Eger - napilap, 1931/1
1931-03-19 / 64. szám
1931. márc'us 19. EGER 3 ekkor valami nézeteltérés keletkezett a jogi képviselő éi a kliens között. Azóta Jónap haragudott az ügyvédre. Tegnap a kereskedő a füredi zsidótem- plotn előtt szamba találkozott a postáról jövfi Soltésszel. Rövid ideig be szélgettek egymással, azonban a diskurzus mind hangosabb lett Végül Jőnep öklével az ügyvéd arcába vágott s mikor látta, hogy Soltészt az ütés nyomán elborítja a vér, futásnak eredt. Az ügyvéd sérüléséről látleletet vétetett fel s a dolognak a bíróság előtt lesz folytatásé. Az „Eger“ panaszkönyve. Miért nem öntözik az utcákat? Eger, március 18. Tömegesen járnak lapunk szerkesztőségébe azzal a panasszal, hogy a borzalmas por miatt úgyszól • ván lehetetlen az egri utcákon egy lehelletnyi levegőt szívni. Az útiestet, a járdát egyaránt arasztos por üli. Ha szél kerekedik, vagy eutő, kocsi robog végig az utcán, a támadó por- -felhőtől alig látni. Tüdő, torok, ruha egyaránt teli lesz a finom, iisztszerű, baktériumokkal tömé- nyitott porral, amely a város köztisztasági hivatalának és a nemtörődöm házigazdáknak jóvoltából fertőz meg mindenkit s teszi kórokozóvá a levegő». Mert Egerben senki sem söpret és senki sem öntőztet. A köztisztasági hivatal jő példával jár elől az öntözés elhanyagolása terén, a háziurak pedig — kevés kivétellel — egy- szerűen fumigálják ae évényben levő járdasöprési rendeletet, amely hiasondjw, hogy nemcsak a havazás, vagy sár idején kell letakarittatni azt a járdát, hanem minden nap Tehát akkor is, ha száraz idő van, mégpedig előzőén felöntözve a kövezetét, hogy a sfprés ne csak a por felkavarásáből álljon. Meg v’gyuak győződve arról, hogy a rendőrség agilis vezetője a legszigorúbb eljárást indítja a renitenss, járdáikat nem takarító háztulajdonok ellen, a köz iaztasági hivatal vezetője pedig intézkedni fog, hogy az öntözések terén jobb példával járjon elől a város. Kiöntött a Tisza. Tiszátokról jelenti tudósítónk: A Titza annyira megáradt, hogy ae árterületeket elöntötte. — Az áradás folytán a bompközlökedőe mindenütt megszűnt. Az áradás lassú, tehát veszélytől ezidősze- rint tartani nem kell. A töltések és védgátak jőkerban állanak. Hírek néhány sorban. — Kiöntött a Száva és Belgrád egy részét víz alá borította. Jugoszláviában 80 község van víz alatt. — Kemál pasa, Törökország szabadkőműves diktátora elhatározta, hogy nem jelölteti többé magát a köztársasági elnöki székre, hmem mint miniszterelnök közvetlenül őhajt a kormányzás dolgaiba beleavatkozni. —■ Londonban ismét fellépett a fe- betehimlőjárvány. A védekezést nagymértékben megnehezíti az a körülmény, hogy Ang iéban nem kőtelező a himlő elleni védőoltás. — Egymillió font értékű szerszámgépet rendelt a szovjet Angliától. — Csehszlovákiában titkos kommunista rád őleadő után kutat a rendőrség. A leadó a kommunista eszmék propagálására a késő esti órákban kezdi meg működését magyar, német és cieh nyelven tartva előadásokat. — A román határon nem engedik ét azokat, akik a budapesti tenyészállatváiárra akartak utazni. — Erdős László és Spiegel István gépészmérnökök Acél Klára egyetemi hallgatónő- vel együtt kommunista nyomdát rendeztek be Pesterzsébeten. A rendőrség mindhármukat letartóztatta. — Debrecenben oly nagy tömegben szaporodtak el a patkányok, hogy a város vezetősége kénytelen lesz hatósági feladattá tenni a patkányirtást. — Ma reggel Belgrádban négy bomba robbant fel. Mind a négy pokolgép a közlekedésügyi minisztérium közelében felállított szemetesládákban volt elrejtve. — Varga Imre miskolci soffőr fogadást kötött barátaival, hogy hamisít ő olyan ezüst pengőst, amelyet bárhol értékesíthetnek. Varga a hamisítványt elkészítette ■ azon túl is adott. A fogadás miatt azonban pénzhamisítás címén bűnvádi eljárás indult a meggondolatlan ember és társai ellen. — A Grsf Zeppelin magyarországi