Eger - napilap, 1931/1
1931-05-21 / 113. szám
2 EGEK 1931. májúi 21. böző körökkel való tárgyalások* bői alakult helyzet ezután kiérlelte azt, hogy egy általános egri propagandanap kapcsolódik a kiállítás keretébe. Az érdekeien megbövülő ki- állítás ilyenformán számtalan helyi érdebenégget fog felvonultatni. Elsősorban — különös tekintettel a mai súlyos gazdasági helyzetre — jőreményű megmutatkozásra készül az egri kereskedelem, amely a német •Propaganda-Tag* formájában be akarja mutatni komoly ízlés- fejlettségét és árúkészségét, amivel demonstrálni kívánja azt a tényt, hogy Eger teljes vásárlóerejét le tudja kötni. Felvonul Eger idegenforgalmi készültsége, fejlett sportja, [ szép kultúrája. Bizonyos, hogy ez a helyi be- kapcsolódás csak értékesebbé teszi majd a kiállítás országos vándorkollekcióját, amely hatalmas galériája a két szomszéd- ország reklámművészetéaek. A nívó biztosítása érdekében természetesen gondos válogatással gyűjtik egybe a helyi részvételi jelentkezéseket úgy, hogy a pünkösd-vasárnapi tárlatkép valóban reprezentatív rátekintőst fog nyújtani Eger életére is. A tárlatrendezöség egyébként — az eddigi tárlathelyeken tett forma szerint — felkérte Heves vármegye főispánját és Eger város polgármesterét az egri kiállítás védnökéül. A jogakadémiák sakk-, tennisz- és atlétikai versenye Eger, május 20. Az ország három jogekadő- miájának ifjúsága ebban az évben Kecskeméten adott találkozót egymásnak, hogy sakk, ten- nisz és atlétikai versenyek keretében mérjék ossza erejüket. Az Egri Érseki Jogakadémia 19 versenyzővel utazott le, akiket dr. Csepreghy László és dr. Ur- bán Gusztáv jogakadémiai tanárok is elkísértek. A versenyek rendezésével ős lebonyolításával a kecskeméti jogakadémia tanári kara és ifjúsága az áldozatkész sportszereteknek és a főiskolai szolidaritásnak szép tanujelát adták. Általános érdeklődés közt folyt le szombaton a sakk és tenniiz- verseny. Az egri jogakadémia ötös sa&fc- csapata nehéz ellenfele volt a kecskeméti jogakadémia csapatának és csak a véletlenen mullott, hogy nem az egriek győzelmével vég zödött a verseny. Szombaton délelőtt 2:2 re állt a verseny Eger és Kecskemét között. A hátralevő döntő pariit Pőcs (Eger) ős Bállá (Kecskéméi) között éjjel egy óráig játszották. Pőos nem bírta az ideg- munkát s így Bállá győzött. Kecskemét—Eger 3:2. A miskolci versenyzőket lelépték az egriek és 4:1 re győztek. A tenniszverseny küzdelmei szombaton este fejeződtek be. A férfi egyest Adler Egon (Kecskemét) jelenlegi főiskolai bajnok nyerte. Wágner Jenó (Eger) a harmadik halyen végzett. Az egriek legjobb játékosát Drottlefet Ádler az első szettben megverte és így elmaradt a biztos első helyről. A csapatmérkőzésen Eger a második. Vasárnap délután az atlétikai verseny igen szép számú közönség jelenlétében folyt le a KAC- pályán. A verseny megkezdése előtt 8z egri csapat nevében Sveiczer Márton jogáazelnök szép ezüst serleget edott át a kecskemétieknek. Az atlétikai versenyben az egri fiuk szépen szerepeltek, különösen a futó és az ugró-számokban. Bélly Iván a magasugrásban, dr. Majthényi a 800 m.-es síkfutásban nyert első dijat. Szmetana és Henkel a helyből magas és távolugrásban értek el szép eredményt. Faragó, Henkel, dr. Majthényi és Pruzsinszky elsőrendű küzdelmet vívtak a 4x100 m.-es itafétafutáaban.ahol 47'4 mp-es jő idővel 5 m. előnynyel győzött az egriek csapata. A verseny befejezése után 80 terítékes bankett volt. Dr. Csepreghy László jogtanár meleg szeretettel köszöntötte a 100 éves kecskeméti főiskolát és hangsúlyozta, hogy a nagy hivatását betöltő, virágzó életet élő jog- akadémiák nem érdemlik azt, hogy szinte naponta meghúzzák felettük a lélekharangot. Az egri jogászifjuság nevében Sveiczer Márton jogászelnök mondott frappáns felköszöntőt és komoly, értékes beszédben vázolta a mai ifjúság helyzetét és nagy feladatait. Réthey Ferenc professzor átadta a győztes kecskeméti ifjúságnak a vándorserleget, majd kiosztotta az érmeket a kiválók közölt is elsőknek. Legkiválóbb