölcsönösökért, a rokkantakért?! — Ezekre a kérdésekre csak egy felelet lehet­séges: dr. Petro Kálmán. A gyermekkori bénulásról Irta: Dr. Czigler Henrik városi ügyvezető orvos. Eger, június 20. Aktuálisnak tBrtom, hogy a lakosságot a gyermekkori bénu­lás, másként Heine Hédin féle beteglég lényegéről tájékoztas­sam, úgy gondolkozva, hogy ha ismerjük ellenségünknek izoká- sait, természetét, úgy jobban tu­dunk védekezni is ellene, mint­ha teljeien tájékozatlanúl kerü­lünk vele szembe. Ez a betegség nem újkeletű. Azok a gyermekek akiket gép­sínben látunk az uco&n járni, az esetek igen nagy számában ennek a betegségnek a marad- ványaival küzdenek. Egyes, elszórtan mutatkozó megbetegedési esetek azt lehet mondani, hogy csaknem állan­dóan fordúltak ésfordúlnak elő, de egyes helyeken cioportos fel­lépése már évtizedekkel ezelőtt feltűnt. így a Ssandináv félszi­geten, majd az Egyesült Államok területén, továbbá Ausztriában. Hazánkban 1911-ben, 1926-ban lépett fel tömegesen, 1927-ban pedig Romániában. Minden reményünk megvan arra, hogy a jelenleg megyénk területén jelentkező esetek is csak magányos, sparedicus esetek ma­radnak. Ma már meg van állapítva, hogy egy bizonyoi baktérium- fajta okozza ezen megbatege- dést. A kór okozója belégzésiéi jut az orron, szájon keresztül a szervezetbe, ős a szervezetet egyrészt a kiköhögött köpettél, orr-szájváladékkal és a bélcia- torna útján hagyja el. A betegséget terjeszti tehát a beteg maga, de nem zárható ki teljeien az sem, hogy egyes ese­tekben a beteg hozzátartozója is kőzvetíiheti a fertőzést a be­teg köpetével vagy más váladé­kával érintkezett ruházat útján. A betegség lényege abban áll, hogy a gerinccsatornában elhe­lyezett gerincvelőt támadja meg oly módon, hogy előzetesen 1—2 esetleg 3 napig a gyermek lázas, feltűnően nyugtalan, a bőre igen érzékeny már hozzányulásra is, és aztán hirtelen beáll, rendsze­rint egyik végtagnak, többször a lábnak mint a karnak a meg­bénulása, mozgáiképteleneége. Ez a bénulás gyakran teljesen nyomtalanul elmű!ik, máskor lé­nyeges nyomokat hagyván a sebész és teitegyenész lelemé­nyességének ad hélás működési teret a baj korrigálására. Leggyakrabban fordúl elő ez 1—3 éves korig. Négyéves kor­határtól felfelé mind ritkábban fordúl elő. Halálozási arányszá­ma l3°/o A védőol ási kísérletek a betegség megelőzésére eddig nem váltak be. A megbetegedési esetek leg­inkább a nyári hónapokban szok­tak előfordűlni. Az elmondottak után hangsú­lyozni kívánom, hogy Egerben járvány nincs, hiszen eddig ősz- ízesen 1 enyhe, máris győgyu- lóban levő eset fardűlt elő, mé­gis a szülőknek azt tanácslom, hogy mindaddig míg a jelenlegi 1 esettel kepciolatoi lappengási lehetőség terminus?, — a mi, ha újabb eset nem lesz, e hó vége felé jár le — el nem múlik, a gyermekeket tömeg közé ne vi­gyék, a nyilvános gyermekját­szótereket most inkább néikü lözzék és inkább szabadban, házi kertekben foglalkoztassák a gyermeket. A gyermeknek minden egészségi zavarát figye lemmel tartsák, és amennyiben szükséges, természetesen orvos­hoz fordűljanak. riY-TOX szúnyogot, svábbogarat, poloskát, hangyát, niolyt stb. Hatása garantált! Mindeniist kapható! RiWÉSZ ERKÖ és Társa Budapest, V., Nádor ucca 30 A hatóság adott esetben a leg­nagyobb eréllyel megteszi a szük­séges óvintézkedéseket, de szük­sége van a közönség támogatá­sára, különösen az irányban, hogy előfordűló megbetegedési esetek el ne titkoltassanak, mert csak ott tud intézkedni, ahol az esetről tudomással bír. Ezért a hol szükségesnek mutatkozik fel­kutató munkát is végez, szóval mindent elkövet, hogy a töme­ges megbetegedést elhárítsa. A belügyminiszter elrendelte a városok személyi kiadásainak tízszázalékos csökkentését Eger is kénytelen érvényt szerezni a rendelkezésnek. Eger, június 20. A kormány az állami tisztvi­selők és alkalmazottak fizetésé­nél tudvalévőén hat év alatt tízszázalékos megtakarítást akar elérni Ezt a takarékossági elvet a kormány a városoknál és köz­ségeknél is bevezeti. A belügyminiszter most küldte meg a városok vezetőinek azt a rendeletet, amely az autonó­miák személyi kiadásainak csök­kentéséről szól. A rendeletben hangsúlyozza a belügyminiszter, hogy a pénz­ügyminiszterrel együtt feltétle­nül ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a városok hat év alatt akár a létszámapasztás, akár az illetmények csökkentése, akár egyéb takarékossági rendszabá­lyok útján tízszázalékos megta­karítást érjenek el. Ez a tíz százalék —mondja a rendelet — természetesen nem jelenti az elérendő megtakarítás felső határát, mert amennyiben a jelenlegi gazdasági helyzet következtében a költség- vetés egyensúlyának biztosítása érdekében a kiadásoknak további leszállítására lenne elkerülhetet­len szükség, úgy a kiadásoknak a tíz százalékon túl való leszál­lítását Is keresztül keil vinni. A rendelet rendelkező része így hangzik: Úgy a törvényhatósági, mint a megyei városokban a törvény­hatósági bizottság, illetve a kép­viselőtestület a keresztülviendő takarékossági rendszabályokra vonatkozólag javaslattétel végett a saját kebeléből tíz tagból álló takarékossági bizottságot küld ki A bizottságnak beható tanul­mány tárgyává kell tennie a vá­ros egész szervezetét és ügyvi- telét annak megállapítása céljá­ból, hogy a város különleges feladatainak és viszonyainak figyelembevételével az említett megtakarítást mely állások meg- Bzüntetésével, vagy mily szerve­zeti változtatásokkal és egyéb alkalmas takarékossági rendsza­bályok keresztülvitelével lehet a legmegfelelőbben elérni. Kimutat a rendelet arra is, hogy a belügyminiszter mily szervezeti változtatásokat tart keresztülvihetőnek. — Ily Bzervezeti egyszerűsítés gyanánt kíaálkozik — mondja a belügyminiszter — egyebek között

Next

/
Thumbnails
Contents