Eger - napilap, 1931/1

1931-04-24 / 92. szám

1931. április 24. EGER 3 pillanatnyi része az évnek a ta­vasz, hogy kár belőle egy napot is elvesztegetni. Gyerünk ciak gyorsan azokkal a padokkal, jusson belőlük minden parkba. Persze, bogy most is a leg­jobb dolguk van a kicsinyeknek. A gyerekek közül is azoknak, akik legkisebbek. Megfigyelték már, bogy megszaporodtak a város mindan uccSján a gyerek­kocsik? Hála Istennek, sobasem tudtuk elképzelni: ennyi a gye­rek még most is Egerben. Barna és széke, pufók fejek kandikál- nak ki a tavaszi sugárzásba belebágyadt szemmel a kocsik függönyei mögül a nagyvilágba, amelynek a lehellete a kicsikék számára most olyan különlege­sen édes. Lépten-nyomon talál­kozunk velük az uooán, a játék­tereken, amelyeket egyre jobban ellep a napra, levegőre szomjas gyerekek játékos hada. És végül, tessék tudomásul venni, bogy még biztosabb jele is van a közeledő tavasznak, az ezután ránk jövő pompás, meleg időnek. Igenis, itt vannak a fecs­kék. Ma látták először őket Eger­ben s a madárvilág barátai nagy örömmel üdvözölték a tavasz kedves hírnökeit. Pár nap múl­va, a zöldbe borult uccákon már a nyarat várjuk. Ha a tréfás- kedvű április addig még egyebet nem gondol. (—) Európa detronizált uralkodói. XIII. Alfons spanyol király detronizálásávai a száműzött európai uralkodók száma hétről nyolcra emelkedett. Ez a szám első pillanatra talán kicsinynek tetszik, ha arra gondolunk, hogy a háború után mennyi fejedel­met detronizáltak. Azóta azon­ban egy sok trónját vesztett uralkodó meghalt és így ez a szám erőkként. A száműzetésben uralkodók száma II. Carol ro­mán király visszatérésével is megcsappant. Idegen földön jelenleg a kö­vetkező volt uralkodók élnek II. Vilmos Németország császára és Porosz- ország királyB, aki jelenleg 72 éves és Hollandiában a doorni kastélyban lakik. III. Frigyes Ágost Szászország királya, aki 66 éves és sybillenorti kastélyában él. Abdul Medzsid Törökország szultánja, akit a török nemzetgyűlés 1922-ben vá­lasztott meg és akit Kemal basa 1924-ben detronizált, most 63 éves és Nizzában él. II. Mínüsl Portugália királya, aki 1908-tól 1910-ig uralkodott és jelenleg fe­leségével, Auguszta Viktőria ho- henzollerni hercegnővel Angliá­ban él. 42 őver. I. Ferdinánd Bulgária cirja, aki már 70 éves, 1918 óta, mióta fia javára le­mondott trónjáról, Koburgba, Németországba vonult vissza. II. György Görögország királya, aki 41 éves, trónjának elvesztése óta felesé­Eger, április 23. A Galagonyás ucca 5. számú kis házban megdöbbentő öngyilkosságot fe­deztek fel a tegnapi napon. Máté János nap:zámos lánya a padlásra ment fel, hogy az ott kiteregetett ruhát lehozza s mi­kor szétnézett a homályos pad­láson, az egyik gerendán, köté­len függve, apját, Máté Jánost pillantotta meg. Az 53 esztendős napszámos arca el volt kékülve és a halál­tusa borzalmas nyomai tükrö­ződtek rajtB. A lány rémülten tántorodott meg a látványtól és sikoltozva szaladt le a padlásról, hogy segítséget hozzon. A szom­szédból jött át egy fiatalember, aki felsietett a padlásra és le­Tiszafüred, április 23. (As *Eger« tudósítójától.) Az elmúlt reggel a tisz ifüredi pol­gári iskola takarító szolgája az ig8zgatői irodába belépve, megdöbbenve tapasztalta, hogy az éjszaka folyamán betörők jártak a szobában. Az íróasztal fiókja nyitva állott, a benne volt iratok szétdobálva hevertek az asztalon és a padlón, a páncélszekrény pedig feldöntve fekszik a földön. Tapasztalatairól nyomban je­lentést tett az igazgatónak, aki telefonált a ciendőrségre, majd maga is az irodába sietett. Rövid idő múlva megérkeztek a csend­őrök és igazgató segítségével hozzáfogtak annak a megálla­pításához, hogy mit vittek ma­gukkal az éjszakai látogatók. Az íróasztal fiókjában, az igaz­gével, Erzsébet román herceg­nővel Bukarestben él. Mihály Montenegró utolsó királya, Ni­kita unokája, most 23 éves és San Remőban él. XIII. Alfonz Spanyolország királya Fontai- neblesuban telepedik le. vágta a kötélen függő Máté Já­nost. A család köréje gyűlt az öngyilkosnak és megpróbálták magához téríteni, de már minden kísérlet hiába­valónak bizonyult: Máté halott volt. Értesítették a csendőrséget, ahonnan bizottság ment ki az öngyilkosság színhelyére. A vizs­gálat megállapította, hogy Máté, aki családjával már évek óta rosszul élt és emiatt állandóan ivott, minden kétséget kizáróan öngyilkosságot követett el. A