Eger - napilap, 1931/1

1931-05-13 / 107. szám

1931. május 13. EQBH 3 Félóra a májusi vásáron, ahol gyenge volt a vétel, de dühöngött az abasztéfabumor A katonás szellemnek és a baj­társi érzésnek impozáns meg­nyilatkozása volt a 10-es ezrednap Miskolc, május 12. A 10es honvédgyalogezred volt tagjai vasárnap rendezték meg tizedik, jubiláns ezrednsp- jukat óriási érdeklődés és fényes külsőségek között. A vasárnepi gyalogsági nap ünnepi programja délelőtt 10 őrá 15 perckor kezdődött az ügető- versenypályán, ahol tábori mise volt. A tábori misére a volt 10 esek az Erzsébet térről vonultak fel élükön a leventezenekarral a régi 10-es zászlő alatt. A menetben 478 volt 10-es honvéd vett részt. A tábori mise végén vitéz Halász János ezredes, a gyalog­ezred ezredparancsnoka mondott nagyhatású beszédet. Mise után a csapatok zenekari kísérettel, zászlókkal díszített útvonalon a Rudolf laktanya elé vonultak, ahol kezdetét vette a laktanya előtt lévő 10 es honvédemlékmü megkoszo- ruzási ünnepsége. Itt Halmay Béla dr. h. polgár­mester mondotta el emlékbeszé­dét, majd megkoszorúzta a 10 es emlékművet, ami után Pokorny Hermann altábornagy, vegyes­dandár parancsnok a honvédség koszorúját helyezte el a hősi emlékműre. A 10-es honvédszo­bor előtt lezajlott ünnepiég után a volt 10 es honvédek, élükön a a leventezenekarral — mely reg­gel 9 őrá őta, gyülekezésüktől velük volt és mindig a 10-es meneioszlop előtt haladt — a népkerti Vigadóba indultak, ahol 10 éves jubiláris díszközgyűlést, majd utána díszebédet tartottak. A díszközgyűlést vitéz Sáfrán Géza nyug. altábornagy nyitotta meg. Vitéz Kiss Kálmán ezredes közel félórás lendületes, színes emlékbeszédében végigvezette a halleatésáent ajtón ez úton, ama­A műit héten, mint megírtuk, Borsodivánkdról életveizélyes tünetekkel szállították kórházba Ficzere Bertalanná 29 éves fi­atalasszonyt és ötéves kisleá­nyát. Az orvoti vizsgálat megálla­pította, hogy mindketten lúgkőoldatmérgezóst szenvedtek. Kiderült, hogy az anya éa a lánya megbetegedésük napján húslevest ettek és a merénylő ebbe csempészte be a maró mér­get. A megmérgezett levest mind a ketten jóízűen elfogyasztották de utána irtőzatos kínok és fáj­lyet a 10-es honvédek Tarna- watrátől—Saludn-ig, az első üt­közettől az olasz harciéren tör­tént hadifogságba jutáiig meg­tettek. Az ezred története dióhéj­ban összefoglalva — volt az az ünnepi beszéd, mely rendkívüli hatást tett a hallgatóságra, mely­nek befejezésekor elementáris erővel robbant ki a lelkesedés, amikor hangsúlyozta, hogy csak papíron szűnt meg a 10. honvéd­ezred, de ez a mai ezredgyűlés is azt demonstrálja, hogy igenis, megvaD, együtt van a 10-es hon- védezred és ha a régi hívőjel felharsan, együtt indul el újból a dicsőség űtjárB. Vitéz Sátrán G5za elmondta a »10 es honvéd« tábori újság ez alkalommal megjelent számá­ban már leközölt beköszöntőjét és ismertette a »10 es özvegy- és árvaalap kezelő bizottság« jelen­tését az alap vagyonáról, a szer­vezkedés méreteiről, kilátásairól és a hat évre tervezett akció részleteiről. Majd — ugyancsak vitéz Sáf­rán Géza altábornagy — elnök indítványára elhatározta a köz­gyűlés a bajtársi szövetség meg­alakítását. A szövetség elnökéül vitéz Sáfrén Gézát választották meg és fel­hatalmazást adtak neki arra is, hogy a szervező bizottságot ő je­lölje ki munkatársai köréből a volt 10 es bajtársak közül. Vitéz Sáfrán Gáza altábornagy, elnök javallatára elhatározta a közgyűlés, hogy díszoklevelet ad Vadászy Pál ny. alezredes­nek, minden tizes mozgalom lel­kének és mozgatőjának. Délután két órakor kezdődött a díszebéd, melyen az első po- hárköszöntőt vitéz Sáfrán Géza ny. altábornagy mondta a Kor­mányzón^ ____________________ d almak lepték meg őket. Ficzeréná a kórházban annak a gyanújának adott kifejezést, hogy a lúgkőoldatot anyósa, Ficzere Pálnó csempészte a levesbe azalatt az idő alatt, mialatt ő kisleányáért a szomszédban járt. A csendőrök megindították a nyomozást és több gyanús ada­tot találtak az anyós, Ficzere Pálné ellen. Ezek alapján valla- tóra fogták a 63 éves öregasz- szonyt, aki bevallotta, hogy me­nyével rossz viszonyban élt, a bűncselekmény elkövetését azon­ban tagadta. A csendőrök Fi­czere Pálnét letartóztatták. Eger, május 12. Májusi vásár. És nem esik az eső. No, ezt m8g kell nézni. A Ciiky Sándor ucca sarkán beleütközünk egy furcia lombi- kos emberbe. Mikor a vásári kikiáltó reggel elkezd üvülteni, még zengő