Eger - napilap, 1931/1

1931-05-20 / 112. szám

1931. májúi 20. EGER 3 mány a Gazdák Biztosító Szö­vetkezete tevékenységének ered­ményeit fokozó intézkedésekkel s különösen az állatbiztosítás kis­emberek szempontjából fontos mivoltával, majd Gosztony An­dor ismertette a felvidéki gazda­tömörülés útján elért kedvezmé­nyes árakat és egyéb jelentős eredményeket. Indítványára a hatvani közgyűlés is foglalkozik ezzel a kérdéssel, melyet a moz­galom szervezője, Kulin István ismertet majd. Százezer pengős költséggel reáliskolát építenek Hatvanban Hatvan, május 19. Hatvanban Várkonyi Sándor főjegyző elnökletével a községi képviselőtestület ülést tartott. A tárgysorozat egyik legfontosabb pontja az új reáliskola építésé volt, amelyet egyhangúlag szavaztak meg a képviselők. Közel százezer pengőbe kerül az új építkezés, amelyet rövid időn belül megkezdenek, hogy a mun­ka nélkül álló iparosokat kere­sethez juttathassák, A vállalko­zóval úgy egyezett meg Hatvan vezetősége, hogy az építkezés­nél a lehetőséghez képest hely­beli munkásokat foglalkoztasson. Főbelőtte magát a tiszaörvényi tanító és nyomban meghalt 1 istaörvény, május 19. (Az Eger tudósítójától.) Vá­ratlan és szomorú szenzációja akadt az elmúlt nepon Tiszaör- vény községnek. Veres Ferenc tanító, akit családjával nem ré­giben helyeztek örvénybe, a lakásához tartozó fáskamrá­ban halántékon lőtte magát és azonnal meghalt. A község-szertebeciült és sze­retett tanító pár évvel ezelőtt nősült meg, és azóta megelége­detten, boldogan élt kis családja körében. Pár nappal a tragédia előtt kezdtek mutatkozni rajta szokatlan ingerlékenység jelei és feleségének, eki csillapítani próbálta, már ekkor azt mon­dotta, hogy öngyilkos lesz. A háznál volt fegyver, mert a tanítő ifjúsági sport-oktató és a gyakorlatozáshoz szükséges fegy­vert mindig lakásán tartotta. Hogy baj ne történjék, a fiatal asszony elhatározta, hogy a fegy­vert elrejti és a cseléddel a fáskamrába, egy mosóteknő alá tétette a puskát. A tanító azonban addig kuta­tott, míg rá nem talált s a nála levő golyót a fegyverbe téve, ott a fáskamrában halántékához szorította a puska csövét. A házbeliek a dörrenésre a tragédia színhelyére siettek, de segíteni már nem tudtak Veres tanítón. A golyó a halántékán behatolva szétroncsolta agy velejét és nyom­ban megölte. Az öngyilkosság okának ki­derítésére megindult a nyomo­zás. A ciszterci , gimnázium ifjúságának hangversenye. Vasárnap délután nagy siker­rel zajlott le az egri ciszterci gimnázium ifjúsági ének és ze­nekarának hangversenye az in­tézet tornatermében. A hangversenyen hallottak mindenkit meggyőztek arról, — hogy az intézet dal és zenekul­túrája egyforma értékű kiváló tudományos és pedagógiai hír­nevével és hogy a gimnázium fáradtságot nem ismerő tanárai a tudás és művelődéi muakálása mellett a művészetek megértésé­re is ránevelik az ifjúságot. — Különösen fontos ez ma, amikor az iskolából kikerült fiatalok elé minden oldalról az élet konok üveghegyei nőnek, mert a re­ménytelen törekvésekben elsők között a művészetek élvezése adhat a léleknek értékei, emberi elégtételt és felejtető jővátevést. A hangverseny egy minden tekintetben nivős és fejlődő mu­zikális élet jeleit mutatta. A műsoron három eredeti Kalovitsdarab került bemuta­tásra. Mindahárom nemes vonal- vezetéBÚ, stílusos és túlzásoktól mentes kompozíció, tiszta hatá­sokkal és komoly értékkel. A zenekar a szerző vezénylése mellett preoiz összetanulásban, figyelemreméltó kidolgozással adta elő a műveket s minden részletre kiterjedő gondossággal érzékeltette azok finomságait és lendületét. Böck Sándor VIII. o. t. és Szongott Ervin VII. o. t. Schu­bert >Stáadeken«-jét énekelték el Szongott gitárkiséretével, igen Ízlésesen és hangulatosan. Az énekkar Rassy Paulin ének­tanár dirigálása mellett egy friss levegőjű népdalegyveleg elének- lésével mutatta meg szép tudá­sát és fegyelmezettségét »ujráző« sikerrel, majd Demény Szerenád­ját szólaltatta meg minden szem­pontból kifogástalan kivitelben. A fiatal dalosok nagy ambíció­val és teljes eredménnyel tartják azt a színvonalat, amit az ének­kar múltja rájuk kötelez. Gröber Iván