szerencsétlen embernek,iszá- kosságáből kifolyólag többször voltak beszámíthatatlan pilla­natai a valószínű, hogy végzetes tettét is egy i'yen pillanatában követte el. gatő szerint pénz nem volt, csak néhány pengő értékű postabé- lyrg. Ezeket azonban nemsokára megtalálták. A betörők, akik pénzt kerestek, érintetlenül hagy­ták a bélyegeket. A pénzszekrényen feszegetés nyomait fedezték fel a hely­színi szemle során, feltörni azonban nem tudták a tettesek, mert úgylátszik, nem voltak megfelelő szerszámjaik. Az eddigi magállapítások sze­rint a betörök üres kézzel távoz­tak el az irodából, ahová az ucoára néző ablakon keresztül hatoltak be. A padlón néhány lábnyomot és az asztalan ujjlenyomatot talál­tak a csendőrök, akik erélyes nyomozást indítot­tak a helyszínen minden bizony­nyal ismerős betörők után. HÍREK 1931. április 23. Kilencszeres akasztás. Először is bocsánatot kérek, hogy ilyen halálosan komoly do­logban humorizálok. De muszáj. Alább következik, hogy miért. Ebben a pillanatban olvasom, a düsseldorfi bíróság ítéletéről szőlő jelentést Kürten Péter la­katos és tömegmészáros ügyé­ben. Aszondja: A bíróság a vád­lottat kilencrendbeli gyilkosság bűntettében bűnösnek mondotta ki. Minden gyilkoiság miatt kü- lön-külön halálra Ítélte. Továb­bá hétrendbeli gyilkossági kí­sérlet miatt összesen 15 évi fegy­házbüntetést szabtak ki rá, po­litikai jogaitól pedig életfoqutiq- lan megfosztották. Hát ez fantasztiku)! Halálra is, életfogytiglan is, fegyházra is. Nem mondom, tökéletesen meg­érdemli a gyalázatos, sőt a ha­lálos ítéleten tűlmenőleg még az irányban is kéne intézkedni, hogy egyenesen a pokol feneké­re küldessék, oda is az úgyne­vezett zacc-ot képező elemek közé. De ez az ítélet már minden képzeletet felülszárnyal, hogy ugymondjam. Ez már az ultimo- bürokrácia, amely után mindjárt az özönvíz következik. Mart azt még megértem, hogy a hivatalos épületekben megőrüli ügyfeleket lát az ember, akik őtznélkül nyargalnak különböző nyomtatványokat lobogtatva az Áből a Bébe, a Béből ismét a Bába, azaz az Ába. Desőt végig­táncolják a skála összes betűit a magas céig, közben végiggu­rulnak az összes főihangokon lefelé, úgyhogy fél hangjuk sincs már, mire kiesnek a kapun az­zal a megnyugtató tudattal, hogy az ügyet intéző referens csak holnap ér rá. Mondom, ezt még megértem. Majd elintézik a dol­gát nyolo napon tűi, vagy húsz napon innen. Fusson aki él. De mi történik azzal, aki meg­halt? Tudományos, de amellett egé­szen helytálló kutatások igazol­ják azt a tapasztalati tényt, hogy az ember már az első hivatalos akasztás után rendszerint meg­hal. Félhivatalos esetekben elő­fordulhat ugyan, hogy a cukor­spárga elszakad és az elszánt egyed visszanyekken az élet ölelő karjaiba, de bakói statisztéria mellett ez teljesen kizárt dolog. Ezekután mi lesz a további nyolc akasztással? Hm, hm. Nem ér­tem, nem értem Mert egészen bizonyos, hogy ez ádáz düssel­dorfiak végig szeretnék nézni mindet. Nemlehetatt volna azt a tömeg­mészárost, mondjuk, egyszer, de kiadősan halálra ítélni? Egészen más az öngyilkosság. Ott lehet remek ötletekkel dol­gozni és négy-ötszörös halmazá­tól véghezvinni biztonság oká­ból. Teszem fel valaki kivisz egy széket a hömpölygő folyam köz­vetlen partjára. Kiválaszt magá­nak egy testhezálló ágat, arra hurkot fon, baleteszi a nyakát, leönti magát petróleummal, meg- gyujtja, egyik kezében borotva, másik kezében pisztoly, a har­madik kezével megisz egy zóna Időjárás. Budapest, április 23. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: — Hazánk­ban tegnep nagy futő-eső zóna vonult keresztül. Csapadék csak kevés volt, de a Dunántúl né­hány helyén zivataros jellegű és kiadós. A hőmérséklat már az Alföldőn sem érte el a 18 fokot, bz északnyugati vidéken pedig ólig emelkedett a 10 fok fölé. Éjszakai fagy nem volt az or­szágban. Budapesten ma délben 9 C. fokot mértek. Prognózis: változékony idő vár­ható, az esőzések csökkenésével, később a nappali felmelegedés lassú fokozódása valószínű. a SINGER VARRÓGÉPEK MÉfHS A LEGJOBBAK T« Felakasztotta magát háza padlásán egy Galagonyás uccal napszámos Mire észrevették, már halott volt. — Tettét valószínűleg pillanatnyi elmezavarában követte el. Betörtek a tiszafüredi polgári iskola Igazgatói irodájába Nem tudták felfeszitenl a páncélszekrény ajtaját s így zsákmány nélkül távoztak el a betörők.

Next

/
Thumbnails
Contents