ba­ritonja van. Délre bereked, dél­után már verejtékezve hápog. A lombikos ember már hápog, mert a toronyóra immár négyet ütött. Aszondja : — A technika ciodája, a tudo­mány szenzációja, nem csalás, nem ámítás ! Fiú jidum atroceti- kum! A legbámulatosabb ame­rikai felfedezés ! Nincsen szük­ség orvosra. Megvizsgálja a tü­dőt, a szívet, az idegeket! Min­denkinek kötelessége megtudni, milyen az ő vérmérséklete, heves, avvagy nem heves?! Ellenőrzi az ön tüdejének az ö működé­sét és az ön idegrendszerének az ő működését és az ön szív- balszervezetének az ő működé­sét, gyerekek menjetek a fenébe, ez nem komédia. Kis asztalon néhány rejtélyes üveglombik piros, sárga folya­dékkal. Az üveggömböket te­nyérbe kell szorítani s a folya­dék emelkedik a csőben. — Próbáld meg Berci — löki oldalba társát egy legény. Berci oda áll az asztal elé, megmarkolja az üveget. Szorítja, Kidagad a homlokán az ér, puly- kavörös az erőlködéstől. — Most megvizsgáljuk a tü­dőt! Egy mérés tíz fillér, három mérés harminc fillér, össze ne roppantsa már, hatvan pengő csak ez az egy műszer, ahá emel­kedik, aká! A kegyed tüdeje jő középerősen működik és most vizsgáljuk a szivet! Kezébe nyomja a másikat. — Tessék jól szorítani, de ne túlerőién, kegyed nem szerelmes, mert szive erőteljesen dobog és ninci ok aggodalomra, olcsóbb mint a gyárbaD. Következik a harmadik üveg. — Az ön idegbelszervezete eggészen formális, ahá és ámbár gyorsan emelkedik a ctodafolya- dék, kegyed idegei, kérek har­minc fillért, tessék a következő űr van soron, megmérjük a tü­dőt. Berci egy darabig nézi a szer­számot, majd mély meggyőző­déssel mondja: — Idegei a maga öreganyja! Egy vén földművelő valahol hátul hallgatta az ismertetést. Előjön lassan és bajusz alól odaizöl a lombikoinak: — Hát. . hol az a szíverősítő ? — Itt van kéremássan, — Oszt letalább győgyít-a? A lombikoi felhörken : Mért nem kívánja uraságod, hogy tíz fillérért egy egész sza­natóriumot adjak? Ez a megjegyzés kisért az egész vásáron. Kevés a pénz, de a kevés pénzért mindenki «sza­natóriumot« aksr. Még az apró dolgoknál, rőfös holmiknál, cic- kendőknél, űvegkalárisoknál csak akad vevő, de mára komolyabb számok érdeklődés nélkül futnak. A ruhás, cipői sátrak, szűrös ponyvák tátonganak. Nagynéha vetődik ba valaki, az is kivető­dik mindjárt. Cipő nélkül, szűr nélkül. Da nyilván pénz nélkül is. Csak az akasztófahumor dühöng. — Húsz fillér az akasztőfa (ruheakasztő), soha még ilyen olcsóságot, már az akasztóiét is húszért adom, húszért kötél nélkül, jaj de el vagyok kese­redve, holnapután nősülök, csak húszért az akasztóiét. Valaki elmegy mellettem: — Hallotta, hogy még a marha­vásáron is hitelbe akartak jó­szágot venni ? ! Nem öröm ez az egész soka- dalom. Csak a közönség jókedvű, mert az nem kerül semmibe. Mu­tatványos sátrak, tűzevő, kard­nyelő és Zulejka a háremek gyön­gye, avas, selyemfoglalatban. Halló, halló, egy kis megdöb­benést is. Motorbiciklis artista száguld hatvanas sebességgel az ötméter átmérőjű vasfonatos gömbben. Csak ötven fillér. Motorzűgás, benzin és olajszeg, izgalom. Fej­jel lefelé kering, amikor egy kis géphiba történik. Á masina nem húz tovább és az artista a gömb tetejéről a gömb aljáig öt métert zuhan . . . áá . . csak ötven fil­lér. Kiemelik, mereven néz, ki­csit dermedten, kicsit halálra- váltan. A keze vérzik, térdét nem birja megmozdítani. Muszáj. Csak ölven fillér. A közönség tolakodik kifelé a sátorból. Ez már nem érdekes. Lám, ez az élet rendje, ez a nagy vásár rendje. A lebukott emberekkel senki- sem törődik. (por) — Színielőadások Tiszafüreden. A tiszafüredi ifjúsági sportoktatók igen jól sikerült műsoros estét rendeztek vasárnap zenekari fel­szerelésük gyarapítására. Két egy- felvonásosat és egy háromfelvoná- sos vígjátékot adtak elő Szabó Ferenc oktató rendezésében. A mű­soros estét Schleminger László dr. elnök lendületes bevezető szavai nyitották meg. A szereplők közül különösen kitűntek: Dely Gizella, Dely Ibolya, Makray Ödön, Pá- pit Zoltán és Grau János. Ugyan­ekkor az állami polgári iskola ta­nulói Győrtfy tanárnő vezetésé­vel, szegény iskolatársaik felsegé­lyezésére rendeztek előadást, amely­nek erkölcsi és anyagi sikere egy­aránt nagy volt. Különösen a ve­gyeskar aratott sok tapsot sike­rült kuruc nótáiért. Az anyós követte el a borsodlvánkai Ingköves merényletet menye és unokája ellen? Letartóztatták Ficzere Pálnét, aki tagadja bűnét.

Next

/
Thumbnails
Contents