Eger - napilap, 1931/1
1931-04-05 / 77. szám
EGER 5 1931. április 5. faiskola r.-t. Cegléd gyümölcsfát, díszfát, fenyőt, rózsát stb. olcsón szállít!-----Árjegyzék ingyen!-------e gyben 500.000 koronát fizetett le. Deák azután másokntk is elmondotta ezt a dolgot, én pedig egy alkalommal a polgármester- □ ek tettem emlí:éat róla. Petro Kálmáa itt megszakítani kéne a tanúkihailgatáiokat és az olvaiőköri állításokkal kapcsolatosan feljelentette, hogy amit ez ügybsn mosdott, nem célzott mást, mint az olvasóköri tagoktól hallott panaszoknak regisztrálását, anélkül, hogy azokat «bármilyen vonatkozásban kritikával akarná illetni é» el is ismeri, hogy Kálnoky Viktor az olvasókör érdekében önzetlenül és hazafiasán működött. Kálnoky Viktor dr. erre a ki. jelentősre feljelentésének idtvo natkozó részét visszavonta. A bíróság ezután a Deák Mihály féle ügyben befejezte a bizonyítást és most került volna a *or dr. Kálnoky Viktor vádbe szédáre. Kálnoky ár. azonban az alábbi érdekes indokolással ejtette el a vádat: — É i az ügyet ezért hoztam a bíróság elé, hogy ez a Dják- üggyel kapcsolatos szereplésemet minden vonatkozásban kivizsgálja. — A bizonyító eljárás torán -tje’gazolődoU, bogy Deák Mihály előbb hozzám mint ügyvédhez fordult s ügyében több- rendbeli ügyvédi munkát végeztem. Amikor pedig Deák Mihály tz eset után nálam járt és megkérdezte, hogy mivel tartozik, azt feleltem, begy semmivel. Erre saját ioiciativájáből honorált 500 000 koronával. — Ez az eset 1925-ben történt és én Deák Mihállyal azóta sem beszéltem. Ellenben felvettek hátam mögött Deák Mihállyal egy nyilatkozatot 1929-ban, amit azóta Törökszentmiklósi liszt világmárka! Képviselet Eger.r ló*8* u- ló Telefon-- '228. sem tar toltak «züks^gösuek ve lem közölni. Ám Da'ák Mihály nem tzárt díjazott, mert ügyében felszólaltam, hanem ügyvédi munkámért. Más is felszólalt ügyében ős sptfkival «zesab-ti sem érezte magát indíttatva arra, hogy ezt önként díjazza, egyedül velem szemben, aki ügyvédje voltam. — Ne» ellenséges indulattal s nem azért jöttem ide a bíróság elé, bogy Petro Kálmánt kijelentéseiért, rágalmazásért mondhassam ki vátkesnek, hanem ezért, hogy szerepemet a nyilvánosság előtt bírói úton tisztázhassam és bizonyítsam, hogy mint ügyvéd jártam el. Ha tudtam volna, hogy ezért vád ér és szándékomat nem tartják túztának, a szőbanforgő minimális honoráriumot el nem fogadom, amint, hogy arról tudomást véve, egy pillanatig sem tartom meg. Miután atoaban belátom, hogy a képviselőtestület üláséD, bár Deák Mihály ügyvédje voltam, az ó érdekében tett felszólalásommal szépséghibát követtem el, ennek konzekvenciáját abban vonom le, hogy Petro Kálmán ellen emelt vádamat elejtem. A járásbíróság erre a bejelentésre vád hiányában az eljárást megszüntette. A régi világhírű magyar gyártmány a Tiszaujlaki bajuszpedrő mindenütt kapható. Bánat. Nem kell nehéz, vidító, mámoros bor, nem kell leánycsók, kacagás, zene; most sok sötétlő bánat kellene. Borongós tájon álmodó kolostor ódon mélyén komor gyászfátyolos tor, kongó imák siráma volna jó, ha viaszosienyű templomhajó sima csendjében csattogna az ostor s véres csíkoktól tarka sárga hátak hajolnának az új keresztelőre, mint sápadt szüzek, kik bűnt sose láttak. Kiket most