útja alkalmából a posta két Zeppelin emlékbélyeget ad ki. — Az állami pónzveröintózet az az idén négyféle emlékérmet ad ki «Budapesti emlék., «Házassági emlékérem«, «Szent Erzsébet érem«c és «Konfirmációi érem« eiserne). — Wilkins kapitány Nauti- lusát előkészítik a sarki útra. A felszerelés költségei meghaladják a félmillió dollárt. — Ambrus Ferenc negyharsányi gazda a szőlőjébe csalta és ott meggyilkolta kedvesét, Kerper Mátyásné 58 éves asszonyt. — A német kormány kíméletlen rendszabályokkal készül megakadályozni a mindgyakrabban előforduló politikai gyilkosságokat. — A Vigadó nagytermében családvédelmi nagygyűlést tartottak, amelyen Serédi Jusztioián, Bangha Béla, Huszár Károly és Ernszt Sándor mondottak beszédeket. Egerben ma éjszaka —12*7 Celsius fok volt a talajmenti hőmérséklet. Eger, március 18. Prognózis : továbbra is derült idő várható, éjszakai fagyokkal. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben tegnap -j-4 C. fok volt a maximális hőmérséklet, a minimum pedig —8 2 C. fok. Ma reggel 7 órakor —6'2 C. fokot mértek. — Ugyanekkor a barometer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 7728 mm. Szélcsend volt. A talajmenti hőmérséklet —12 7 C. fok volt. Érdekes kimutatás a világ gazdagairól. A Britisch United Press érdekes kimutatást közöl Európa leggazdagabb embereiről. Vilmos német császár még mindig a leggazdagabb német; vagyonát, amely a háború óta még növekedett, jelenleg 7.5—12.5 millió fonlra becsülik. A leggazdagabb francia Coty illatszergyáros, aki gazdagabb Curoen és Renault autógyáro- soknál is. Jugoszlávia egyik leggazdagabb multimilliomosa Draoh Arthur erdőnagybirtokos és fűrész- malomtulajdonos. Bulgáriában nincsenek milliomosok. A leggazdagabb magyarnak Eseterházy Pál herceget tartják, akinek egyetlen kedvtelése a zongorázáson kívül birtokainak kezelése és modernizálása. Lengyelország leggazdagabb emberei Potooki Alfréd gróf és R-idziwill herceg nagybirtokosok. Románia leggazdagabb embere Dinu Mihail, akinek 1 millió 300.000 fontnyi vagyona arany- rudakba van fektetve. Szovjetoroszországban — mint mondja a hp — csak a lánckereskedők és tpsbulánsok szereztek vagyont. Csonka-Ma gyár országon 1930-ban 81.688 gyermek született. A Statisztikai Havi Közlemények utolsó füzete népmozgalmi külkereskedelmi és árstatisztikái adatokat közli. A népmozgalmi statisztikai adatok szerint az 1930. év negyedik negyedében 25.490 házasságot kötöttek, az őlveszü- löttek száma 50.933 volt, meghaltak 33.024 en a természetes szaporodás 17.909 volt. Ezzel szemben az előző év utolsó negyedében a természetes szf pírodé* 12414 et tett ki. Az 1930. egész évi természetes szaporodás 8 .688 lélek volt. HÍREK — Dr. Tóth József jogakadémiai tanár előadása Mezőkövesen A mezőkövesdi katolikus társadalom minden esztendő nagyböjtjén sorozatos kultúrdélutánokat szokott rendezni, amelyeken kiváló előadók szociális és vallási témákról tartanak előadásokat. Az idei kul- túrdélutánok sorában kiemelkedő esemény volt az előadás, amelyet Tóth József dr. jogakadémiai tanár nagy és előkelő közönség jelenlétében most tartott meg »Szociális élet, szociális lélek« címen. Széles alapokon vázolta a társadalmi élet kirívó hibáit, eltévelyedéseit és biztos mutatással szólt arról az útról, amelyet követnie kell a társadalomnak, ha a mostani lejtőről szabadulni akar. Vi lány világítási, házitelefon ^ és jelzőcsengő készülékeket Dl mi HP testvéreknél IVUUIAFI készíttessen! Díjtalan költségvetés! pjj Eger, Kaszinó ucca. Tel. 128. | — A M. T. E. Egri Bükk Osztályának kirándulási ős barlang kutató szakosztálya f. hó 19-én este 6 órakor a Vármegyeház árvaszéki tanácstermében, a tavaszi kirándulási tervezet összeállítása céljából ülést tart, melyre a működő rendes tagok, a foto-, valamint a kirándulási szakosztály tagjainak szives megjelenését kéri az Elnökség.