VI. o. tanulóban egy nagyon tehetségei és ráter­mett zongoristát ismertünk meg. Ka tóka •örömmel jár iskolába Ami fehér rajta, az vakítóan tiszta. Büszkén meséli barátnőinek, hogyan segít már a mosásnál, amelyhez édesanyja állandóan Radion-t használ, mert lOO ÉVES HUTTER IlMttOl. Biztos billentyűkezelése, kiegyen­súlyozott játéka, fejlett mester­ségbeli tudása szép reményekre jogosít. Liszt: La Rossignol-ját és Dower Hexentanzát játszotta el nagy tetszés mellett. A hangversenyt a zenekar tempós indulója fejezte be. HÍREK — Beszakadt a Mária uccai híd a tüzoltólajt alatt A városi tűzoltó­ság motoros lajtja alatt az elmúlt napon a Mária ucca és Cifra téri összekötő híd rozoga pillérei be­szakadtak. A tűzoltóság teherpró- bát tartott a hídon, amelynek öt vastraverzén régi, korhadt desz­kák vannak keresztbe fektetve s ezek a rossz gerendák a híd kö­zepén betörtek. A tűzoltóság csi­gákkal emelte ki a hatalmas alkot­mányt a gerenda-csonkok közül. * A Kath. Legényegylet ki­rándulása. A Kát. Legényegylet f hó 25-én Pünkösd hétfőn ren­dezi zártkörű egyleti kirándulá­sát Szarvaskőbe, amelyre az egye­sület jóakaró barátait ezúton is meghívja a rendezőség. * Uránia. Szerdán és csütörtö­kön Greta Garbo nagy hangos drámája: »Ä csók» és a »Nagy mérkőzés« egy box bajnok és egy diákleány vidám szerelmi regénye. Hangos Fox-híradó. Előadások kéz dete 6 és l/»9 órakor. — Pénteken »Mesék az írógépről« a szezon legnagyobb sikert aratott hangos vígjátéka, mely négy napig ma­rad műsoron. * Nyári legújabb menetren­dek már kaphatók a Sajtószö­vetkezet és a Széchenyi könyv- kereskedésekben. * A Keresztény Iparoskor kertmegnyitója. Tisztelettel hoz­zuk tag uraink szíves tudomására, hogy Pünkösd vasárnapján délelőtt a házi zenekar közreműködésével tartjuk a kertmegnyitót. Délután 3 órától kugliversony értékes dí­jakkal. Elnökség. * Székrekedés. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a természetes »Ferenc József« keserűvíz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. "a SINGER VARRÓGÉPEK Máots A LEGJOBBAK 1» . * Elhájasodásnál, köszvény­I nél és cukorbetegségnél a ter­mészetes «-Ferenc József» kese­rűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emész­tést. Az anyagcserebántalmak gyó­gyító eljárásainak több kutatója megállapította hogy a Ferenc Jó­zsef vízkúra nagyon szép ered­ményre vezet. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, dro­gériákban és fűszerüzletekben kap­ható. * Olcsó bérletjegyek: gőz-, kád-, iszapfürdő és vízgyógy-je- gyek az Erzsébet-fürdőben. — Anyakönyvi hírek. Újszülöt­tek : Szabó János v. kézbesítő Kál­mán, Mirkóczki Bernát fmves Má­ria, Suha Erzsébet napszámosnő György, Bóta István pincemester Anna, Utassy József kőművessegéd Sándor, Székely Sándor molnár­segéd Éva, Szegedi Bernát Máv. kocsirendező Gyula, Hermann László gyógyszerész Pál, Király Lajos fmves Katalin, Joó János fmves János, Somodi József m. kir. államrendőr Tibor, Tóth Lajos fmves Terézia, Biró Kálmán fmves Kálmán, König Emil nyomdaigaz­gató Ágnes nevű gyermeke. — tlegyenek: Holló János m. kir. honv. őrv. és Gubu Mária kará- csondi, Litványi Sándor m. kir. honv. szkv. ős Prokaj Regina egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Lukács László asztalosmester és Poczok Erzsébet, Hajnal Bertalan fmves ős Bátori Mária, Huszár Bernát fmves és Kamenyiczki Má­ria, Vallyon Pál m. kir. honv. szkv. ős Hajnal Rozália, Tamasi Sándor asztalossegéd és Kovács Anna dohánygyári munkásnö, Alak- szai András m. kir. I. oszt. számv. jelölt és Kobra Margit egri lako­sok. — Meghaltak : Özv. Venczel JSzsefné szül. Zsadányi Zsuzsanna fmvesnő 78 éves, Kovács Jánosné szül. Pálok Anna 72 éves, Horváth Józsefné szül. Liszkai Terézia 40 éves, Goldschild Lipót 38 éves hősi halottnak nyilvánított katona, Eper- jessy István fmves 76 éves, Molnár György kádár mester 72 éves, Szig- ritz Géza máv. főintéző 62 éves, Ádám Miklós cipészsegőd 59 éves, Kecskés Miklós napszámos 58 éves, Szeredi Mária 13 éves, Turcsányi István 19 hónapos korában. * Izületi csúz, vesebaj és női betegségek Mekkája az Erzsébet- fürdö iszapfürdője.)

Next

/
Thumbnails
Contents