amerikai gyártmányú autopneu SS. körzetképviselőt keres. Bizományi raktárt ad és versenyképes árakat. Részletes ajánlatokat «Veritas« jeligével Rudolf Mosse hirdetőiroda Budapest IV., Váci ucca 18. továbbít. Karókkal verte agyon haragosát két vályogvető cigány Három évi börtönt Eger, május 20. Párádon halálosvégü verekedést rendezett két fiatal cigánylegény, akik régi haragosukat lesből megtámadták s a fegyverül használt karókkal annyira összeverték, hogy az áldozatuk, Radics Kálmán parádi zenész, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, sebeibe még a helyszínen belehalt. A két tettes Váradi Gyula és János vályog vető cigányok egy összeszólalkozásból kifolyólag már régebben haragudtak Rádiósra, aki többször megfenyegette őket, hogy ha alkalom és mód lesz rá véresen leszámol velük. Még a múlt hőnapban történt, hogy Váradi Gyula arra ébredt, hogy valaki erősen veri az ajtót. Meglepetve látta Radicsot, amint feldühödten próbál bejutni a házba, láthatólag nem jő szándékkal. Nam sokára megjelent azonban a ház előtt a cigány felesége is, aki hosszú késeléssel rábírta az urát a békés hazatérésre. Ezu»án a cigány előmekaptak a tettesek, részkedve, átfutott a szomszédban lakó testvéréhez, akivel rövid tanácskozás után elhatározták, hogy végét vetik a hajszának és elveszik a kedvét Rádióinak a további fenyegetésektől. Karókkal felfegyverkezve lesbeálltak, és az úton gyanútlanul haladó Radicsot megrohanták. A megtámadott az első ütések után elvesztette eszméletét s a két cigány felbátorodva a földön tehetetlenül fekvő embert addig szúrta vágta, csépelte a karóval, amig abban az élet jele mutatkozott. Ezután ott h8gyva áldozatukat nyugodtan hazatértek. A két verekedőt a ciendőrök letartóztatták és beismerő vallomásuk után beszállították őket ez egri ügyészségre. A törvényszék ma tartott főtárgyalást a verekedési ügyben és a két c'gányt, erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisértésben mondva bűnösnek 3—3 évi börtönre Ítélte. Megfojtotta újszülött gyermekét és az illemhelyre dobta egy bestiális anya Három hónapi nyomozás után leplezte le a csendőrség a bűncselekményt. Az asszonyt letartóztatták. Egercsehi, május 20. (Az Eger tudósítójától.) Brutális bűncselekményre derített fényt az elmúlt napon Egereseidben a ctendőri nyomozás. Szabó Sámuel bányamunkás feleségét gyermekgyikosság büntette miatt letartóztatták és bekísérték az egri kir. ügyészségre. A letartóztatás hosszú nyomozás eredménye volt, amely már hónapokkal ezelőtt csendben folyt és gyűjtötte a bizonyítékokat Szabó Sámuelné ellen, akiről azt beszélték a faluban, hogy 1931 februárjában újszülött gyermekét megfojtotta. Az egész bányatelep suttogott az ügyről 8 nyilván nem alaptalanul, mert a beavatottak tudni vélték, hogy maga a férj beszélte el ismerőseinek az esetet, azzal a célzattal, hogy a csendőrség majd így vesz róla tudomást. Nem akart ugyanis ö maga feljelentést tenni a felesége ellen. A suttogás lassBnkint konkrét gyanúvá vált és a oiendőriégnek is tudomására jutott. A nyomozás megindult az ügyben és a bizonyítékok egyre gyűltek Sza- bőné ellen, míg pár nappal ezelőtt a csendőrség, súlyos terhelő adatok birtokában kihallgatta. Ezen a kihallgatáson aztán teljes világosság derült a bűntényre. Szabó Sámuelnénak a múlt év júniusában kezdett udvarolni férje és még az esküvő előtt össze is költözött vele, de mert az iratok nem érkeztek meg, a házasságot csak ez év február első napjaiban tudták megkötni. Közben a bányatelepen különböző pletykákat terjesztettek ez asszonyról és ezek a mende-mondák a férjnek is tudomására jutottak. Szabó emiatt igen sokszor szemrehányást tett feleségének s az asszonyban megérlelődött a gondolat, hogy születendő gyermekét elteszi láb alól. Február 16-ftn született meg a gyermek s Szabóné nyomban születése után meg is fojtotta a csecsemőt, majd az udvaron az illemhelyen rejtette el. A férjnek is tudomására jutott a dolog, de mégse akart az asszony ellen feljelentést tenni, inkább