vétkük nem ereszt előre, kiket mardos sokféle lelki féreg, tiszták lennének mind és hófehérek Kálnoky László. tapasztalt háziasszonyai ruhaneműk mosásához előszeretettel használják! SZARVAS SZAPPAN és Asszonydicséret a rég bevált áztalószer; mely éjjelen át minden piszkof fdold. Az egész magyar gazdasági élet kereszt- metszetét adja a május 9»éu megnyíló budapesti nemzetközi vásár. (Budapesti tudósítónktól.) A május 9—18 között rendezendő Budapesti Nemzetközi Vásár előkészületei már javában folynak. A vásár gerincét az idén is a tömegtermelő magyar gyáripar fogja képezni. Az egyes iparágak 28 főcsoportban kerülnek bemutatásra, több mint 200 szakmával, Az egyes szakmai csoportok kö zül az egyik leggazdagabb anyagú kollekció lesz az élelmiszeripar. — További nagy érdeklődésre számíthatnak a vas- és gépipar, a villamossági ipar, textilipar, valamint az ezzel kapcsolatos konfekció, szőrme, bőr, cipőipar és a múlt években oly nagy sikerrel szerepelt bútoripar. A tömegtermelő magyar gyáripar eredményeit mutatja be a vegyészeti ipar, a kozmetika, a világhírű magyar kerámia és számtalan más szakma is. A második főcsoport a magyar tömegtermelést bemutató főcsoporton kívül a magyar kisipari csoport, amely a kézműipart ma is kedvelő és értékelő közönség érdeklődésére joggal tarthat számot. Mint minden évben, úgy most is nagy szeretettel fogják felkarolni a látogatók a magyar népművészet és iparművészet termékeit felsorakoztató pavillonokat. Az idei vásáron új csoportok is lesznek, többek között a fürdőügyi pavilion, az energiagazdálkodási csoport, amely a villanypropaganda különböző lehetőségeit akarja feltárni. A Budapesti Nemzetközi Vásár idején a vásárlátogató közönség a legkülönbözőbb szórakozási lehetőségeket veheti igénybe. Ugyancsak a vásár keretébe illeszkednek be a különféle gazdasági események, kongresszusok és értekezletek, amelyek közül nagyjelentőségű lesz a mezőgazdasági exportkereskedők nemzetközi kongresszusa is. FÉNYKÉPEZ ON? Felvételeit az Egri Fotószalon Amatőr laboratóriumával dolgoztassa ki. Szent János ucca 7. sz. * Felhívjuk olvasóink figyelmét a Kardos Sándor cég mai hirdetésére. * Kalapüzletemet április 15-től Szent János u. 6. szám alá helyezem át, ahol továbbra is igyekszem a nagyérdemű hölgyek igényeit kielégíteni. Tisztelettel Duby Mária. 3íő2 Ha megélhetését könnyebbé tenni, háztartásának terheit csökkenteni akarja, szerezze be szükségleteit 6-12 havi hitelre, előleg nélkül, kirakati kötelező készpénzáron, kamatmentesen az egri „TAKARÉKOSSÁG“ üzleteiben, mert a kötelékébe tartozó régi és megbízható 20 egri cég dúsan felszerelt raktárral és nagy választékkal áll a „Takarékosság“ igen tisztelt vevőinek rendelkezésére, akik a cégek között szabadon választhatnak, megalkudhatnak s a könyvecskét csak azután mutatják fel. Ezen hevesmegyei „Takarékosság“ nem a kereskedők szervezete és a fogyasztók érdekeit feltétlenül megvédi. Vásárlási hitelkönyvecskét díjmentesen állítunk ki egri központi irodánkban; EGER, ÉRSEK ü. 2. (Kovács-ház.) On akárhány cégünknél vásárol, tartozását csak irodánkban május elsején fogj a törleszteni kezdeni. Kérjük, figyelje a „Takarékosság“ reklámtábláit a cégek kirakatában _________ _____ ___ s azoknál vásároljon.1__